Olyan régóta készül már ez a poszt, hogy azt egy vállalatnál már projektnek hívnák, de talán végre megvagyunk vele. Lényegében itt most valamivel több, mint öt hét eseményeit tervezem összefoglalni, vagyis jó tömör lesz. Jó szórakozást.

Ismeretes ugye, hogy Ronald Koeman menesztését követően - egy rövid interregnumtól eltekintve, amikor Sergi Barjuán irányította a nagycsapatot - Xavi vette át a Barca edzői posztját, ami egy nagyon jó dolog. Igazából ez nem feltétlen azért nagyon jó dolog, mert Xavi a világ legjobb edzőinek edzője, tekintve, hogy a futball igazi színterén ilyen minőségében még nem bizonyított. Laporta döntése jelen pillanatban egyfelől azért tűnik a legjobbnak, mert ezzel visszatérünk a gyökereinkhez. Egy akadémián felcseperedett, aztán nem csak klub, de futball-legendává lett játékos hazatér, és edzőként ő lehet az, aki kihúzza a nyakigszarból a csapatot, és aztán nagy dolgokat ér el vele. Laportának pedig ez volt a második első olyan sportszakmai döntése, amellyel a szurkolók hozzáállását jelentősen befolyásolta.

Másfelől azért kifejezetten örvendetes Xavi ittléte, mert Messi távozása után egy űr alakult ki az öltözőben, kezdett az egész a szétesés felé tendálni. Nem voltak meg fejben az egyes emberek, dekoncentráltak voltak, közben mindenkire nagyobb teher vagy felelősség jutott. Ennek eredményeképp a játék romlott, Koeman már nem tudta összefogni ezt az egészet, és a kirúgása előtti meccs után én magam is azt voltam kényszerült mondani, hogy amíg nem rúgják ki, én megköszöntem a meccsnézési lehetőségeket, erre nem éri meg időt pazarolni. Mert ugye a futball az mára egy szórakoztató tartalom lett. Milliárdok repkednek azért, hogy aztán több milliárdokat hozzanak az által, hogy milliárdokat szórakoztatnak. Az viszont, amit a Koeman-csapat csinált, minden volt, csak nem szórakoztató. És oké, 3100 forint a tévé számla, de annyit nem ért az egész.

Na de aztán jött Xavi. Az a Xavi, aki egész karrierje, és - bár nem ismerem személyesen az urat, de meg merem kockáztatni - egész élete minden mozzanatában profi módon cselekedett, viselkedett, beszélt. Higgadt volt, megfontolt, hiszen ő maga is tudta, hogy ha fejjel megyünk a falnak, akkor maximum jó nagyot koppanunk, de azt át nem törjük. Még sok évvel ezelőtt beszélt arról talán Guardiola, hogy Xavi szándékosan lassította a játékot a kapott gól után. Ugyanis szentül hitte, hogy mindenkinek fel kell dolgoznia fejben, mindenkinek össze kell magát szednie, és utána lehetett elkezdeni azon dolgozni, hogy akkor most mi is rúgjunk egyet. És ide pont egy ilyen higgadt és megfontolt edző kellett, és kell is. Mert ezt a csapatot össze kell rántani.

Xavi edzői felfogása sem változott egyébként ahhoz képest, amit játékosként képviselt. Az első perctől kezdve érezhető, hogy ésszel akarja játszani a sportot. Megfontolt és higgadt döntéseket vár el a játékosaitól, és ami talán mindennél fontosabb, hogy profi hozzáállást. Nem véletlen az olyan szabályok, mint, hogy mindenki másfél órával az edzés megkezdése előtt megjelenik a Ciutat Esportivában, ennek megszegése pénzbüntetéssel jár, vagy, hogy nincs otthon zabálgatás, hanem mindenki együtt reggelizik és ebédel, szigorúan betartva a személyes diétáját. Ezek a siker alapjának egy része, a másik az egység. Egységben az erő, így a mondás, és Xavi ezt akarja megvalósítani egyfelől a közös kajálgatásokkal, másfelől a játékos feladatokkal edzéseken, vagy éppen a repülőn nincs telóbaszkodás szabállyal.

Emellett pedig el is kezdett szépen építkezni. Szignifikáns változás még egyelőre nem látszik, és nem is várható el. Összességét tekintve a meccsek nem lettek jobbak, a játék pedig még mindig több elemében szar. Viszont vannak javulások. Példának okáért elkezdtünk próbálkozni az ésszel való futballozással. Ahelyett, hogy egyes játékosok Zrínyiként kitörve rohannának bele az ellenfél kardjaiba, inkább igyekszünk kicsiben lejátszani a dolgokat. Visszatért például a kis területen háromszögezés, ami kiváltja azt, hogy az adott védőt muszáj legyen kicselezni, és így jelentősen megnőjön a labdavesztés lehetősége. És nem csak, hogy szebb az, amikor hárman egyérintővel kipasszolnak egy játékost, de sokkal biztosabb, és utána is sokkal több opciót kínál fel. Ehhez nyilvánvalóan nagyon pontos helyezkedésre van szükség, és a mester elvárásainak tökéletes teljesítéséhez még kell egy csomó gyakorlás, de a szándék egyértelműen megvan.

Szintén számot tevő, hogy az ellenfél térfelén, és különösen a tizenhatosa környékén mennyivel megnőtt a labdaszerzések száma. Pontos számadatot erre egyelőre nem találtam, de aki nézte a meccseket, az tudja, miről beszélek. Tulajdonképpen úgy néz ki a dolog, hogy labdavesztésnél nem indul el mindenki vissza, hanem szépen maradunk fent, és mindenki azon dolgozik, hogy minél hamarabb, minél magasabban tudjunk labdát szerezni, hiszen akkor nem kell a támadó fázisból pillanatok alatt védekező fázisba rendeződni, majd labdaszerzésnél vissza támadóba. A védelem továbbra is tökig feltolva, a félpályán marad, a szárnyvédők közül az segít be, akinek az oldalán labdát vesztettünk, Sergio előre rongyol, és az oldalán a Nico-Gavi-DeJong triumvirátus aktuális két tagja is csak a labdaszerzésre koncentrál. És ha ez nem sikerül, akkor zárunk vissza.

Na most ennek nyilvánvaló a hátulütője, hiszen ilyenkor a tökig feltolt védelem mögött jókora üres terület tátong. Az ellenfél meg nyilvánvalóan nem olyan hülye, hogy Araujo és Dest oldalán indítsa meg a kontrát, hanem a másik CB mellett futtatják a gyors játékosaikat, ezzel helyzeti előnyt generálva. Ékes példa volt a sebezhetőségre a Betistől kapott gól: Lenglet mellett belőtték a labdát, a helyzeti előnyét kihasználó Ruibal elvitte a tizenhatosig a labdát, ahol a második hullámmal érkező Tello berántotta Destet, lepasszolta Juanminak, aki ezt követően üresen gurított a kapuba. Ezek azok a helyzetek, amelyekben bőven van még hova fejlődni, ugyanakkor a feltolt védelem mindig magában fogja rejteni ezt a kockázatot. Az egyetlen megoldás erre a letámadás hatékonyabbá tétele, és a védelem felkészítése arra, hogy bármilyen kontraszituációban jó döntéseket hozzanak, élesben is.

És akkor nézzük végezetül, hogy mik azok a problémák, amelyek arra várnak, hogy vagy Xavi, vagy a vezetőség megoldjon. Elsősorban a legnagyobb probléma jelenleg a támadó szekcióban van. Ansu Fati a szezon kezdete óta kifejezetten sokat sérült, Braithwaite szintén még hónapokig nem elérhető, Agüero jó eséllyel be is fejezte, így marad az eddig szinte csak a padot koptató Luuk de Jong, az eddig idén nagyot nem alakító Memphis, és a szeleburdi, de az utóbbi meccseken színt hozó Dembelé. Ehhez jön még a nagy meglepetésre brillírozó Abdessamad Ezzalzouli, akitől azonban tapasztalatlansága miatt nem várható el, hogy húzóemberré nője ki magát. Egészen rossz állapotok uralkodnak ezen a tájékon, és ezt télen muszáj lesz orvosolni, hiszen az impotencia olyan magas szinteket súrol, hogy lehet akármilyen jó a játék, jelenleg nem vehető biztosra a nemzetközi kupaindulás. Az természetesen, hogy ebben a kritikus anyagi helyzetben kit sikerül eladni vagy megvenni, már egy egészen másik helyzet, egyelőre Dani Olmoról, Ferrán Torresről és Karim Adeyemiről szólnak a hírek, de senki nem lenne olcsó.

Xavi lényegében a további kitartó munkájával tud javítani a csapat játékán. Kezdenek kontúrozódni az elképzelések, amelyeket idővel teljesen át fog tudni adni a csapatnak. Tele van a kerete fiatal játékosokkal, akik az akadémiáról kinőve elszánt, tehetségesek és siker-orientáltak, kiemelten fontos, hogy rájuk miként számít és épít. Jelenleg ez a szegényes kerete van, amelyben bár potenciál rejlik, de egyelőre nem várható semmilyen komoly eredmény tőle, idővel azonban a kemény munka meg fogja hozni a gyümölcsét. Ez az utóbbi időben elcsépelt demagógia lett, hiszen egyik edző sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de fontos azt látni, hogy Xavival nem egy új edző, vagy egy új remény érkezett csupán, hanem egy új korszak. Az a korszak, ahol a korábbi sikereink útján haladva igyekszünk vissza a csúcsra.