worldoffcb

Előzetes: Nyugodt presztízsmeccs

El Clasico meccselőzetes

2017. december 22. - mb22

Soha nem mondható egy Clasico nyugodt meccsnek. Még ha a körülmények nem is indokolják, a meccs maga mindig feszült. Mindkét csapat meg akarja mutatni, hogy ki a nagyobb. Valójában nem más az egész, mint faszméregetés. Úgysem ez a két meccs dönt a bajnoki címről, nincs más jelentősége, mint elmondani magunkról, hogy “mi voltunk a jobbak” meg hogy “ők milyen buzi egy csapat”. És ez sem fog másról szólni.

rmvsfcb.jpg

A Barca eddig veretlenül, 11 ponttal a Real előtt megy, vonul mellkasokat kidüllesztve a bajnoki cím felé, a Real meg leszegett fejjel kullog sokkal lemaradva. Fontosnak mindenképp nevezhető a tét, a három pont. Amennyiben a Barca begyűjti, és a Real megnyeri az elhalasztott, Leganes vendégeként vívandó szuperrangadót, a két csapat közt véglegesül a 11 pont differencia, ami könnyen lehet, döntő fontosságú lesz a hajrában. Döntetlen esetén maradna természetesen a 8 pont. Ez önmagában szép, de a 11-től veszélyesebb azért. Vigyázni kell. Akármilyen hihetetlennek hangzik (#janem), az is megeshet, hogy a Real nyeri a meccset, és felzárkózik öt egységre. Ez viszont azt jelenti, hogy két megbotlás, és az előny nem itt van. A Barca malmára hajtja a vizet, hogy akárhány ponttal is zárjuk 2017-et, a tabella top4 csapata ellen mindhárom meccset otthon fogja 2018-ban megvívni Ernesto hadserege, ami lényeges előnyt jelent.

15138711806167.jpg

És akkor kanyarodjunk rá a meccsre. Feszültség lesz, ez tiszta sor. Várok továbbá jó sok hazai mellett egy-két vendég sárga lapot is, és Ramos vagy Casemiro kiállítását. Nehéz dolga lesz a védelemnek, főleg Piquének. Vermaelen a kis csapatok ellen remekelt, de ne feledjük el, ez a Bernabeu, ahol holnap helyt kell állnia. Gyorsaságilag egyértelműen nincs meg a belső védelem. Umtiti onnan a leggyorsabb, ő nem bevethető. Erre jó lenne nem rábaszni. A kapus poszton nincs kérdés, Ter Stegen 200%-ot adott eddig is, és a lelkesedése egyre nő, a tudása pedig végtelen. Nem kell miatta izgulnunk. A szélen a Semedo-Alba páros a logikus, előttük Busi, Iniesta, Rakitic és Paulinho, csatárban Messi és Laller a hentes.

nintchdbpict000318921098.jpg

A csapat stabilitását mi sem tükrözi jobban, mint a veretlenség. Olyan helyeken sem adta meg magát a gárda, mint a Metropolitano, a Mestalla vagy Torinó. A Depor elleni játékot ha ctrl+c-ctrl+v-vel át lehetne ide menteni, még spekulálni sem kéne, kb. meglenne a reális meccskép. Az elejét kell meghúzni, jobban mint fogja a Real. Ha akkor előnybe tud kerülni a csapat, a Madrid eleinte óvatosan, majd egyre bátrabban ki fog támadni az egyenlítésért, ott a stabilitás mellett a letámadás magas fokára lesz szükség, ha jó eredménnyel akarja a brigád meglepni a Culékat Karácsonyra.

1500635005_044112_1500635254_noticia_normal.jpg

Ne maradjon ki a jóból a Real sem, egy-két szónyi helyet préselek nekik is. Idén nem igazán láttam Real-meccset, így nem tudom, mit játszanak, milyen focira lehet tőlük számítani. Az eddigi eredmények azért sokat sejtetnek, de ez ilyen meccsen nem lehet ezekre építeni, hiszen mindenki maximálisan fel fogja magát szívni. A kezdőjük valószínűleg a gálakezdő lesz, Navassal a kapuban, Carvajal, Ramos, Varane és Marcelo védezeknek, előttük Kroos, Modric és Casemiro, legelőre pedig Ronaldo, Benzema és valaki harmadiknak, jó eséllyel Bale. Ez a várható, persze hogy meglép-e valami merészet Zizou, azt nem tudom.

A végére egy-két személyes mondat. Nekem 2017-re ez az utolsó posztom! Minden kedves olvasónak nagyon szépen köszönöm az idei figyelmet, remélem élvezetesek voltak a munkáim! A Fa alá sok szépet, a tányérokra sok finomat, a felespoharakba jó erőset, a házakba sok nevetést és boldogságot kívánok Karácsony alkalmából, és egy sikerekben gazdag 2018-at! Köszönöm, januárban találkozunk!

(Képszerkesztő: PT10)

A bejegyzés trackback címe:

https://worldoffcb.blog.hu/api/trackback/id/tr2813518713

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása