Nem tudom, hányszor kell még blogposztot írni olyan kezdéssel, hogy végre úgy tűnik, kezd megszilárdulni a csapat. Tavaly, tavaly előtt is volt ilyen, és lassan kezd idegörlő lenni az ilyen kezdés, de hát nincs mit tenni, ez van, ezt kell szeretnünk. 

Az Eibart mindig is szerettem, mint középcsapatot. Van egy konkrét elképzelésük a játékról, és ehhez ragaszkodnak foggal-körömmel. Nyilván egy ilyen kaliberű klubnál nem lehet bajnoki esélyekről beszélni, vagy Európa Ligáról, de az mindenképp nagy erőfeszítést, és kemény munkát kíván, hogy évről évre kivívják a spanyol első osztályú indulás jogát. És ez a csapat, az edzőtől kezdve a legutolsó számú cserekapusig szívvel lélekkel tolja évek óta a Primerában. 

Az elképzelésük egy igen egyszerű játék. Tökig feltolt letámadással próbálják elfolytani csírájában a labdakihozatalokat, aminek a végeredménye gyakran a támadó harmadban megszerzett labdákkal való megindulás. Ezt mind Valverde, mind a Barca többször megtapasztalta első kézből. Nem kellemes egy ilyen csapat ellen játszani, azonban van ez ellen egy nagy fegyver: a gyors labdajáratás. Azt már korábban kiemeltem, hogy a Barca nagy fegyvere a pressing ellen De Jong és Arthur lesz a közeljövőben. És ez újfent igazolást nyert. Gyakorlatilag értelmetlen volt az Eibar próbálkozása a labda megszerzésére, ugyanis ez a két fickó olyan játszi könnyedséggel mozgott középen, hogy az 1) lekövethetetlen volt, ebből kifolyólag pedig 2) levédekezhetetlen. 

Persze, ahogyan az lenni szokott, az meccs eleje nem a mienk volt. A hazaiak sorra dolgozták, és hagyták ki a helyzeteiket. Oly sokszor elmondtuk már, és ez tényleg nem a Barca istenítése, hanem a futball egy örökérvényű szabálya, hogy a kihagyott helyzetek megbosszulják önmagukat. Meg is bosszulták. De az Eibar nem adta fel a játékát, végig a torkánál próbálta megragadni a vendégeket, és ez alól ők szépen ki is bújtak, gyakorlatilag folyamatosan. 

Kijelenthető immáron tehát, hogy Valverde megszilárdította a csapatot, és konstans lett a jó teljesítmény úgy odahaza, mint idegenben. A legutóbbi 3 bajnokinkon sorra maradt érintetlen Stegen hálója, legtöbbször a kesztyűje is. Azért fontos ez, mert a szezon elején fontos, milyen lendületet vesz egy csapat, és hogyan fordul rá a legnagyobb erőpróbára, majd a levezető szakaszra. 8. helyről egész hamar sikerült az élre ugrani. A játékban van fantázia, és még ha nem is remegve, de azért úgy nyugisan várjuk a meccseket. És ez az, aminek nem szabad elmúlnia, aminek nem szabad engednie. 

Eibar 0-3 FC Barcelona (Griezmann, Messi, Suárez)

TerStegen - na ez pont egy olyan meccs volt, amiért nem szeretnék az FC Barcelona kapusa lenni. Kézzel egész konkrétan semmi dolga nem volt, az Eibar nem bírt kaput találni. Lábbal amit kellett, megoldott, de a 6-os kezdőpontszámról önhibáján kívül nem tudott elmozdulni. 6

Jordi Alba - időnként érezni lehetett, hogy ez a visszatérő meccse. Nem sikerült még felvennie azt a ritmust, amit mindig is hozni szokott. Rosszul nem játszott, félre ne értsetek, de nem volt meg benne az az extra, amit úgy szeretünk nézni. 6

Umtiti - most az egyszer eltekintek a védők párba állításától, ugyanis most érdemes külön vizsgálni őket. Az kétség kívül közös pont, hogy parádés teljesítményt tettek le az asztalra. Nagy volt a nyomás BigSam-en, ugyanis lassan legalább másfél éve láthattunk tőle értékelhető, vagy egyáltalán említést érő produkciót. Ami finoman szólva kellemetlen egy addig alapembertől. Persze, nem hibázhatjuk a sérülésekért, de most már nagyon illett visszatérnie. Nem volt a legkönnyebb feladat ez egy olyan csapat ellen, amely gyakorlatilag 90 percig nyomás alatt tartotta, de a profi játékos épp attól profi, hogy nem rogyik meg, és hibázik, akármekkora is rajta a nyomás. 7

Lenglet - őt pedig most azért veszem külön, mert nálam ő volt az MVP. Tulajdonképpen azért, mert ez volt az első olyan erőpróbája, amikor rajta volt a világ szeme. Ugyanis ő játszotta végig az elmúlt másfél évet, és az, aki helyett ő játszott, az most pont mellé tért vissza, így nyilván tőle vártunk többet. És maximálisan eleget tett, sőt, ki merem mondani, felül is múlta a várakozásokat. A labdáinak szeme volt, főleg a gólpasszának, olyan stabilan állt, mint egy betonoszlop, gyakorlatilag nem ismerte a hiba fogalmát. 10

Sergi Roberto - na most ez megint kezd átmenni egy olyanba, amit már sokszor leszögeztünk, hogy nem akarunk látni. ROBERTO NEM SZÉLSŐ VÉDŐ!! Persze, ennek ellenére nem lehetett rá panasz, de bassza meg az élet, akkor sem ez a posztja! Értem?! 7

Sergio - neki ez a tempó világos, hogy kezd magas lenni. Ő is öregszik, mégjobban lassul, és ez kicsit éreztette magát. Nem hibázott olyat, ami veszélyes helyzetet szült volna, de nem ez az az igazi Sergio. 6,5

Frenkie de Jong - jó, hát, nem tudom, mit mondjak. Baszki ez a gyerek egész egyszerűen a tökéletes középpályás aranyszobra. Box-to-box rohangál szakadatlanul, ha kell, 90 percig, mindeközben nem lehet gyakorlatilag kivenni a játékból, és a heat map-jén kb az egész pálya nyugodtan lehetne tűzpiros. 8

Arthur - gyakorlatilag meccsről meccsre egyre biztosabb leszek abban, hogy az elmúlt évek egyik leghihetetlenebb átigazolása volt. Jelen pillanatban megvehetnénk a világ minden középpályását, Arthurnak akkor is bérelt helye lenne a középpályán. Kikaparta magának a gesztenyét, és ha őt valaki ki akarja onnan robbantani, hát, az nem fog menni. 8

Griezmann - van egy dolog, ami nagyon megtetszett ebben a gyerekben, mióta itt van. Szó szerint legyen akármi a feladata, ő fogja, nem nyüszög, hanem derék férfi módjára elvégzi. Persze, idegesítő lehet ez a hülye Fortnite mániája, meg minden ilyen baromsága, de ezeket Madridban hagyta. Ott, ahova ezek valók. Ide magával hozta a tudását, a munkabírását, és a zsenialitását. Nem hittem benne az elején, de ő az az ember, akire Messiéknek szüksége volt. 9

Suárez - akkor játszik jól egy csatár, ha tömik labdákkal, ő meg köszöni szépen, és a helyzeteit a legjobb tudása szerint használja ki. Ugyan egy tap-in gólt lőtt, de ez nem fog semmit elvonni abból, ami a meccséről a véleményem. Látszott rajta, hogy gólt akar szerezni. Volt egy zseniális kapás lövése, ami ha bemegy, az kb a forduló gólja, sajnos nem járt sikerrel. De ez végre az a Suarez, akinek a vér csorog a szájából, és éhes a gólokra, a sikerekre. Maradjál így, Lajos! 7,5

Messi - korábban volt egy olyan eszmefuttatásom, hogy Lionel Messi helyére nem lehet embert, csak embereket igazolni. És most azt hiszem, megvannak azok az emberek, akikkel majd egyszer lehet Messi nélkül is sikereket elérni. Ez pedig abból érződik, hogy sok teher került le a válláról. Már nem csak akkor megy a játék, ha egyszerre véd, védekezik, középpályáskodik és támad, hanem mint egy - ugyan egyelőre még nagyon fontos - fogaskerék, ő is egy szereplője a játéknak. Nem pedig ő a játék. Most az, hogy szezon eleji formájában ilyen klasszist tud nyújtani, őszintén, meglepett bárki is? Na ugye, szerintem sem. 9

Mint azt az Inter elleni meccs után írtam, a Barca idén már nem először úgy néz ki, ki tud kapaszkodni a gödörből. Ezzel párhuzamosan a Valverde-ellenes hangok kezdenek elcsitulni, ami persze egyfelől fair, mert mit szidjunk az edzőn egy 4-0, vagy egy Inter elleni 2-1 után? De a problémák ettől még nem halványulnak el. De nem köpöm szembe magam, és nem fogok fröcsögni. 

Julen Lopeteguinak nem fekszik a Camp Nou, legutóbb itt egy ötöst kapott. Mindemellé jön az, hogy a teljesen átalakult Sevilla nem váltja be a hozzá fűzött remények egyikét sem. Mondhatni tehát, hogy pocsék körülmények közt fordultak rá a meccsre. Mint az említettem, a Barcánál pedig egyre jobb a helyzet, így sejteni lehetett, hogy hazai győzelmet hoz a meccs. Ugyanakkor ez egyáltalán nem indult ilyen egyszerűnek. A két koncepció a megszokott volt, de a kezdésbe megint beragadt a Barca védelme. Több pillanat is adódott, amikor a keresztbemozgó Ocampos összerántotta a védelmet, hogy aztán vagy ő, vagy más ráívelje Luuk de Jongra. Nagy szerencsénkre a Sevilla drukkerek nem éppen kedvence bár veszélyes helyzeteket alakítottak ki neki, mindent kihagyott. Ez pedig soha nem marad megtorlatlanul, így most sem. Gyakorlatilag 8 perc alatt le lett zárva a meccs Suárez, Vidal majd pedig Dembélé révén. 

Mondhatjuk, hogy kezdettől fogva domináltunk? Sajnos nem. A Sevilla tudta érvényesíteni az akaratát, de nem végig. Ez pedig végzetes lehet, és az is volt. Kb 20 perc után érkezett meg a pályára valóban a Barcelona, és az addig csak számok szintjén lévő labdabirtoklási fölény elkezdett egyre komolyabb, valós különbséggé fejlődni. A Sevilla olykor hosszú percekre szorult be a kapuja elé, ha pedig lazult a szorítás, a Suárez és Dembélé előtt hagyott üres területek jelentettek egyre élesebb veszélyt. A széleken felfutottak párszor, de az első 20 perc kihagyott helyzeteinél nagyobbakat nem sikerült összehozniuk. Ezzel ellenben a Barca folyamatosan növelte fölényét, és ez abban a 8 percben csúcsosodott ki, amikor konkrétan be lett darálva az andalúz csapat. 

Világosak voltak Lopetegui elképzelései, de hamar, és gyorsan omlott össze a gépezet. Egyen ugyanis nem számolt: ha van területe a támadóknak, akkor a letámadást kiröhögve De Jong és Arthur meg fogja találni a réseket, és komoly lehetőségekkel kecsegtető támadásokat fognak indítani. Ez ugyanis Valverde legkomolyabb fegyvere az őt torkon ragadó csapatok ellen. És ahogy az egész csapat kezd belelendülni a szezonba, úgy jön ki egyre jobba, hogy ez később is nagy erénye lehet a csapatnak. 

A második félidő sajnos az ilyenkor megszokott módon zajlott, és csak Messi szabadrúgása jelentett némi élvezetet. A cserékkel Valverde stabilizálta a középpályát, és úgy erősített, hogy a Sevillának nem volt rá válasza. Ennek eredményeképp érvényesült az a közmondás, hogy mindig az erősebb kutya baszik. Vasárnap mi voltunk az erősebb kutya. Hála istennek. 

A Barcán nagyon meglátszik, hogy Granada után elkezdett felébredni. Hibák ugyanúgy adódnak, és ezeket sajnos nem lehet elsimítani az eredményekkel. Ezeken dolgozni kell. De védekezésben javulni látszik a csapat. Ezt az is igazolhatja, hogy azóta 4 meccsen annyi gólt kaptunk, mint ott egyen, szám szerint kettőt. Geriéket valaki felrázta, ez egészen biztos. Valverde rájött arra, hogy ha játszani akarja a focit, akkor olyan középpályások kellenek, akik erre alkalmasak. Azóta Frenkie és Arthur rendszeres és oszlopos tagjai a kezdőcsapatnak. Általuk a foci gyorsabb lett, a támadások sokkal kreatívabbak, az összjátékok szebbek, és a felpasszok pontosabbak. Valamilyen szinten a korabeli XavIniestát idézik, még ha nem is feltétlen ugyanakkora zsenialitással. Luis Suarez harapósabb, és Dembélé is bizonytotta, ha kell, lehet rá számítani. Persze, ez még mindig messze elmarad attól, aminek lennie kellene. De a jelen helyzetünkben az egyetlen, amit tehetünk, hogy örülünk annak, ami van, és ha néha játszik egy ilyen meccset a csapat, akkor utána azt emlegetjük orrvérzésig.

FC Barcelona 4-0 Sevilla (Suérez, Vidal, Dembélé, Messi)

TerStegen - Luuk de Jong személyesen gondoskodott arról, hogy kapott gól nélkül hozza le a 200. meccsét. Persze, ehhez kellett az ő zsenije is, de egyetlen egyszer! Minden esetre megnyugtató, hogy a védései már nem a vereség elkerüléséhez kellenek, hanem a kapott gól nélkülihez. 8

Semedo - külön büszke vagyok a srácra, mert egy éve még mindenki arról beszélt, hogy nem lesz ez így jó, most pedig stabil ember a kezdőben, akár a posztján kívül is. Remekül kombinációk, gyors gondolkodás, és nem kevés vér a pucában. Na meg sebesség. Ez az, ami egy szélső védő. 8

Todibo - ahhoz képest, mekkora aggodalomra adott okot az ő kezdetése, ahhoz képest egy egész kerek, és méltóságteljes performanszot tett le az asztalra. Stabil volt hátul, mert belépni a játékba, mert cselezni, mert felfutni, mert szerelni, mert ütközni. A képességei és a paraméterei abszolút adottak, és látszólag kell neki a mélyvíz, hogy lubickoljon. 7

Piqué - Lenglet esetében meséltem már arról, hogy anno Puyol viselkedett így. Mestere volt az ifjú Gerinek, aki most több ízben is tovább vihette ezt az örökséget. Egy-két lemaradása volt, ezekből látszik, hogy kicsit megfogja őt is az idő vasmarka. Kicsit hibás volt Araujo kiállításánál, de mivel alapembert nem vesztett ezzel a csapat, így most ezt hagyjuk. Az az észosztó pillanat Lahozzal igen szépen festett, ezt mellette jegyezzük fel. 8

Roberto - stabilan állt a lábán a védelem és a védekezés az oldalán. Reguilonra kellett figyelnie, de nem okozott neki semmiféle különösebb problémát. Az már csak azért is kezd biztosnak tűnni, hogy nem marad ebben a pozícióban, mert ha Semedo visszekerül, őt igen nehezen játssza majd ki. 7

Vidal - az a helyzet, hogy nekem az egyik kedvencem a jelenlegi keretből. Rettentő sokat dolgozik, és nem érdekli, ha csak minden harmadik meccsen játszik. Durván sokat fut, szerel, ütközik, lép fel támadni, megy vissza szerelni, pontosak és átgondoltak a mozdulatai, és veszélyes a kapura. Az ilyen középpályás az, aki gyakorlatilag egy áldás a csapatának. 8

De Jong/Arthur - most azért állnak párban, mert rájöttem arra, hogy ezek ketten kiegészítik egymást. Ettől lesznek a tökéletes pár a középpályán. Frenkie de Jong fő profilja az, hogy a játékot és a védekezést egyaránt szervezi, védekezik, hátulról irányít. Arthur Melo ezzel együtt abban jó, hogy szervezi a játékot, és támad. Frenkie box-to-tox, Arthur pedig a támadó térfelet gyakorlatilag teljes egészében bejárja és irányít. A Sevilla ellen pedig látszott, mekkora fegyver ez a két ember a letámadás ellen. Nem egyszer hintáztatták meg a rájuk vezényelt embereket, aztán pedig okosan és higgadtan folytatták a játékot. Őket rettentő nehéz semlegesíteni. Hála az istennek. 8/8

Dembélé - sokat elárul róla ez a piros lap. Rendkívül ostoba, és fegyelmezetlen volt, amikor kiállították, és nem gondolta át a szavainak a súlyát. Ilyet nem mondunk az egyik legnagyobb gyökérnek Spanyolországban. Főleg, ha törjük a nyelvet. Maga a játéka élvezhető volt, a gólja parádé. Csak ettől még mindig az az ember marad, akit nem lehet beilleszteni egy fegyelmezett játékba, hanem azt a feladatot lehet neki adni, hogy rohangáljon, és bontsa az ellenfél védelmét. 7

Suárez - az igazi kilences arról ismerhető fel, hogy akármilyen testtartásban is van, akárhol is van, a büntetőterületen belülről szinte mindenhonnan képes egy érintésből gólt szerezni. Suárez pedig igazi kilences. Stílusosan reagálta le a kritikákat, nem hisztizett, hanem 4 napon belül 3 nagyon fontos gólt lőtt. Ez pedig a profizmus egyik fő eleme. A csapatjátéka még mindig döcög, de érezhető, hogy javul a formája. 8

Messi - mint azt az Inter meccs után mondtam, neki ez a szezon eleje kvázi. Ennek ellenére egész jól megérkezett. Bevert egy pazar szabadrúgást, és egész meccsen jól játszott. De ami a leginkább feltűnt: kezdett az az érzésem lenni, hogy nem cipeli a hátán a csapatot, nem ő csinál mindent, hanem ő is ott van, és ez egy kis pluszt ad nekünk. Nem pedig az alapot. Ez egészen üdítően hatott. 8

Sergio - gyakorlatilag stabilizálni állt be a középpályát. 

Rakitic - nem ezzel játszotta be magát a csapatba. 

Araujo - szerencsétlen helyzetbe került Chicharitoval szemben. Ha felrúgja, piros. Ha lerántja, az is. Tapasztalat nélkül nem várhattunk túl sokat. 

Granada óta nem nagyon volt poszt a blogon, így kicsit összefoglalom az eseményeket kezdésnek. Ugye az vitán felül egy súlyos mélypont volt, egy olyan pofon, amiből viszonylag gyorsan fel kellett állni. Pár nap múlva már sokkal jobb színben (igaz, ez 20-25 percig tartott csak) 2-1-re megvertük a Villarrealt, de az igazán szép mindebben a felállásban az egy héttel azután rendezett Getafe-Barcelona volt, amelyet nem csak hogy megnyertünk, de szépen is tettük. És ennek a “tendenciának” a folytatása volt az Inter.

Egyre legitimáltabbnak kezdenek tűnni azok a külső, és belső (!) kritikák, amelyek a minden kétséget kizáróan gyenge szezonkezdést a felkészülési szezon túlzsúfoltságának tudják be. Az nem normális, hogy egy csapat hetente szeli át a fél világot, hogy aztán játsszon két meccset, és egy hét múlva menjen tovább egy tök más kontinensre. Így erőnlétileg nem lehet feltornázni a csapatot. De mostanra jött el az a rész, ahol talán már beszélhetünk arról, hogy bírják a gyűrődést a srácok. Ez pedig egy igen egyszerű dologból tudható. Bizonyára többen is tisztában vagyunk az Inter Milan jelenlegi, rég nem látott formájával. Hasítanak a Serie A-ban, és jó focival teszik mindezt. Sokat mozognak, futnak, és egy erős csapatuk van. Ennek ellenére a Barca tökig letámadó focit akart, és erőltetett is rá Conte seregére. Olyannyira, hogy a végén a mieink bírták jobban!!

Egy meccset ugye alapból meghatároz az, hogy indul. Ez pedig nem indult jól. Egy szabadrúgás után Piquéről Lautaro elé pattant a labda, akivel Lenglet nem bírta az iramot, és az argentin jött ki győztesen a helyzetből. 3 perc alatt tehát összehoztunk egy 0:1-es hendikepet gyakorlatilag. Ez volt az a pont, ahol benne volt a levegőben egy nagy összezuhanás. Csak hogy ez nem így megy. Messivel a pályán a Barca nem zuhanhat csak úgy random össze. Nem is tette. Volt egy elképzelésünk. Torkig nekimenni az Internek, amíg össze nem roppan. Ki nem szarja le az eredményt? Ezt fogjuk csinálni, kész! Kb ez lehetett a fejekben, mert ez is történt. Rögtön sebességet váltott a hazai lovagrend, és odaszegezte az milánói urakat a kapujukhoz. Igen ám, de ugye ennek megvan az az oly sokszor elkántált hátránya, hogy a magas védekezést könnyű megfutni. Ez pedig a vendégek játéka. És talán ezért is tűnhetett úgy, hogy le lettünk focizva. A valóságban pedig az történt, hogy míg mi a mi focinkat játszottuk, addig nekik is lehetőségük adódott ugyanerre.

Mentálisan ez alkalommal igen erősnek bizonyult a Barca. Az első félidőben ugyan majdnem rendszeresen a labdavesztésekből futkostunk vissza, de a sok kontra, és a letámadás kivett sokat az Interből. Ez a második félidő elejétől látszott. A passzok nem voltak olyan élénkek, élesek, egyre többet hibáztak egyénileg a vendégek, és enyhült Stegenen is a nyomás. Egy ilyen visszaesésből pedig nem szoktak jól kijönni az ellenfelek. Külön nem előnyös ez a helyzet a Camp Nouban, ahol 2013 óta veretlen a Barca a legrangosabb európai tornában. És ennek meg is lett a gyümölcse. Valverde agresszívabbá teendő a meccset, Sergio helyett beküldte az Emberevőt, akit magasan ráparancsolt az Inter nyakára, hogy ott harapdáljon. 5 perc múlva Suarez bombagólját fantasztikusan készítette elő, ami új irányt adott a meccsnek. Ezen a ponton az ekkorra jelentősen fáradtabb vendégek már csak a túlélésre játszottak. Conte stabilizálta a csapatát, a kontrák pedig egyre ritkábbak lettek. A Barca megint tökig nekikment, 5-6-7-8 percekre is a kapujuk elé szorultak, és percről percre érezhetően nőtt az esélye a győzelemnek. A védelem bár magasan állt, nem volt benne már kockázat, a támadások egyre gyakrabban haltak el 35-40 métereken, és itt akkor említsük meg Frenkie és Vidal nagyon kemény, és alázatos, (előbbitől olykor, utóbbinál végig) brusztolós munkáját. Az már csak a hab volt a tortán, hogy a végén a kifáradt, és látszólag nem erre a védekezési formára szocializálódó Inter védelemben Messi milyen szépen hagyta faképnél a szélső bunkót, adott egy zsugát Lalyosnak, aki igazi kilenceshez méltó mozdulattal tette át a labdát Godin mellett úgy, hogy esélye sem volt kirúgni, majd lőtte le a tehetetlen Handanovic mellett.

Természetesen ez nem csak egy győzelem volt. Ez volt az első olyan erőpróba, amikor kiderülhetett, fejlődött-e a csapat Granada óta. És ha a játék látványosabb nem is lett, az biztos, csapatként egységesebben, mentálisan erősebben fukcionált a Barcelona. Világosan látszik, hogy a jövőben ez lesz az a középpálya, amelyre a játékunkat alapozni lehet. Sokkal több a rövid, gyors passz, ami egyben a izgalmasabbá teszi a meccset. Sajnos ezt csak mostanra sikerült Valverdének is majdhogynem végérvényesen tudatosítania önmagában. Az persze kérdés, mire lesz elég ez a halovány javulás, vagy hogy a lendület meddig tart ki. Még igencsak ingatagnak tűnik az egész, és egy vereség újra elindíthat lefele a lejtőn minket, de fogjuk fel inkább úgy, mint egy lehetőséget arra, hogy a förtelmes szezonkezdést elfelejtsük, és kihozzunk valamit ebből az évadból. 

Záró gondolatnak pedig annyit biggyesztenék ide, hogy rég volt alkalom olyanra, hogy értékelő formájában a csapatról, és annak teljesítményéről beszéljünk. Ugyanis végre volt csapat, végre volt teljesítmény, és végre nem azzal telt az értékelő előkészítése, hogy azon vakarjuk a fejünk, hogy írjunk kultúrált véleményt Valverdéről és a fiúkról. Üdítő!

FC Barcelona 2:1 Inter Milan (Suarez 2x)

TerStegen - sajnos neki is rég volt már olyan meccse, ahol a néha hajmeresztő, néha földön túli teljesítménye hozzásegítette a csapatot a győzelemhez. Természetesen a gólért nem lehet elővenni. Abban sem lennék teljesen biztos, hogy pontosan látta a gól előrri pillanatokban a labdát, és Lautarot, ennek ellenére nyúlt a lövésért, de nem érhette el. Annál inkább feljegyzendő az, amikor a félidő vége előtt kulcspillanatban a gólvonalon mentett egy olyat, amit nagyon kevesen fognának ki. Ellentétes irányban mozgott, amit a csatár tökéletesen felismert, de valahogy mégis leért rá. Parádé. Az persze árnyalja a BL teljesítményeit, hogy a hosszú passzai ebben a sorozatban érezhetően pontatlanabbak, de ez inkább az ellenfél letámadását minősíti. 7,5

Semedo - eddig amikor balbunkót játszott, sok jót nem tudtunk róla feljegyezni. Ami persze nem is csoda, hiszen nem ez a posztja, nem várhatunk megváltást. De ez a szerdai ennél sokkal jobbra sikerült. Olyannyira, hogy alkalom adtán vészmegoldásnak jó is lesz azon a poszton. Mivel az ellenfél játéka gyakrabban folyt a másik oldalon, neki az a hálátlan feladat jutott, hogy az emberére mindig maga mögé nézve kellett figyelnie, de lehozta. Valamint volt egy igen fontos futása Lautaroval, aminek a végén nem ő jött ki győztesen a párharcból. 7

Lenglet/Piqué - áldatlan, és hálátlan feladat, ha nem vagy túl gyors, de mivel a csapatod magasan játszik, és gyakoriak a kontrák, szinte folyamatosan fennáll annak a lehetősége, hogy 30-40 métereken kell sprintversenybe keveredj egy nálad gyorsabb támadóval. Nem lehet azon csodálkozni, hogy több gólt kapunk. Álló helyzetben ezek az urak megoldják a feladataikat, de egyszerűen nem olyan gyorsak, hogy ezt a futást bírják. Faultolni nem faultolhatnak, mert az piroslap, így marad a rohangálás. Nem előnyös. Ezzel együtt az Inter ellen nem tudom őket elővenni a gólért. Egy szerencsétlenül pattanó labda után Lenglet nem tudta beérni Lautarot. Ami fontos volt, azt megoldották, amit tudtak, megtettek. 7

Sergi Roberto - amikor felkerült az első csapatba, nagyon hamar alternatíva hiányában a szélső bekk pozíciójába csöppent. Ami nem állt neki jól. Most ugyan ezen a poszton van már más ember, de az nem előny, ha ezek mind sérültek. Kezd az az érzésem lenni, hogy megint ottragadhat. Nagy kár lenne. 6

Sergio - az ilyen meccsek adnak pontos képet Busi állapotáról és formájáról. Nem lehetett rá panasz, pontosan és higgadtan játszott, és nagyon sok labdát szerzett, magas százalékos arányban az ellenfél térfelén. A letámadásunk vitathatatlanul legfontosabb alakja, aki mindig közel helyezkedik az ellenfél játékosaihoz, és pontosan szerel, aztán hasonlóan játssza meg a labdákat. De mivel az idő vasfoga lassan őt is eléri, így ennél jobb teljesítményekre már nem számíthatunk. 7

Arthur/De Jong - a katalán parlament lassan törvénybe foglalhatná, hogy ők a Barcelona támadó középpályásai. Rettentő hamar egymásra hangolódtak annak ellenére, hogy valószínűleg nem is beszélnek egy nyelvet, vagy ha igen, akkor is törve azt. Nagyon fontos szerepük van a játék felgyorsításában, lelassításában, forgatásában és irányításában. Volt nemrég egy olyan megjegyzésem egy ismerősöm irányába, hogy Messi pótlását csak emberekkel lehet megoldani, mert olyat, mint ő, nem fogunk találni. Ebből kettő ez a kettő középpályás. Bennük van meg a játék olyan ismerete, ami Messiét helyettesítheti később. 8-8

Griezmann - a sok kritika ellenére rendkívül elszánt. Sok volt érte az a 120 millió, de mindenkiért sok ennyi. Az viszont biztos, hogy nagyon akar bizonyítani, és nagyon hajt azért, hogy megszeressük. És jó úton is halad. Nem büdös neki a munka, nem gáz neki a csapatba való belesimulás, és bármilyen szerepet is osztanak rá, az biztos, lelkiismeretesen végzi a munkáját. 7

Suárez - sokatmondó az az adat, hogy az elmúlt két BL idényben ugyanannyi gólt lőtt, mint az Inter ellen 45 perc alatt. De nem érdemes már ezen rágódni. Suárez a világ egyik legjobb befejező csatára. Rendkívül jól érzi a kaput, és csukott szemmel is képes gólt lőni a büntetőterületen belül szinte bárhonnan. Persze, gyakran hibázik ő is. Mindenki gyakran hibázik. De ha Messinek nem lenne ennyi szar a fejéhez dobva, ha futna egy ilyen időszakot. Akkor Lalyost is tiszteljük meg ezzel. Keményen dolgozik, értékeljük. Jobbat nem tudnánk elhozni 200 millió alatt sehonnan. 9

Messi - mivel neki kimaradt sérülés miatt a szezon eddig fele majdnem teljesen, így neki most ez a szezon eleji formája. Eddig keveset edzett a csapattal, és szintén keveset labdával. Nagyon nehéz évad van mögötte, ezek után kijár neki 1-2 meccsnyi türelem. Vagy 3-4. Még így is megvillogtatta a klasszisát, és így is remekül szórta a labdákat. De most csöppent vissza az igazán kemény munkába. Ezen felül 32 éves. Egy sérülés már lassabban múlik el. Ő maga mondta, érzi, a teste nehezebben bírja már a gyűrődést, mint korábban. Ez érthető is. 7

Vidal - csodacsere. Harciassá és keménnyé tette a középpályát, és ez is volt a feladata tulajdonképpen. 

Dembélé - világos, hogy ő nem az az ember, aki köré taktikát lehet építeni, vagy bele lehet szuszakolni egybe. Ő az a fajta játékos, aki fegyelmezetlen, de ha bedobod a 60. perc után, hogy fickándozzon, abban jó. Ezt pedig vagy elfogadja, vagy megy isten hírével. Ez a büdös nagy helyzet!

Meglehetősen hálátlan feladat egy ilyen meccset értékelni, már azon túl, hogy a látottak nyilván értékelhetetlenek, hacsak nem a Granada teljesítményét szeretnénk górcső alá venni. Hálátlan feladat, mert az ember legszívesebben fröcsögne, üvöltene, ordítana és sírna, elküldve mindenkit egy melegebb éghajlatra, aki megérdemli. De mégsem tehetem ezt meg, mert valami elfogadható, konstruktív értékelőt kéne összehoznom az értékelhetetlenről. 

Kezdjük talán azzal, hogy lassan egy évtizede nézek Barcelona-meccseket, és olyan 7-8 éve követem nagyon aktívan a csapatot, az elmúlt 5 évben pedig maximum 15-20 meccset hagyhattam ki, azt is általában önhibámon kívül. Sok mindent láttam tehát az elmúlt évtizedben, és a lelkesedésem végig kitartott, mondjuk 2 évvel ezelőttig. Azóta is minden meccset megnézek amit tudok, de már csak ritkán van ott az a gyermeki izgalom, hogy basszus, kezdjük már! Pedig ugyanúgy ott van a zseniális Messi, mint 10 éve, ugyanúgy vannak izgalmas játékosok akiket lehetne csodálni, de a meccset megelőző várakozás mégis alábbhagyott. 

Egyszerűen nem lehet várni ezeket a meccseket Ernesto Valvedre irányítása alatt, mert hiába van meg általában a győzelem, egyszerűen a játék élvezhetetlen, és már nagyobb energia végigülni egy 1-2 gólos győzelem 90 percéből azt a 70-et, amikor semmi nem történik, mert a srácok megelégszenek az adott eredménnyel. És idén a helyzet ugye még rosszabb, idegenben pedig már hosszú idő óta aggódhat az ember. Egy éve mondjuk még csak egy Sevilla vagy Bajnokok Ligája-ellenfél ellen, most már pedig bármilyen ellenféllel szemben. De tényleg, akármilyen ellen.

Szeptember 14-én a Manchester City hatalmas meglepetésre nagy fölényben játszva kikapott az újonc Norwich City otthonában. Nem játszottak rosszul, de nem jött ki a lépés. Ezután a meccs után nyilatkozott Rodri:

Általában az ilyen meccsek után megöljük a következő ellenfelet. Tehát a következő meccsen meg fogjuk ölni az ellenfelet. Guardiola elmondta nekünk, hogy ennek a csapatnak tilos kikapnia, kötelező nyernünk.

A következő Premier Leauge meccs 8-0-ra végződött a Watford ellen. Talán nem kell magyarázni, mire akarok kilyukadni. Eleve nem volt rossz a játék a Norwich otthonában, de mindenkinek becsúszhat egy vereség. Erre Guardiola megfejtette és kielemezte a problémákat, kellően motiválta a csapatot, feltüzelte őket, és először a Shaktart majd a Watfordot verték meg rendesen, ahogy azt megígérték. 

Valahogy így működik egy rendes edző egy rendes csapatnál. Ezzel szemben a Barcelona hónapok óta képtelen nyerni idegenben sőt, az idegenbeli meccseinek 62%-át elvesztette a legutóbbi győzelem óta. Ezen felül a játék képe nemhogy javulna, de egyre kilátástalanabb. A helyzetet mindig az ezek a meccsek közé beékelődő, általában magabiztos hazai győzelmek fedik el, kérdés hogy még meddig.

Mert ez a tegnapi meccs átlépett egy határt. Legalábbis nekem biztosan. Utoljára Rómánál voltam ennyire letörve a választás eredménye a Barcelona játéka miatt. Akkor még pozitívabban is láttam a helyzetet, hisz pont Barcelonából néztem a római meccset, frissen szerzett Camp Nou-élménnyel a szívemben (Barcelona-Leganes 3-1.) Valahogy akkor az a pár napos, elsöprően pozitív élmény miatt nem tudtam annyira szenvedni Róma miatt, a liverpooli estén meg már nem tudtam meglepődni, de ez most más.

A városok többsége a látvánnyal és kulturális örökségeivel vonzza a turistákat, de Barcelona városa olyan kivételes helyzetben van, hogy rengetegen (csak) a focicsapat miatt utaznak oda. Egyszerűen szórakoztatóiparrá vált a helyi futball, ami annak köszönhető, hogy kivételesen magas szinten űzik egy kivételes helyszínen, kivételes hangulatot és élményt kreálva. Ez az a helyszín, amit még azoknak is ajánlani tudok, akiknek semmi köze a labdarúgáshoz. Azaz csak ajánlani tudtam. Most jutottam el arra a szintre, hogy ezt már nem lehet jó szívvel ajánlani senkinek sem, mert a meccsek nemhogy nem élvezhetőek, de egyenesen bűnrosszak.

És ez az a pont, amikor ez az értékelő is egyértelműen oda érkezik, ahova valószínűleg az összes barcelonai focival foglalkozó cikk a napokban: Ernesto Valverdéhez. Az az igazság, hogy kurva nehéz nem neki felvarrni az egészet, és az elmúlt 2 évben annyiszor próbáltuk meg mentesíteni őt mb22 blogíró kollégámmal, hogy ezen a szinten nekünk is elfogyott a maradék türelmünk. 

Mert van az hogy nem jön ki a játék és kikapsz (lásd: Norwich vs City), van az, hogy kis hullámvölgyben vagy, és van az hogy meccsről meccsre átírod a pénz, logika és józan ész szabályait. Igen, ezt a Leicester megcsinálta pozitív értelemben 2016-ban, de mi itt most rohadtul semmilyen pozitív értelmezésről nem beszélünk. 

Mert erre tényleg lehetetlen magyarázatot találni, hogy hogyan tud a világ egyik legértékesebb kerete meccsről-meccsre kiszopni bármely más csapat stadionjában olyan kilátástalan játékkal, amit lassan a magyar NB1-ben sem látni. 1-1 kaput eltaláló lövéssel, esetleg talán 1 igazi, kidolgozott veszélyhelyzettel, valószínűleg rúgott gól nélkül és egész biztosan kibaszott lélektelenül, fosul játszva. Nem kell magyarázni, elég megnézni a Facebook-oldalunkon kigyűjtött statisztikákat, melyet ide is betettünk, mindent elmondanak.

Ernesto Valverde tényleg egy mágus. Zseniális abban, hogyan kúrja szét a világ egyik legjobb csapatát, annak játékosait és játékát, miközben a világ pénzéért összevásárolt sztárok ötlettelenül néznek egymásra, a nyilatkozatok semmit sem mondanak semmiről, a vezetők pedig fentről lenézve mosolyogva tárják szét a kezüket, hisz a csapat megint megdöntötte saját naptári évi nyereségét. Ez az FC Barcelona, 2019-ben.

 Granada - Barcelona 2-0

Muszáj pontozni, hisz mindig szoktunk, de persze jó kérdés, hogy az adott pontszám a játékost vagy esetleg valaki mást minősít. 

ter Stegen - Azért azt tőle sem várható el, hogy egy hét alatt kettő büntetőt is kifogjon. Volt egy hatalmas védése, mely kárba veszett Vidal kezezése miatt, egyébként pedig egyszer majdnem beejtette  a labdát a saját kapujába, nem sűrűn látni ilyet tőle. Őt tényleg tudom sajnálni, az évek óta nyújtott kimagasló teljesítményéért megérdemelne végre egy Zamora-díjat, de ilyen fos védelemmel már az is csoda, ha le tud hozni egy kapott gól nélküli meccset. 5

Semedo - Szóval adott a szituáció, hogy egy csapatnak van 2-2 jobb- és balhátvédje. De ha valaki rosszabbul játszik vagy megsérül, akkor a második félidőre mindig kurva gyorsan kialakítja az edző azt a szituációt, hogy jobboldalt egy középpályás játszik, baloldalt meg a jobbhátvéd. Logikus. 4.5

Pique & Lenglet - Múlt évben fantasztikus párost alkottak, idén egyelőre nem jön ki a lépés. Hogy kicsit védelmükbe vegyem őket, az idei bekapott gólok jelentős részénél nem ők hibáztak, és mire közbe tudtak volna szólni, már kialakult egy olyan játékszituáció, melyet nem volt esélyük megállítani. Tipikusan jó példa a Granada első gólja. Ennek ellenére a bekapott gólok a védelmet minősítik és ők a védőink. 4

Firpo - Az eddigi nem túl sok, ám emlékezetes meccséből egyelőre úgy tűnik, hogy ő lesz a következő Aleix Vidal. Semmilyen mértékben nem látni létjogosultságát a Barcelonában való szereplésének. Az első gólnál való szerepét nem kell magyarázni, remélhetőleg tud majd javítani, amíg Alba sérült. Bár Valverdét ismerve nem lennék meglepve, ha Semedo kezdene a helyén kedden. 3

Rakitic - Ivánnak egész nyilvánvalóan semmi keresnivalója a kezdőben. Nagyon kedvelem, sokat tett le az asztalra, de 2019-et írunk, és ez már kevés. Sok bámészkodás, lassúság és szétkontrázó Granada. Kurva gyenge. 4.5

de Jong - Az egyetlen elfogadható teljesítményt nyújtó játékos a kezdőben. Őt azért sajnálom, hogy a játékfilozófia miatt jött ide, erre ezt kell tapasztalnia. Egymaga sokkal jobb teljesítményt nyújtott, mint a többi középpályás együttvéve. 6.5

Roberto - Robiban az az izgalmas, hogy változatos a játéka. Ezt úgy értem, hogy egyik meccsen érett játékot nyújt, a másikon fogalmatlanabb, mint Douglas mester legszebb napjain. Vajon most melyik volt? 4

Perez - Nem biztos, hogy az első csapat szintjén van, de legalább lelkesen próbálkozik, és vannak értékelhető mozdulatai. Erre amikor ég a ház, az edző őt cseréli le a nála sokkal gyengébb másik 2 támadó helyett. Őszintén nem értem, miért, de megnyugtató, hogy Dembele jelenlegi hozzáállását és állapotát nézve biztosan lesz még esélye Pereznek. 6

Suarez & Griezmann - Na és akkor megérkeztünk. Szóval adott egy csapatban egy 32 éves, legszebb évein rég túllevő sztárcsatár, aki bár egészen váratlan csodákra képes, de ezt már csak minden 5. meccsén tudja megmutatni. A Bajnokok Ligájában első számú gólfelelősként négy éve nem tud betalálni, és a statisztikái is drasztikusan leromlottak az utóbbi 2 évben. Azonban a nyáron erősítés érkezik: a csapat vezetése 100 millióért elhozza a világ egyik legjobb, világbajnok csatárát, aki a legjobb életkorban van, hisz 28 éves. Nem nehéz kitalálni, mi fog történni. A fiatal szép lassan átveszi az öreg helyét. Ő lesz a kezdő, míg a rutinosabb játékos a csere. Na igen, csak kár hogy ez a Barcelonában nem így működik, hisz Valverde Suarezt játszatja középen, Griezmann pozíciójának meg semmi köze ahhoz, amilyen poszton tud játszani. Nem nehéz kitalálni az eredményt általánosságban, de ha egy meccsen a társak is reménytelenek, akkor válik a közös teljesítmény értékelhetetlenné. 1

Messi - Lassan fel lehet készülni arra az időszakra, amikor nem Messitől várjuk a csapat megmentését. Ez a meccs remek példa rá. 4

Fati - De kurvára nem is egy 16 évestől kellene! Értem, hogy sok a sérült, de elképzelésnek is nevetséges, hogy a csapat legnagyobb fegyvere heteken keresztül egy 16 éves gyerek legyen. Fati ehhez képest megint a legizgalmasabb látnivaló volt a második félidőben, minden tiszteletem az övé. 7

Vidal - Hagyjuk. 2

Távolról érdemes megközelíteni a meccset, mert az elmúlt napok-hetek történései vezettek oda, hogy egy gólparádés meccsen heréltük ki a Valenciát, úgy szó szerint. Mindkét csapat meglepően rossz szezonkezdést produkált. A megszerezhető 9 pontból 4-4-et tudtak magukénak, a mégleg 1gy1d1v volt. Gyenge, sőt, szar. Így tehát nagy volt a nyomás. Aki ezt a meccset megnyeri, felzárkózik, a vesztes pedig le fog szakadni, és innentől bravúrok sorozatára lesz szükség ahhoz, hogy visszamásszon az élbojba. Persze a hazai pálya nekünk kedvezett, de pont a Valencia bizonyította nem egyszer, hogy a Camp Nou még nem biztosíték semmire. 

Tovább fűtötte a kedélyeket, hogy a hét közepén kiderült, Messi nem fog játszani. Marcelinoék esélye így megnőtt. Aztán Peter Lim húzott egy olyat, amit mindig megtesz, amikor a Valencia kilábalni látszik egy nehéz időszakból: beleköpött a levesbe, és kirúgta Marcelinot. Marcelinoval amolyan rablók voltak itt, így azonban már csak félkarú rablóknak lehetett őket nevezni. Így ismét a Barcánál volt az előny. Persze, ez sem garantált semmit, mert debütált már ellenünk edző úgy, hogy semmit nem vártunk az ellenféltől, mégis kikaptunk. Ettől egy kicsit lehetett tartani, de ez most nem jött be. 

Gyorsan látszott, hogy a csapat szándéka az, hogy a mentálisan kissé megtört vendégeket a kapujukhoz szorítva megroppantsa. A széleken a vártnál jobban ment a támadás, és két perc után Ansu Fati révén már vezetett is a csapat, hogy aztán 5 perc múlva a kis bissau-guineai de Jong első gólját készítse elő világklasszis módon. Ettől fogva pedig nem volt sok kérdés. Nekünk folytatni kellett a támadójátékot, bízva abban, hogy idővel jön a harmadik, a negyedik gól, és a Club Ché teljesen összeomlik. Ők pedig egy dologgal próbálkozhattak: kontrázni amennyit csak tudnak. Viszont itt jött ki nagyon, mennyire szét van csúszva fejben ez a csapat, és hogy ez mekkora előny a Barcának. Jószerrel minden második vendég labda ment társhoz, és összesen 3 alkalommal tudtak kapuig jutni, ebből egyszer nem lett semmi, egy gólt szereztek, és egy kaput találó lövésük volt. Rettentő gyenge. Gyakorlatilag teljesen fel voltak őrölve Marcelino menesztésétől, és attól, hogy a 7. perc után -2-ről játszottak. A védelem mozgásai rendezetlenek voltak, könnyen volt forgatható a védekezés, és sok volt a 20-25 méteren belül eladott labda. Ez alapján okkal-joggal bízhattunk abban, hogy a félidőig ez a meccs eldől. Lényegét tekintve pedig el is dőlt. Gameiro gólja után ugyan voltak még kísérletek, de egyik sem volt elég ahhoz, hogy térdre kényszerítsék vendéglátóikat. 

A pinehő után - ahol Celadesnek lehetett egykét kéretlen szava a játékosaihoz - egy némileg határozottabb Valencia futott ki, ami azt eredményezte, hogy pár százalékot faragtak az óriási labdabirtoklási hátrányukból. De ennyi, nem több. Nem írnám ezt a Barca védelmének a számlájára, mert korántsem volt olyan szinten a csapat hátulja, amilyenen mondjuk kellett volna, de semmivel nem érződött veszélyesebbnek a Turia parti brigád, mint az első félidőben, labda nélkül. Tologattak jobbra-balra, de mint ahogy a pulzusszámom, ők sem mentek feljebb. És ugye ilyenkor jött menetrend szerint a jelenség, amire a magyar azt mondja: "szegény embert még az ág is húzza." Griezmann egy második labdát kapura vágott, Cillessen hibájából az a kapufáról Piqué elé pattant, az pedig higgadtan belőtte. És kész. Vége a dalnak. Amennyire 2:1 után reménytelennek tűnt a helyzet, annyira volt konkrétan reménytelen 3:1 után. A katalánok megérezték a vér szagát, és mentek, mentek. Végre újra elkezdett mindenki lövöldözni, mint állat, és percről percre jobban érződőtt, hogy ez már csak vergődés egyik oldalról, erőfitogtatás a másikról. Suárez becserélése és két gólja ezen a ponton már semmit nem döntött el, mint ahogy Maxi Gomez gólja sem, pusztán tökéletesen illusztrálta, mi a baj a védekezéssel. 

Ezek a két kapott gólok nem festenek jól. Nem egészséges az, hogy két hazai meccsen 4 gólt kap a csapat. Viszont erre kell készülni egész évben, mert úgy kb ez is lesz. De az éremnek van egy másik oldala, ami okán érthető, hogy miért kap ennyit a csapat. Végre újra előtört az, hogy támadni akar a Barca. A középpálya is folyamatosan ezt sugallja. Busi feljebb játszik, de Jong és Arthur a széleken segít, és olykor egész elől, akár kilences pozícióban is felbukkannak. Egy szóval: a csapat jobbára 7-8 emberrel támad. Ehhez egy részről elengedhetetlen a gördülékeny, gyors, és biztos labdatartás. Mivel a védelem magasan helyezkedik el, az elvesztett labdákból rögtön hatalmas területeket tud az ellenfél bejátszani, és elég 1-2 gyors ember, hogy a védelem vert helyzetben loholjon hátra. Ez pedig meg fog esni. Mint ahogy eddig is, ez után is ilyenekkel lehet majd a legjobban megsebezni a Barcát. Ugyanakkor az előrejáték sokkal színesebb, ötletesebb lett. Több a szélsők által végzett centerezés, a középpályások magasabbra merészkednek a half-spacekben. Persze, néhol látható rendezetlenség a mozgásokban. Nincs minden a legtökéletesebben leoktatva. De világos, hogy ebben a felfogásban sokkal élvezhetőbbek, nézhetőbbek a meccsek. 

Hatalmas a rizikófaktor, mégegyszer kiemelem. De látszik a minőségbeli javulás tavalyhoz képest. És még egy számottevő adat bizonyítja ezt. Tavaly Messi a gólok 70%-ában aktívan szerepet vállalt. Hiányában a játék unalmas, kiszámítható, és életlen volt. A meccsek jó része pedig 1, vagy 0 ponttal értek véget. Ennek ellenére idén 9 gólszerzője van 4 meccsen a csapatnak, köztük az ifjonc Ansu Fati (2), Carles Pérez, az újonc Antoine Griezmann (2), Frenkie de Jong, és a sokak által leírt Luis Suárez (2). Emellett a Messi nélküli játék minősége érezhetően javult, a középpálya kreativitása ismét hangsúlyos lett, a labdatartás pedig gyorsabbá, és céltudatosabbá vált. Hozzá tartozik, hogy ez még mindig csak az otthoni meccsekre igaz, idegenben a megszerezhető 6 pontból bezsebelt 1 továbbra is aggodalomra adhat okot, de ha ezt a rendszert mondjuk majd Messivel vengédbe is át tudjuk ültetni, akkor újra beszélhetünk arról, hogy van remény ebben a szezonban. Addig pedig örüljünk ezeknek a kis előrelépéseknek, és reméljük a munka folytatását. 

FC Barcelona 5:2 Valencia CF (Ansu Fati, De Jong, Piqué, Suárez 2 illetve Gameiro, Maxi Gómez)

Ter Stegen - ha eddig volt esélye a Zamorára, hát most sajnos nem lesz. Ennek a rendszernek az egyik nagy vesztese ő, hiszen amikor gólhelyzetbe kerül az ellenfél, ez a jó ember jobbára már kiszolgáltatott helyzetben van, és onnan nagyon ritkán lehet megmenteni a csapatot, ami ha sikerül, akkor az óriási bravúr. Természetesen most ő is sokat fejlődhet, de ez az év nem róla, és a védéseiről fog szólni. 6

Semedo - az eddigiek alapján most kicsit mintha alulmúlta volna önmagát. Még így is sokat fellépdelt, és vissza is futott, de hiányzott az a kis pimaszság a játékából. Kevesebbet cselezett, kevesebbet mozgott befelé, igyekezett kerülni a kockázatot, és ez nem állt neki olyan jól. 6

Piqué/Lenglet - igen, kiszolgáltatott helyzetben voltak sokszor. Igen, ennek a rendszernek ez a hátulütője. Ha az ellenfél megszerzi a labdát, és tempóból megindulva 2v2 vezeti a védelemre, ott jelentősen csökkennek az esélyek. De ez nem feltétlen ok arra, hogy két ilyen gólt kapjunk. Amelyek ráadásul nem is igazi villámgyors kontrákból születtek, hanem egyszerű böszmeségből. Az nem megy valamiért, hogy a két center közt ne legyen lehetősége megindulni a csatárnak. Vagy nincs elég jól begyakorolva, vagy nincs jól lekommunkiálva. De egy vérbeli 9-es tudja, hol és mikor kell elindulni. A védőknek pedig az lenne a feladata, hogy ezt megakadályozza, ellehetetlenítse. És ez az, ami valahogy nem megy. Az első gólnál Gameiro robbant be, és lehet integetni, hogy les, nem volt az. Lenglet mögötte, Piqué pedig előtte volt. A passzsávot senki nem zárta, mindenki bambult. A második gólnál szintén a kettő közé érkezett a labda, de egyáltalán nem volt lehetetlen a tisztázás. Az biztosan látszik, hogy ebben nagyon fontos, hogy fejlődjenek. Mert persze, amíg többet rúgunk, addig megeshet 1-2 ilyen. De lesz olyan, aki ellen nem tudunk többet rúgni. Ott ez pedig nem fér bele. 6

Alba - az már szinte fel sem tűnik, ha szerves része lesz a támadó játéknak. Tőle gyakorlatilag ez a standard, ehhez kell viszonyítani a játékát. Ebben megint jól helyt állt. A passzai jók voltak, a 16-oson belül veszélyesen mozgott. Az látszik, hogy neki hiányzik az a fajta játszópajti, mint Messi, de hála a jó égnek, feltalálta magát. Fatinak szép labdákat adogatott, és de Jonggal is jól kijön. Ez fontos lehet a folytatásban. 7

Sergio - róla már korábban elmondtam, hogy akkor az igazi önmaga, ha olyan játszópartnerei vannak, akik tudják, mikor hova kell mozogni, és mindig megjátszhatóak. Ez a Betis ellen működött idén először jól, most pedig a második hazai meccsen is hasonló, az előzőtől talán kicsit jobb eredménnyel zárult. Ismét sok labdát szerzett, tartott meg, és játszott meg. A védekezése még mindig tud maga után kívánni valót hagyni, de jelenleg sajnos egyetlen klasszikus védekező középpályásunk sincs, így erre nem lesz egyhamar megoldás. 7

Frenkie de Jong/Arthur - na és ez az, ami az idén a leghangsúlyosabb lesz. A kreatív középpálya. Azok a játékosok, akik stílusban - ha szintben még nem is - közelítenek a XavIniestához. Azok a játékosok, akik a támadást vezetik, irányítják, a csapat motorjaként azt mozgatják, forgatják, és hajtják. Frenkie elmondta a meccs után, még szeretne fejlődni. Ha még tud, akkor örömmel üdvözöljük döntését. Valverdétől pedig, hogy újra azok a játékosok játszanak, akik a labdatartásban erősek, offenzívek, és rendkívüli a helyzetfelismerő képességük. Játsszunk el a gondolattal, hogy ezek egy szép nap majd Messivel játszanak. Az a nap egy nagyon szép nap lesz. 9-8,5

Ansu Fati - rögtön kiemelem, a kapott pontszámánál figyelembe fogom venni a korát, és ahhoz mérem a teljesítményét. Amikor végignézek a sztárokon, és meglátom a kezdőben Fatit, A tanú című film egyik idézete jut eszembe: "Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk.", ide átírva: "Kicsit kisebb, kicsit fiatalabb, de a mienk." Ha belegondolok, hogy én 16 évesen és párszáz naposan otthon ültem, és a videojátékaimat basztattam, ő meg gólt lőtt a Camp Nouban, csökken az önértékelésem. Egészen kivételes zseni ez a gyerek. Ilyen fiatalon halál lazán esernyőzget, vagy éppen nyugodtan húzza le az alapvonal felé a labdát, hogy kicselezve egy védőt De Jong elé tálaljon. Vagy mondjuk gólt és gólpasszt jegyez 7 perc alatt. Remek a mozgáskultúrája, és parádésan játssza be a széltől a középső zónáig terjedő részt, hogy ha éppen úgy kell, csatár poszton érkezzen. Az összjátékokban éretten vesz részt, nem vállalja túl magát, és van egy finom, elegáns pimaszság a játékában. Vélhetően nem utoljára láttuk játszani a felnőttben. Szívmelengető volt a jelenet, amikor a lecserélésénél álló ovációt kapott a közönségtől. Dembélé pedig kötheti szépen fel a gatyát, ezt a gyereket innen ki kell túrni. És egy szépet beintett Bartomeunak: nem az igazolások kellenek. Hanem az ilyenek. 9

Griezmann - ez most nem arról szólt, hogy ő egymaga lője a gólokat. Ő is egy ugyanolyan fogaskerék volt a darálógépben, mint mindenki más. A legjobban azt bírom benne, hogy egy ilyen helyzetben nem kezd el szenvedni, nem romlik a játéka, pusztán kevésbbé lesz látványos. De attól még becsülettel beleáll, és ha kell, akkor a "piszkos"munkát végzi. Mindig is szimpatikusak voltak azok a kilencesek, akik nem csak kilencesek, hanem ha úgy kell, mindent tudnak csinálni. Tényleg nem volt látványos. De annál hasznosabb volt, és most ez volt a fontos. 7,5

Carles Pérez - olyan túl sok lehetősége nem volt villogni. Az Alba-Fati oldalon ment leginkább a játék, ennek vagy az az oka, hogy Fatit akarták reflektorfénybe, vagy a Valencia védelme ott volt sebezhetőbb. Annyi biztos, ebben a gyerekben is nagy a potenciál. Neki lassan aktiválódik az a klauzula a szerződésében, hogy ha 7 meccsen pályára lép, akkor a felnőtt keret tagjaként kell kezelni. És neki ez nagy lehetőség lesz, amit biztos, hogy nem fog elszúrni. Mozgékony, gyors, labdabiztos, jól passzol, jól lő. A LaMasia egy újabb csiszolatlan gyémántja. 7

Suárez - remekül szállt be. Több hét kihagyás után már annak örültem volna, ha két pontos passza van. De látszik, kezd adoptálódni a rendszerhez. Több mezőnymunkát végez, de amikor kell, a kapu előtt van. Benne azt szeretem, hogy az a klasszikus kilences. Fel se kell nézzen, tudja hol a kapu, és izomból lövi be akárhova a labdát. Rögtön a visszatérése után nem több mint egy perccel, és két labdaérintéssel lőtt egy olyan gólt, amit sokan irigyelnek, aztán egy gyönyörű, okos, rövidbe lőtt labdával tette fel a pontot az "i"-re.