worldoffcb

Déjà vu másképp 

Barcelona - Sevilla meccsértékelő

2017. november 05. - mb22

59266370.jpgNehéz kitalálni, hol kezdjem. Talán egy kevés magyarázatot kér a cím. Bilbaoban majdnem ugyanez történt. A forgatókönyv egy ideig azonos volt. Az első félidő a Barcáé, a második az ellenfélé. Csak itt volt egy szöglet, amiből lefejelte a labdát a gyepre Pizarro, Stéga meg ugrott, mert kell. Másképp. Az volt másképp, hogy a gól felrázta a csapatot, a Sevilla egy kicsivel visszább állt, de érezni lehetett, hogy veszélyes a levegő. Aztán jött a hős, az MVP: Fehér Pákó, megelőzte Soriat, és bepofozta. Itt volt egy olyan törés a Sevillában, ami nagyon érezhető volt. Kitámadtak, és csak a Barcán múlott, mennyi a vége. 2 lett. Ennyit a címről.  

59200497.jpgBoncolgassuk már egy kicsit ezt a csapatot, meg a játékot. Érdekes a téma. Lévén hogy Dembélé még egy darabig nem bevethető, mindenkit ki kell próbálni Suárez és Messi mellett. Deulofeu megbukott. Roberto megbukott. Vidal fogjuk rá, megbukott. Gomes már egész jó volt, elviselhető, ahogy tetszik. Alcácer eddig egyszer játszott ott, az baromi szar volt, ez már más. Suárez elsődlegesen megint a két vonal közt ingátott, Alcácer csak akkor mozgott ki középről, ha az uru ottragadt. Messi meg ugye mindenhol volt. Hátrébb semmi fontos változás nem volt, de arrafelé nem is annyi a kísérletezés, inkább a rotálás. Megvannak a párok-hármasok, nem érdemes hosszadalmasan bomlasztani őket. Formációt aligha tudnék mondani, és egy sokat sejtető jel, hogy nem érdemes számokkal dobálózni arra, hogy ez kezd a totális futball felé haladni. A játék lényegében annyiból áll(t), hogy amikor labdatartás ment, Sergio belépett Umtiti és Piqué közé, ezzel megadta a mélységet a középpályának, segítette a labdajáratást, plusz mindig a labda mögött volt a két belső védővel. Ez élből három ember. Így mivel ők a stabilitást adták, Semedo és Alba a két szélt képviselve mehetett előre. Muszáj volt, ezzel Suárezék közelebb játszottak a kapuhoz, a két “fullback” pedig kiélhette magát, mindenki nyert. Messi inkább egyel hátrébb játszott, lekötve Enndzondzit és Piddzárót, meg Lengletet, meg mindenkit. Nagyon szereti ezt a figyelmet, szereti, hogy van kihívás, élvezi az egészet.  

59200684.jpgTermészetesen a totális futballt leoktatni, betanulni, és tökélyre fejleszteni nem egy, nem kettő, és nem is három pillanat. Azon már túl vagyunk, hogy magabiztosan menjenek a dolgok, az eredmények jönnek, és a stabil alapokra már lehet építeni.  

Barcelona 2-1 Sevilla (Pákó 2) 

Ter Stegen – magabiztosan nézegette Muriel szarabbnál szarabb kísérleteit, amelyek az elrúgás pillanatában halálra voltak ítélve. A gólról nem sokat tehetett, amit kellett, lehúzott, ilyenek. 7 

Semedo+Alba – az hiszem, nem lenne értelme kétszer leírni ugyanazokat. Alapvetően a szélső védő szerepe megváltozott Valverde alatt. Már nem csak felfutkosniuk kell, gyakorlatilag az állandó, és stabil szélét kell adniuk a csapatnak. A labda vonalában kell lenniük, ha arról van szó, támadni, ha arról, védekezni. És erre talán nem is létezik megfelelőbb ember Albánál és Nelsinhonál. Munkatűrésük, futásmennyiségük szinte beteges, fáradhatatlanok. Digne talán kezd beleérni ebbe, de amikor Semedot helyettesíteni akarja Lucho, az nem sül el jól. Aktívak és jók voltak mindketten, a hátsó hármas stabilitásának köszönhetően főként az előrejátékuk volt meghatározó. 7 

Piqué – gyógyulnak a sebek, ez látható volt tegnap este. Pizarroról kicsit lemaradt, de végülis nem lett belőle komolyabb baj. Örök érvényű, hogy ha a középpályán a 4 védekező játékos elosztja az ellenfelet, a legrosszabb ami velük történhet, ha az egyik belső védő belép labdával. Mivel N’Zonzi és Pizarro Messivel volt elfoglalva, a többiekre is jutott 1-1 ember, Piqué halál nyugodtan léphetett be, és nem véletlen szólózott egyszer lövésig, hogy aztán gyorstalpalóban elvégezzen egy maszek töréstesztet a keresztlécen. Láthatóan ez a mentalitása nem ízlett a Sevillának, de nagyon jól csinálta. 8 

Umtiti – megmutatta, hogy csak akkor tud hibázni, ha minden erejével – ami nem kevés – akarja. De még akkor sem kapunk róla gólt. Az lehetetlen. Mivel Piqué belépdelt a játékba, ő szinte minden percét max a körívben, de inkább hátrébb tengette, és a Murielbe baszott labdákát leszámítva még jól is játszott. A gólnál nem az ő embere fejelt. 8 

Sergio+Messi – egy furcsa páros, de mégis van értelme. Mindketten nagyon élvezik a totális futball által megnyílt lehetőségeket, csak a pályán máshol. Ami azonos: ahol a labda, ott ők is feltűnnek, ez tuti. Amíg Sergionak nagyon meg az, hogy a két belső védő közé lépdelve oroszlánrészt vállaljon a támadásépítésnél, Messi sokat kommunikál vele, Busi ezt zsugákkal hálálja meg. A szervezésben nagyon sokat segítenek Iniestának, ezért van az, hogy ha a Don már nincs is a pályán, a játék rendezett, tervszerű. Talán az utolsó igazi Cruyff filozófiában nevelkedett titánokat láthatjuk, de élvezet nézni. 8 

Iniesta évekkel ezelőtt – ha fegyvert fogtok a fejemhez, se tudom ki ellen – rúgott egy bődületes balos gólt. Azóta minden egyes meccsen megpróbálja, bár tegnap közel járt hozzá. Látszik, hogy egyre kevesebb a minőségi idő, amit a pályán tud tölteni, de Messi és Busi kezdi egyre jobban tehermentesíteni. 7 

Rakitic – nagyon idegen neki ez a foci, kell még idő mire megszokja. Neki is volt egy balos lökete, több is lehetett abban, nem ment be. 5 

Suárez – “Egy rendszernek vannak nagy vesztesei!” “Minden jónak egyszer vége szakad!” Ugyanakkor ha már örökbecsűk, “az nevet, aki a végén nevet.” Ezzel így leírtam a szezonját. Az elszántsága megvan. Az akaraterőre nincs és nem is lehet panasz. Egyszerűen ez egy ilyen időszaka, amikor akárhogy akarja, nem jön össze. Ugyanakkor azért látszik fejlődés más dolgokban. Lucho alatt 90 percből olyan 50et ácsorgással töltött, jobbára lesen, aztán hozzá került valahogy a labda, és beverte. Valverde láthatóan ezt nem nagyon szereti. Elkezdett mozogni, visszalépeget, a védekező munkája is 10-es skálán lassan közelít a 2 felé, ami nem baj, mert egy ekkora ember tudjon már valamit védekezni. Kegyelem6 

Paco – na és akkor a legjobbat a végére, a hab a tortán, a karamellizált meggy a habon, a dob a dobostortán, az édes marcipán. Előbb vártam egy duplát Ter Stegentől, mint Pacotól. Erre jött, látott, és győzött. Érdemes megfigyelni, hogy mindkét gólja klasszis befejezés volt. Az elsőnél pontosan jól kivárta az első ütemet, megnézte, ahogy Soria összerogy a lábai előtt, majd hajszálpontosan begurította a labdát. A másodiknál egyszerűen hibátlanul megelőzte a kapust, és bepöckölte. Azon is jó lenne most elgondolkozni, hogy Deulofeu helyett talán ő pótolja Dembélét, mert érezhetően ment neki ez a foci. MVP, és én most baszódjak meg, megadom neki a maximumot. 10 

Paulinho – megint partner volt Messivel, most helyzete nem igazán volt. Annyit adott, amennyit kellett.  

Deulofeu – beállt, és ugyanazzal a mozdulattal 15 percre ki is vonta magát a játékból. Kezdem úgy érezni, hogy ez nem lesz hosszú kaland vele.  

Mascherano – időhúzó cserének tökéletes volt.  

Ellentmondások

Olympiacos - Barcelona meccsértékelő

2017. november 01. - PT10

Nehéz erről a meccsről írni, hiszen nagyon vegyes a megítélése, a csapat helyzete is csalóka lehet, ráadásul elég nagy ellentmondásokba lehet belefutni az elemzés után: ezt megpróbálom elkerülni. 

Talán mondhatni, hogy meglepően negatívan fogadták a szurkolók ezt a gól nélküli döntetlent. Ha csak a tényeket nézzük, akkor tényleg nem mutat túl fényesen: az eddig egyetlen pontot sem szerző meglehetősen gyenge Olympiacost nem sikerült legyőzni. Ugyanakkor talán mégse játszott olyan rosszul a csapat, mint ahogy a szurkolók gondolják, ennek ellenére mégis van miért aggódni. Szóval nagy ellentmondások vannak, sok a buktatópont, próbáljuk meg megérteni a csapat jelenlegi helyzetét, és állítsunk fel egy jóslatot a jövőre nézve! 

23167654_1897789356916404_4016767953563866408_n.jpg

Egyedül a középpálya lett rotálva, máshol a legerősebb felállásban állt ki a csapat. Semedo kezdett jobb hátul, a szélső Roberto volt, ez pedig azt jelentette, hogy Denis többnyire a középpályán játszott. A csapat elég sok helyzetet dolgozott ki, csak a jó befejezés hiányzott. Abszolút fölényben játszottak a katalánok, a görögök kontrái viszont gyakran jelenthettek volna veszélyt Semedo oldalán, ezt általában szabálytalansággal akadályozta meg a portugál. Egész nyugodt meccs lehetett volna, viszont érződtek bizonyos védelmi bizonytalanságok, Umtitiék nem mindig voltak a helyzet magaslatán. Támadásban viszont gyakorlatilag a hazaiak kapusa volt az egyetlen akadálya a gólszerzésnek, teljesen jól játszott a csapat. 

A probléma és a kínos x a túlzott nyugodtságból eredt. Végig az látszott a srácokon hogy abszolút biztonságban érzik magukat. Kijöttek a második félidőre, és a görögök újbóli passzivitását látva ők is csak labdázgattak, kreativitást nagyon ritkán lehetett felfedezni. 

22893981_1897818226913517_3205731166200163373_n.jpg

Aztán a meccs kétharmadánál kezdődött erősödni a feszültség, ment az idő, a szurkolók egyre idegesebbek lettek, és hirtelen a játékosoknak is egyre sietősebb lett. Ezzel együtt fokozódott a hangzavar a nézőtéren, egy egészen földöntúli hanggal vegyülve. A görögök beparkolták a buszt, a füttykoncert egyre csak erősödött, és hirtelen valaki megszólaltatta ezt a hangot. Elképzelésem sincs, mi lehetett, de nem szeretném hallani többet. Rendkívül nyomasztó volt ezt hallgatni fél óráig, a Barca egyre erősebb, kudarcra ítélt támadásait nézve. Aztán hirtelen mintha olyan 20 másodpercre felcsendült volna az Örömóda, majd olyan gyorsan elhalt a füttykoncertben, ahogy a Barcelona győzelmi reményei foszlottak szét a pireuszi hidegben.

Érdekesebb kérdés, hogy miért áll mindenki ennyire negatívan ehhez az eredményhez és a mutatott játékhoz. A csapat ugyanakkora fölényben játszott, mint más meccseken, ellenben sokkal több helyzetet dolgozott ki, ez abszolút pozitívum. 19 lövési kísérletük volt, ez nagyon jó szám. Az már inkább problémás, hogy csak 6 találta el a kaput. Nem a helyzetkidolgozással van tehát a probléma, hanem azok értékesítésével. Tegnap tényleg nem jöttek össze, ez előfordul, de nem kell hatalmas tragédiát csinálni ebből és kikiáltani a találkozót a szezon legrosszabb meccsének. Lehet hogy eredményben ez a legrosszabb, de mutatott játékban pl. a Malaga elleni bőven alulmúlta ezt, nem beszélve az augusztusi Clasicokról.

23131999_1897832200245453_771191829198425405_n.jpg

Tragédia végképp nincs, hiszen még mindig vezetjük a csoportot, egyszerűen csak a szurkolók hozzá vannak szokva a folyamatos győztes meccsekhez, ezért van túlgondolva ez az egy döntetlen. Inkább hosszútávon, a tavaszt nézve lehet aggódni. Valverde képtelen változtatni a Messi-függőségen sőt, jobban rá vagyunk utalva az argentinra mint múlt évben. Neymar elment, más használható játékos pedig nincs jelenleg a támadásban, ami nagyon szomorú. Remélhetőleg sikerül Dembelenek jól visszatérnie, vagy pedig igazolni kell valakit a támadó harmadba, különben gyors kiesés lesz tavasszal a BL-ből. Ez a szezon valószínűleg el fog menni arra, hogy nemzetközi szinten megerősítsük magunkat, ehhez viszont kelleni fog a csapat átalakítása, mert jelenleg túl sok játékosra gyenge ehhez a klubhoz. Ez tehát a az idei jóslatom, jöjjön egy rövidebb játékosértékelés, hiszen felesleges már sok mindenről beszélni.

Olympiacos - Barcelona 0-0

22853375_1897932740235399_5552552351764266154_n.jpg

Stegen - Volt egy kisebb védése meg egy rémisztő esete Umtitivel, de egyébként teljesen felesleges volt ott ácsorognia. 6.5

Semedo - Bántóan rossz volt, gyakran felrohangált az első félidőben, visszazárni meg sorozatosan nem tudott, szabálytalankodással kárpótolva minket. Aztán a második félidőben védekeznie már nem kellett, így lehetett volna számítani a támadások segítésére, ehelyett kivonta magát a játékból. 5.5 

Umtiti, Mascherano - Nem igazán volt jó meccsük, meglepően sokszor voltak bizonytalanok, álmoskásak. Főleg a franciától nem ezt szoktuk meg. 6.5, illetve 7

Alba - Ő jól oldotta meg azt a pár védekezéses szituációt, majd ugyanúgy kivonta magát a támadásépítésből, ezzel a két szél lehalt, csak középen lehetett próbálkozni. 6.5

Busquets - Az ő feladata a középen történő játékszervezés, támadásépítés, és nem véletlenül középen is zajlott a támadások többsége. Talán a spanyol volt tegnap a legjobb. 7.5

Roberto - Rendkívül szomorú hogy megsérült (kb. 5 hét), de hatalmas pozitívum, hogy addig se fog szélsőt játszani, hiszen még mindig szörnyű ebben a pozícióban. 6

Paulinho - Szégyen szemre jelenleg ő a legnagyobb társa Messinek támadásépítésben, viszont nagy szépséghiba, hogy csak minden második meccsen tud elfogadhatóan játszani. Páratlan találkozókon meg iszonyatosan eltűnik középen, tegnap is egy ilyen meccs volt. 6.5

Denis - Sokak szerint keveset játszik, szerintem éppen eleget. Kurva gyenge. 6.5

Messi - Kezdetben neki se volt túl sok kedve az egészhez, aztán az utolsó fél órában már hátra kellett jönnie a labdákért, de legalább így veszélyes helyzeteket sikerült kidolgozni. Kár, hogy elöl elkúrták őket. 7

Suarez - Két elméletem van, hogy miért állandó tagja a kezdőnek. Az egyik az nagyon egyszerű: nincs nála jobb. Ez abszolút a vezetőség hibája, és tényleg inkább Suarez játsszon, mint Alcacer vagy Deulofeu. A másik érvem az már szomorúbb: Messi helyében nekem már elegem lenne. Nincs még egy ilyen csapat ami ennyire egy emberre épül. Simán elgondolkoznék az eligazoláson, kivétel ha a legjobb barátom állandóan a csapattársam lenne. Ja, feltételes mód nélkül. 6.5

-------

Deulofeu - Kurva gyenge 2.0 Könyörgöm, adjuk el amint lehet. 6

Rakitic - Nagyon elszürkült idén, de azt gondolom hogy fontos tagja a csapatnak. Már csak kicsit látványosabban kéne. 7

Gomes - Beállt majd megsérült. -

KURVAJÓKVAGYUUUNK

Athletic Bilbao - Barcelona meccsértékelő

2017. október 29. - mb22

57970130_masolata.jpgNyílt levél Ernesto Valverdének! Mélyen tisztelt szakvezető úr! Kérem, ha egyszer tud így játszani a csapat, akkor ezt másolja át a többi meccsre is. Öröm volt nézni, köszönet és hála!  

57970148_masolata.jpgHa jobban belegondolunk, a mezőnyben mindenhol elrejtett egy középpályást Ernő. Ott volt Roberto, aki most ugyan kicsit hátrébb kényszerült, de azért támadott is. Ott volt Gomes, aki amúgy lenyűgözött, talán barcelonai karrierje során a legjobb teljesítményt tette le az asztalra. Magyarán 5 azaz öt középpályással toltuk, ami meg is hozta az eredményét. Amikor párharc alakult ki a két középpálya közt, azt jobbára megnyertük. Ha ennyi középpályást tesz egymás hegyére-hátára, egy csak úgy érzi majd, hogy segítse a két csatárt, és feljebb lép. Vagy ösztönből, vagy utasításra. Mivel Rakitic elég halovány volt, Gomesnek más volt a feladata, Paulinho ezt megoldotta, és nem véletlen, hogy Messi mellett neki voltak a legnagyobb helyzetei, amiből egyet be is passzolt az elkeseredetten még menteni próbáló Arrizabalaga mellett. Nagyon jól építi be Cruyff posztok nélküli játék elképzelését Valverde. Vannak a védekező meg a támadó játékosok, meg van Messi, és ennyi. Suárez is összevissza ingázott a két szél közt, olykor megállt középen, és kicsit elidőzött. Paulinho ugyanez. És ez kibaszottul nem ízlett a baszkoknak. Kezd hajazni a totális focira.  

djcblmaxoaa77md.jpgA védelem is jelesre vizsgázott. Volt feladatuk, főleg a második félidőben. Azt nem értem miért álltunk vissza, nem volt logikus, nem követelte meg a helyzet, de ez már mindegy. Umtiti és Piqué mindig, Busquets meg gyakran a labda mögött volt, így kontráknál máris volt legrosszabb esetben kettő, aki brusztolt hátra. Alba lefogta Inakit, ami amúgy kurva fontos, mert ha ő jól Aduriz fejére íveli, akkor a jóisten mentsen meg minket. Nem így lett. Robertonak valamivel könnyebb dolga volt, az az oldal nagyon kicsit volt veszélyes. És akkor a védelem mögött volt Stegen, róla lent bővebben.  

Athletic Bilbao 0-2 Barcelona 

Fal Ter Stegen MVP lett a számára legnegatívabb emlékeket előidéző San Mamésben. “Háromszor veri kenden ezt vissza Ludas Matyi” mondta, majd háromszor olyan szinten védett nagyot Aduriz ellen, hogy az hihetetlen. Lábbal volt egy kis bizonytalanság, de kompenzált. Az egyik – ha nem a – legjobb volt a meccsen. 10 

Alba sérülés után az ember mindenkit kíván ellenfélnek csak Inaki Williamst nem. Beteg mennyiséget kellett futnia, nem mindennapi sebességen, és tökéletesen megoldotta. Emellett ami ereje maradt, ment előre mint a lokomotív. Sokat segített neki ha Gomes volt előtte, és visszazárt. 8 

Umtiti – az első félideje egy erős 10-es volt, az utolsó 35 percben voltak szenvedős jelenetei, plusz kapott egy fölösleges sárgát, majd közvetlen utána kiállíttathatta volna magát. Egy dologban mindenképp Puyol előtt jár már most, sokkal ügyesebb lábbal. Sok hasznát látjuk ennek már most is a támadásoknál. Az mindig jó, ha egy ügyes belső védő belép a labdával a középpályára, és az emberfogásokat szembeköpi. 9 

Piqué – őszintén remélem, hogy a katalán helyzeten túl más gondja nincs. Össze kell szedje magát. 7 

Roberto – az első félideje neki is jó lett, ügyesen lépett be a játékba, zárt vissza, minden. Ezzel együtt azonban mikor az utolsó fél órában kijött a Bilbao, ő is csak szenvedett, nem találta a helyét. Mindenki reméli, hogy Semedo lassan tökéletesen beletanul a szerepbe, mert ennek így nincs sok értelme. 7 

Busquets – Ter Stegen mellett a másik, aki majdnem hibátlanra hozta le. Egy-két rossz passza volt a második félidőben. De ezzel szemben beteg mennyiségű 1v1-et nyert meg, megadta a csapat közepét, és a sebességét. Nem lehetett zavarba hozni semmivel a pimasz zsenialitását. Mindig a labda mögött volt, így átlátta, mit és hogyan kellene tenni, plusz sosem késett el a védekezésnél. 10 

Paulinho – végülis a célunk az volt, hogy Neymart pótoljuk. Egy olyan játékossal, aki segít a támadásokban, Messivel nagyszerűen összejátszik, és ott van ha gólt kell lőni. Csak arra senki nem számított, hogy ezt a mindenki által leírt Paulinhoban találjuk. Hihetetlen sokat dolgozik, és valóban a pályán hallgattatja el a kritikusait. És eddig kurva hasznosan teszi mindezt. Nagyon érzik egymást Messivel, jól összhangban vannak, és más feladatok ellátására is képes. 8 

Rakitic – a munka mennyiségével nem volt gond, a minőségével annál inkább. 60 perc után nyugodtan le lehetett volna vinni. 7 

Gomes – barcelonai karrierje során eddig a legmeggyőzőbb produkciót mutatta fel. Hasznos volt, ahogy váltogatta a széleket, pontosan, és aránylag gyorsan játszott. Egyvalami azonban még mindig hiányzik tőle, és az a helyezkedése. Amikor jó helyen van, képes játszani, de magától nem mozog jó helyre. 7 

Isten Messi – komolyan percekig nem akartam elhinni, hogy azt a ziccerét tényleg képes volt kapufára rúgni. Kompenzált utána egy góllal és egy kulcspasszal, de az akkor is igen vicces volt. Valverde nagyszerűen kitapasztalta, hogy kell köré építeni egy csapatot, úgy, hogy az eredményes is legyen. A zsenijét olyan szinten hasznosítja a csapat, hogy pusztán a passzai meccsdöntőek. Nem letutizik mindent, hanem meglát egy nagy lehetőséget, milliméter pontossággal odarajzol egy zsugát, és kihagyhatatlan helyzeteket teremt. Isten. 10 

Suárez – a szomorú az, hogy lassan kezd beletörődni. És egy ilyen vadállattól ez a mentalitás nem megengedhető. Neki mennie kell előre, ha esik, ha fúj. Ettől sikeres egy csatár. Attól azonban nem tartok, hogy Valverde emellett elmegy munka nélkül. Túl alapos és kimért ember ő ahhoz, mintsem egy ilyet szó nélkül hagyjon! 7 

 

Fejlődünk

Real Murcia - Barcelona meccsértékelő

2017. október 25. - PT10

Ha az elmúlt 2 évet nézzük, fokozatosan fejlődünk ezeken a meccseken. Az őszi idegenbeli kupaszereplés eddig a fiatalok kipróbálásából, a kevesebbet játszott játékosok fejlesztéséről szólt. Ez idén sincs máshogy, de azzal a hatalmas különbséggel, hogy most több gólt lőve nyertünk.

Merthogy szörnyen sikerült az előző kettő idegenbeli meccs a legjobb 32 között. Két éve a Villanovense ellen láthattunk egy egész elképesztően mély szintet képviselő meccset, végeredmény természetesen gól nélküli döntetlen volt. Egy éve már jobbak voltunk, sikerült gólt szerezni, azonban ott meg rezgett a léc nagyon, akár ki is kaphatott volna a csapat. A vége 1-1 lett, így mindkét párharcról elmondható volt, hogy a visszavágón biztonságból betették Messiéket akik hetet lőttek a kis csapatoknak. Mondhatni hogy ezzel semmi probléma, csak éppen ez nem igaz. A csapat legnagyobb ászainak szezononkénti 50 meccsen kéne játszania, ez képtelenség. Mindezért amikor van esély pihentetni őket; meg kell ragadni az alkalmat. A tegnapi eredmény pedig végre biztosítja ezt idén, kérdés, Valverde így gondolja-e majd. 

A két csapat közti szintkülönbséget megmutatja, hogy a katalánoknak ma sem volt több kedvük ehhez a találkozóhoz mint az elmúlt 2 évben, így gyakorlatilag 20 percig láthattunk futballt tőlük, ám ez most 3 gólos különbséget jelent. Nemhiába, 2 osztály hatalmas különbség. 

22730338_1889994284362578_1303138130696212499_n.jpg

A meccsből elsősorban emberenként lehet külön-külön konklúziót levonni, ezt meg is fogom tenni az értékelőnél. Csapatszinten elmondható, hogy az első félidőben gyakorlatilag használhatatlan volt a csapat, a támadások inkább a jobb oldalon vagy Mascherano ívelgetéseivel történtek, egyszer Alcacer véletlenül eltalálta a labdát, így sikerült előnnyel a szünetre menni. 

Valverdenek ez érthetően nem volt elég, így a második félidő legelején bekezdett a csapat, ennek eredménye a második 2 gól, melyben azért az is közrejátszott, hogy a Murciat nem érdekelte az eredmény; nem akarták betolni a buszt. Minden dicséret megilleti őket, megérdemeltek volna egy gólt. Valószínűleg a szünetben Ernő bá a kiütéses eredmény megszülését kérte a srácoktól, miután ez meglett az 56. percben, a Barca befejezte a meccset. Igazából ezután már sok értelme nem volt a játéknak, csak a hazaiak próbálkoztak, de szerencsénkre nem jártak sikerrel.

Ezzel a visszavágó már csak formalitás, reméljük, hogy megint láthatunk pár fiatalt focizni november végén. 

Murcia - Barcelona 0-3

22788835_1890526827642657_7883363974186901391_n.jpg

Stegen Cillessen: Legutóbbi tétmeccse május 27-én volt. Ez majdnem 5 hónapja kihagyást jelent. Úgy gondolom, ez megengedhetetlen, elfogadhatatlan, és leginkább érthetetlen, hiszen Valverde látványosan próbál eltérni az Enrique-féle berögződésektől, de ez mégis megmaradt. Pedig nagyon nem kéne, hiszen Cillessen bebizonyította Amerikában, mit is tud. Ezzel a meccshiánnyal lépett pályára tegnap, volt pár nagy védése, egy könnyebb triplázása, és egy óriási hibája. Ez így teljesen jól mutat ennyi padozás után. De mondjuk a Malaga ellen mi a pöcsért nem játszott? 7.5

Digne: Sorozatban harmadik meccsen játszhatott kezdőként, nem is tudom, előfordult-e már ilyen. Az első félidőben gyakorlatilag halott volt az oldala Arnaiz miatt, a második játékrészben azonban feljebb ment, és jól tette. A meccs egyik legjobbja, többször kéne játszania. 7.5

Vermaelen: Majdnem 600 napja volt utoljára ebben a mezben pályán, ám nem igazán hiányzott. Igazából csöndesen elvégezte a feladatát, viszonylag jól, de semmi extra. 6.5

22814392_1889936447701695_8247740733501265629_n.jpg

Mascherano: Az egy alapszabály, hogy ezeken a meccseken legalább 1-2 alapembernek lennie kell, hiszen rutinból le tudják hozni a meccset a fiatalok között. Érdemes a védelembe rakni ezt a játékost, mert így az megszilárdul és jobban lehet koncentrálni a támadásokra. Mascherano is pont ezért szállt be, gyakorlatilag megállítva az ellenfél támadásait. Nem okoztak gondot a harmadosztályú csatárok a Kisfőnöknek, egész elegáns módon szedte le őket a pályáról, megmutatva ki a főnők a háznál. MVP. 8

Semedo: Nagyon furcsa, hogy a kezdeti berobbanás után most sokáig nem láthattuk, tegnapi volt az első. A meccs elején elég ígéretes támadásokat vezettek Deulofeuval jobb oldalt, de aztán a portugál nagyon beleszürkült a mezőnybe, ez meg is maradt a meccs végéig. Kár érte. 6

Gomes: Megkapta azt a pozíciót, melyben szerencsére eddig elég kevésszer láthattuk: a védekező középpályásét. Ő a kapcsolat védelem és középpálya között, ő szervezi a játékot, indítja a támadásokat. Ezek után mondhatnám, hogy Busquetshez vagyok szokva, és magasak az elvárásaim, de ez még így is semmi volt. Erre még rájön az a tény, hogy harmadosztályú az ellenfél, és megkapjuk az összképet. A csapat egyik legfontosabb pozíciójában játszva gyakorlatilag kivonta magát a játékból, így a kocogásmennyisége ez egyetlen értékelhető dolog, bár azt se tudom, hány km lett a végére. Az nyilvánvaló, hogy Gomes még magához képest is rossz ebben a pozícióban, az viszont tényleg érdekelne, hogy mikor fogjuk végre eladni ezt a szerencsétlent. 5

Denis: Más mint Gomes, de mégis majdnem ugyanaz. A portugál fapofával nyomta végig unalomból, Denis viszont fintorgások, hiszti, látványos kedvtelenség és közömbösség mellett. Az a spanyol egyetlen érdeme, hogy ő legalább kivette a részét a játékból, ám ennek az lett az eredménye, hogy mindig ő adta el a labdát. Lehet csak én vagyok így vele, de ha olyan keveset játszanék mint ő, akkor nagyon boldog lennék minden alkalommal amikor focizhatok. Teljesen érthetetlen, ennél még Gomes is szimpatikusabb, mert ő legalább csöndben szarik rá. 5

22688638_1889989451029728_2464342352473574967_n.jpg

Alena: Ezek a meccsek tipikusan a fiataloknak fontosak, ezért gyakran elkezdenek villogni, hogy megmutassák az edzőnek, mit is tudnak. Ebből gyakran kapkodások, ügyetlenkedések születnek, melyek csak rontanak a helyzeten, máskor hatalmas gólok, megmozdulásoknak lehetünk szemtanúi. Ám Alena inkább csöndesen végzi el a feladatát, mindig annyit rak oda, amennyit kell, de nem próbál feleslegesen villogni. Talán egy ilyen meccsen pedig érdemes lenne többet, mert nagyon beleszürkült a mezőnybe tegnap. 6

Deulofeu: A statisztikáit nézve (gól, gólpassz) igazságtalannak tűnhet ez a bekezdés, de én azt gondolom hogy a tegnapi meccsen tökéletesen kirajzolódott amit gondolok róla évek óta: teljesen alkalmatlan ebbe a csapatba. Egyszerűen buta és kiszámítható, mely pont ezen a poszton nem megengedhető. Nagyon szomorú volt nézni ahogy egy meccsen 10/9-szer ugyanazt lépte meg, legalább 10 támadási kísérletet elrontva. Ha hozzákerül a labda, egyszerűen meghúzza az alapvonalig: ha hosszú a labda, akkor kirúgás, ha nem, belerúgja a védőbe és eladjuk/szöglet. Ennek nagyjából önmagában sincs értelme, egyfolytában ezt ismételgetni viszont hatalmas faszság. Ő mégis mindig ezt próbálgatja, gyakorlatilag nem tud összejátszani másokkal, ahhoz pedig ügyetlen hogy egyedül becselezze magát. Egyszer sikerült tegnap véletlenül, de hatalmas szerencséje volt az első védőnél, amikor visszapattant hozzá a labda. Szép gól volt, ezért jár egy pluszpont, de igazából neki szántam volna a leggyengébbet. 6

22788940_1890023084359698_5761920238625437989_n.jpg

Alcacer: Nagyon figyeltem, hiszen mindig izgatottan lehet várni, mikor ér először labdába. Ez most 20 perc várakozás volt, ami azért erős. Továbbra is gyakorlatilag használhatatlan passzjátékban, az egyetlen használható tulajdonsága egy sikeres tizenhatoson belüli közeli fejes/lövés, melyből akár gól születhet. Ez most egyszer bejött, ez meg is menti a meccsét, de így is halálgyenge, ő is tudja szerintem. 6.5

Arnaiz: Őt nem ismertük eddig, lássuk, mit lehet róla tudni. 22 éves, balszélső, Valladolid-nevelés, megjárta a B csapatukat, majd eltöltött egy évet a felnőttben is, ez a másodosztályt jelenti. Ezután vette meg nyáron 3,5 millióért a Barca B, szóval újonc. Két teljesen más félidőt produkált: az elsőben az egyik leggyengébb volt, teljesen eltűnt. Támadásban is használhatatlan volt, ezzel a bal oldala meg is szűnt a csapatnak. A második félidőben aztán megjött az őnbizalma, lőtt egy gyönyörű gólt, és azután tipikusan elkezdte a villogást, melyet Alenanál hiányoltam. Összességében teljesen jó benyomást tett rám és a többi szurkolóra is, de az egész meccset átlagolva a pontszám csak közepes. 6.5

Que pasa?

Barcelona - Málaga meccsértékelő

2017. október 22. - mb22

21993995_10156047615794305_995867502388633440_o.jpgEz is egy újabb mazochista próbálkozás lesz arra, hogy egy értékelhetetlen meccsről értékelőt írjak. Talán érződik az élet pimasz iróniája. Őszintén elég lehangoló volt azt látni, hogy a csontutolsó, és egyébként jól sem játszó Málaga időnként megnehezítette a még veretlen, és tökelső Barca dolgát. És a vicces az egészben az, hogy nem elég, hogy az első gól szabálytalan volt, ha csóri Chory kétszer eltalálja a labdát, nem 1-0, hanem 0-2 a szünetben. És ez ijesztően hangzik. 

57970154_masolata.jpgLehet ezt a jelen formát a politikai helyzetre fogni, lehet a csillagok kvintszögére fogni, de mindenre. De az igazság ennél egyszerűbb. Fejben teljesen ott kell lenni, és az amatőr hibák máris elkerülhetőek. Gondolok itt olyanokra, hogy nem rugdaljuk 1 méterről mellé, vagy hogy a finom kis passzokat sikerül megcsinálni. Nem nehéz. Csak oda kéne figyelni. Nyilván a nagy meccseken ez másképp lesz, de rögtön a jövő hétvégén utazik a brigád Bilbaoba, ahol igenis el van várva, hogy odafigyeljenek, és pontosan focizzanak, különben rábaszunk. És ez az 5 pont előny egyáltalán nem kell, hogy megnyugtassa a csapatot, mert ahhoz túlságosan sok van még vissza, és a neheze még most jön. 9 meccsből egy volt nehéz, szóval igencsak kemény hetek jönnek. 

Barcelona 2-0 Málaga

Ter Stegen - sok nem múlott rajta, magabiztosan fogott mindent, de nem volt nehéz dolga. Ezek a meccsek csak a Zamora szempontjából jók neki. 7

Digne - egyre több pozitívumot mondhatok el róla. A tavalyi bátortalan, gyenge szereplése már a múlté. Egyértelműen vetélytársa lehet Albanak. Okosan, magabiztosan megy előre, és szerintem gyorsult is tavaly óta. Egykét rangadón kíváncsi lennék, mit tenne le az asztalra, de szerintem érdemes lenne vele számolni. 8

Umtiti - még mindig nem tudom, milyen recept alapján dolgozik, de ha így folytatja, idén a Liga legjobb belső védője lesz. 8

Mascherano - ahhoz képest, hogy relatíve kevés percet kap, amikor beszáll, akkor elég magabiztos. Volt pár fontos mentése/tisztázása, és igazából hibáját nem is tudnék most első blikkre mondani. Amíg Piqué rendbe nem jön, érdemes lenne vele komolyan számolni. 8

Roberto - amit kellett, azt hozta. Megintcsak inkább támadott, azt több-kevesebb sikerrel megoldotta, de egész jó játszópajtinak bizonyult Dulifuli mellett. 7

Iniesta/Sergio/Rakitic - több dolog miatt is inkább egybe vettem őket. Az első az, hogy egyikőjük szerepeltetését sem értem. Egy eddig mindösszesen 1 pontot szerző csapat ellen a három muskétásnak a padon van a helye. Denis, Paulinho, és esetleg Roberto simán megoldotta volna, ők meg kapnának egy hetet Bilbao előtt. A másik meg az, hogy ha viszont már játszottak, az legalább jó volt. Értékelhető labdáik voltak, jól forgatták a csapatot, és külön öröm, hogy lassan két év után először Iniesta újra gólt lőtt. 7,5

Messi - azt gyanítom, hogy Valverdének is szemet szúrt, hogy a góljaink nagy százalékát Messi lőtte, és betette egy másik szerepkörbe, hogy ne csak ő rúgdosson. Csak ez meg azért nem jó így, mert azok a gólok kiszínezték a meccset. Az Eibar meccs halál szar lett volna Leo mesternégyese nélkül. Ezzel így nincs baj, csak ez automatikusan megköveteli, hogy a többiek rúgdossák azokat a gólokat, ami eddig elmaradt. De majd lesz ez jobb is. 7

Suárez - érezhetően valami nagyon nem kerek az urunál. Ezt már nem lehet a posztjára kenni, itt nagyobb a baj. Hamar rendbe kell szednie magát, mert ez hosszú távon nem működik. 3

Deulofeu - szar, hogy az első Barcás gólja szabálytalan volt, de csak túlteszi magát rajta. Egyre jobban megy neki, jó látni, ahogy belejön fokozatosan. 7

Paulinho - nem tudom hogy csinálja, de minden meccsen van minimum két helyzete. 

 

 

süti beállítások módosítása