worldoffcb

World of FCB évértékelő 2017/2018 - 2. rész

A játékosok szubjektív értékelése

2018. május 28. - world_of_fcb

33038096_1423123827794094_1496505908895678464_n.png

Az első részt ide kattintva tudjátok elolvasni.

Az első részben egymást kérdezgetve végigvettük a szezon fontosabb mozzanatait, most pedig végigértékeljük a játékosok teljesítményét, egymáshoz és magukhoz viszonyítva. Posztok szerint haladunk, és azokat is kettébontjuk (kapusokat leszámítva), így minden 3-4 játékos után megtalálhatjátok egy képen a szezonbeli statisztikáikat. Ezeket a Transfermarkt.com adatai alapján gyűjtöttük ki Nektek. Osztályzásunk 10-es skálán történik: az 1-es a leggyengébb, a 10-es a legerősebb pont. Félpontokat nem adunk. Most pedig essünk neki, kezdjük a kapusokkal.

58690268.jpg

Ter Stegen: Nem véletlen, hogy mindhárom adminunknál a szezon második legjobbja lett. A német portás idén megmutatta, hogy már a világ legjobbjai között van a posztján, idei formája pedig akár a második legjobbá is teheti Európában. Főleg ősszel villogott, de tavasszal is remek teljesítményt nyújtott. Végig versenyben volt a Zamora-díjért, és talán végül a védelem év végi kiengedése miatt maradt csak alul Oblakkal szemben. Stegen megbízható teljesítményén túl hatalmas bravúrok sorozatait mutatta be főleg a szezon első felében, ekkor nem véletlenül érezhettük azt, hogy képtelenség gólt lőni neki. 24 kapott gól nélküli meccse van, ez brutális statisztika. Most már véglegesen beigazolódott, hogy jó döntés volt anno Bravot elengedni. 9

marc-andre-ter-stegen-686036.jpg

Cillessen: Újra azt kell sajnos mondanunk, hogy a holland játékos méltatlanul kevés időt tölthetett pályán. Nyilván ebben közrejátszik Stegen fantasztikus teljesítménye, azonban így is úgy érezzük, Cillessen sokkal többet érdemelne ennél. A 990 perc a legkevesebb az egész évben ittlevők közül. Azon a 11 meccsen, mikor viszont játszott a holland, végig nyugalmat árasztott magából, és megbízható teljesítményt hozott, olykor nagy védésekkel fűszerezve. Sajnos nem volt sok lehetősége nehezebb csapatok ellen védeni, de a 8 kapott gól nélkül lehozott meccs így is nagyon szép arány. 7 

kapusok.png

Umtiti: A szezon első felében nagyon kevés gólt kapott a csapat, ez pedig nagy mértékben neki köszönhető. Általában jól helyezkedik, és ha sikerül közel maradnia a csatárhoz, akkor szinte lehetetlen róla lefordulni. Jól szerel, remekül olvassa a játékot, viszont versenyfutásban általában alulmarad. A szezon végefelé sérült volt, csak ennek tudható be a kevesebb meccs Piquenél. Egy igazán rossz meccse volt, a Roma elleni, de az meg melyik játékosnak nem volt az? 8 

Pique: Az elmúlt 2-3 évben újra megbízhatóbb teljesítményt nyújt. Levegőben nagyon jó, általában a helyezkedése is rendben van. A problémák gyakran a sebességéből adódóan szoktak születnek, de ez egész pályafutására igaz. Ezek a testi adottság velejárói, ő se és mi se tudunk rajta változtatni. Pique megtanult ezzel együtt élni, és ehhez igazítja a játékát. Többnyire fegyelmezett, néha viszont megunja hátul a banánt, ekkor felrohan támadni kicsit, és gyorsan kiderül, miért játszik védőt. A spanyol most már túl van 30-on, ennél jobb szerintem már nem lesz, viszont ha szinten tart pár évig, akkor biztosan maradhat a kezdőben. 8

gettyimages-844990404.jpg

Vermaelen: Kölcsönjátékból jött vissza, és ősszel egy meccset sem kapott. Aztán megsérült Umtiti, így a belga végre beállhatott. Meglepően sok meccset le tudott játszani anélkül, hogy megsérüljön, és amikor ez végül bekövetkezett, Umtiti pont vissza tudott térni. Mi pedig nem láttunk minőségbeli átmenetet, hiszen tökéletesen pótolta a sérült franciát. Nagyon megtáltosodott, és több meccsen keresztül rendkívül megbízható teljesítményt nyújtott. Umtiti visszatérése után már nem kapott sok lehetőséget, de cserének 20 meccsre teljesen jó ebbe a csapatba, amíg meg nem sérül. 7

Mina: "Noname"-ként érkezett télen, aztán a padról vagy a TV elől nézegette a csapattársakat. Végül év végén, amikor már mindegy volt, kapott pár meccset, de ezekből nem túl sok minden derült ki. Talán majd jövőre. -

vedok1.png

Alba: Az a 4000 perc elég sokat mond, végképp, ha megnézzük a közvetlen vetélytárs Digne statisztikáit. A különbség nem véletlen: Alba a világ legjobb balhátvédjei között van, amellett hogy jól védekezik, nagyon gyors is, és támadásban is bátran lehet rá építeni. A csapat bal szárnya Neymar kiesése után is élénk maradt, ez pedig neki köszönhető. Sok játékossal kellett együtt dolgoznia ezon az oldalon idén, de szinte mindenkivel meg tudta oldani a feladatot, és rendkívül hasznos csapattag volt idén is. A 12 gólpassz pedig egészen brutális statisztika egy balhátvédtől. 8

Semedo: Nagyon ígéretesen kezdett, de aztán végül egy átlagos szezon lett belőle. Nagyon gyors, technikás játékosról beszélünk, akire lehetne építeni a támadásban. Lehetne, de egyelőre nem igazán lehet. Sokszor nem érzi, hogyan kéne helyezkednie, vagy pedig egyszerűen rossz megoldást választ elöl. Védekezést úgy-ahogy meg tudja oldani, bár gyakran rosszul helyezkedik, így hatalmas sprinteket kell levágnia egy utolsó másodperces hatalmas mentés előtt. Kezdetnek nem rossz, de jövőre több fog kelleni. 6

1518782051_521870_1518782260_noticia_normal.jpg

Roberto: Semedo érkezte után sokat hittük, hogy Robika végre felmehet az eredeti helyére, a középpályára. Valverde nem így gondolta, így a spanyol maradt a csapat kezdő jobbhátvédje idén is. Egyértelműen ő a legjobb a poszton a csapatban, de ez így is kevés. Egyszerűen nincs rajta elég izom, így nagyon könnyen fellökhető, emellett a kellő védekezési technikája sem elég kiforrott. Ezeknek az a következménye, ha egy erőből játszó játékos van vele szemben, akkor testileg képtelen érvényesülni, ha pedig egy Willian-szintű cselgép, akkor csak a hátát tudja nézni az ellenfélnek. Támadásban jól használható Roberto, emellett a labdakihozatal is az erőssége, de lassan el kéne fogadni, hogy nem jobbhátvéd a posztja, és így messze ő a leggyengébb láncszeme az alap kezdő tizenegynek. 7

Digne: Minden szempontból hatalmas csalódás a francia szezonja. Az első sem sikerült tökéletesre, így idén vártunk valamiféle ha nem is berobbanást, de formajavulást. Ehelyett talán gyengébb szezont zárt az elsőnél. Támadásban teljesen használhatatlan, de védekezésben sem nyújt maradandót. Emellett meccshiánnyal is küzd, mely nyilván nehezíti a dolgát. Mindhárom adminunk berakta a 3 leggyengébben nyújtó játékos közé, talán érdemes lenen váltani a nyáron. 4

vedok2.png

Iniesta: Igazából már évek óta érződött a lejtmenet, melyet néha-néha régi szép időket idéző villanások feledtettek, de idén már nagyon erősen kétséges volt a jövőbeli folytatás- végül le is zárult egy korszak. Meccsszámban újra sokat játszott, az állandó cserék miatt viszont a percszám átlagos. Ennek ellenére rendkívül rosszul lett felhasználva, 34 évesen maximum fele ennyi meccset kellett volna játszania-, már ha a csúcsformát várjuk tőle. Hiszen ez így kínlódás lett, mezőnyben felőrölték, és már sokkal kevesebb varázslat lengte körül a mi Iniestánkat. És mindezek ellenére mi a legnagyobb érv mindezek a sorok ellen, amiket leírtam? Hát, hogy így is a spanyol volt a legjobb a poszton. Egy csiszolatlan gyémánt, mely a végére kicsit megkopott, de belül ugyanúgy ragyog tovább. 7

911658688_jpg_0.jpg

Rakitic: Iván játszott szarul, játszott jól, és elég sokat átlagosan is. Nagyon ingadozó teljesítménye volt, általában eltűnt a mezőnyben. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem csinált semmit. Idén egyre többet láthattuk Busquets alternatívájaként, és a horvát abszolút megállja a helyét a poszton. Persze tudja a spanyol által megszokott szintet hozni, de így is lehet vele számolni. Iniesta helyett sokszor volt már a támadó középpálya vezére is, de ezt a szezont azért inkább átlagosnak mondanám. 7

Busquets: Ő a csapat motorja, aki nem a látványos játékra törekszik, hanem csöndben teszi a dolgát. Továbbra is azt gondolom, hogy Messi után ő a 2. leghasznosabb tagja a csapatnak, gyakorlatilag nélkülözhetetlen. Teljesen jó szezont zárt, szinte nem lehet rá panasz. Valverde alatt többet kell felfutnia, többször is előfordult, hogy ő volt az első kitámadó ember. Ennek hatására nyilván fáradtabb lesz a meccsek végére, kérdés, érdemes-e ezt a taktikát folytatni. Iniesta távozásával második számú csapatkapitány lehet, és szerintem ez meg is illeti őt. 8

kozeppalyasok1.png

Paulinho: Szerintem bátran kijelenthető: Paulinho a szezon meglepetésembere. Talán mindannyian emlékszünk, amikor múlt nyári érkezése után hatalmas fanyalgás volt a szurkolók részéről, sokat kinevették a vezetőséget, vagy éppen korrupciót emlegettek. Paulinho viszont egy tökös gyerek, és rohadtul leszarta mindezeket a megalapozatlan kritikákat. Gyorsan berobbant a csapatba, és fantasztikus őszt produkált. Védekezésben és labdatartásban kiváló, technikailag gyenge a csapatba, ám valahogy mégis jelentős segítséget jelent a támadásban. Csereként is remekül tud beállni. Jelentős gyengesége a gyorsasága, gyakorlatilag még ha kiválóan  kiugratják, akkor is meg kell torpannia, mert utoléri a védő. Mindezzel tökéletesen tisztában van a brazil, és az intelligenciájáról ad tanúbizonyságot az a tény, hogy ennek megfelelően játszik, sosem megy bele felesleges szituációkba. Kezdőként a meccs végére sajnos elfárad, ezen még fejleszteni kell. A tavaszi szezon gyengébbre sikeredett, de az a 9 gól egészen brutális statisztika. 7

894364850_jpg_0.jpg

Gomes: Jaj, André... Előző szezonban konkrét bajnokik mentek el rajta, ezért idén vártunk valami fejlődést. Nagyon szomorú, hogy semmi nem történt. Ugyanúgy nem tud beilleszkedni, semmilyen poszton nem tud érdemi teljesítményt nyújtani. Gyenge védekezésben, gyenge támadásban, a fizikai harcokban és labdajáratásban. Ordítóan nem illik a csapatba, és teljesen felesleges tovább erőlködni, hiszen semmi sem fog kikerekedni ebből. 4

Denis: Hosszú hónapokig volt jegeltetve év közepén, nem tudni, miért. Az tény, hogy nagyon hullámzó a teljesítménye. Néha szembetűnő, hogy milyen ügyesen lát a pályán, máskor egy értelmes passzt nem tud véghez vinni. Nagyon ellentmondásos a teljesítménye, és nehéz eldönteni, mit lehet vele kezdeni. Iniesta tipikus utóda lehetne, ha konstans megbízható teljesítményt tudna nyújtani, de sajnos erről egyelőre nem beszélhetünk. Az év vége felé élt a lehetőségekkel, melyeket kapott, de a szezon első kétharmada meg nagyon gyengére sikeredett. A négy évvel ezelőtti Sergi Robertohoz tudnám hasonlítani, aki akkor már jó ideje az első csapatnál volt, de nagyon lefelé ágazott a karrierje, majd nagyon hirtelen robbant be újra a csapatba (Enriquenek köszönhetően.) Ha Denisnél nem jön el ez a robbanás jövőre, akkor ideje megválni tőle is. 5 

kozeppalyasok2.png

Messi: Most őszintén: mi újat lehet róla mondani? Az már szeptemberben biztos volt, hogy idén is ő lesz a legjobb, és megint ő fogja hátán vinni a csapatot. Csak egyetlen kérdést tehettünk fel: vajon mennyire fog meglátszani rajta Neymar hiánya? Hölgyeim és uraim: 45 gól, 18 gólpassz, Aranycipő. Van még kérdés? 9

Suarez: Suarezből igazi erőcsatárt neveltek Barcelonában, mely nem igazán tett jót neki. Így gyakorlatilag már nem tud cselezni, mozogni, az egyetlen képessége a gólhelyzetek magas hatásfokon való értékesítése. A szezon első felében Valverde érthetetlen módon vele próbálta helyettesíteni Neymart oldalt. Suareznek ki kellett futnia az oldalvonal mellé, majd a labdatartás után bepasszolni középre- ahol közben neki kellett volna tartózkodnia. Ez az ötlet nyilván becsődölt, és december felé Valverde fel is hagyott a kísérletezgetésekkel. És ekkor derült ki, hogy nagyobb a baj, mint hittük. Suarez nem tudta megtartani a labdákat, cselezni egyáltalán nem volt képes, a csapatjáték megállt nála. Annyiban volt jobb a tavasz, hogy elkezdte a gólgyártást, és azért a 31-18 így is nagyon jó statisztika, mely megmenti a szezonját, de csapatjáték-szinten ez már édeskevés. 7

15176565269601.jpg

Coutinho: Télen érkezett, de remekül alkalmazkodott. Ő az, akin rendkívül gyorsan meglátszott, hogy remek igazolás. Már befutott sztárként érkezett ide, és bár kezdetben a csapatváltás súlya kicsit megrogyasztotta, de aztán szép lassan elkezdett javulni, és az utolsó meccseken már a csapat vezére tudott lenni. Egyértelműen illik a csapatba. Ő az a tipikus zseni, aki képes lesz (és már volt is) egy villanással meccset eldönteni. Hatalmas szüksége van rá a csapatnak, és remek első félévet zár. 8 

csatarok1.png

Dembele: Hatalmas kérdőjel volt az elején, aztán pofáraesés lett az első év. Persze ez betudható annak a fránya sérülésnek, amely miatt a fél szezont ki kellett hagynia. 24 meccs lett így belőle. Voltak nagyon gyenge, közepes és jó meccsei is. Nagyon gyors, technikás, ugyanakkor rutintalan, és sokszor túlgondolja az adott szituációt, melynek köszönhetően rossz megoldást választ. Látszik, és le is nyilatkozta, hogy védekezni nem szeret, ebben egyértelműen fejlődnie kell. Nagy meccsen gyakorlatilag nem volt idén bedobva, így erre is várnunk kell még kicsit. A szezonban mutatott átlagos teljesítmény alapján úgy érzem, még nem tudna helytállni, de szezon végén egyértelműen megkezdődött a formajavulása. Csak maradjon is így. 6

dembele001.jpg

Alcacer: Igazából a spanyol nem más, mint Suarez lekicsinyített mása. A játékba képtelen beavatkozni, egyedül a befejezéshez ért, de ahhoz se olyan jól, mint az uruguayi. Ennek megfelelően kevesebbet is lép pályára, és sokkal kevesebb ideje van mutatni valamit. A meccsek legalább felén teljesen haszontalan, máskor viszont sokat segít a csapatnak. Az egész évben ittlevő mezőnyjátékosok közül ő játszotta a legkevesebb percet (10 meccsnyit), így nehéz ítélkezni. Ugyanakkor ha megnézzük az ehhez viszonyított statisztikáit, azok kifejezetten imponálóak. Ő is az a kategória, hogy ennyi időre teljesen jó tartaléknak, viszont az egy óriási probléma, hogy nem lehet rá számítani a komoly találkozókon. 6

Vidal: Róla sem mondhatni, hogy kifejezetten sokat játszott volna. Eredetileg jobbhátvédnek igazolták, majd amikor kiderült, hogy ahhoz egyáltalán nem ért, inkább felküldték előrébb. A probléma abból adódik, hogy itt se igazán fényes. Passzolni tud, beadni úgy-ahogy, de érdemi akciót vezetni már egyáltalán nem. Pedig egy szélsőtől nehéz mást várni. Ha Vidal van bent, akkor a csapat jobb oldalára ki kell mennie Messinek segíteni, különben nem fog semmi történni. A spanyol helyzetét a második félévben aztán Dembele után Coutinho érkezése is megnehezítette, és mivel ez a 2 játékos biztosan maradni fog, így Vidaltól ideje lenne búcsút venni. 4 

csatarok2.png

Bár már nem tagjai a csapatnak, az első félévben azért ők is hozzátettek (vagy nem) a csapat sikereihez, szóval értékeljük a januárban eligazoltakat is:

Mascherano: Őszintén nem értem, miért lett ennyire jegeltetve, de pont emiatt érződött, hogy ebből klubváltás lehet. Bőven olyan szinten volt, mint az előző szezonokban: megbízható, jó teljesítményt nyújtott. Idén kevesebb lehetősége volt erre, de úgy gondolom, most is rendesen odatette magát. Hiba volt ilyen keveset játszatni. 7

Deulofeu: A kölcsönben töltött évek után adtak neki még egy esélyt, a januári újabb távozás pedig tökéletesen megmutatja ennek eredményét. Ötlettelen, erőltetett, rossz játékot mutatott, ez pedig szélsőként nem fér bele. Most nyáron nem elég csak ideiglenesen megválni tőle. 5

Arda: Azt hiszem, ezen nincs mit magyarázni. -

Rafinha: A sérülése után ennyi ideje volt bizonyítani, ebből nyilván nem lehet levonni túl sok következtetést. -

teli_eligazoltak_1.png

Köszönjük, hogy elolvastad cikkünket! Te hány pontot adnál a játékosok idei teljesítményére? 

 

Közreműködő adminok:

Szubjektív értékelés: PT10

Képek: Isti & PT10

Szerkesztő: PT10

 

World of FCB, 2018.

A bejegyzés trackback címe:

https://worldoffcb.blog.hu/api/trackback/id/tr2814004744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása