worldoffcb

Keserédes mintameccs

Barcelona - Bilbao meccsértékelő

2018. március 18. - PT10

Ha az idei szezonbeli játékunkat szeretném megmutatni valakinek egy meccsben, arra tökéletes lenne ez a mai találkozó, mely egyaránt leírható a "keserédes" és a "mintameccs" jelzőkkel. Keserédes, hiszen mintameccs. Mintameccs, hiszen keserédes. Keserédes, hiszen teljesen ellentétes félidőket láthattunk. Mintameccs, hiszen hajaz az idei Barca-meccsek jelentős részére. Talán nem kell tovább ragoznom, nézzük meg konkrétan, mire gondolok. 

Ernesto Valverde egy teljesen más felfogást hozott magával a csapathoz nyáron. Ez az edzők többségére igaz, minden időszak más. Az elején általában a szurkolók nagyon lelkesek, hiszen hosszú évek után valami újat vélnek látni, és nagyon örülnek bármilyen újdonságot látva. Ez a lelkesedés általában kitart az első hónapokban, majd a szezon felénél jelennek meg az első negatív kritikák, melyek visszasírják a régi békeidőket, vagy csak szimplán kritizálják az adott edzőt. Ezután pedig már az adott szezon sikerességétől függ, hogy ezek a pozitív és negatív kritikák milyen arányban áramlanak a médiából. Valverde pedig nagyon sikeres szezont produkál, így csak ritkán látni siránkozókat. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy most már világosan meg tudjuk állapítani a pozitív és negatív változásokat.

29314892_2062278340467504_7437814627074834432_o.jpg

Nyilván nehéz vitatkozni azzal a ténnyel, hogy veretlen a csapat március végén (hiszen a következő meccs 31-én lesz.) Ez egy olyan fegyvertény, melyet nem lehet megkérdőjelezni, és bármilyen nyafogás nevetségesnek hathat mellette. Ugyanakkor ha a részletekbe merülünk, talán már bátrabban lehet kritizálni azt, ami mostanában folyik. Ezt pedig a mai meccs példáján keresztül szeretném megtenni. 

Elég balszerencsénk volt, hisz 3 kapufát rúgtunk az első félidőben, de ha ezek bemennek, akkor egy ötössel küldtük volna pihenni a baszkokat, mely azért nem rossz a jelenlegi 13. helyezett ellen. Ez még a középmezőnynek nevezhető, és látva ezt a szintű különbséget, és a közvetlen üldözők lemaradásának nagyságát, talán kijelenthetjük, hogy a Barca idén kimagaslik a La Ligából. Ennek ellenére a meccsek összképét látva gyakran nem tudunk elégedettek lenni, ez pedig nagyon rossz. 

29343330_1367294290043715_8851101872413474816_o.png

Az első félidő statisztikái 

Ez pedig Ernesto Valverde mentalitása miatt van. Őt nem érdekli a látvány, mindent alárendel a sikerességnek. És ha a Barca 50 vagy több meccset játszik egy szezonban, akkor nagyon sokat számít a kipihentség. Ezért ha a csapat bekúr ötöt az első félidőben (vagy csak kettő, de azt olyan játékkal, mintha öt lett volna), akkor nyilván nem fogja túlnyomni a második játékrészt. Ez érthető is, de nem jelenti azt, hogy teljesen át kell adni az ellenfélnek a területet, a játékot, és egy kis balszerencsével nehéz helyzetbe hozni magunkat. Rakitic pl. minden meccsen játszott eddig, nyilván a lehető legkevesebbet kéri tőle a második játékrészre a mester, ez érthető és elfogadható.

29315235_2062212520474086_4364238770522816512_o.jpg

Ami viszont nem igazán, az az, hogy kezdünk visszatérni az Enrique-féle harmadik szezonhoz, mikor 12 emberből állt a csapat, és más nem játszott. Pont mivel ekkora a különbség idén a Barca és más csapatok között, így simán meg lehetne engedni magunknak, hogy meccsenként 2 alapembert kicserélünk másra, illetve kétgólos előnynél nem Iniestát cseréljük be 65 perc után. Ennek számos előnye lenne:

  1.  Mivel egyébként hatalmas a fölény, még így is simán nyerhető meccsek lennének
  2. Az alapemberek pihenhetnének, és Paulinho nem facsarodna ki januárra
  3. A perememberek sokkal több lehetőséghez jutnának, így a teljesítményük is jelentősen javulhatna, hiszen nem 3 hetente lépnének pályára
  4. A szurkolók is jobban élvezhetnék a meccseket, mert megfelelő rotálás mellett mindenkinek meglenne az ereje és motivációja rendesen végigjátszani a meccseket

Bizony, mert ez a baj. Egyszerűen alibi lett idén a második félidő, és élvezhetetlen a csapat játéka. Az ellenfél pedig általában annyira gyenge, hogy rendes próbálkozásig nem jutnak el, így pedig egy nagyon jól induló találkozóból nézhetetlen meccs lesz. Elég összehasonlítani a 2 félidő statisztikáit. 

Barcelona - Bilbao 2-0

29356604_1367294286710382_5865503146700177408_o.png

A második félidő statisztikái 

Stegen - Az első félidőben semmi dolga nem volt, a másodikban nagyobb presszió alatt játszott, de komolyat nem kellett védenie. 7

Roberto - Nem volt igazán áttörő, de nem is volt szükség rá. 6.5

Pique-Umtiti - Fantasztikus látni, hogy mennyire jó páros lett belőlük. Gyakorlatilag most már meccsek óta párosba rakjuk őket az értékelőkben, hiszen annyira jól összeszoktak, annyira együtt játszanak. Amikor a második félidőben mindenki baszott már az egészre, ketten elegek voltak, hogy eltakarítsák az egész bilbaoi alakulatot. 8.5

Alba - Néha azért ő is tisztázgatott, az egyértelmű, hogy ezen a meccsen inkább a védekező képességeit kellett jobban igénybe vennie, elöl elintézték nélküle is. 7.5

Rakitic - Egyértelműen ő lett Busquets helyettese, és azt gondolom, ilyen meccseken teljesen megteszi. Azért az kicsit szomorú, hogy itt töltött 4 éve alatt mennyire védekezőszellemű játékost neveltünk belőle. 7.5

29389187_2062242920471046_355294959038889984_n.jpg

Paulinho - Rúgott egy gyönyörű kapufát, vezetett pár veszélyes akciót, majd a második félidőben hozzá se ért a labdához. Ez klasszikus Palika, így szeretjük/így nem szeretjük. 7

Coutinho - A nap vesztese, mondhatni, hiszen 2 kapufát is jegyzett. Gyakorlatilag csak ebben különbözik Páltól, a többi ugyanaz. 7

Dembele - Nagyon jó látni, hogy egyre lelkesebben játszik, több a sikeres passza, jobban cselez, és gólt, gólpasszt jegyez. Ma csak az utóbbit. 7.5

Messi - Félelmetes, hogy mennyire képtelenség megállítani. Darálós első félidő, sétálgatós második, közepesen jó pontszám. 7.5

Alcacer - Azt eddig is tudtuk, hogy nem képes felvenni a csapat gyorspasszos játékát. Ő az a klasszikus csatár, aki egy dologhoz ért: a gólszerzéshez. Ezt a kötelességét ma is elvégezte, és szerintem nála ez a legfontosabb. Ezen a poszton kiegészítő embernek tökéletes. 6.5

Iniesta, Vidal, Gomes - Bejöttek a semmittevés közepébe, és alkalmazkodtak a farkastörvényekhez. 7, 6, -

Messivel nem nehéz

Barcelona - Chelsea meccsértékelő

2018. március 16. - mb22

Az igazság az, hogy abban igaza van a károgóknak, hogy Messivel tényleg könnyű elérni dolgokat. Persze nyilván önmagában nem elég, de az tény, hogy ha ő ott van, a Barca esélyei megduplázódnak. Ez az “ember” egymaga olyan varázslatos dolgokat visz véghez, amit más csapatok 11 emberrel sem tudnak.

29186136_2057216730973665_7570290977764540416_n.jpg

A meccs előtt azt mondtam volna, úgy fog kinézni a történet, hogy a Barca nyom, a Chelsea pedig kontrázik. Nem nekünk kellett az eredmény után futni, nem nekünk volt sürgős. Mégis rögtön az elején Messi megalázó csapást vitt be Courtoisnak, mikor alig 10 fokos szögből a belga lábai közt gurított a kapuba. És innentől a Chelsea elkezdett nyomni. Csak a gond ugye az, hogy ők birtokolni a labdát sajnos nem tudják, így ez elég veszélytelen volt. A középpályánk sokat futkosott, próbáltak a zavarban valami rendet tenni, de ez kevés sikerrel történt. Így jobbára a középső védelem gürcölt beteg mennyiségűt, főleg azzal a bájdorong Girouddal, aki annyit tett hogy mindkettő belső bekket lesarabolta, lekönyökölte, és több labdát adott el egységnyi idő alatt mint a Nike. Ám a Barca állta az ostromot, majdnem hibátlanul (na jó attól messze volt ez, de még mindig hatékony volt) és jött Fàbregas technikai hibája, aki tudjuk hogy csupán még mindig a Barca játékosának érzi magát, azért festette oda Messi elé a labdát, aki látta a kis gúny-darts táblánkat, Uszmánt érkezni (vakuljon meg a lovam ha megmagyarázom hogyan), letette elé, ő meg volt olyan francia, hogy udvariasan kiszedte a pókot a Varjú filójából.

29243640_2057408260954512_360719764726743040_n.jpg

Onnantól a Barca még nem nyugodhatott meg, ugyanis ha talál egy gólt a Chelsea, onnantól meleg a pite. Kifutott a csapat a második félidőre, és 15 perc után Messi lezárta a meccset. Nincs ezen mit magyarázni. Tényleg. 3-0-ra nyertünk, a Chelsea ellenében. Továbbmentünk, irányítva a meccset.

Barcelona 3-0 Chelsea 

29244351_1760853507311780_116370957769113600_o.jpg

ter Stegen – két védésen kívül rutinmunkája volt, pár beadást lekapott. Újabb kapott gól nélküli, immáron 6 a 8-ból. 7

Jordi Alba – Victor Mosessel most kevesebb gondja volt, azért kellett a segítség a védekezésben, de Iniestával jól megoldották, ezen kívül támadhatott is amennyit az ereje engedte. Még mindig high class. 8

Piqué-Umtiti – beteg mennyiségű munkát tettek le az asztalra, ami elengedhetetlen volt a győzelemhez. Sokat baszakodtak Girouddal aki igen tahó módon próbált átverekedni rajtuk. Továbbá Hazard nem tudott olyat lőni, amelybe Umtiti nem vetette volna bele magát. Azt is nagyon jól csinálták, ahogy Williant meg Hazardot néha egészen a félpályáig kísérték vissza, és maradtak rajtuk. 9-9

Sergi Roberto – igencsak sokat gürcölt Hazard ellen, és Dembélé is csak egy darabig tudott neki segíteni. Támadni gyakorlatilag nem is maradt már lehetősége. 6

Busquets – még mindig rengeteget gürcöl, nagyon sokat kellett is most, ugyanis a védekezésbe könnyen csusszant hiba. Messi mellett az edző meghosszabbított keze, nagyon sok függ tőle. Lábujjtörés miatt három hetet hagy ki. 8

29216972_2057284614300210_567558161272143872_n.jpg

Rakitic – Valverde egyik legjobb húzása volt, hogy vele próbálja meg stabilizálni a középpályát. Busi mellett nagyon sokat dolgozott, ez az ütközős szerepkör az igazi neki. 7

Iniesta – amíg nincs Coutinho, addig muszáj kitartania! Igazi játékmester 34 évesen. 8

Dembélé – lélektanilag rendkívül fontos volt a gólja, és ezzel most tényleg beindulhat a gépezet. 105 millióért ideje volt valamit mutatnia. Az ő esete a legjobb példa arra, hogy ez a csapat tényleg “més que un club”. Mindenki azon van/volt, hogy segítsen neki, és végre talán beérett a pénz és a munka. Hihetetlen jól mozog, egyre magabiztosabb, és a sebessége rendkívüli. Egy ilyen folytatással hosszú élete lehet. Az a becsúszása pedig Alonso ellen valami elképesztő volt. 8,5

Suárez – Laller utoljára a PSG elleni 6-1 alkalmával talált be, ez igen rég volt már. Kicsit több mint 1 éve. De a csapatjátéka látványosan javult, és volt egy 3 közül való kifordulása, ami Messit idézte. 7

Messi – történelmien hamar iratkozott fel a listára mint százados. Bebizonyíthatná, hogy ő is közülünk való. 100 Paulinho – Coutinho hiányában vele kell pótolni Iniestát, és ezt egész jól teszi. Busi és Rakitic mellett ő volt a harmadik biztosíték. 7

Gomes – hatottak a szavai, és a közönség bíztatta. Jó volt látni, ahogy szép lassan megjött az önbizalma. 7

Vidal – csak azért jött, mert Dembouz elfáradt. 5

Ellentétes hatás

Malaga - Barcelona meccsértékelő

2018. március 11. - PT10

Sajnos megint nehéz írni a meccsről, annyira nem történt semmi. Ez most a csapatok kiléte és a korai kiállítás miatt hatványozottan igaz, így egyszerűbb bemásolni a Facebook oldalunk közvetítésének záróposztját. 

Borzasztóan frusztráló hétről-hétre nézni a semmit a meccsek jelentős hányadában. A csapat és a szurkoló is látja a Barca fölényét, ennek ellenére kurvára nem akarnak focizni azután, hogy lerendezettnek látják a meccset.
Igen, szerdán megint meccs, sűrű a program és fárasztó, de ez nem mentség egy teljes félidőnyi semmire a tökutolsó ellen, emberelőnyben. 

Ezeknek a meccseknek elvileg az lenne a célja, hogy egy fárasztó hét után az ember leül, megnézi a kedvenc csapatát, és feltöltődik. Ha kikapnak, kikapnak, csak legyen jó a meccs, hogy a szurkoló elfelejthesse másfél órára a hétköznapi gondjait, és belemerülhessen az egyik kedvenc időtöltésébe: a Futballba. 

Ehelyett még jobban lefáradok, mert érzem ahogy az agyam fokozatosan leépül az unalomtól, és feltöltődés helyett felkúrom magam, mert nem bírom azt az unalmat nézni, ami a pályán folyik. 
Nem várnám el mindig a szép focit, de azt gondolom, egy ilyen ellenfél ellen a minimum, főleg ha a szezon többi meccsén baromi unalmasak vagyunk.
Mert ha baszakodást akarok nézni, akkor arra bekapcsolom a Brazzerst.

Malaga - Barcelona 0-2

29066708_1360609614045516_4949786629947523072_o.png

Stegen - Két veszélyes helyzete volt a hazaiaknak, egyik sem találta el a kaput, így a német jobbára csak álldogált. Cillessen pedig most se lépett pályára... 7

Roberto - Aktívabb volt a bal oldal, aztán a kiállítás után végképp a visszavett Robika, de legalább marad erő szerdára. 6.5

Pique & Umtiti - Sok mindent lehet mondani, de azt nem, hogy megerőltették volna magukat. Köszönjük meg szépen a hazai csapatnak. 7

Alba - Mint már említettem, az ő oldaluk sokkal erősebb volt Coutinhoval. Öröm nézni, hogy már ennyire jól összejátszanak, Messi hiányában pedig a Suarez kapja a gólpasszokat. Na de milyeneket! 8

Busquets - Ennyire passzív ellenféllel szemben látványosabban tud ő is játszani, szépen kijönnek a kis játékbeli finomságok, ügyeskedések, melyekben Busquets a világ legjobbja. 7.5

29027394_2052069484821723_5393859086980743168_n.jpg

Rakitic - Ő is feltűnőbb volt, mely a kísérletezgetésben nyilvánul meg. Amikor anno idejött Sevillából, úgy éreztük, végre kaptunk egy bátor, vállalkozókedvű, átlövésekkel is operáló középpályást. Aztán szépen fokozatosan az Enrique-érában ezek a próbálkozások eltűntek, és egyelőre Valverde alatt se akarnak visszajönni. Ez a meccs most üde kivétel volt. 7.5

Paulinho - Az első percekben rendkívül aktív volt, és nagy hasznára vált a csapatnak támadásépítésben, aztán a második félidőben annyira eltűnt, hogy 20 percig el is feledkeztem róla. Egyre pedig többször fordul elő... 7

Coutinho - Kezd beérni a csapatba, egyre látványosabban játszik. Ő az, akiről ordít, hogy jó vétel volt. Most kellett és így kellett. 7.5

Dembele - Ő pedig az, akiről egyelőre nem lehet eldönteni, hogy jó ötlet volt-e megvenni. Egyébként pont jobb napot fogott ki- a gólpassz remek volt-, de azért azt érzi az ember, hogy nem az igazi (egyelőre). Persze még sok ideje van, de amikor eljön a nyár, akkor mindenkinek mérlegelnie kell. És ki ne örülne mondjuk egy Griezmannak...? 7

Suarez - Remek fejes? Pipa. Összes La Liga ellenfél? Pipa. Komplett sétálgatás egy félidőn keresztül? Pipa. 7.5

 

Amikor a legkevesebb a legtöbb

Barcelona - Atlético Madrid meccsértékelés

2018. március 05. - mb22

26731708_937587779732490_1836358666733229717_n.jpgCholo Simeonénak évek óta van egy sajátos stílusa, felfogása a futballról, és az Atleticoval ezt próbálja meg pályára vinni. Változni ez soha nem fog, mindig maximum kozmetikázik rajta. Úgy néz is a recept, hogy a meccs elején magasan presszionálva igyekszik zavart kelteni az ellenfélben, utána pedig visszaáll, és baszdossák fel a labdákat a jobbnál jobb befejező embereikre. Hogy ez esztétikus lenne? Önmagában talán igen, de azzal a sok vérbeli bunkóval teletűzdelve akik ott vannak nem ad valami szép képet. Főleg az a 20-25 fault amit egy Barca szintű csapat ellen elkövetnek. Mert ha jön rád egy Messi, vagy egy Coutinho, le tudod szerelni? Kevés rá az esély. De ha felborítod, akkor tuti nem megy tovább.  

72366991.jpgIgazából a Barca ellen tegnap ebből a filozófiából annyit láttunk, hogy betolták a buszt. Semmi presszing, magasan meg mégannyira semmi. Néha egy majomképű vagy egy Griezmann odatévedt Piquéék felé, de nem jelentett veszélyt. Az első pillanattól kezdve a Barcelona dominált, és teljesen érezhető volt, hogy idő kérdése egy gól. A nagy ajnározásokkal ellentétben ez az Atletico védelem minden volt, csak stabil nem. Az egyetlen, akivel tényleg nem lehetett mit kezdeni, az Ablak volt. Ha ő nincs, a két csapat közt olyan simán van egy négyes, és akkor sem lehetett volna senkinek egy szava sem. 

72366577.jpgValverde érzésem szerint elég pontosan tudta, és tudatta az ellenféllel az első perctől, mit akar. Az egyetlen módja, hogy megtörje az Atleti védelmét, az a sok mozgás, kötetlen posztok, sok, gyors, kis passz, és a támadók jó időben, jó helyre történő beindulása. Mivel újfent előállt a helyzet, hogy van 3 klasszisunk elől, és most még ráadásul cseréjük is van, valamivel könnyebb helyzetben volt a csapat, mintha csak a Messi-Lali duó élt volna elől. Láthatóan kurva jól érzi magát ez a tridente elől, ugyanis a mozgások rendben voltak, nem volt túltolva egyik szél sem, a passzaik többnyire megtalálták egymást, és mindhárman érezték, mikor kell rágyorsítani, vagy épp elvinni egy embert a másik elől. Meg merem kockáztatni, hogy ez a támadó hármas nagyobb dolgokra lett hivatva, mint az MSN.  

72384022.jpgA letámadásunk, a középpálya védekezése (és itt ki kell emelnem Busi és Rakitic beteg mennyiségű munkáját) és a védelem összehangolt működése eredményezte azt, hogy az Atleti nem tudott helyzetet kialakítani, és 45 percen át a térfeléről alig jött ki, nem hogy a kapunkig nem jutottak. Érdekes az, hogy amíg az első félidőt megközelítőleg 70%-os labdabirtoklással zárta a Barca, addig a második félidő 50-50-es mutatója végül egy kiegyenlítettebb képet adott. Az Atleti ugyanis elkezdte a második félidő elején járatni a labdát. Csakhogy ez nekik stílusidegen. Valverde meg fogta, azt mondta jó, akkor most egy kicsit magunkra engedjük őket. És jól is tette. Fellazult az Atleti védelme ezáltal, lassan zártak vissza, és amíg a mi hátsóink leszedtek mindent, addig a támadóink gyorsan ziccerbe keveredhettek, ahol már csak Oblak tudott menteni.  

Hogy megérdemeltük é? Maximálisan. Több is lehetett volna a két csapat közt? Naná. De most az egyetlen, ami igazán fontos, az az, hogy a bajnokság megnyerése felé.  

Barcelona – Atletico Madrid 1-0 (Messi) 

72384055.jpgTer Stegen - hát ezt lehet én is lehozom 0-ra. Ez persze nem a német érdemeiből vesz el. Abban a kis páros interjúban a meccs előtt azt mondta Herr Stégen, hogy reméli, mindketten élvezni fogják majd Oblakkal. Hát, ezt bizonyára egyikük sem élvezte. Kapus szempontból Oblaknak volt pár dolga, de szegény Stegen lógatta az orrát hátul, ugyanis ezek a szárnyaszegett matracos janicsárok akkora átütőerőt jelentettek, mint légy a falnak. 7 

Jordi Alba – jószerrel az egész meccsen az ő oldalán folyt a Barca támadójátéka, majd aztán a védelmi vonal előtt kezdett el a pálya teljes szélességében kiterjedni. Iszonyat sebességkülönbség van közte és Vrsaljko közt, amivel remekül szórakozott El Ferrarí. Minden támadásnál az ellen alapvonaláig merészkedett. Pontosan, jól játszott, és remekül kivette a szerepét az Atleti széthúzásában. 8 

Piqué-Umtiti – azt hittem majd szopni fognak a Griezmann-Costa duóval, de olyan nyugodt meccsük volt, mint már rég. A légi elhárításra csak a második félidő közepétől volt szükség, jószerrel csak akkor találkoztak a labdával, amikor azt valaki hátra tette nekik. Hibátlan rangadó. Nincs ezen mit magyarázni. 8 

Roberto - talán a Felipe Luis-Koke kettős technikai, talán pedig sebességbeli fölényének köszönhető, hogy Robika meccsének jelentősen kisebb hányada szólt a támadásokról. De nincs ezzel semmi baj, amikor tudott, ment előre, de inkább a biztonságosat választotta. 7 

Iniesta – az a durván 35 perc, amit pályán volt, az jó volt. A többi már laposabb, de nembaj.  

Sergio-Rakitic - mindkettőnek kb ugyanaz volt a feladata: stabilitást adni a középpályának, ellehetetleníteni a gyors kontrákat, és lehetőséget adni Iniestának plusz a négy támadónak, hogy játsszanak. Parádésan megcsinálták, nem nagyon emlékszem sem taktikai, sem technikai hibákra egyiktől sem. Tökéletesen hozták a feladatot, Busi még néha színt is vitt bele. 9 

72367003.jpgMessi – most őszintén, egy ilyen után mit írjak? Nem is érdemes boncolgatni, az úgysem adja át valósághűen...10 

Suárez - amint nem volt területe, meg akart próbálni játszani. Lehet, hogy suta hozzá. De fejlődött már így is, és még fog is. Nem volt ordító ziccere, viszont az össze-vissza mozgó hármas tagjaként remekül érezte, mikor hol kell lennie, hogy a legtöbbet segítsen. Jó volt ez, az istenit is. 7 

72366569.jpgCoutinho – hogy hiányzott már az az igazi faszagyerek a csapatból, aki nem kaksizza össze a pókemberes alsót attól, hogy Oblak áll a kapuban, és fogja, és tök mindegy ki van ott, rálövi 24-25-ről is. Van még hova fejlődnie, és a csapat 100%-os bizalmát is el kell nyerje, de nagyon jól halad. És mellesleg jól zörgette tegnap is. Volt pár szólója, amik Messire hajaztak. 7 

Gomes – mit keres ez még itt? Nulla...a gyök alatt... 

Paulinho – nem nagyon értettem, miért Coutinho helyére jött be, miért nem Iniesta helyére. Jobban járt volna mindenki.  

Ilyet többet.......ne.....

Las Palmas - Barcelona meccsértékelés

2018. március 03. - mb22

28310154_1763065867091385_384835460_o.jpgVan bennem egy kis kellemetlen déjà vu érzés. Emlékezzünk vissza 2016-ra, ahol 11 pontos előnnyel várta a csapat a hajrát, majd addig sikerült amortizálni a helyzetet, amíg a vége nagyon fázós nem lett, és a Real majdnem befogott minket. Tény, hogy az a Barca a játék taktikai részét tekintve messze alulmúlta ezt a mostanit. A Real is komolyabb üldöző volt mint a most ugyan szárnyaló, de többnyire alibi 1-0-ra játszó Atletico. De akarva-akaratlanul csak eszembe jut. Bizonyára sokan úgy vannak vele, hogy ebből a pozícióból ilyen kerettel ezt már meg kell nyerni. És ez így is van.  

72089437.jpgAbból a futballból, amit a Girona ellen felkent a pályára a Barcelona, gyakorlatilag semmit nem láttunk. És ez az egyik oka, hogy fájó a döntetlen. Továbbá nem tudom eldönteni, mi fáj jobban. Pusztán a két otthagyott pont, vagy az, hogy ezt pont Paco Jémez csapata ellen kellett otthagynunk a Kanári szigeteken. Továbbá az fúrja az oldalam, hogy ha egyszer megvillogtattuk a méregfogainkat, és megmutattuk a világnak, mit tud egy Támadó Csapat (igen, így, nagy betűkkel. Nagyon nagy betűkkel.), akkor ezt olyan jó lenne tovább vinni. Persze, bele kell venni a számításokba azt, hogy rázós meccs jön, ahol szükség van a fiúk legjobb napjára. De ez az egyik oka, hogy Iniestát tegnap Coutinhora lehetett volna cserélni, akinek jövő héten nem igazán lesz rázós programja, aztán meg szintén, a BL miatt. A szélen nagyon ötletes volt Aleix Vidal sebességét valahogy megpróbálni felhasználni, de gyakorlatilag egyszer sem gyorsított rá, amikor meg be kellene cselezni, vele sokra nem megyünk. Továbbá úgy nem lehet meccset nyerni, ha helyzeteket nem alakít ki egy csapat, illetőleg amit ki is alakított, magyarosan elbassza. 

Na mindegy. Mindenkinek lehet szar napja, most 11 ember ezt egyszerre fogta ki. Parkolta a buszt a Palmas, tördelte a játékot. Így nehéz.  

72070011.jpgBájdövéj ha már Las Palmas és buszparkolás. A meccs utolsó 20 percéért mindenki a mennyekbe emeli a Las Palmast, és szuperlatívuszokban beszél róluk. De ha megnézzük, mit csináltak másképp, mint akárki a Barca ellen? 30 méteren meghúzták a védelmi vonalakat, és várták, hogy fasz Lahoz lefújja a meccset. Az egyetlen oka annak, hogy ezt kibírták, az az, hogy mindösszesen 20 percig kellett.

Las Palmas - Barcelona 1-1 (Messi)

72089431.jpgTer Stegen - az első ellene lőtt tizenegyeshez a ligában sok köze nem volt. Az irány megvolt, de elég jól helyezte a csatár akinek nem tudom a nevét. Ezt leszámítva kézzel nem volt dolga, ugyanis a kanárik az egyetlen kaput találó lövésüket egy tizenegyesből szerezték. 6

Digne - hogy kezelt e, vagy sem, azt egyedül ő tudja. Mint ahogy azt is egyedül egy ember tudja, hogy vette észre takarásból a háttal álló Digne kezezését lahoz. Az a baj ezzel a krapekkal, hogy a támadó játéka igencsak satnya tud lenni. Alba éppen ezért olyan stabil a kezdőben. 6

Vermaelen - jó szerrel azt sem tudtam pályán van e. Aztán mikor úgy tűnt, kiderül, mert őt ráncigálták le a szögletnél, akkor meg kapott a Palmas egy kamutizit. Futni nem tud, az biztos. 6

Umtiti - lábbal-fejjel még mindig nagyon magabiztos és jó. A védekezést - amikor nem éppen a belét kifutva kellett versenyeznie valami cirkálóval - megoldotta, de az a kis feka Etebo vagy mi a neve bőven kavarta neki a szart. 6

Roberto - Vidallal kombinálva jobb párost alkothattak volna. Gyakorlatilag azzal ment el az ideje, hogy a kontrákkal fusson vissza. Nem igazán rajta múlt hogy így alakult, de megszívta az tuti. 6

Busquets - emlékszünk még a Chelsea meccsre? 129 átadás 92%-os pontossággal. Na itt a tizedesveszző becsusszanhatna a 9-es utánra. Kis híján minden második labdáját eladta, a védekező munkája pedig bizonytalan volt. Ilyen szempontból érthető, hogy beáldozott Ernő egy cserét arra, hogy bedobja Rakiticet. 4

Iniesta - fölöslegesen égette el Valverde. Ezt nélküle is meg lehetett volna csinálni. 6

Paulinho - szerintem ezt most próbáljuk olyan gyorsan elfelejteni, mint sikerült Palikának azt, hol van pontosan. 1

Vidal - "nesze semmi, fogd meg jól". 3

72069947.jpgMessi - azt a második szabadot elég faszán felkúrta a kapus mellé, de 7 perc után vezethettünk volna, ha úgy teszi le a 2v1-es helyzetben, hogy Lallernek legyen helye elpöccinteni a kapus mellett. Ha az sikerül, és beindul az úthenger, akkor hamar lezárjuk a meccset, és egy laza második félidővel senki nem hajtja ki a belét az Atleti előtt. Kár, hogy nem így lett. Tényleg. 6

72069989.jpgLuis Suárez - szokatlan mód volt területe. Lehet megijedt, és a nagy szívfasz közepette elfelejtette bejátszani azt. 5

Rakitic - stabilizálni szállt be a középpályát, és ezt maradéktalanul el is végezte. 

Coutinho - kiszínezte kicsit az utolsó fél órát, meg volt egy gyatra lövése. Majd vasárnap. 

Dembélé - Vidal ötlettelenségét váltotta, és valamennyire hatékony is próbált lenni, de egy gombostű gyökényi területen nem nagyon tud világokat váltani. 

süti beállítások módosítása