worldoffcb

Csalóka a nyalóka?

Barcelona - Celta Vigo meccsértékelő

2017. március 05. - PT10

Egyértelműen főpróbát tartott tegnap a Barcelona a Camp Nou színpadán, a nézők pedig elégedettek lehettek a színházzal: gálamérkőzést tartottak a Celta Vigo ellen. Az a Vigo ellen, aki hazai pályán meglehetősen simán szokta verni a katalánokat, ám idegenben nem megy nekik. 

A Barcelona a lassan megszokottá váló 3 védős rendszerben állt fel, szokásosan Alba képezte a harmadik belső védőt, míg Roberto a középpályán szárnyalhatott. Az egész meccsre jellemző volt a Barca elsöprő fölénye, és több játékos is rég nem látott formában tündökölt. A csapat gyakorlatilag hibátlan meccset játszott, Messi és Neymar újfent megmutatta zsenialitását. Az viszont nagyon látszott, hogy ebben a könnyed fociban nem tudott érvényesülni Suarez, akinek talán túl gyors is volt a játék, társai elvitték előle a show-t. Külön öröm Umtiti első találata, Mascherano mostantól még jobban izzadhat. A bíró személyében Gil Manzanot tisztelhettük, akit szerintem nem kell bemutatni. A tegnapi meccsen 2 óriási hibája volt, de legalább "igazságosan": Rakitic gólja lesről született, egy másik jelenetnél viszont Neymart egyértelműen elkaszálták a büntetőterületen belül, ám elmaradt a tizenegyes. 

És akkor most jöjjön a savanyú citromlé: kicsit úgy érzem magam, mint amikor egy kisgyerek nagyon szeretne egy játékautót, amit viszont az anyja nem vesz meg neki, ám a kisfiú cserében kap egy nyalókát. Anyuka berakja az édességet a gyerek szájába, az pedig örül neki, s tulajdonképp meg is feledkezett a játékautóról. Nagyon szép teljesítményt nyújtott a csapat a párizsi terror óta eltelt 4 meccs többségén, de mégse tudta elfelejtetni, hogy akkor ott jártak Franciaországban. Ez tényleg fantasztikus játék volt tegnap, ám úgy érzem, nagyon nem mindegy, hogy Messi előtt Wass és Cabral vagy éppen Rabiot és Marquinhos védekezik. És a "Rip PSG" posztokat kifejezetten kínos olvasni tudva és érezve azt, hogy 4 gólos hátrányból még sosem állt fel csapat a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában. A csapat készen áll, de a szurkolók részéről ne a nagymellű 2013-as várakozás legyen, amikor a müncheni négyes után addig vártuk az öt gólos fordítást, míg a Camp Nouban hármat kapott a Barcelona. 

Barcelona - Celta Vigo 5-0

17142315_1407250639339578_472126698_o.jpg

Ter Stegen - Az előző meccsekkel ellentétben most semmi dolga nem volt. Szerdán majd lesz. 6.5

Alba - Egyáltalán nem jön zavarba, ha kicsit beljebb kell  játszania a megszokottnál, és ez nem is baj, hiszen így könnyeben lehet variálni hátul. Egyértelműen neki kell kezdenie a PSG ellen. 7.5

Piqué - A csapat legjobb védője az elmúlt években, kiegyensúlyozott teljesítményével meghatározó pontja a kezdőnek. 8

Umtiti - Az első félidőben majdnem kaptak róla egy gólt, nagyon szerencsétlenül találta el a labdát. Azt megúszta, és kárpótolva minket meglőtte első gólját. Csak ezért- na meg helyes pofikájáért- kapja a nyolcast. 8

Roberto - Ha az a szóló végén be tudott volna találni... Tényleg elszokott már a támadásoktól, olyan sokáig volt hátul. Pedig neki előrébb kell lennie, ott tud remek teljesítményt nyújtani. Mint tegnap. 8

Busquets - "Több játékos is rég nem látott formában tündökölt." - Ez az idézet ez a poszt elejéről származik, és Busquets a csodás példa rá. Lehengerlő volt. 9

Rakitic - Gyakorlatilag ugyanaz, mint Busquets. A lesgólját is érvényesnek vesszük, csak tartson ki a lendület szerdáig. 8

Rafinha - Én nagyon remélem, hogy nem csak Gomes betegsége miatt került be újra a kezdőbe. Ha már Enrique ennyire (túl)pihenteti Iniestát, akkor a brazilnak kell játszania Rakitic párjaként. 8

Suarez - Már korábban is említettem, hogy ő lett az "áldozata" ennek a látványos játéknak. Persze korántsem volt rossz, hiszen jól tartotta meg a labdákat, de a tőle megszokott villanások ezúttal elmaradtak. 6.5

Neymar - Számomra Stegen mellett ő a szezon legkellemesebb csalódása, mert iszonyatosan alázatossá kezd válni. És el kell ismerni: annyira lehetetlen tartani, hogy lassan jobb, mint Messi. 9

Messi - De csak lassan. Mert jelenleg Messi a világ legjobbja. Megállíthatatlan. 10

Barcelona - Sporting, avagy mégse ment el az a bizonyos bajnokság?

Barcelona - Sporting Gijon meccsértékelő és egyéb témák

2017. március 02. - PT10

Minden ligaszezonban négyszer-ötször fix program leülni a TV elé, megszagolni a Camp Nou gyepét, érezni az atmoszférát, majd élvezkedni, ahogy a Barca 4-5-6 góllal kitömi az ellenfelét. Mindannyian emlékszünk ezekre a meccsekre, mondjuk Martinonál egy hetes is volt rögtön az első fordulóban a Levante ellen. Apropó, ellenfelek: nagyjából körül lehet írni a pofozógépek személyét, hiszen csak pár csapat tud ennyire nem helytállni Barcelonában. Pont ilyen a Sporting is. Nem véletlenül állnak kieső helyen, nem az ő legyőzésükben fog összeesni Messi. 

Az eredményt mostanra meg jó eséllyel mindenki tudja, aki nem szarta le teljesen, szóval még ha nem is nézte a meccset az ember, azt lehet érezni, hogy nagyon sokat nem is lehet erről írni. Lucho egyre többet alkalmazza ezt a 3 védős rendszert, melyben kezdenek elmosódni a belső- és szélső védő posztok. Alba és Mathieu gyakorlatilag lassan egy poszton játszik. A felállás gyakori használatának egyik oka lehet egyébként, hogy a lesérült Vidal helyére senkit sem akarnak igazolni, Roberto pedig- állítólag- jelezte a vezetőségnek, hogy szívesebben hódítana pár méterrel előrébb. Tegnap leginkább a széket sikerült befoglalnia a pálya szélén. 

17105972_1404114046319904_1920008457_o.jpg

A meccsen nem sok érdekes dolog történt, az MSN szó szerint nevetgélve próbált szebb és szebb gólokat lőni. Nálam Suarez mészárlása nyert, de ha Messi szabadrúgása kapufa helyett a hálót éri, komolyan elgondolkozok a győztes kilétén, hiszen egész elképesztően rúgta meg. Említésre érdemes még Neymar szabadrúgása, na meg hogy PÁKÓ GÓLT LŐTT! Csereként beállva egyik korai labdaérintéséből sikerült betalálnia, az már már kérdés, hogy ezt leszámítva ugyanannyira használhatatlan volt. Ugyanaz, mint Gomes: 30 millió a semmiért. 

A vendégek gólja azért megmutatja, hogy nem volt minden teljesen rendben a védekezéssel, gyakorlatilag félgőzzel álltak neki ennek a meccsnek, majd a kapott gólnál Mascherano labdakísérése közben Busquets lemaradt, Umtiti ötletem nincs mit csinált, szóval az egész gól kaotikus volt, melynél nehéz eldönteni, ki a legnagyobb felelős. Biztos nem Stegen. 

Ha még valami figyelemreméltót szeretnék megemlíteni, mindenképp érdemes pár szót ejteni a LORD visszatértéről! Fantasztikus teljesítményével megmutatta, miért fog rohadt gyorsan elhúzni a nyáron. 

16999236_1618970314798311_6701146026988635971_n.jpg

Amúgy én nagyon örülök világraszóló barátságuknak Neymarral, de ezt 2 külön csapat tagjaként is fent tudják majd tartani jövőre is.

Nem tudom, mennyire érdemes pontozni egy ilyen meccs után, ha nincs mit írni hozzá. A hibákat és Paco szürkeségét leírtam, az MSN nyilván magas, míg a védők kisebb osztályzatot kapnak. 

Barcelona - Sporting Gijon 6-1

Azért ez így az önbecsülésemnek kevés, meg amúgy is fel kéne tölteni a képzeletbeli üres helyeket, szóval hogy ne legyen annyira szar poszt, megpróbálok röviden leírni pár észrevételt az elmúlt napokból. 

Örüljünk-e Enrique nyári távozásának? Hogyan lehet megítélni az Enrique-korszakot?

Az első kérdésre a válasz nyilván személyfüggő. Mostanra már elég vitatott lett az edző pozíciója, itthon is sokan azonnal leváltanák, mások pedig marasztalnák. Személy szerint én pont arra szavaztam, ami be is teljesült: a nyári váltásra. Egy ekkora klubnál, mint a Barca, egy év közbeni váltás nehezen tud jól elsülni, érdemes inkább akkor már beáldozni a szezont a leváltani kívánt edzővel. Persze jelenleg koránt sem beáldozásról beszélünk, hiszen 2 fronton (liga, kupa) esélyes a csapat a végső győzelemre. Ugyanakkor el kell ismerni; Enrique elfáradt. Ő maga is ezt mondta lemondása indokaként. A csapatnak frissítésre van szüksége, mert idén már nem úgy teljesítenek, ahogy az edző első évében. 

A második kérdésre a teljes választ június elején fogjuk megtudni, amikor már tisztában leszünk ennek a szezonnak a sikerességével. Az azért már most látszik, hogy trófeákban gazdag 3 éven vagyunk túl, melyben a játékfilozófia jó irányba lett újraértelmezve, és a megunt, kiismert tiki-takát jó időre el lehet felejteni. 

Enrique és a rotálás 

Végre ki lehet jelenteni, hogy az edző elkezdte használni a csapat legtöbb tagját. Még az a Mathieu is aránylag sokat játszik, akinek mindig is csapongott a teljesítménye. Volt, amikor másodosztályú szinten focizott, de például ott van az Atletico elleni mutatvány, amely hibátlan volt. Szegény Vidal is elkezdett játszani, amíg tudott, szóval a védelemben mindenki bizonyíthat. 

A középpályán is hasonló a helyzet, és a 3-4-3-as formáció még inkább támogatja a rotálást, hiszen egyel több pozícióba kell embert helyezni. A probléma elöl kezdődik, hiszen Enrique még mindig képtelen padoztatni az MSN-t. Vegyük alapul a tegnapi meccset. Kiesőjelölt volt az ellenfél, a meccsnaptár sűrű, egy héten belül következik a Celta majd a PSG. Minden adott lett volna a pihentetésre, az edző mégis berakta mindhárom játékost. Hiába cserélte le őket, 0 ás 45-60 perc játék között nagy a különbség. Egyértelmű, hogy Enrique berakta őket és csak akkor akarta leszedni a trió tagjait, ha eldöntötték a meccset. Kár, hisz így Arda és Alcacer nehezen fog fejlődni.

Nekem a legfájóbb pont mégis a kapusposzt. Ter Stegen az első számú hálóőr, de ez nem jelenti azt, hogy a többieket hanyagolni kéne. Masipot hagyjuk, a harmadik számú kapus tényleg nem szokott beleszólni a versenybe, de Cilessennel más a helyzet. Az Atletico elleni kupa elődöntőn az egyik legjobb volt. Ez február 7-én, azaz lassan egy hónapja volt. Azóta egy percet nem kapott, a Bl-ben jó eséllyel idén nem is fog többet, és nagyon úgy néz ki, hogy a ligában is csak Stegen védhet. Tehát elvileg következőre május 27-én, az Alaves elleni kupadöntőn fog védeni. Ez 3 hónap még. Na most mondanom sem kell, hogy nem lehet megengedni azt, hogy egy látszólag tehetséges, ám fejlődést igénylő kapus 3 hónapig padozzon. Enriquenek pont az ilyen Sporting és társai elleni meccsekre kéne bepakolnia, melyeken nem akkora a tét. 

Mikor lehet kimondani: a Barca elvesztette a bajnokságot?

Pár hete a Real Madrid 2 meccsel kevesebbet játszva is vezette a bajnokságot a katalán sztárcsapat előtt, ha pedig az elmaradt meccseken 2 győzelmet számolunk fel nekik, 7 pont volt a különbség. Sokan temették a Barcát, és kijelentették, hogy "majd jövőre..." Nem így lett. A Las Palmas tegnap döntetlent harcolt ki a fővárosiak ellen, így pedig az előző gondolatmenetet követve már csak 2 pont az előnyük. (Persze ehhez még meg kell verniük a Celtát, mely nem lesz egyszerű.) Ez önmagában egy Clasicon ledolgozható, és ki mondta, hogy nem lesz még több pontvesztés? 

Múlt évben a Barca játszotta el ugyanezt, ők is hétről indultak, majd nullán végeztek, és végül innen szereztek újabb előnyt, megnyerve ezzel a bajnokságot. Világosan láthatjuk tehát, hogy 7 pont előny februárban nem a bajnokság megnyerését jelenti. Minden csapatnak vannak hullámvölgyei, csak az időszakok mások. Míg másfél hónapja a Húngarobarcán kívánták a kommentelők lemészárolni a fél csapatot, most a Penamadridistán óriási az elégedetlenkedés. Az idők változnak, míg a tabella kinézete is. Ez nem Németország, ahol a Bayern márciusban megnyeri a bajnokságot. Mielőtt biztosra veszel valamit, jól gondold át, és csak azután írd le! 

Kevert kártyákkal

Atletico 1-2 Barcelona meccselemzés

2017. február 27. - mb22

Nagyon fontos három pontot gyűjtött be a Barca a Vicente Calderónban. Nem csak a bajnoki címért folyó harcban, hanem lélektanilag is sokat jelent ez a győzelem. És újra visszatért az arcokra az az elszántság és jókedv amit Párizsban hagytak.16997899_1615355181826491_3160534293118482215_n.jpg

Régóta várom a napot, amikor Lucho végre egy újat mutat. De eddig a kisebb csapatok ellen sem volt töke meghúzni a változtatást. Azonban a kiírásokkal ellentétben tökéletesen kirajzolódott, hogy 3-4-3at játszott a Barca, de még pontosabban 3-5-1-1et. Míg a hivatalos kiírásokban Roberto szélső bekk volt, valójában bement Rafinha és Busquets közé, és így belül Iniestával remek hármast alkottak. Rafinha ki lett tolva a vonal mellé, amit érezhetően időbe tellett megszoknia. Erre pont mire sikerült, a középen szerzett egy gólt. És igazából Messi lépett többször vissza Lajos mögé. Bár Leo esetében kötött posztokról nem nagyon beszélhetünk. Nagyot kavart a kártyáin Enrique, de jól sült el. A védelem nagyszeűen zárt, a passzokra gyakorta odaértek, és egy pontrúgáson kívül nem volt megingás. Nagyon fontos volt továbbá Iniesta jelenléte. Nagyon kijön ilyenkor, mekkora szerepe van neki a klubnál. Összességében a meccs nagyon dinamikus volt. A Barca sokat tartotta a labdát, nem céltalanul. A helyezkedések jól meg voltak komponálva. Nem kellett fél órákat várni, hogy valaki megjátszható legyen, rögtön volt legalább két opció. Ez tette tehát olajozottá, kifinomluttá a Blaugrana játékát. A védelem hermetikusan lezárt, egy akciót sem engedett át. Egyelten egyszer kellett Ter Stegennek hatalmasat védenie, meg is tette. A támadó hármas is sokkal veszélyesebb volt, mint az Alaves vagy a PSG ellen. Suárez teljesítménye még mindig hagy maga után kívánni valót, de az elszántságára ezúttal nem lehetett panasz.41626207.jpg

Ter Stegen – Lehet vitatkozni, hogy benne volt e a gólban vagy sem, de semmit nem változtat. Tény, hogy fura mozdulatsorral próbált hárítani, de nem tehetett róla, a kapuhoz nagyon közel fésülte le Godín haját a laszti. Ezzel együtt volt egy hihetetlen bravúrja, és egy nagy nyújtózása. 8

Mathieu – Rá sem ismerek. Pontosan, nagyon kevés hibával, fegyelmezetten végzi dolgát. De ez igaz az elmúlt szerepléseire is. Ha így folytatja, számolni kell vele is. A meccsen ami dolga volt, azt mind jól megoldotta, a felpasszai pocsékak, de ez nem is az ő műfaja. 7

Umtiti – Összességében ő is jó meccset játszott, nem lehetett rá panasz. Hozta a szokásosat, meg egyéb ilyen közhelyek. Mindig ott és akkor volt amikor és ahol kellett lennie, remekül védekezett. 7

Piqué – Rutinból lehozta hiba nélkül. Rajta is, ahogy két társán is látszott, hogy mivel kevesebben vannak hátul, több koncentrációra van szükség, és meg is tették amit megtehettek. 7

Roberto – Egy szintel feljebb játszott, és ez meg is látszott rajta. Magabiztosabb volt a középpályán, több lehetősége is volt, nem kellett a védekezéssel szórakoznia. Ez természetesen meglátszott a teljesítményén. És remélhetőleg egy jobb bekk érkezésével visszakerül a középpályára. 7

Iniesta – Vezér, és nem is alaptalanul. Jól játszott, bár a szokottnál kintebb volt, de megoldotta. Nélküle nem ugyanaz a csapat, mint vele. 8

Busquets – Milyen fura, hogy amint volt aki visszalépjen, javultak a labdakihozatalok. Sergio is jó meccset játszott, kétség nem fér hozzá. Nagyon fontos volt mind a védekezésben, mind a támadásban. 8

Rafinha – Érezhető volt az elején, hogy nehezen szokja meg, hogy a vonal mellett kell futkosson, de tartotta a pozícióját, jól játszott. Sokat nem volt nála a labda, de ha igen, jól bánt vele. Plusz gólt is lőtt. 8

Messi – Hihetetlen fontos gólt szerzett, mert azzal a góllal lehet, egy újabb rivális szállt ki a bajnoki elsőségért folyó harcból. Nagyon jól játszott, ragadt hozzá a labda, a meglátásai is kiválóak voltak. Nálam a meccs embere. 9

Suárez – Nem találja a csúcsformáját. Az Atleti ellen azért jobb volt, de volt egy helyzete, amit rutinból szokott beverni, most csúnyán kimaradt. Törvényszerűen egyszer kiszakadbaz a gólzsák, reméljük minél hamarabb. 6

Neymar – Már csak a gól kéne. Szerencsétlen srác becsülettel küzd, de nem akar sikerülni. Egyik korábbi posztban mondtam, hogy a nagy ellenfelek ellen mindig jobb. Na ezt igazolta. Sokat passzolt, keveset vezette a labdát. Jó lesz ez, csak a gól kell. 7

 

 

süti beállítások módosítása