worldoffcb

Hangolódás

2017. április 06. - mb22

Van az úgy, hogy egy rangadó nem azt hozza amit vártunk tőle. Egyik csapat tündököl, a másik pedig bénán, ötlettelenül játszik. A Camp Nou erre a jelenségre még rádob egy lapáttal, a hazai közönség ugyanis élő pokollá tudja varázsolni a stadiont, erről a PSG és Mourinho Realja (csak hogy a legnagyobbakat hozzam) biztosan sokat tudna mesélni egy jó hideg Soproni mellett.

A Sevilla amúgy is gyér formát mutatott a meccset megelőzően, 5 tétmeccsen át volt nyeretlen. Nagyon visszadobta őket a Leicester elleni BL kiesés. Pedig micsoda meccs lehetett volna, ha az őszi Sampaoli-gárdát fogadjuk. A rengeteg pontatlan átadás, és pocsék helyzetkihasználás a Barca ellen idegenben nem fér bele, bár ezt a meccset megelőzően a kopasz mester biztosan bemagoltatta a nebulókkal. És mégis hármast kaptak a vizsgán. Nzonzi helyzeténél már majdnem felborítottam habzó söröm dühömben. „Hogy a picsába mehetett ott át a labda és Nzonzi?” Hála istennek a meglepettségtől tántorgó francia nem nagyon tudta mi van, és flegmán Stegen lábába passzolta élete helyzetét. Bár azért az, hogy ide-oda pattog a labda, Masche rúg egy akkora luftot, hogy a tribünről hozzák vissza a lábát, majd elmegy az ellenfél, önmagában a Juve ellen készülve nem volt bíztató jelenet. Viszont az ezt követő nyolc perccel azt hiszem a végsőkig kárpótoltak mindenkit a fiúk. Suárez gólja egy mestermű volt. Kicsit mögé jött a labda, de mit neki az. Felugrik, és egy parádés mozdulattal szabályosan Rico szeme közé ollózik, olyan lazán, mintha csak edzésen lenne. Látható volt, hogy a Sevillát a kapott gól végleg elcsüggesztette, és nagy szomorúságukban/ra gyorsan be is kaptak egy másodikat. Micsoda kontra volt, a kisodródott Suárez középre lőtte a labdát, Messi pedig a kicsit túlfutó majd elcsúszó Rico mellett bepofozta. És itt volt vége a meccsnek, és a Sevilla bajnoki álmainak. Rádadáként Messi azért lőtt mégegy bombagólt, 7-8 méterről az elé pattanó labdát kapásból a rövidbe pofozta elemi erővel, Riconak esélye sem volt. A félidőben Denis pár keresetlen mosollyal próbálta feldobni excsapattársait, akik nem vették jól a gesztust. A második félidőben kezdeményezőbb lett a Sevilla, a labda is egy hangyányit többet volt náluk mint az első 45 percben, de ugyanolyan elhanyagolható helyzetkihasználásuk volt, Stegennek egyszer kellett mellel levenni egy lövést, volt egy oldalhálójuk, és egy Jovetic-önzőzés. Igazából ennyi. A Barca itt annyit lőtt, amennyit akart. Se többet, se kevesebbet. A második félidő hazai szempontból egy kibaszott nagy alibi volt, fogjuk rá a nehéz hónapra. Sampaoli ott hibázott, hogy Ben Yedder és Jovetic a padon kezdett, Nasri pedig a pályán. A házi gólkirály a legendák szerint nem árt a Barca ellen. És még a félidőben sem dobta be, bár ott sokat már nem változtatott volna.

leo.jpg

Ter Stegen - a kapott gól nélküli mindenképpen szépen mutat, sok idő után ismét. Két védenivalója akadt, több dolga kb nem is volt. Egyszer a kamerák miatt rávetődött egy szar lövésre, és ennyi. Legalább nem kell új mez a Malaga ellen. 7

Piqué - dolga nem is igazán akadt, egykét esetlen helyzetnél és szögletnél kellett figyelnie. Majdnem lőtt egy kontragólt. 7

Mascherano - így legyen szerencsém a lottón. Nagyon benézte azt a tisztázási kísérletet, a Juve ellen az ilyeneket jobb lenne mellőzni. 6

Umtiti - möszijő csokiszörnnyel még nem szenvedtünk vereséget (#legend), bár nekem hiányzik, hogy bátrabban belépjen labdával a játékba. De majd egyszer. 7

Iniesta - a legfontosabb most az, hogy az El Clasicora rendbe jöjjön. Néha beleszürkült a mezőnybe, de 32 évesen ez érthető. 7

Rakitic - felfele ível a formája, ez is mutatja: Lucho hibázott mikor kitette a kezdőből. Nagyon meghatározó része ennek a stílusnak, egy alapember, nem Gomes cseréje. 7

Busquets - nagyon sokat dolgozott, szinte egymaga lehozta a védőmunkát, így aztán a védők unatkozhattak, meg is tették. Nem tudom hány évig lesz ott ilyen formában Busi, de amint kiesik, jelentősen visszaesik a játék szintje, és ez beszédes. 9

Roberto - azt nem tudtam megfejteni, mi volt a posztja, viszont jól játszott. Sokat támadott, védekezni kevesebbet ment vissza, ez sejteti hogy a középpályás és a támadó a két opció. Mindegy is, amit csinált, azt jól csinálta. Nem kimagaslóan, de jól. 7

Messi - Stoichkov egyszer azt mondta: „Nekem mindig azt mondták, csak egy pisztolyjal lehet megállítani. Messihez egy gépfegyver is kevés lenne.” Egész egyszerűen fenomenális. Emberfeletti amit néha leművel. Még ha az első gólja nem is, de az asszisztja és a második találata lenyűgöző volt. Addig a világ legjobbja, ameddig az akar lenni.

10 Suárez - kezdi megtalálni a régebbi önmagát. Azt, aki lő egykét gólt, és utána kihagy egy tucat helyzetet, csak hogy ne mondhassák rá hogy egy köcsög, aki meg akarja alázni az ellenfeleit. Gondoljuk el, ha csak a helyzetei felét lőné be, 250-300 gólja már lehetne. De mi így (is) szeretünk Lajos. 9

Neymar - azért az félelmetes, hogy ha Messi és Suárez lőttek gólt de Neymar nem, akkor 15 helyzetet is letesznek elé, még ha olykor mindet ki is hagyja. Előbb utóbb bemennek azok, amik most nem, és Messi után ő lesz a világ legjobbja. 8

Hangolódásnak, és itt a hangsúly, ez elég volt. Ennél azonban több komolyságot, odafigyelést vár el a Juve elleni párharc, majd az El Clasico. Vélhetően a Juve is fáradtan vág neki a negyeddöntőnek, de céljuk nem különbb a miénktől, sem senki másétól, aki még porondon áll. A Real Madrid van azonban a legkilátástalanabb helyzetben. A Bayern jelenleg szerintem a kiírás legjobbja, és biztos, hogy brutál meccs lesz mindkettő. Így, ha a számítások bejönnek, a Real fáradt lesz a Clasicora. Ez persze semmin nem változtat. Ja és a meccs embere Messi.

Bemelegítés

2017. április 03. - A23

A csapat az áprilist egy könnyednek ígérkező granadai úttal kezdte, és a várakozásoknak megfelelően könnyedén vette az akadályt.

A mérkőzés elején a Granada nekiment a vendégeknek, ez a lendület pár percig tartott, majd a szokásos Barca-játék következett, de komolyabb helyzet nem igazán volt a meccs ezen részén. Ehhez asszisztált a csodálatos jobb szélünk: Messi hiányában (sárga lapok miatti eltiltás) André Gomes kedzett a pozíciójában, és mondhatni hozta a formáját.

A 17. percben kényszerű csere következett, ugyanis Rafinha nem tudta folytatni. Helyét Paco vette át, aki a jobb szélre húzódott, Gomes pedig ezáltal a középpálya közepére lépett. Nem sokkal később egy Neymar megindulást követően Suárez kapta középen a labdát, és álló helyzetből, gyönyörű mozdulattal sajnos csak a kapufát találta el. A kipattanót ugyan a hálóba juttatta Neymar, de az már les volt, és mint tudjuk a Barcelona nem fehér mezben lépett a gyepre.

suarez.jpg

Úgy tűnt sosem akar megtörni a gólcsend, de a 44. percben Jordi Alba hosszú indítására Ochoa rettentően mozdult ki, Suárez pedig köszönte szépen és egy elegáns mozdulattal átemelte. A félidő előtt pár perccel tehát az állás 0-1.

A második játékrész nem kezdődött a legjobban: a csereként beállt Boga 6 perc elteltével beköszönt. Egy apró kihagyás a védelmünk részéről és a fiatal francia kihasználta az adódó hatalmas lehetőséget, Stegen tehetetlen volt. 1-1

Suárez rendkívül harcias volt ma (is), szinte minden labdáért ment, mindenért küzdött a hazai védőkkel, melynek eredményeképp rengeteg labdát tartottunk meg a támadó harmadban is. Egy ilyenből született a csapat máspodik gólja: Lajos nem hagyta hogy a védő földre vigye őt, és egy emeléssel Pákó elé varázsolta a játékszert, aki egész egyszerűen elgurította azt a hálóőr mellett. 1-2

Don Andrés pályára lépésével a csapat új lendületet kapott, érezni lehetett hogy jön az újabb gól. A 80. perc környékén Agbo úgy döntött, neki ebből elege van, majd rövid időn belül 2 sárgát is begyűjtött, 10 emberrel maradt a hazai gárda.

Ez gyorsan meg is bosszulta önmagát; Neymar szépen vezette végig a szélen a labdát, majd a Suáreztől elpattanó labdát Rakitic, egy kis hazai segítséggel ugyan de a kapuba juttatta. Ezzel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés. 1-3

barca.jpg

Eldőlt ugyan, de vége még nem volt. A műsor nem érhetett véget ráadás nélkül, Neymaron pedig látszott, ma is gólt akar szerezni. A 85. percben a tizenhatosnál került földre, ám gyorsan felpattant, elvette a labdát és tüzelt, de a kapus hárítani tudott. 5 perccel később már nem így volt: Paco élesen középre lőtt labdáját a brazil a kapuba passzolta, majd ezután volt még egy kapufája, de gól már nem született, így kialakult a végeredmény: Granada 1-4 Barcelona.

granada.jpg

Ter Stegen - Túl sok dolga nem volt ma, amit kellett megoldott, a gól viszont nem az ő hibája. 6

Sergi Roberto - Voltak jó megoldásai, összességében hasznosan játszott, de nem villogott. Szerdára ettől több fog kelleni. 7

Mascherano - A kötelezőt megoldotta, Boga kiugrásánál lemaradt - ahogy mindenki más is. 7

Mathieu - Volt egy-két lehetősége szögleteknél, ezeken kívül ugyanaz mint argentín társa. 7 

Jordi Alba - Egy árnyalatnyival jobb volt, mint Roberto, támadások segítésében mindenképp. A gólnál azért ő is szépen lemaradt. 7,5

Busquets - Rengeteg támadást állított meg, összefogta a középpályát, a labda kihozataloknál is hasznos volt. 8

Gomes - Szegény még mindig nem igazán találja a helyét a csapatban. Ma sem ment neki a játék, nem úgy mint a VB selejtezőn ellenünk. Az ellenfél miatt most belefért ez a fajta rotálás, de nagyobb meccseken semmiképp nem szeretném a kezdő közelében látni. 5

Rakitic - Néha beleszürkült a mezőnybe, néha viszont villogott. Mindent figyelembe véve ma is jól játszott, és nem utolsó sorban gólt is szerzett. 8

Rafinha - A meccs korai szakaszában megsérült, így nem nagyon lehet pontot adni neki, de amíg pályán volt, az egyik legjobb volt ott.

Neymar - Nagyon jó formában van mostanában, szórja a gólokat mind a Barcában, mind a válogatottban. Mindent megtett, hogy pótolni tudja az eltiltott Messit, ami ha nem is sikerült egészen, de nagyot játszott ma is, és megszerezte 100. gólját katalán színekben. 8,5

Suárez - Igaz, hogy volt néhány kihagyott helyzete, de szerzett egy gólt, előkészített Alcácer találatánál, kreatívan játszott. Számomra ő a meccs embere ma. 9

Paco - Volt néhány nagyobb helyzete, ezekből egyet gólra váltott, és a végén Neymarnak adott egy szép gólpasszt. Kényszerű csere miatt jött fel, de ha már ott volt, megtette a magáét. 7,5

Iniesta - A hazai szurkolók is örömmel fogadták, mikor pályára lépett. Stabilabb lett vele a középpályánk, és megmutatta mit is tud. Látszik rajta a kor, de megfelelően rotálva, nagyobb meccseken egy fitt Iniesta még mindig döntő tényező tud lenni. 7 

1.jpg

Legközelebb szerdán, a Sevilla elleni rangadón lép pályára a katalán együttes a Camp Nouban. Fontos a győzelem, hisz a Real is nyert ma (a spanyol bírók pedig ismét megmutatták, tudják mi az a les), így egy meccsel kevesebbet is játszva is 2 pont az előnyük.

Itt még belefér

Barcelona 4-2 Valencia

2017. március 21. - mb22

17373066_1051994711573676_897473241_o.jpgŐszinte leszek, nekem nem tetszett a meccs. Rengeteg pontatlansági és védekezésbeli hibát észrevettem a csapatnál, ami egy bukdácsoló Valencia ellen nem, de egy formában lévő Juve ellen kellemetlenül visszaüthet. Összességében a középpálya fele (Iniesta, Rafinha), a három csatárból Messi és Neymar és leghátul Ter Stegen szereplése volt az, amire azt tudtam mondani, hogy ezzel lehet valamit kezdeni. A többi közt voltak egészen botrányosak. Suárezt sorolnám főként ide, aki kb 5 tiszta, 100%-os ziccert volt képes kihagyni. Voltak közte üres kapus helyzetek, volt amikor rosszat választott, és volt, mikor ahelyett, hogy elemi erőből széttépte volna a rövid sarokban a hálót, passzolt. De a teljesítményekre még visszatérünk, nézzük inkább a csapat meccsét.

17431544_1051994731573674_484244677_o.jpgEgy 4-2-es meccseredményt látva az ember egyből arra gondol, "hú, ez izgalmas lehetett, kár volt kihagyni". Na aki így gondolja, annak mondom: tévedsz, barátom! Te tetted jól. Mangala kiállítása volt a meccs fordulópontja. Ott Messi beverte a tizit, és mindenki megnyugodott: zsebben van. Ember- és 2-1-es előnyben vonulunk pihenni, minden szép, jó. Majd következett az élőkép: Munir a Barca szurkolótáborától elnézést kérvén jelzi, kiegyenlített, de nem ünnepli meg a gólját. Mondom mi a fasz?! Nem telt el egész egy perc, és olyan ostoba, elemi hibák sorozatát követték el a játékosok, amire NB3-ban sincs magyarázat. Eladjuk a labdát a térfelünkön, majd hagyjuk, hogy átlőjék minden védelmi vonalunk, Gayà simán meglép Rakitic mellett, Piqué lábai közt elillan a bőr, Munir pedig tisztán lőhetett. És ez nem az egyetlen hasonló, töketlenségről tanúbizonyságot tévő szituáció volt. Ott volt még, mikor Cancelo kilométereket vonult a labdával, mi pedig kísértet biztosítottunk neki. Vagy mikor Soler elé pattant Piqué lábáról a zsuga, és mivel senki nem támadta, halál nyugodtan vette célba Stegen kapujának rövid alsó sarkát. Ha MATS nem hozza a formáját, még ki is kaptunk volna, 21 kapura lövéssel. Félő, hogy visszafelé sül el a PSG elleni bravúr. Ugyanis eddig a hihetetlen motivált csapat helyett egy elég laza, félvállról veszem mert mi vagyunk a Barca tehát úgyis nyerünkre hasonlít a teljesítmény. Annyi legalábbis biztos: előtte fényévekkel jobb volt a játék, pedig az ellenfelek nem voltak gyengébbek. És nem győzöm hangsúlyozni: a Juventus ellen ez kurva kevés lesz!1489959553796_lc_galleryimage_barcelona_banner_v1_jpg.JPG

Volt, aki a 3-4-3-at okolta. Na most alapjáraton 3 védővel játszani, az rizikós. Azonban ahelyett, hogy védekezésnél visszarántjuk a két szélsőt, az egyik belső középpályásnak kellene visszalépni (nálunk Busquets). Ezzel megspórolunk egy csomó energiát a szélsőknek, viszont legalább 4 védő van, tehát a védelem emberfórban van. Tegnap ebből nem sokat sikerült megvalósítani, igaz, nem tudom Luchonak ez eszébe jutott e.

Ter Stegen - A saját védelme teszi próbára. És annak ellenére hogy sokat kapunk aránylag, jól megy. Bravúrosakat véd, a két gólról nem tehetett, közelről, és a szélre jött mindkettő. Most ismerjük igazán meg. 7

Piqué - Az egész védelem szarul működött, és ő volt középen, neki kellett volna többet szervezni. Olyan nagyot nem hibázott, egyszer pattant fel a lábán a labda, de azt nem venném hibának. De nem ez volt élete meccse. 5

Umtiti - Nagyon sokat dícsértük a szezon elején, de mostanra kicsit apadt a teljesítménye. Ugyanakkor beszédes, hogy amikor pályára lépett, a Barca nyert. De ezzel együtt ez a tegnapi hagyott maga után bőven kívánni valót. 5

Mascherano - Volt egy-két nagyobb becsúszása, egy gyatra lövése, meg egy gólpassza. Ennyi kb. Tőle is többet vártam, a többit már elmondtam. 6

Busquets - Mint mondtam, ilyen formációnál logikusabb neki visszalépni, mint visszarángatni Rafinhát és Iniestát védekezni. Főleg, hogy klasszikus szélső középpályásunk nem is volt a pályán. Talán magától is rájöhetett volna, de a védelem mindenképp felhívhatta volna rá a figyelmét. Nem játszott rosszul, de jól se. Olyan szürke volt kicsit. 6

Iniesta - Látszik rajta, hogy telik fölötte az idő, de a csapatnak lélektanilag nagyon fontos tagja. Igazi Capitano. A teljesítménye még mindig elképesztő. Ennyi idősen hozza ilyen magasan azt, amit hoznia kell. Tegnap voltak jó, és kevésbbé jó megoldásai vegyesen, de hajtott, és vezényelt egyben. 7

Rakitic - Hagyott maga után kívánni valót bőven. Nem az ő napja volt. Védekezésben használhatatlan volt kb, előrefele úgyahogy jól játszott. 6

Rafinha - Ott a szélen nagyon érezte a kis brazil. Megbízható volt a játéka. Nem gondolt túl semmit, csinálja egyszerűen, mégis jól. 7

Messi - Nálam a meccs embere. Nagyot focizott, lőtt egy szép gólt meg egy büntetőt. Még mindig benne van, hogy ha begyújtja a rakétákat, akkor nincs ember aki befogja. 9

Neymar - A küzdés, az akarat, a tűz megvolt benne. A gól nem jött össze, bármilyen közel járt is hozzá, két gólpasszt ígyis kiosztott. Nagyon meglátszik rajta, hogy lassan teljesen felnő. A PSG ellen ahogy ment a végén, és visszahozta két góllal a béka segge alól a reményeinket. És azóta ha gólt nem is lőtt, a teljesítménye úgy néz ki, mint egy felnőtt focistáé. 7

Suarez - Kár lenne tagadni, ez nem az ő meccse volt. Mintegy 5 alkalommal ment ziccerben, és a gólján kívül egyiket sem oldotta meg jól. Az, hogy kevesebb mint 5 méterről az üres kaput ne tudja bevenni, az csak dekoncentráltság. Onnan egy süket-néma tolószékes is belövi. Még Gomes is. 5

Gomes - Végre megvan az a gól. 6

Ha valóban a bajnoki címért akar versenyezni a csapat, ennél sokkal többre lesz szükség. Érthető, még mindig a hatása alatt lehetnek a Paris elleni sikernek. De az már a múlt. Össze kell szedje fejben magát mindenki, mert nehéz hónap jön, két Juve elleni BL meccs és egy El Clásico. Amiken ilyen teljesítménnyel az x csoda lenne. A Clásicon most sokkal nagyobb a tét, mint eddig volt, ugyanis ha nyerünk, ott leszünk az élen, viszont ha a Real Madrid győz, azzal vélhetően megpecsételődött a bajnokság sorsa.

 42383515_1.jpg

 

Hegyek, völgyek

2017. március 13. - PT10

A hétközi csoda után először lépett pályára vasárnap a Barcelona a Deportivo otthonában. A katalánok a lassan szokássá váló 3 védős rendszerben támadtak, ám védekezésnél Roberto visszament jobb oldalra, így ilyenkor a sokat használt 4 védős rendszer alakult ki újra. Enrique a fél csapatot lecserélte a PSG elleni kezdőcsapat óta, így arra számíthattunk, hogy a csapat viszonylag könnyen veszi az akadályt- nagyon nem így lett.

Hiába alakított ki mezőnyfölényt a csapat, egyszerűen támadásban nem tudták kamatoztatni azt. A Deportivo- és a Barca is amikor néha védekeznie kellett- nagyon betömörült a tizenhatosa elé, amit Messiék nem tudtak feltörni, így látványfoci helyett erőlködés maradt csak. Aztán ami egyik oldalon nem ment, az a másikon összejött: persze bizonyos játékosok hathatós segítségével. A szöglet után Mascherano iszonyatosan szerencsétlenül ért bele a labdába, ami aztán kicsúszott Stegen kezéből, így tudták a hazaiak bepöckölni, Potyagól, de még a legjobbakkal is megesik. Ezzel a kellemetlen hátránnyal mehetett az öltözőbe a csapat féltávnál. 

Aztán Enriquenek sikerült valamennyire feltüzelni a csapatot, hisz még nem voltak kint 1 perce a második játékrészben a csapatok, mikor Suarez egyenlített. Én ezután vártam volna azt, hogy felpörög a csapat, és elfárasztja a Deport, de sajnos beleültek a meccsbe, és védekezésben sem voltak ott igazán. A gyakran szervezetlen védelem óriási üres helyeket hagyott az ellenfélnek, melyből nagyon veszélyes helyzeteket tudtak kialakítani. Eközben a támadásokat jobbára bal oldalt próbálták felépíteni, és bár Denis ezáltal nagyon aktív volt, nem érezhettük a támadások sikerességét, hiszen a hatos nem jó megoldásokat választott. Persze nemcsak az ő hibája, Neymar nélkül a csapat több tagja is inkompetensnek, demotiváltnak tűnt. Ami azért nem érthető, mert ha a PSG elleni csoda nem ad erőt, akkor semmi más sem.

Nagyon gyengén megy a csapatnak a pontrúgások levédekezése, tegnap mindkét gólt szöglet után kapták- a másodiknál Alba még csak fel sem ugrott a védőjével. Érthetetlen. Érthetetlen, hiszen végre átvették a vezetést a tabellán, továbbmentek a BL-ben, és egy könnyednek tűnő meccs következett. Mégis lélektelen játékkal kikaptak. Ami azért különös, mert igazán fáradtnak sem tűntek. Ám motiváltnak sem. A meccs utáni nyilatkozatokkal sem volt minden rendben, hiszen Suarez azt állította, hogy a szerdai meccsnek semmi köze nincs a vereséghez. Én is így gondolom, de sajnos a pályán nem ez látszott. A Real újra vezet, bennünk meg maradhat a keserű szájíz.

Deportivo - Barcelona 2-117310580_1046865948753219_421234164_o.jpg

(Lemaradt a Barca kaput eltaláló lövéseinek száma. 5. Nagyon kevés a 16-hoz képest.)

Ter Stegen - Egy óriási védés, egy róla kapott gól. Legalább kiütik egymást. Egyébként érdekes, hogy legutóbb mikor a Barca kikapott a ligában- nagyon régen- akkor is hibázott, azóta most kaptunk róla gólt először. 6.5

Alba - A másik gól felelőse. Szürke volt, mint a csapat. 6.5

Mascherano - Így gyorsan az elején felsorolom a bakizókat, és akkor legalább túl vagyunk rajta. Ő se volt a helyzet magaslatán. 6

Pique - Róla nem kaptunk gólt! Ez is valami. 6.5

Roberto - Nekem mostanában az tűnik fel gyakran, hogy elszokott a támadásoktól. Nem mindig tudja megfelelően segíteni őket. 7

Busquets - Kevergetett középen, de most a többiek is igazodtak hozzá. Nem voltak látványosak. 6.5

Denis - Mentségére legyen mondva, hogy próbálkozik. Ám nagyon nem ment tegnap neki. Második félidőben különösen látványosan volt sikertelen. 6

Gomes - Hát kedveském, ez megint kurva szar volt. 6

Arda - Nagyon keveset játszik mostanában, és ez meg is látszott tegnap. Gyakorlatilag labda sem volt nála, úgy pedig mint tudjuk nehéz. Egyetlen érdeme, hogy így sem volt szarabb mint Gomes. 6

Messi - Kicsit igazságtalan neki adni a leggyengébb pontszámot, de óriási csalódás volt a szerdai szurkolók között ünneplő, energiával telt Leo után látni ezt a semmittevést. A többiek legalább futottak valamennyit. 5.5

Suarez - Saját meccsét a góljával mentette meg, mert más emlékezetes tőle sem maradt meg az emberek fejében. 6.5

Iniesta - Rakitic - Amikor már kezdett kínos lenni, beállt a csapat 2 legjobb középpályása, de ők is csak átvették Gomesék ürességét. 6.5

Tots units fem forca!

Barcelona 6-1 PSG

2017. március 10. - mb22

Bizonyára a meccs alapján nem kell magyarázni a címet. Egészen elképesztő, mikre képes a csapat, ha motivált, ha erős, és ha egységes. Iskolapélda erre a PSG elleni visszavágó. Ha csak önmagában vesszük, mint meccs, semmi extra. Az ellenfél visszaáll, a Barca tartja a labdát, és lő pár gólt. Így volt ez az ezt megelőző meccseken is. Ám annak tudatában, hogy a franciák egy 4-0ra megnyert odavágó után szaladtak így bele a kaszába, az máris más fényben tünteti fel ennek a történelmi 90+8 percnek az eseményeit.

42383527.jpg

Unai Emerynek két lehetősége volt. Vagy mintha 0-0 lenne a párharc, nekimegy a Barcának, vagy beássa magát. Az első sokkal szimpatikusabb lett volna, de ő mégis a másodikat választotta. Lehet vitázni, hogy csak félt, vagy nem gondolta, hogy innen el lehet bukni, a lényeg ugyanaz marad. (Anno 2015-ben a Lopetegui féle Porto szaladt bele hasonló szituba, erről a szünetben Henrik atyánk említést is tett.) Engem személy szerint megdöbbentett, milyen szar volt a PSG. Cavani mintegy 30 méterre a saját kapujától próbálta megzavarni Piquéék passzolgatását. Talán nem lepek meg senkit azzal, ha azt mondom, ez a taktika nem volt különösebben eredményes. Hamar jött a vezetés, de a franciák egészen 3-0ig komolyan sem vették. Ott aztán először indultak meg, a védelem pedig elaludt, és nocsak, egy gól. Kíváncsi lennék, hogy reagálta le a Barca fejben a bekapott gólt, mert ami a hajrában történt, az példátlan. A 88.percben Neymar gólja még semmit nem jelentett. Két percre rá Neymar tizenegyesből is betalált. Innentől Stegen is elől parádézott. Majd a 90+5.perc legvégén Neymar felívelését Sergi Roberto a kapuba baszta. A stadion felrobbant, mindenki a fejét fogva sírt, vagy örömében vagy pedig bánatában.3e15c70900000578-4295170-image-a-28_1489023487876.jpg

Azt hiszem, nem kell magyarázni, miért ez volt a legnagyobb meccs amit életemben láttam. A Barca tanúbizonyságot tett arról, hogy 4-0-nál sört szisszenteni a karosszékben és a továbbjutást ünnepelni ostobaság. Minden egyes játékos kész volt meghalni a pályán. Mindenki a legjobbja 200%át hozta. Talán érhető, hogy a klasszikus játékosértékelő most elmarad. Itt nem tudok egyénekről beszélni. A Barcelona nem egyéni teljesítményekkel, elképesztő csapatmunkával írt történelmet.15029749_4c63040361d7d725ee5de70c191c2700_wm.jpg

Barcelona – Hihetetlen. Fantasztikus. Lenyűgöző. Könnyfakasztó. Más nem jut hirtelen az eszembe. Olyat tett le az asztalra a Barca, amit eddig még senki. Ekkora összetartást és hitet eddig még egy csapatban sem láttam. És ezt a meccset nem az MSN nyerte meg. Itt nem Messire hárult a góllövő szerep. Hanem mindenkire. Mindenki egyenlően vette ki a részét, a hatalmas és megkerülhetetlen részét. 20

Barcelona – PSG 6-1 (aggregate: 6-5)

Mi lenne ha…

Túl sokszor hallottam a meccs óta ezt a mondatot. Mi lenne ha Suárez esését nem fújják le? Mi lenne ha Mascherano kezezésére tizenegyest kap a PSG? Mi lenne ha Emery jó taktikát választott volna? Ezeken fölösleges rágódni. Soha nem fogjuk megtudni. Mert ez a meccs így alakult. És összességében a továbbjutás teljesen megérdemelt. Ilyet még nem küzdött csapat.

A 3-4-3

Egy ideje látszott hogy 4-3-3ban nem megy a csapatnak. Nagyon sok sebből vérzett a történet, de a legnagyobb gondot talán a jobbszélső hátvéd poszt okozta. Sergi nem vált be ott. De Enrique várt, a szurkolókkal ellenben türelmesen várt. Majd akkorát égett a csapat Párizsban mint anno a szeretett Real ellenünk, és rájött, hogy váltani kell. És ezt aránylag gyorsan meg is tette, és az új rendszer a főpróbán aratott, 2-1-re vertük az Atléticot. Majd 6-1-re a Gijónt, 5-0-ra a Celtat és 6-1-re a Paris Saint-Germaint. Tehát összességében azt hiszem, panasz nem lehet rá. De hogy is néz ez ki? Ugye a kapuban Ter Stegen, de ennek a felállás szempontjából csekély jelentőssége van. A belső hármast jó esetben Umtiti, Piqué és Mascherano alkotja, mindhárman jó formában ténykednek. Az a nagy előnye a védelem szempontjából a váltásnak, hogy nem fut el senki, de ha mégis úgy döntene valaki, ketten maradnak biztosítani. Valamint nagyszerűen lezárják a területeket. Egyel fentebb Busquets varázsol. Az új szisztémában sokkal több passzlehetősége van, és ez jót tesz neki. A védekező munkája is jóval hatékonyabb, és nem kell kilométerekkel visszább lépnie, hogy hárman maradjanak hátul. Ha előrébb megyünk, Rakitic és Iniesta közt talán kicsit meglepetésnek találhatjuk Messit, bár jobban belegondolva logikusabb, mint kitenni a partvonal mellé, be meg Rafinhát. Iniestára nézve nem volt nagy hatással a váltás, Rakitic ugyanez, Messi viszont belül parádés. Bár az ő esetében a „poszt” szó használata hibás, ugyanis ő nem egy posztot játszik be, hanem egy egész félpályát. De érezhetően tetszik neki, hogy belül szopathat mindenkit, nagyobb belátása van a pályán történtekre, és mindent észrevesz. Rafinha posztját végre sikerült fellelni, és ez a teljesítményén is meglátszik. Nagy formában van a kis brasilero.

Lezárásául a kicsit hosszúra nyúlt értékelésnek, szerintem hálásak lehettünk, hogy élőben nézhettük végig a futballtörténelem csodáját. És innem nem lehet megállni. S’ha demonstrat, s’ha demonstrat!

süti beállítások módosítása