worldoffcb

Múlt, jelen és jövő

Kicsit értékelő, kicsit nem

2022. augusztus 27. - mb22

 

Túlvagyunk egy meglehetősen érdekes nyáron és a szezon első két meccsén, úgyhogy időszerű összefoglalni az eddigi eseményeket. Magáról a nyárról leginkább összefoglaló jelleggel szeretnék beszélni, a szubjektív értékelések majd az igazolásértékelőben kapnak helyt, és aztán a két meccsről is lesz majd mit elmondani.

Tavasszal már mindenki azt harsogta, hogy erősíteni kell a csapatot, hogy versenyképes lehessen, és ebben mindenkinek igaza is volt. Így tehát Laporta, miután a jobb zsebében csak adósságcetliket talált, belenyúlt a bal zsebébe, eladta a klub közvetítési jogainak 49%-át (ebből 24,5-et egy elég klubközeli társaságnak), leszerződött a Spotify-jal és eladta a stadion névadási jogát, valamint a média szerint nem csak cimborált, de le is paktált az ördöggel, ezzel pedig generált akkora bevételt, amiből kifizette az adósságokat igazolt új játékosokat a klub. Ennek köszönhetően egész nyáron azon csámcsogott a tisztelt sportsajtó, hogy Laporta mekkora fasz, ez mennyire nem igazságos, ilyet, hogy lehet megcsinálni, és hogy összességében ez mégis micsoda.

 

Célkeresztben volt a vezetőség, amiért arra merészelt kérni játékosokat, hogy a klub érdekében szorítsák meg a fogaikat, bírjanak ki két rossz évet, ahol csak 800 millió forint körüli összegeket kapnak, azért cserébe, hogy erősíteni lehessen a keretet. Az általam legviccesebbnek tartott hírt az egyik, az ESPN alkalmazásában álló firkász írta, aki szerint a Barca büntetőeljárást helyezett kilátásba, mert De Jong fizetésemelése a Bartomeu-érában bűncselekmény által volt lehető. Bízzunk benne, hogy De Jongot azért mégsem ítélik halálra. Na de a lényeg, hogy végül sikerült új szerződést kötni Dembelével, és leigazolni Lewandowskit, Raphinhát, Koundét, Kessiét és Christensent. Ja, meg hosszabbítottak Robertoval is, hurrá. Emellett távozott Neto, Puig, Mingueza, Alves, Trincao, Nico, Collado, Lenglet, Manaj és Wagué. Sikerült Koundén kívül mindenkit regisztrálni, és a Depay-Aubameyang páros egyike, valamint Umtiti távozása is előrehaladott stádiumban van, Braithwaite szerződését pedig fel kívánják mondani.

A keret tehát megerősödött, és bár vannak még hiányosságok, összességében egy versenyképes csapattal vágunk neki a szezonnak, ami nyilvánvalóan nagy nyomás mindenkin, hiszen ilyen adósságok mellett ennyi pénz elköltése elég nagy hazárdjáték, főleg úgy, hogy a bevételi források egy jó részétől megvált a klub. Egyszerűen: muszáj trófeá(ka)t nyerni, és lehetőleg kicsit többet, mint a spanyol kupa.

 

Most pedig, egy huszárvágással kanyarodjunk is át az eddigi meccsekre, és az ott látottakra. A Rayo ellen egy hazai 0:0-lal startolt a Barca, ami nem egy jó eredmény, ne legyünk rá büszkék, viszont a játékból érdemes egy dolgot kiemelni. A Barca a 20. perc környékétől érezhetően átvette az irányítást a meccs felett. Az addig magasan helyezkedő Rayo visszaállt, hiszen a letámadásuk nem vezetett eredményre, cserébe viszont veszélyes volt. Ez annak volt köszönhető, hogy mindenki tudta, hol helyezkedjen, kinek és mikor passzoljon. Ter Stegen játékba bevonása is jól történt meg, nem rugatták fel fölöslegesen vele a labdát, hanem voltak opciói. Azért fontos mindezt már a szezon első meccsén megvalósítani, mert ezzel kezdődhet meg az az időszak, amikor legalább a kis- és középcsapatok ellen megvalósítja az akaratát a Barca, és irányítani tudja a meccseket. Ez az elmúlt években jellemzően hiányzott. Ugyan láthattuk, hogy még ez sem feltétlenül elegendő ahhoz, hogy a meccseket megnyerjük, hiszen a helyzeteket is be kell rúgni, viszont mindenképp előrelépés a korábbiakhoz képest.

 

A Sociedad elleni idegenbeli meccs ennél már sokkal jobb volt. Igaz, hogy itt a valóságos Barca-dominancia csak később, a második félidőtől jelent meg erőteljesen, viszont azt látni kell, hogy ez még egy viszonylag zsenge dolog, és a Sociedad egy erősebb csapat annál, minthogy csak úgy lediktálja neki valaki a leckét. Az első félidő ezért tehát egy nagy adok-kapok lett, viszont az is érdekes, hogy rögtön az első percben sikerült vezetést szerezni, és nem belealudtunk a kezdésbe, hanem az első perctől kezdve ott voltunk az eseményen. Ter Stegen formája mellett még az is belefért, hogy az egyenlítés után a Sociedad állt közelebb a gólhoz.

 

A második félidőre sokkal összeszedettebben jött ki a Barca, sokkal kezdeményezőbb és dominánsabb volt, azonban az igazi áttörés az első cseréknél jött. Ansu Fati például óriási lendületet adott a csapatnak, de Raphinha is jól szállt be. Innentől már csak az volt a kérdés, mikor szerzi meg a vezetési a Barca, majd, amikor két perc alatt Dembelé, majd Lewandowski is betalált, akkor pont került a meccs végére, és az egyetlen nyitott kérdés az maradt, hogy mennyi lesz a vége.

 

Amit a két meccs alapján már látni lehet, az az, hogy Xavi egy domináns Barcát épít, amely célja, hogy uralja és irányítsa a pályán történteket. Sejteni lehet, hogy a 433 és egy három védős rendszer között fog váltogatni a szezonban, ezt mutatja, hogy a szélső védőként feltüntetett Araujó csak néha játszik klasszikus szélsőt. Ehhez nagyon fontos egy fegyelmezett Dembelé, hiszen, ha ő kerül a szélre, nem teheti meg, hogy nem zár vissza – a többieknél ilyen gond nem nagyon akad. Jól láthatóan sikerült integrálni az újonnan érkező játékosokat, és megértetni velük a koncepciót. Személy szerint én nem láttam abból adódó hibát, hogy valaki, aki friss igazolás, ne tudná, hogy most hova mozogjon, vagy mit csináljon, ha nincs nála a labda. A Raphinha-Dembelé duó, Pedri, Ansu Fati és Lewandowski hatalmas fegyvertény lehet, Christensen eddig jó teljesítményt nyújtott. Kessiéből egyelőre nem láttunk sokat, Koundé pedig be sem tudott még mutatkozni, de velük kiegészülve ez egy erős kerettel rendelkező, versenyképes csapat lesz, e felől senkinek nem lehet kétsége. Végre újra érdemes várni a következő meccseket, és öröm lesz leülni, és nézni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://worldoffcb.blog.hu/api/trackback/id/tr1317917765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása