Az a nagyon érdekes ennek a meccsnek a kapcsán, hogy bár nem volt ez egy kifejezetten jó meccs, mégis egy kifejezetten jó meccsként gondolok vissza rá. Megvolt benne gyakorlatilag minden, amit egy ilyen kaliberű meccstől várhatunk: egymásnak feszülő csapatok, indulatok, sárgalapok, egy (pontosabban három) kiállítás, kivédett büntető, be nem fújt büntető, utolsó utáni pillanatban szerzett létfontosságú gól. 

De mégsem ez az, ami miatt nekem annyira tetszett ez a meccs. Sokkal inkább azért tetszett, mert láthattuk Koeman munkájának az egyik gyümölcsét. Bár azt sokszor kihangsúlyoztuk, és valószínűleg még lesz is rá alkalmunk, hogy nemzetközi szinten nem tényező jelenleg a Barca, Spanyolországban ugyanakkor az. Mert bár tény, hogy a Sevilla nem vert meg nagyon az első meccsen, és az is tény, hogy mostanában elég gyengék, a csapat akkor is az első pillanattól a továbbjutásra játszott. Mert elhitték, hogy erre van lehetőség. 

És ez valahol más, mint amikor Valverde ennél keret szintjén sokkal jobb Barcája közönség előtt a szart is kiverte a Sevillából az elődöntőben két éve. Azért más, mert akkor a klub helyzete jelentősen stabilabb volt, jobb játékosok alkották a keretet, televolt a stadion nézőkkel, és az egész atmoszféra nem engedte meg, hogy ne nyerjünk 6-1-re. 

De vissza Koemanhoz, Koeman Barcájához, és ehhez a szezonhoz. Ahhoz sajnos idő kellett, hogy összeálljon a csapat, és képes legyen egy kisebb kilengésekkel tarkított, de átlagosan kiegyensúlyozott teljesítményre. Ez úgy decemberre realizálódott, és csak, hogy érezzük: azóta Spanyolországban két meccset vesztett el a csapat: a nevetséges szuperkupa-döntőt hosszabbításban, és a Sevilla elleni kupa-elődöntő odavágót. A bajnokságban az elmúlt 15 meccsünkből 12-t megnyertünk, és 3 végződött döntetlennel. Vagyis sikerült egy hazai szinten stabil teljesítményt nyújtó csapatot faragni, aki kimegy a pályára, és meg akarja nyerni a meccseit, és általában meg is nyeri. 

És ez az, amivel a Sevillát kiejtettük. Az elején egy parádés Dembélé gól, utána pedig küzdöttünk a másodikért. Küzdöttünk, de csak nem jött. Csak kimaradoztak a helyzetek, csak nem akart semmi befelé pattanni, majd aztán jött Mingueza bakija, amiért majdnem súlyos árat fizetett az egész csapat, de erről lentebb. De minden ellenére látható volt, hogy melyik csapat akar jobban döntőbe jutni. Mentünk, még akkor is, amikor már szinte késő volt. És, amikor már a szurkolók sem igazán hitték el - én legalábbis már nehezen -, akkor jött Piqué, és bólintotta be a 90+4. percben a gólt, ami egy esélyt adott, hogy továbbjussunk. Majd aztán Braithwaite a hosszabbításban a döntőbe bólintotta a csapatot. 

Ugye ez a küzdőszellem nem példa nélküli, elég csak visszaemlékezni a Levante elleni kupameccsre, ahol egészen a 93. percig állt kiesésre a csapat, majd végül 5-3-mal továbbjutottunk. Vagyis mostanra lett annyi tartása a csapatnak, hogy ne feladja nehéz helyzetben, és elkeseredetten lődözzön, hátha valami bemegy, hanem az utolsó sípszóig küzdjön, és ha akkor sem jött össze, akkor sem érheti az a vád a fiúkat, hogy nem próbálták meg. És én éppen ezért hiszem, hogy bár továbbjutni nem fogunk a PSG ellen, de nem úgy fognak nekimenni az egésznek, hogy ez már egy eleve vesztes meccs, hanem, hogy mi megtesszük, amit megtehetünk, és ha nem sikerül, nem sikerül. 

Barcelona 3:0 Sevilla, összesítésben: 3:2 (Dembélé, Piqué, Braithwaite)

Mivel megint nem egy olyan meccsen vagyunk túl, ahol kiemelkedő egyéni teljesítmények voltak, ezért megint egy unortodox egyéni értékelő jön.

Ter Stegen - a büntető előtt pont azon agyaltam, hogy neki idén valahogy nem volt ezekkel szerencséje, rendre még az irányt sem sikerült elkapja. Majd az egyik legfontosabb pillanatban fogja, és megfogja a büntetőt. Sok munkája nem volt, mégis a tőle várható maximálissal járult hozzá a továbbjutáshoz. 7

Mingueza - 6

Piqué - két dologban veheti még mindig nagyon nagy hasznát a csapat, ezek pedig a mentalitása és a tapasztalata. A tapasztalata, mert tudja, mikor érdemes felmenni, és mikor kell elől alakítania, és a mentalitása, mert ilyenkor mindig a lelkét is kiteszi a csapatért. És ez a gólja emlékeztetett arra, hogy bár a védőmunkájával már nem lehetünk maximálisan elégedettek, még mindig szükség van rá. Plusz ez a 3 belső védős rendszer még mindig jobban elbírja őt is. 7

Lenglet - 6

Dest - 6

Sergio - 6

de Jong - egyszerűen csak meg akarom ragadni az alkalmat, hogy leírjam, mennyire imádom a gyereket. Neki is jó ez a 3142 felállás, többet mehet előre. 6

Pedri - 6

Alba - belőle is sokkal többet ki lehet hozni ebben a rendszerben. Neki is több szabadsága van az előre játékban, többet érkezhet be a 16-oson belülre, és több helyzetben vehet részt. A kapufája megérdemelt volna egy gólt, de mivel ő adta Brének a továbbjutást érő gól gólpasszát, azt hiszem, nem lehet oka panaszkodásra. 7

Messi - egyszerűen...csak...Messi volt. Akit még akkor is öröm volt nézni, amikor nem lőtt gólt, adott gólpasszt, csak egyszerűen játszott. És a reakciója a továbbjutásra, Bré góljára, Piqué góljára, na azok beszédesebbek mindennél. Onnan, hogy a szezon elején jómagam azon a véleményen voltam, hogy akár el is engedhettük volna, eljutottam oda, hogy ismét könyörgöm, ne menjen sehova!!! 7

Dembélé - valami baszott nagy gólt sikerült szereznie...olyan szögből, olyan testtartásból, úgy felvágni a rövidbe, ráadásul úgy, hogy állva hagyja Václikot...na az kemény. Ez a rendszer neki is jól áll, Messi mellett társcsatárként több lehetősége adódik a védők között beindulni, és ha kap egy jó labdát, azzal veszélyes helyzetet alakít ki. 7