Nyílt levél Ernesto Valverdének! Mélyen tisztelt szakvezető úr! Kérem, ha egyszer tud így játszani a csapat, akkor ezt másolja át a többi meccsre is. Öröm volt nézni, köszönet és hála!
Ha jobban belegondolunk, a mezőnyben mindenhol elrejtett egy középpályást Ernő. Ott volt Roberto, aki most ugyan kicsit hátrébb kényszerült, de azért támadott is. Ott volt Gomes, aki amúgy lenyűgözött, talán barcelonai karrierje során a legjobb teljesítményt tette le az asztalra. Magyarán 5 azaz öt középpályással toltuk, ami meg is hozta az eredményét. Amikor párharc alakult ki a két középpálya közt, azt jobbára megnyertük. Ha ennyi középpályást tesz egymás hegyére-hátára, egy csak úgy érzi majd, hogy segítse a két csatárt, és feljebb lép. Vagy ösztönből, vagy utasításra. Mivel Rakitic elég halovány volt, Gomesnek más volt a feladata, Paulinho ezt megoldotta, és nem véletlen, hogy Messi mellett neki voltak a legnagyobb helyzetei, amiből egyet be is passzolt az elkeseredetten még menteni próbáló Arrizabalaga mellett. Nagyon jól építi be Cruyff posztok nélküli játék elképzelését Valverde. Vannak a védekező meg a támadó játékosok, meg van Messi, és ennyi. Suárez is összevissza ingázott a két szél közt, olykor megállt középen, és kicsit elidőzött. Paulinho ugyanez. És ez kibaszottul nem ízlett a baszkoknak. Kezd hajazni a totális focira.
A védelem is jelesre vizsgázott. Volt feladatuk, főleg a második félidőben. Azt nem értem miért álltunk vissza, nem volt logikus, nem követelte meg a helyzet, de ez már mindegy. Umtiti és Piqué mindig, Busquets meg gyakran a labda mögött volt, így kontráknál máris volt legrosszabb esetben kettő, aki brusztolt hátra. Alba lefogta Inakit, ami amúgy kurva fontos, mert ha ő jól Aduriz fejére íveli, akkor a jóisten mentsen meg minket. Nem így lett. Robertonak valamivel könnyebb dolga volt, az az oldal nagyon kicsit volt veszélyes. És akkor a védelem mögött volt Stegen, róla lent bővebben.
Athletic Bilbao 0-2 Barcelona
Fal Ter Stegen – MVP lett a számára legnegatívabb emlékeket előidéző San Mamésben. “Háromszor veri kenden ezt vissza Ludas Matyi” mondta, majd háromszor olyan szinten védett nagyot Aduriz ellen, hogy az hihetetlen. Lábbal volt egy kis bizonytalanság, de kompenzált. Az egyik – ha nem a – legjobb volt a meccsen. 10
Alba – sérülés után az ember mindenkit kíván ellenfélnek csak Inaki Williamst nem. Beteg mennyiséget kellett futnia, nem mindennapi sebességen, és tökéletesen megoldotta. Emellett ami ereje maradt, ment előre mint a lokomotív. Sokat segített neki ha Gomes volt előtte, és visszazárt. 8
Umtiti – az első félideje egy erős 10-es volt, az utolsó 35 percben voltak szenvedős jelenetei, plusz kapott egy fölösleges sárgát, majd közvetlen utána kiállíttathatta volna magát. Egy dologban mindenképp Puyol előtt jár már most, sokkal ügyesebb lábbal. Sok hasznát látjuk ennek már most is a támadásoknál. Az mindig jó, ha egy ügyes belső védő belép a labdával a középpályára, és az emberfogásokat szembeköpi. 9
Piqué – őszintén remélem, hogy a katalán helyzeten túl más gondja nincs. Össze kell szedje magát. 7
Roberto – az első félideje neki is jó lett, ügyesen lépett be a játékba, zárt vissza, minden. Ezzel együtt azonban mikor az utolsó fél órában kijött a Bilbao, ő is csak szenvedett, nem találta a helyét. Mindenki reméli, hogy Semedo lassan tökéletesen beletanul a szerepbe, mert ennek így nincs sok értelme. 7
Busquets – Ter Stegen mellett a másik, aki majdnem hibátlanra hozta le. Egy-két rossz passza volt a második félidőben. De ezzel szemben beteg mennyiségű 1v1-et nyert meg, megadta a csapat közepét, és a sebességét. Nem lehetett zavarba hozni semmivel a pimasz zsenialitását. Mindig a labda mögött volt, így átlátta, mit és hogyan kellene tenni, plusz sosem késett el a védekezésnél. 10
Paulinho – végülis a célunk az volt, hogy Neymart pótoljuk. Egy olyan játékossal, aki segít a támadásokban, Messivel nagyszerűen összejátszik, és ott van ha gólt kell lőni. Csak arra senki nem számított, hogy ezt a mindenki által leírt Paulinhoban találjuk. Hihetetlen sokat dolgozik, és valóban a pályán hallgattatja el a kritikusait. És eddig kurva hasznosan teszi mindezt. Nagyon érzik egymást Messivel, jól összhangban vannak, és más feladatok ellátására is képes. 8
Rakitic – a munka mennyiségével nem volt gond, a minőségével annál inkább. 60 perc után nyugodtan le lehetett volna vinni. 7
Gomes – barcelonai karrierje során eddig a legmeggyőzőbb produkciót mutatta fel. Hasznos volt, ahogy váltogatta a széleket, pontosan, és aránylag gyorsan játszott. Egyvalami azonban még mindig hiányzik tőle, és az a helyezkedése. Amikor jó helyen van, képes játszani, de magától nem mozog jó helyre. 7
Isten Messi – komolyan percekig nem akartam elhinni, hogy azt a ziccerét tényleg képes volt kapufára rúgni. Kompenzált utána egy góllal és egy kulcspasszal, de az akkor is igen vicces volt. Valverde nagyszerűen kitapasztalta, hogy kell köré építeni egy csapatot, úgy, hogy az eredményes is legyen. A zsenijét olyan szinten hasznosítja a csapat, hogy pusztán a passzai meccsdöntőek. Nem letutizik mindent, hanem meglát egy nagy lehetőséget, milliméter pontossággal odarajzol egy zsugát, és kihagyhatatlan helyzeteket teremt. Isten. 10
Suárez – a szomorú az, hogy lassan kezd beletörődni. És egy ilyen vadállattól ez a mentalitás nem megengedhető. Neki mennie kell előre, ha esik, ha fúj. Ettől sikeres egy csatár. Attól azonban nem tartok, hogy Valverde emellett elmegy munka nélkül. Túl alapos és kimért ember ő ahhoz, mintsem egy ilyet szó nélkül hagyjon! 7