worldoffcb

Kékhalál

Barcelona - Valencia meccsértékelő

2018. április 15. - PT10

"Az egy érdekes kérdés, hogy ez most egyetlen gyors kékhalál volt egy egyébként jól működő ember fejében, vagy pedig valami más a probléma"-  írtam a Roma elleni értékelőben, főleg Valverdére de egyúttal az egész csapatra gondolva, és választ nyilván nem lehetett rá adni. Legalább is azonnal. Most viszont eltelt még egy meccs, ráadásul egy nehéz ellenfél ellen, és abszolút úgy látszik, csak kékhalálról kell beszélni. Persze a játék közel sem volt tökéletes, de ezt be lehet tudni a keddi kudarc után érezhető csalódottságnak.

Ami borzasztóan idegesítő, hogy Valverde megint ugyanazokat küldte fel játszani. Konkrétan képes volt inkább kétszer beinjekciózni Busquetst, minthogy felküldje szegény Gomest kicsit játszani végre. Vagy ott volt a teljesen túlterhelt Iniesta és a sérült Messi. Nem beszélve a szörnyű formában lévő Umtitiről. Na mindegy, ha ezen túltette magát az ember, akkor az tűnhetett fel, hogy mekkora különbség van a védelem és a támadójáték között. Jól támadtunk, de gyengén védekeztünk. Utóbbi tehát megmaradt előző meccsről, a támadások viszont rohamosan javultak- kérdés, miért nem ment akkor kedden...

30704626_2096091140419557_2609310589301817344_o.jpg

A Barca nem játszott rosszul, inkább a sok védelmi hiba miatt tűnhetett gyengébbnek a szereplés, illetve a Valencia is vezetett kifejezetten veszélyes kontrákat önerőből. Az egy kisebb csoda volt, hogy kibírtuk az első felét kapott gól nélkül, ám a végén bekaptuk az addig megúszott gólt. Jelzésértékű még, hogy a vendégeknek 7 lövésük volt az első 24 percben, ter Stegennek sokat köszönhet a csapat, de ez talán egész évre elmondható. Aztán második félidőben jött Umtiti korai gólja, ezzel pedig sikerült stabilizálni a játékot, és a csapat abszolút meggyőző második félidőt produkált. Csak a végén tette izgalmassá Dembele...

Támadásban ugye nagyjából rendben voltunk, egyedül a befejezések hiányoztak. Suarez lyukat lő, Denis kihagyja a kapussal szemben, Messinek meg egyszerűen nem igazán van meg a helyzete. Nem hangzik jól, de azért nem volt olyan vészes, én úgy gondolom, elégedettek lehetünk ezzel a két góllal. 

Nyilván bennünk van és marad még egy ideig a BL-kiesés utáni csalódottság, de ideje elfogadni, hogy idén is otthon van keresnivalónk, és érdemes inkább a pozitív dolgokkal foglalkozni. Ilyen az, hogy kedden hétközi forduló miatt újra nézhetünk meccset, vagy az, hogy összességében megérdemelten megvertük a bajnoki harmadik helyezettet. 

Barcelona - Valencia 2-1

30724265_1392004237572720_3159673161809657856_n.png

 

Stegen - Most már viszonylag rövid időn belül (értesd: pár meccs) ez a második hajmeresztő hibája, de ahogy korrigált utána, az minden hiányérzetet pótol. Meg persze a tömérdek egyéb védése, melyeknek köszönhetően a csapatnak nem kellett kifejezetten megizzadni. 8.5

Roberto - Kedden borzalmas volt, és igazság szerint most se éreztem sokkal jobbnak. A nevét nem lehetett igazán hallani, ellenben az oldalán voltak problémák védekezésben, támadásban pedig egyáltalán nem tudott hozzátenni. Lenne pár játékos, akit leültetnék most pár meccsre a bajnokságban, ő köztük van. 6.5

Pique - Nem élete meccse ez se, bár ugye volt egy hatalmas mentése. Ellenben kétszer volt képes saját tizenhatosán belül az ellenfélnek passzolni a labdát. Szedd össze magad, Geri! 7.5

Umtiti - Nehéz eldönteni, melyikük volt rosszabb Piquevel, ezért inkább megkapják ugyanazt a pontszámot. Umtiti utolsó emberes labdaeladását egy nagy mentéssel és a góljával kompenzálta. Én nekem teljesen mindegy, hogy melyikük kap mostantól hosszabb pihenőt Valverdetől, csak szeretném lassan újra látni Vermaelent játszani, aki jelenleg sokkal kiegyensúlyozottabbnak látszik. 7.5

Alba - Az első félideje fantasztikus volt. Azt az érzést keltette, mint egy durcás hörcsög, akit felbosszantottak valamivel, ezért bemászik a kerékbe, és hangosan fújtatva addig fut benne, amíg meg nem hal. Alba ezt csinálta, és még produktív is volt. Nagy mentések, jó baloldali támadások, ez rendben volt! 8

30706995_2095632897132048_1560867179237212160_n.jpg

Busquets - Én nagyon tisztelem, hogy két injekcióval a lábában ilyen természetes játékra képes. Ha nem tudok semmiről, akkor fel se tűnt volna, hogy esetleg valami nem stimmel vele. Ennek ellenére ő is abba a csoportba tartozik, akit a kupadöntőt leszámítva nem igen akarok többet játszani látni. 7.5

Iniesta - Nagy kérdőjel Iniesta, mert az elmúlt hónapok rosszabb játéka után a Roma ellen tűnt a legkimerültebbnek, ám ezen a meccsen legjobb éveit idézte. Rendkívül látványos passzok, a csapat támadásainak minőségi támogatása, és az a remek félolló. Kedden írtam róla, hogy talán ideje lenne elbúcsúzni, most inkább úgy gondolom, hogy le kéne másolni Xavi utolsó szezonját, mikor kb. 15 meccset játszott. 8.5

Paulinho - Komolyan, valakinek feltűnt, hogy pályán van? 6

Coutinho - Nagyon látványos a különbség, mikor nincs a pályán, illetve, amikor igen. Egyelőre nem ő a legfeltűnőbb játékosunk, ám a mezőnyben rendkívül hasznos munkát végez, illetve a támadásokat is érdemben segíti, most pl. egy remek gólpasszal. 8.5

30705526_2095907533771251_8038606725592383488_n.jpg

Messi - Volt két gyenge fejese, egy veszélyes lövése, és nagyjából ennyi. Rajta éreztem azt, hogy teljesen feleslegesen van a pályán, mert nem igazán motivált, és nyilvánvalóan formán kívül van- talán a sérülés miatt. Az viszont megnyugtató volt, hogy nem igazán volt rá szükség a győzelem eléréséhez. 6.5

Suarez - Óriási dilemma Suarez, mert vannak nagyon jó időszakai, mikor nincs nála jobb befejező a világon, ugyanakkor képes hetekre eltűnni. Kifejezetten szimpatikus ember, ám már nem lehet nem észrevenni, hogy folyamatosan akadnak el rajta a támadások, egyszerűen lassú hozzájuk, mégis folyamatosan az oldalvonal mellett próbál Neymart játszani. Hatalmas kérdés, mi legyen vele a nyáron, ezzel vélhetően sokat fogunk foglalkozni az egy hónap múlva érkező szezonértékelőnkben. 6

A következő év kérdése: újjászületés avagy újabb Emery-szindróma?

Roma - Barcelona meccsértékelő-vázlat + elemzés

2018. április 12. - PT10

Nehéz bármi pozitívat elmondani erről a Róma elleni meccsről, talán egyet tudnék kiemelni: visszarepültünk a földre, a valóságba.

Magáról a meccsről csak röviden szeretnék írni, mert nem úgy ültem le a kanapéba, hogy cikket kell a meccsről készítenem, ezért teljesen más szemmel figyeltem a mérkőzést. Annyit azonban nem volt nehéz észrevenni, hogy nemcsak az idei szezon, de talán az elmúlt 2-3 év legrosszabb meccsét játszotta a csapat. Eredményben nem a legrosszabb, ám játékban egyértelműen. A teljes fogalmatlanság ült ki a csapatra, ilyet utoljára a Bayern elleni hetes alkalmával láttam. Az pedig rég volt. 

30582246_2090584234303581_8072724893524819968_o.jpg

Rossz taktika, rossz fizikai állapotok, rossz játékosok. Mindezek egyvelege talán abban nyilvánult meg leginkább, ahogy össze-vissza rohangáltak a teljes második félidőben, bármilyen csapat-koordináció nélkül. Tényleg olyan érzést keltett az emberben, hogy vagy felküldtek 11 félprofit, vagy fifában egy kezdő nyomogatja a kontrollert. 

A játékosteljesítmények is ordítóan gyengék voltak, de azért nehéz nem az egészet Valverde nyakába varrni, aki soha nem látott taktikával küldte fel a csapatot: "ne focizzatok!" De tényleg, nagyjából ilyen egyszerűen lehetne leírni, ami történt. A Barca az emberek legnagyobb döbbenetére ráült a 3 gólos előnyre; talán először ezt csinálva a történelmükben. Ha továbbjutunk, akkor csak fanyalgunk, de kiesésnél ordítunk. Ez egy energiatakarékos, ám kockázatos lépés volt. Valverde meghúzta, bele is bukott. Szokás mondani, hogy bátraké a szerencse, de idiótáké meg a halál. 

Szóval hol is ment el az egész? Először is, ha már ez volt a taktika, akkor a kezdő tagjainak kijelölésével. Szóval eredménytartáshoz egy jó fizikumú csapatra van szükség, akik végig bírnak csinálni 90 perc labda nélküli védekezést. Ez egy ilyen állapotban lévő Busquetssel, Iniestával, és Piquevel teljesen esélytelen volt. Én azt gondolom, hogy a cserepadon lettek volna olyan kvalitású játékosok, akik bevethetőek lettek volna. Mondanám pl. Gomest, aki bár szerencsétlen a labdával, de a védekezést rendesen megoldotta volna.

30595093_2090584130970258_645744377288720384_o.jpg

Nem ez történt, Valverde belement a játékba, a félidőben 0-2 volt oda. Itt jön az a napirendi pont, amit sosem fogok megérteni. Mi az eres lófaszért nem cserélt? Igazából már a félidőben hármat lehetett volna, mondjuk azt nehéz eldönteni, hogy kit kellett volna leszedni, annyira rossz volt mindenki. Én úgy gondolom, hogy a teljesen megbízható Vermaelennek alapvetően jönni kellett volna az elmúlt 1 hónapban használhatatlan Umtiti helyére. A második a sérült és futni képtelen, de a legfontosabb pozícióban levő Busquets azonnal eltávolítása lett volna. Helyére jöhetett volna a csereként jól működő Paulinho Rakitic hátralépésével. Innen két lehetőség állhat fent szerintem. Vagy még ezt a 0-2-t is tartjuk, ekkora érdemes lett volna a hullafáradt és öreg Iniesta leszedése, aki teljesen feleslegesen lett kihajszolva egész évben. Másik lehetőség, hogy legalább minimálisan támadunk, ekkor pedig nyilván a mindenki által hiányolt Roberto-Dembele csere.

Valverde egyiket sem lépte meg, pedig amikor látszott, hogy a második félidő se fog változni- amit egyébként élőben, a TV előtt nem akartam elhinni,- akkor már tényleg magáért ordított a változtatás, de semmi sem történt. Mondanám, hogy nem értem, miért, de sajnos értem. Erről viszont két bekezdéssel később.

30623624_2090802444281760_495896679183024128_o.jpg

Én azt gondolom, hogy csak a játékosainkról levontunk pár szomorú tanulságot az egyéb rengeteg mellett. A legegyértelműbb, hogy Iniestát kicsinálta az edző ezzel az évvel, és könnyen lehet, hogy ez lesz az indoka nyár elején, amikor távozni fog. Nem tudom, hogy kevesebb meccsel jobb lett volna-e, de az az igazság, hogy idén a spanyol már nem a legjobb opciónk a poszton, rengeteg labdát ad el vagy nem tud megtartani, és fizikálisan is egyre gyengébb. Rendkívül szomorú ezt látni és mondani, de szerintem lassan ideje véget vetni ennek a dolognak. 

A másik nagyon látványos teljesítmény(hiány) Sergi Robertohoz fűződött, aki Vidal legrosszabb napjait idéző produkciót nyújtott. Na most szélen, szélsőnek ő nem használható, ez korábban is kiderült, nem is értem, mit keresett megint ott. Az érdekesebb kérdés, hogy vajon nem ugyanez-e a helyzet a teljes középpályával, mely a játékos eredeti pozíciója? Játszott párszor ott idén, és én nagyon úgy érzem, hogy annyi ideje játszik már hátrébb, hogy középen elfelejtett jó teljesítményt nyújtani. Szerintem Robertora már inkább jobbhátvédként kéne számítani, mint középpályásként.

30572027_2090766137618724_2802214621585342464_n.jpg

Ám itt az idő visszatérni Valverdehez, hiszen ő a csapat főnöke, ő találja ki a taktikát, tehát elsősorban ő felel ezért a borzalomért, amit a srácok előadtak kedden. Azzal az érvvel tudnám megvédeni, hogy ez az első komoly bukása a Barca-edzőjeként, és eddig kifejezetten imponáló eredményeket produkált. Ennek ellenére ez most a lehető legrosszabbkor jött. Az egy érdekes kérdés, hogy ez most egyetlen gyors kékhalál volt egy egyébként jól működő ember fejében, vagy pedig valami más a probléma. Az eredményeket tekintve mindenképp kékhalál, de mi a helyzet mondjuk a mutatott játékkal?

Azt nyilvánvalóan lehet látni, hogy a csapat idén roppant takarékosan játszik. Kevesebb a nagy kiütéses győzelem, a látványos játék, ugyanakkor sokkal kevesebb gólt kapunk, és több a pontunk. Mindez a már oly sokszor bemutatott Valverde-féle "biztos ami biztos" mentalitásnak köszönhető, hisz minden meccset meg szeretne nyerni, ennek pedig hajlandó gyakorlatilag bármit beáldozni. Akár Iniestát is.

Igen, mert hiába kezdte komoly rotálással az évet, később kialakult az alap 12-13 játékosa, akiket aktívan használ, a többiek meg baromi magasról le vannak szarva. Ez pedig számomra hatalmas ellentmondás Valverde taktikájával kapcsolatban. Hogyha hosszútávon sikeres akar lenni, akkor azt muszáj belátnia, hogy megfelelő mértékben kell, hogy mozgassa a keretet, hogy kulcspillanatban a legjobbak készen álljanak fizikálisan. Ennek ellenkezőjét sikerült elérni, a csapat játékosai márciusra fokozatosan kipukkadtak.

30594305_2090706227624715_3629287076387618816_o.jpg

Én értem, hogy ez nem egy olyan keret, amivel Valverde szívesen dolgozik. Azt is értem, hogy jó páran valóban nem a Barcába valók. Ám ez továbbra sem magyarázza meg, hogy Denis 2 hónapot hagyott ki, hogy Mina 3 hónapja itt van, de még nem láttuk játszani, stb. Egyszerűen Valverde gyáva. Még a legkisebb meccsekre se mer betenni bizonyos játékosokat, illetve másokat képtelen kihagyni. Amikor pedig a Barcának nagy csapatként kéne játszania, pont akkor viselkedik úgy, mint egy spanyol középcsapat.

Mindez nagyon hasonló szituáció, mint Unai Emery és a PSG esete. Emery sorban húzta be az EL-győzelmeket, egy erős-közép spanyol csapattal, a Sevillával. Ahhoz, hogy ezt megtehesse, nem játszhatott úgy, mint a Barca, nem fértek bele még néha se 5-6 gólos győzelmek. Mindig hozta a minimumot, jó vagy kevésbé jó játékkal, de a lényeg hogy hozta. A Sevillában pedig ez teljesen rendben volt, hisz ez a szint, és a sikeresség vitathatatlan volt. Ezután elment Franciaországba, ahol a hazai porondon kötelező a győzelem, ezt mondjuk egyébként nem sikerült hozni, de azért elfogadható eredménnyel zártak. A BL-ben minden jól állt, a Barcát is néggyel verték. És ugye itt jött a kulcsfontosságú esemény, a visszavágó, ahol megpróbálták kihúzni a hazai eredménnyel. Ez volt az a meccs, amikor Emery újra a Sevilla edzőjének érezte magát, és elfelejtette, hogy ez már nem a PSG szintje, ez ott nem fér bele. 

30531133_2090599760968695_3216422968418631680_o.jpg

Megkapta a második esélyt, a második évet, ahol eldől, hogy csak bemelegítő év volt-e az első, vagy rosszul döntött a vezetőség a kinevezésekor. Mentségére legyen mondva, idén meg a Realt kaptak ellenfélnek, ám így is volt megint egy ordító pont, amikor a Napnál is fényesebben látszott, hogy ez az edző nem való nagy csapat élére. A Cavani-cseréről beszélek, mellyel kis hátrányban feladta a csapat érdemi támadását, és inkább hátul próbált biztosítani, a későbbi szerencsében bízva. Kaptak is utána kettőt.

Valverdevel hasonló a helyzet. A többi spanyol csapat idei teljesítménye mellett a hazai porond gyerekjáték, a Roma elleni meccs pedig tökéletes mása a 6-1-nek. Ez a szezon lefutott, a kérdés, mit hoz a következő.

Valverde szerintem egy nagyon okos, jó edző, az egyetlen kérdés, hogy milyen csapat élén tudja képességeit kamatoztatni. Ott van neki példának Emery esete. Világosan látszik, mik a problémák, min kell változtatni. Innen már csak rajta múlik, hogy megpróbál alkalmazkodni egy nagy klub elvárásaihoz, vagy pedig bukással zár ez a kaland, és a Barca kereshet egy új edzőt. 

Ha van egy Messid, miért ne építs rá?

Barcelona - Leganés meccsértékelés

2018. április 09. - mb22

30264926_984622961695638_3248520727900454912_o.jpgKezdjük rögtön egy ténymegállapítással. A Barcelona 2017 április 7.-én szenvedett utoljára vereséget a bajnokságban, ami azt jelenti, hogy ma egy éve őrizgetjük veretlenségi sorozatunkat, és lépésről lépésre közelítünk a veretlenül elhódított bajnoki cím felé. Ugye milyen jól hangzik? Szerintem kurvára.

A szezon első felében, amíg nem volt gyakorlatilag használható szélsőnk, Valverde 4 belső középpályást feltolt a pályára, kitéve ezzel főként Rakiticot annak a veszélynek, hogy a halfspaceben gyakorlatilag a végletekig szürkül a teljesítménye. Sok kritika érte ezért a horvátot, de róla bővebben majd lejjebb. Ennek a 4 középpályásos rendszernek volt egy nagy előnye: a szélső védők lendületből érkezve tudták megbontani az ellenfél sorai közt a rendet, valamint jobbára Paulinhora jutott az a szerep, hogy a két nagyágyú mögött, és a sorok közt szétfussa az agyát, és kiszolgálja Messiéket. A nagy hátulütője azonban az volt, hogy többen is leromlottak ez idő alatt, eredően a rotálás teljes hiányából, illetve a nem megfelelő szerepkörből, és ugyan van aki nagyon sokat javult, de a rotálás mára majdhogynem lehetetlenné vált. Továbbá ez a stabil, inkább védekező játék igaz, hogy stabil győzelmeket hozott, de izgalom- és sebességmentesen hozta ezeket a Barca, ami sok kritikának adott teret.

30264826_984623028362298_6828498075036680192_o.jpgÉs hogy mi változott? Majdnem minden. Coutinho érkeztével lett egy rendes szélsőnk, aki technikai adottságai és látása miatt gyakorlatilag az első perctől alapembernek számított. Messivel zseniálisan kooperál, nagyon érzi ezt a játékot, és halál pontos. A másik oldalra pedig szép lassan teljesen bebetonozza magát Dembélé, aki irdatlan sebességével, egyre okosabb, hasznosabb és pontosabb játékával lassan kezdi bizonyítani, hogy itt a helye. E két játékos által pedig a Barca eljutott oda, hogy a Ligában képes olyan támadójátékot mutatni, ami ugyan kevésbé stabil védelmileg (több támadó=több játékos a labda előtt), ugyanakkor több gólt szerez, és jelentősen látványosabb. Érnie kell még a játéknak, de jövőre egész biztos, hogy csodákra lesz képes a csapat. 

30442471_984623508362250_494732974974042112_o.jpgNéhány sorban azért a meccsről is beszéljünk. A Leganés alapvetően olyan ambíciókkal látogatott el a Camp Nouba, hogy a magasan feltolt Bárcát a saját térfelükön letámadják, és 1-1 elcsípett labdából minél gyorsabban, lehetőleg minél több emberrel felérjenek Ter Stegen kapujáig. Azonban ez a letámadás némileg cammogósra, és ami a legfontosabb, nagyon könnyen kijátszhatóra sikeredett. Egy idő után gyakorlatilag teljesen visszaálltak, és csak várták a három sípszót. Ezt pedig Valverde a jobb oldal elképesztő sebességével, a bal oldal precízitásával, és a két center által jelentett állandó fenyegetéssel próbálta feltörni. 

Barcelona 3-1 Leganés (Messi, Messi, Messi)

ter Stegen - nem rémlik, hogy olyan hatalmasakat kellett volna védenie. Jobbára elcsépelt kísérleteket bámult, amit elhalnak a nézőtéren. A gólért nem lehet elővenni, ha nem pattan meg, valószínűleg kitolja. 7

Semedo - jó látni, hogy újra a pályán van, és élvezi amit csinál. A védekezésbeli hiányosságait kéne valahogyan kijavítani, mert van, ahogy pusztán a sebességbeli fölény nem jelent minden esetben megoldást. Amint ez megtörténik, évekre meg lesz oldva a jobb bekk kérdése. Potenciálisan az egyik legjobb lesz a posztján. 7

Piqué - mármár bevetté vált, hogy sorra teszi le a hibátlan meccseket az asztalra, és ez gyakorlatilag nem valami ünnepelendő dolog, hanem elvárás. A takarító munkájára nem lehet panasz, az egyre gyakoribb fellépéseivel pedig sokat segít az ellenfél vonalainak megbontásában. 8

Vermaelen - csoda, hogy ennyi kihagyás után ilyen szinten tudott teljesíteni. volt két elképesztő mentése, amelyek nélkül jól lehet, oda lett volna a meccsünk. Ha nem hiányzott volna ennyit...8

Roberto - hosszú ideje nem játszott a bal oldalon, és ez érezhető is volt. Coutinhoval van még mit csiszolni ezen az együttműködés dolgon, de erre vélhetően sok lehetősége nem lesz. 7

Dembélé - védekezésben vannak hiányosságai, amiket pótolni kell, mert ha egy játékos nem tud passzsávot zárni, vagy szerelni, nem lesz teljes értékű tagja a csapatnak. Ezeket be kell pótolnia. De a támadó játékára panasz nem lehet, pontosan és gyorsan játssza meg a labdákat, és a sebességével állandóan kavarja az éppen aktuálisan rá jutó ellenfélnek a szart, valamint jól szélesíti a csapatot. 7

Rakitic - mint azt az elején említettem, a szezon első felében gyakorlatilag csak a halfspaceben vergődött, és a rossz formája sehogy sem javult. Lassan, és pöcsölősen játszott, és sokan azt mondták, télen jobb lenne megválni tőle. Valverde azonban felismerte annak a lehetőségét, hogy Ivan ha Busi mellett játszik, akkor megy neki a szekér. Szerelni nagyszerűen tud, és egész nagyokat képes izomból odacsűrni ha az kell. A stabilitást megadja, még Busquets hiányában is. Nem csoda, hogy mára oda jutott, hogy teljesen megvan a világ legjobb védekező középpályása nélkül. Igaz, nagy meccseken én nem kockáztatnám meg egyedül. 8

André Gomes - 77 passzából 4 ment rossz helyre, mégis nehezen tudnám azt mondani, hogy jól, vagy hasznosan játszott. Ez a 77 passz zömmel hátrafele ment, és azt is csak hosszas agyalás után sikerült kivitelezni. A támadójátéka gyakorlatilag a nullával egyezett meg. Egyetlen leadott lövési kísérlete volt, azt is valamelyik szerencsétlen fekába baszta az ellenfélből, ahelyett hogy játszani próbált volna. Lehet őt sajnálni, hogy sok kritikát kap, de meg kéne értenie, hogy ő nem ez a szint. 6

Kotinnyó - nem tudom, egyedül vagyok e ebben, de engem marhára zavar hogy nem bírják rendesen kiejteni a nevét. De ez ilyen mellékes, mint az is nem úgy mint az hogy a mell ékes. A pali gyakorlatilag olyan, mint a cellux. Bármire használható, mert mindenhol megállja a helyét. Széthúzhatod vele a pályát, nagyon jól elvan a vonal mellett. Megbonthatod vele a védelmi vonalakat, mert nagyon jól tartja a labdát, és kis területen, gyorsan is képes megfelelő döntéseket hozni, még egy akár nehezen kivitelezhető megoldásról is, amely végülis nem sül be, mert megoldja. Az első pillanattól kezdve érezhető volt, hogy Messi játszótársra akadt benne. Bár Alba hiányában kissé szenvedősebb volt, mert Roberto nem nyitogatta meg neki a területeket és vitt el jó ütemben védőket, de ez sem akadályozta meg egy zseniális gólpassz kiosztásában. Nagyon kéne a BLben. 8

Messi - napjaink focistáinak egyetlen dologgal meg kell tanulniuk szembe nézni: lőhetnek akármekkora, és akárhány gólt, soha nem lesznek azon a szinten, mint a kissé szakállas, meglehetősen alacsony ember formájában földre szállt Isten. 10

Suárez - látványosan egyre jobban böki a csőrét a technikai hiányossága, hogy nem bánik úgy a labdával, mint Cou, Dembouz, vagy Messi. Gyakran megpróbál ezt-azt, egy kis csel, egy kis flikkflakk, egy kis csikicsuki, vagy pár egyérintő, de nem megy. Felsül benne. Nem lehet mindenben jó. Pont azért vette meg annak idején a Barca, mert egy klasszikus kilences kerestetett. Zsonglőrből van elég. Ő pedig csinálja azt, amihez ért. Baszdosson lehetetlen szögekből lehetetlen helyekre iszonyú erővel gólokat, és senki nem fogja megszólni, amiért nem viszi be húsz ember közé a labdát, majd esernyő- és szivárványcselekkel hozza onnan ki. 7

Denis - jó látni újra a pályán, de 3 percekkel semmire nem megy. 

(Az cikkben használt képek a mérkőzés helyszínén, egyik adminunk által készültek, így ezek az oldal saját tulajdonát képzik, amennyiben valaki fel szeretné őket használni, üzenetben kérvényezheti ezt. Előzetes egyeztetés nélkül e képek felhasználása szigorúan tilos!)

 

Teher alatt nő a pálma

Barcelona - AS Roma meccsértékelő

2018. április 05. - mb22

26857216_937334389757829_81802718_n.jpgAz egyre gyakrabban hallott tény az, hogy a Barcelona jelenleg úgy van benne a top4ben a csapatok tekintetében Európában, hogy igazából nincs benne. Úgy futja élete szezonját a keret, hogy közben nem azt futja, a bajnokságban nincs ellenfél, a BL-ben pedig eddig a Chelsea volt a legnehezebb, de őket is simán ette meg otthon a Barca.  

29389187_2062242920471046_355294959038889984_n.jpgAmi a legnagyobb gondot jelenti: a lassuló keretre jelenleg nincs orvossága Valverdének. És ez nem a ligában bukik ki, ahol ellenfél hiányában utcahossznyira duzzadt az előny. Hanem az európai nagyszínpadon. Ahol a sokkal dinamikusabb Chelsea Londonban kis híján elmosta a taktikánkat, ahol a kishitű Romat sikerült leigázni, de bőven van fosnivalónk egy Liverpooltól. Igazából a Pool az a csapat, akitől a jóisten mentse meg most a Barcát.  

Bő keret híján amire támaszkodni tud Valverde, az a minimalizmus elve. A lehető legkevesebbet kiadni minden meccsen, de a cél legyen a 3 pont. A kezdeti kockázatoktól mára teljesen elállt Ernő a nagyobbak ellen. A szélső védők szerepét átalakította, akik így nem lendületből érnek fel a támadással, és nyitnak meg passzsávokat, hanem lényegesen kevéssé vannak fent mint eddig, lendület nélkül, és nem nyitnak annyi utat a támadóknak, mint tették eddig. Amíg eddig a formula szerint Messi visszalépett egyel, Suárez meg maradt elől harapni, most mindketten visszalépnek, és gyakori, hogy a 9-es poszt bejátszatlan marad, helyette van 1.1 10-esünk, ugyanis e poszton Suárez munkája a nullához konvergál.  

29216972_2057284614300210_567558161272143872_n.jpgAz összeállításban világosan látszott, hogy Valverde a stabil széleket erőlteti. A Semedo-Roberto tengelyjel a jobb oldalon mind sebességben, mind védekezésben korrektül nézett ki a dolog. A balon pedig – kövezzetek meg – Iniesta volt a történet buktatója. Nem szabad szidni, és ez nem is az ő hibája, de lassú már az öreg. Pont ezen a poszton most egy Dembélé lett volna igazán jó, akit ráereszt Valverde a Roma bal szélére, s azok a rendezvényt nem tudták volna, amin vannak. Alba pedig a piszkos munkát hozhatta volna a kis migráncs mögött.  

Na de ne csak fújjunk. Ami tény, ami elvitathatatlan tény, hogy a Barcelona megérdemelten aratott 4-1-es sikert. A Roma elképzelése nem volt rossz igazából, a kezdő sípszótól nyomás alá helyezték a Barcát. Ez kezdetben a mieinknek nagyon nem feküdt. Döcögtek a labdakihozatalok, és a vendégek kellően rombolták a katalánokat. Egyéni hibák is vezettek ahhoz hogy az első fele az első félidőnek nem a miénk volt. Aztán szép lassan feljebb kapcsolt Valverde gárdája, és a fokozott intenzitás már a Romanak nem kedvezett. A megszerzett labdákat egyre rosszabbul játszották meg, helyzetük pedig innentől mindösszesen 2 volt. A Barca pedig elkezdte a nyomást helyzetekké alakítani, és a végeredmény az lett, hogy De Rossiból sikerült kikényszeríteni egy – amúgy tökéletesen helyezett – öngólt. A többi pedig a tapasztalatbeli különbségek számlájára írható.  

29793495_1383878531718624_8478770779566112768_o.pngBarcelona 4-1 AS Roma 

Ter Stegen – idén először láthattuk hibázni. Elég kellemetlen időben és helyen sikerült eladnia azt a szart. Igaz, utána pont neki, és a római baromkodásának hála, hogy nem lett belőle gond. Umtiti “ember a védés szép volt, de az előtte mi a fasz volt” tekintete pedig gyakorlatilag minden hüledező Barca drukker gondolatát vázolta. Jó kérdés, hogy vajon elő lehet e venni a gólért. Nem volt sem erős, sem jó lövés, de sarokra ment, és közelről kapta. 6 

Semedo – hát ő még él?!. Jó tudni. Szegény csávó baromi keveset van pályán, pedig a képességei alapján ennél jobb elbírálást is kaphatna. Mindent kiadott ami benne volt, és kifejezetten tetszett, hogy ilyen elszánt még ebben a helyzetben is. 7 

Piqué – egyet hibázott ő is, de a negyedik góllal sikerült valamennyire elmosni azt, hogy kaptunk egyet. A védőmunkája ezzel ellenben jó volt. És kijött az is, hogy ott csörgedezik benne az a minden áron nagy győzelmeket akaró vér, amikor látott egy lehetőséget, gondolt egyet, rábiccentett, és elindult egy kontrával Messi, Suárez és Roberto mellett, majd meglőtte a harmadik, vagy akinek úgy jobb, első gólunkat. 7 

Umtiti – jól megfeddte Stegent a nézésével a hibájáért, majd benne volt egy kapott gólban. Ez így szarul tud visszaütni. A takarító munkát elvégezte, plusz valamilyen szinten szerepet vállalt a második öngólban. A gólöröme az eddigi híresztelésekkel ellenben a maradásra ad okot gyanakodni. 7 

Alba-Iniesta – azért lehet ez érdekes duó, mert valójában óriási kontraszt van a két játékos között. Mivel Valverde tervében a gyors, ám stabilan záró szélek szerepeltek, így Alba játéka minden kétséget kizáró, biztos tény volt. Előtte Iniesta okozta a helyzet némileg kínos mivoltát. Alba a maga robbanékonyságával próbálta egyensúlyozni az egyre lassuló Iniestát, aki viszont a kreativitást hozta. Azonban igazi gondot az Alba-Dembélé páros okozta volna a Roma védelmének, mert ezt a kettőt Florenzi és Peres sem technikai tudásban, sem sebességben nem szedi le. Iniesta helyére lassan keresni kell egy alternatívát. 6,5 

Sergio-Rakitic – az elmúlt pár hétben Rakitic szerepe gyakorlatilag egybefolyt Busquetsével. Stabilizálni, ütközni, majd a megszerzett labdákkal üres embereket és területeket keresni. És a szezon eleji bukdácsolása Rakiticnek már a múlté. Ebben az új szerepben nagyon jól kamatoztatja azt a szlávos masszív alkatát, és meglepően jól mennek neki a visszalépések is a védők közé. Ketten sikerült lezárniuk a pálya közepét, és feltolva, de a szerepet tartva sem vallottak kudarcot. 7 

Roberto – ami rögtön feltűnik, ha hozzá kerül a labda, hogy ő soha nem befejezni akar egy támadást, hanem tisztára lehozni. 100%-ra, ahol egy bepassz elég a gólhoz. Ez az igazi Barca-DNS. Konstruktív és pontos volt a támadómunkája, látszólag feküdt neki ez a szerep. 7 

Messi – látszik még, hogy nincs teljesen rendben a lába. Nem tudott úgy odakoncentrálni, ahogyan azt talán kellett volna. Gyakran egyéni megoldást választott egy-egy passz helyett, és a lövései sem voltak a megszokottak. Pihennie kell neki is. 6 

Suárez – egyeduralkodó lett olyan tekintetben, hogy ezt megelőzően kb 1 éven át nem lőtt gólt a BLben. A helyzetei megvoltak, azonban ez az egyérintőzés Messivel nem megy. Tényleg. Suta hozzá. De nem baj Lalyos. Mi így szeretünk. 7 

 

 

A Real Madrid-szindróma

Sevilla - Barcelona meccsértékelő

2018. április 01. - PT10

Úgy érzem, a Realt másoljuk. Azt a Realt, aki kétszeres BL-címvédőnek mondhatja magát. Remélhetőleg ezt is lemásoljuk, nemcsak a játékot. Mert jelenleg ez történik.

Senkinek nem kell végigsorolnom azt az elképesztő máksorozatot, melyet a Real Madrid 2 éven keresztül bemutatott 2015 és 2017 között. Gyakorlatilag folyamatos panasz érkezett a játékukra, mégis mindig nyertek, nem egyszer utolsó perces gólokkal. Valahogy nagyon érezték, hogyan kell eredményesnek lenni, a bemutatott játék viszont sokszor siralmas volt. És persze ne feledkezzünk meg, a bírókról is, elképesztő ítéletek születtek. Így sikerült nyerniük 2 BL-t, 1 La Ligát, 2 UEFA Szuperkupát és 2 Klubvilágbajnokságot. 2 éven belül.

19092699_2078692652159406_8976268382704280692_o.jpg

Ennyire azért (még) nem súlyos nálunk a helyzet, de el kell ismerni, hogy kicsit kezd a szezonunk hasonlítani erre a sztorira. Az eredményesség talán még kiugróbb, mint a királyiaknak (persze a döntő ütközetek még nem érkeztek el), de nekünk szerencsére nem fújnak a bírók olyan sokat, ennyire látványosan. Talán 2 kisebb eset volt összesen a szezonban, melyet vitathatna az ellenfél. 

A mutatott játék se indult rosszul idén, de azért az elmúlt 2 hónapban már erős kérdőjelek vannak. Mindez tegnap csúcsosodott ki, és remélhetőleg még épp időben, mielőtt az igazán fontos szakasza érkezik el az évnek. Persze ráfogható, hogy nem volt Busquets és egy óráig Messi se, hogy válogatott szünet volt, és hogy a Roma ellen tartalékolunk. A baj azonban az, hogy annyira siralmasan rosszak voltak a srácok, hogy felesleges bármiről beszélni.

21685932_2079392352089436_3578899516545980414_n.jpg

Gyakorlatilag sima vereség teljesítményileg, pusztán Muriel helyzetkihasználásának, egy rakat szerencsének és a mi Istenünknek köszönhetjük, hogy még mindig tart a 37 meccses veretlenségi széria. Azért felesleges keseregni többet, mert igazán el vagyunk kényeztetve idén jó eredményekkel, és mert erősen lehet bízni benne, hogy ez csak egy negatív kilengés volt, és szerdától visszatér minden a megszokott(abb) kerékvágásba. 

És áltathatjuk magunkat, hogy mekkora istenkirályok vagyunk, hogy visszahoztuk ezt a meccset, meg mekkora lélekjelenléte van a csapatnak, csak ez kicsit mókásan hangzik azt a tényt figyelembe véve, hogy kurvára nem volt senki motivált azt az 1 percet leszámítva, amikor sikerült 2 gólt lőni a teljesen zavarodott Sevillának. És igen, ilyen a foci: amíg a hazaiak kihagytak 10 helyzetet, addig az ellenfél kegyetlenül büntetett, ám ezt a meccset akkor is a Sevilla bukta el, és nem a Barca nyerte meg. 

Sevilla - Barcelona 2-2

29942470_1380049045434906_287788290_o.png

Stegen - A gólokról nem tehetett, azonban volt pár komoly védése, köztük egy 1v1-es szituáció is. 7

Alba - Siralmas képet nyújtott a védelem, de még mindig őt éreztem a leghasználhatóbbnak- lehet csak mert nem volt annyi ordító hibája. 7

Umtiti - Csokinyuszink érzi a Húsvéti nyuszimészárlás közeledtét, és szép lassan el is tűnt a fűben, hátha nem eszi meg egy jóllakott kisiskolás. Nem jött össze sajnos a terv, mert a franciát egy tizenéves is elküldte volna melegebb éghajlatra ezen a meccsen. Soha nem láttam még tőle ennyi hibát, helyezkedésben főleg. 5.5

Pique - Ő a párja, annyival jobb csak, hogy bemutatott egy mentést a gólvonalon. Itt is helyezkedési hibák, bizonytalanság, tanácstalanság. Nyilván a középpálya is tehet arról, hogy ennyiszer jöhetett a Sevilla életveszélyt teremtve, de Pique se volt azért a helyzet magaslatán. 5.5

Roberto - Gyenge. Sem védekezésben, sem támadásban nem tudott elegendőt nyújtani. És bármennyire is szeretjük meg fejlődik, ha megnézzük a gálakezdőt, akkor ő a gyenge pont. 6.5

Rakitic - Busquets helyén játszott szokásosan, és tökéletesen éreztette, hogy miért akkora kincs a spanyol, amekkora. 6.5

29595509_2079485278746810_4002459438948652343_n.jpg

Paulinho - Én azt gondolom, hogy több értelme lenne jelenleg Gomest megpróbálni kezdőként, mert Paulinho teljesen ki van facsarva, és nem tud jelenleg hozzátenni a játékhoz. 5.5

Iniesta - Szarból nehéz várat építeni, még ha mágus is az ember. Csak egyvalaki képes rá, őt pedig Lionel Messinek hívják. Szeretjük, imádjuk Iniestát, de nem Messi. 6.5

Coutinho - Jól kezdett, de fél óra után teljesen eltűnt. Aztán a második félidőben végképp, amikor nem is voltak értelmes támadásai a csapatnak- Messi beérkeztéig. Akkor a brazil is feljavult, de muszáj az összképet nézni. 6

Suarez - Honnan rakta be, te jó ég! Szép lövés, el kell ismerni, kár hogy a meccs többi részén szenvedett. Persze nem ő a fő hibás, hiszen kellene mögé egy működő középpálya, abból viszont hiányt szenvedett tegnap a Barcelona. 6

Dembele - Ha valaki látott tőle értelmes megmozdulást, kérem, linkelje Facebook üzenetben! 5

 

Messi - Természetes tehetség, avagy személyi kultusz? Tényleg nehéz eldönteni. Valószínűleg mindkettő. Természetes tehetség, mert tejóisten az a gól! És személyi kultusz, mert nem fog elkezdeni csak tőle sokkal jobban játszani 10 másik ember 1 perc leforgása alatt. Maximum a jelenlététől. 8

 

A következő utáni, Leganes elleni mérkőzést élőben fogjuk megtekinteni a helyszínen, és onnan fogunk meccsértékelőt írni. 

 

süti beállítások módosítása