worldoffcb

La Copa

Barcelona - Cultural Leonesa meccsértékelő

2018. december 07. - PT10

Azért szeretem a különböző típusú versenysorozatokat, mert mindegyiknek van egy meghatározható stílusa, célja, mely megkülönbözteti a többitől. A liga az azonos szintű (?) csapatok hosszan tartó versenyfutása, melyben rengeteg tényező játszik szerepet. Számít a keret mélysége, a sérülések hossza, a játékosok hosszútávú fizikai állapota, és még csomó minden. A BL az elit játszóköre: itt ősszel a legjobbak közül is kiválasztódik az úgynevezett "legeslegjobb", majd ez a 16 csapat elképesztő csatákban leöli egymást tavasszal, mire csak 1 csapat marad a végén.

47466636_2441068065921861_311848122139541504_o.jpg

A kupasorozatok teljesen mást célt hivatottak szolgálni, és talán ezért számítanak a legérdekesebb versengésnek. Ezek a legszínesebb sorozatok, hiszen lehetőséget nyújtanak 2 teljesen külön világ találkozásához. Ezek a világok az úgynevezett osztályok, a köztük lévő különbséget pedig talán nem kell elmagyarázni. Az angol FA Kupába pl. az ország összes bajnokságából beengedik a csapatokat, ezért elméletileg találkozhatna pl. a Liverpool egy kilencedosztálybeli csapattal. Ez a gyakorlatban nem szokott előfordulni, de azért 3 osztálykülönbség simán létrejöhet. Mivel ebben a sorozatban egymeccsesek a párharcok, így nem ritkák a nagy meglepetések sem, amikor egy sokkal kisebb csapat ver meg egy Premier League-nagyágyút. 

47240860_2441874129174588_4991228236810682368_o.jpg

A Spanyol Kupa más minőséget képvisel, mely a szabályzatnak és a csapatok közti szintkülönbségeknek köszönhető. Az angol bajnokság a világ legjobban fizetett futballbajnoksága, ahol a TV-s pénzek megfelelő elosztásából adódóan sokkal kisebb a pénzügyi különbség első és utolsó között, ezért is engedhet meg magának jóval nagyobb üzleteket a Fulham, mint a Huesca. Ezekkel arányos a különböző osztályok közötti különbség is: Angliában egy harmadosztályú ellenfélnek tényleg lehet esélye megverni egy elsőosztályút egy szerencsésebb napon, azért ez Spanyolországban nehezen lenne elképzelhető, főleg a kétmeccses lebonyolítás miatt. Ez a Spanyol Kupa legnagyobb problémája, hogyha egy meccset elszúrtál, akkor ott a második esély. Ezért nem veszi komolyan ezt a fázisát egyik nagy csapat se, ezért küldik be a tartalékokat, és ezért nincs soha valós esélye a kisebbeknek nemhogy a győzelemre, de az utolsó körökbe jutásra sem.

47395437_2441109412584393_3590358686817583104_o.jpg

Ugyanakkor részünkről ez az előnye ennek a lebonyolításnak, hogy játszhatnak azok, akiket amúgy kevesebbet láthatunk. Esély lehet a padozóknak kezdőcsapatba kerülni, illetve a B-csapatból érkezőknek bemutatkozni. Azért teheti meg ezt a klub, mert így is sokkal jobbak vagyunk az ellenfélnél. Ha komolyan veszik a játékosok a találkozót, akkor olyan sima meccs születik, mint most. A szurkolóknak is tökéletes, hiszen focit kapnak pénzükért, és a játékosoknak is önbizalomlöketet adhat egy-egy jó szereplés.

És akkor a végére maradt a legfontosabb tudnivaló: bármit is látunk a pályán, azt egy két osztállyal lejjebb lévő ellenfél ellen látjuk. Más versenysorozatokra vonatkozva nem következik semmi ezekből a meccsekből. Ennek tudatában lássuk a játékosértékelőt.

Barcelona - Leonesa 4-1

47454701_2441145465914121_1869459196475342848_n.jpg

Cillessen - 3 nagyobb védése volt, abból egy nagy duplázás- kár, hogy így is gól lett belőle. Nagyon gyenge volt az ellenfél, szóval nem igazán kellett dolgoznia. 7

Semedo  - Megint a jobb oldal volt intenzívebb támadásban, ebből pedig Semedo bőven kivette a részét. Szerintem készen áll a stabil kezdőcsapatra. 7.5

Chumi - Őt is megismerhettük rendesen, kezdetben középhátvédként, majd Semedo leszedése után jobbhátvéd pozícióban. Nem igazán volt sok dolga, ahogy ez elmondható az egész védelemről, szélen pedig már nem kellett mutatnia semmit, annyira sima volt az eredmény addigra. 7

Vermaelen - A munka nagy részét rutinból elvégezte, de talán a gólnál ő aludt be a kelleténél jobban. Azért örülök, hogy végre visszatért, játszhatna pár meccset Pique helyett. 7

Miranda - Nekem nem igazán tetszett ez a produkció. Főleg az első félidőben volt feltűnő, hogy mennyire nem tudta/merte segíteni a támadásokat. A második játékrészben talán Ernő nyomására többet futkosott fel, de azok is nagyon erőltetett mozgások voltak viszonylag kevés sikerrel. Több kell. 6.5

47574825_2442077955820872_5326908050143969280_o.jpg

Oriol Busquets - Az új Busi, kimondani is fantasztikus. Kiváló meccs volt ez neki a kibontakozásra, hiszen védekezéssel nem kellett kifejezetten sokat foglalkozni, így pedig kellő energia maradt arra, amit majd elvárunk tőle: a játékszerezésre. Helyenként még pontatlan, de ennél többet szerintem felesleges lenne elvárni tőle jelenleg. Pár év, és ha minden jól megy, számolhatunk vele a kezdőben. 7

Rakitic - BRÉKÓ BRÉKÓ: Megszereztük Rakitic meccs előtti és közbeni gondolatait, melyet változtatás nélkül közlünk nektek:

A meccs előestéjén, kerethirdetés előtt felségének, Raquelnek: 

Na aranyom, másfél év után végre eljött az idő, melyre annyira vártál! Ezen a héten egyszerűen kizárt dolog, hogy focizzak hétköznap. Úgyhogy készülj, döngető esténk lesz, szerelmem!

1 órával később, kerethirdetés után: 

Faszooooooom!

Meccs előtt 2 órával:

Jó, akkor viszek magammal a padra egy kis párnácskát, zsebkendőt, fülest és 4k-s thaipornót, kellemes lesz ez a másfél óra. 

Meccs előtt 1 órával, kezdőhirdetés után:

Ernőőőőőbazdmeg a lófasznak is van vége! Há nóóómális?? Ki ellen játszunk egyáltalán? Cultural Leoesa? Kultúra, mi? Hát adok én nektek kultúrát vazze'!

Majd röhögve kiosztott 3 gólpasszt, félidőben leült a padra, jólesően megnyitotta a Pornhub Premium-ot nem tudván, hogy a következő 130 meccsét végig fogja játszani a Barcelonában. 9

47400364_2441171955911472_6434045362289246208_o.jpg

Alena - Szolid performansz az új mezben. Semmi különös, de a mezőnymunkát szépen elvégezte. 7.5

Denis - El kell ismerni, ez a 2 gól tényleg nagyon szép volt, de még mielőtt valaki elkezd háborogni, hogy a srác miért nem játszik, leírnám, hogy 8-nál hagytam abba a sikertelen cselei számolását, eközben pedig egy jót sem sikerült lejegyeznem. Ez egy harmadosztályú ellenfél ellen pedig tényleg gáz. 8

Munir - Szerintem Munirnak a gól volt az egyetlen célja szerda este, mert miután viszonylag korán sikerült betalálnia, be is fejezte a mérkőzést. 6.5

Malcom - Előkészítésben jeleskedett inkább, kiemelendő a Munirnak adott gólpassza a kapufa előtt, de azért az a fejes is szép volt. Sajnálatos a sérülése, remélhetőleg nem akasztja meg a fejlődést. 7

 

Busquets - A minimumot nyújtotta, többet pedig felesleges lett volna. Egyébként az angol közvetítésnek hála megtudtam, hogy a sorozatban kötelező legalább 7 csapattagnak egyszerre pályán lennie, ez megmagyarázza, hogy miért nem hozott magával több B-csapatbeli játékost Ernő, és miért Busquets állt be a félidőben Rakitic helyett. 7

Puig - Az a gólpassz mindent elmond. Vele kapcsolatban csak annyi félelmem van, hogy 19 a srác, már feltűnt, de átlagban 22-23 éves korukban kerülnek fel az akadémisták a nagycsapathoz. 4 év pedig még nagyon sok idő. 7

Pesszimizmus

Barcelona - Villarreal meccsértékelő

2018. december 04. - PT10

A szokásos 4-3-3 és 4-4-2 váltogatását láthattuk vasárnap délután Messi középen szerepeltetésével, két oldalán Coutinho és Dembele rohangált, mögöttük Alba és Semedo segített. Ha csak a neveket nézzük, akkor egyértelműen erősebbnek tűnhet a bal oldal Albaval és Coutinhoval, hisz mindketten jobb (?) játékosok párjuknál a túl oldalon. Azonban az ilyen esetek miatt szokás azt mondani, hogy "papíron", hiszen meccsek óta nem ez a valódi helyzet. 

A Semedo-Dembele páros rendkívül gyors és robbanékony, ezáltal pedig egy nagyon veszélyes jobb szélt képeznek. Hónapok óta a védekezés a nagy kérdés náluk. Ha azt sikerül elvégezni, akkor nagyon effektívek tudnak lenni támadásban, azonban ha ha gondjaik vannak hátul, akkor általában elöl is használhatatlanok szoktak lenni. Ezen a meccsen előbbi történt: gyakorlatilag ők ketten képviselték a támadások előkészítését, mert Messi középcsatárként nem vett részt a támadásépítésben a meccs első felében. 

47342884_2436194466409221_1073552248438521856_n.jpg

Sikerült elegendő helyzetet kidolgozni és az eredmény is kielégítő, azonban mégis hiányérzet alakul ki bennünk. Hátul nem volt sok dolga a csapatnak, azonban így is sikerült összehozni egy hajmeresztő hibát, amiből kapufa lett. Az ilyen esetek mutatják meg a védelem bizonytalanságát, melyből később még nagyobb bajok is lehetnek. Közben elöl hiába vannak meg a helyzetek, azok vagy olyanok, amilyenek, vagy a köztük mutatott játékkal van gond. 

Tekintve, hogy a meccs a szokásos minimumjátékkal aratott győzelem volt, így inkább az idei problémák újbóli részletezésével tölteném fel a sorokat. A védelem rengeteg gólt kap, de itt hiszek a fejlődésben, és ezt a meccset végre sikerült lehozni Stégának, úgyhogy talán elindulhat a pozitív irányú fejlődés. Támadásban az egyéni teljesítményekben látom a problémát, azonban vannak kiugró pozitív példák is, pl. Dembele ezen meccsen mutatott játékával nagyon meg vagyok elégedve.

47300145_2436184649743536_1618757840829153280_o.jpg

A probléma a középpálya, ami kicsit ironikus elnézve, hogy itt lenne a legtöbb opciója az edzőnek. Ez az a harmada a pályának, ahol a legtöbb esemény történik, és pont emiatt az itt játszó játékosok teljesítménye van a legnagyobb hatással a játék egészére. Múlt évben érezhető problémák voltak a keret ezen felével, de idén már sikerült úgy alakítani az igazolásokat, hogy jobban megfeleljen a keret Ernő elképzeléseinek. 

Úgy hiszem, minden problémánk a rotálás hiányából akad. Busquets és Rakitic fantasztikus játékosok, de mindketten 30 évesek, akik nem tudnak erejük teljében végigjátszani minden meccset. Nyáron VB volt, gyakorlatilag nem pihentek másfél éve, idén pedig tényleg minden meccset végig kell játszaniuk. Mostanra ez a túlhajszolás erősen meglátszik a teljesítményükön, és ha nem lesz változás, a Barcelona szerintem nem fogja megélni az elődöntőt (se) a Bajnokok Ligájában. Az az időszak februárban kezdődik, úgyhogy lassan el kellene kezdeni pihentetni őket, különben már késő lesz. 

47314337_2436168613078473_7758936713182838784_o.jpg

Coutinho jelenthetne megoldást, de ő nem váltja ki azokat a feladatokat, amit a másik két játékosnak kéne. Mégis, ha Malcom többet szerepelne, akkor Coutinho hátrahozható lenne, ha minden kötél szakad. Busquets helyett egy valós alternatíva van, ő pedig Rakitic, mondanom se kell: ez szopás. Egyik középpályást még be lehet áldozni, de akkor a másikat mindenképp pihentetni kell. Ott lenne Arthur vagy Vidal, majd ha mindkettő egészséges lesz, meglátjuk, berakja-e őket egyszerre Valverde. Denisben érthetően nem bízik, Rafinha megint meghalt, úgyhogy ideje lenne elővenni rendszeresen Alenat. Mint láthatjuk, opciók vannak, már csak élni kéne velük.

Barcelona - Villarreal 2-0

 47273218_1227949250679707_3329198222517207040_n.png

 

Stegen - Az elmúlt pár meccsen bizonytalanabbnak érzem, ez most a kommunikációs hibában mutatkozott meg Lenglettel. Szerencsére nem lett gól belőle. Emellett kisebb védéseket kellett bemutatnia, szóval semmi extra. 7

Semedo - Mostanra egyértelműen sikerült eldöntenem: jobb Robertonál a poszton. A támadásoknál egyre jobban érzi, mikor hol kell lennie, és szerintem a védekezése is folyamatosan javul. Hosszú még az út, de hiszek benne, hogy következő szezonban már nagyon magabiztos kezdő lesz. 7.5

Pique - Évek óta kitartanak az időszakai. Októberben a nagyon rossz volt, most éppen a nagyon jót éljük. A gólja mellett a védekezése is nagyon feltűnő volt. Egyetlen aggodalmam, hogy ő is minden meccsen ott van, Umtiti és Vermaelen hosszabb sérülései miatt elengedhetetlennek érzem egy belső védő vásárlását januárban. 8

Lenglet - Bizonytalan a srác, több kisebb hiába mellett volt az az óriási félreértés Stegennel is. Volt már jobb meccse nálunk, nem is egy. 6.5

Alba - Pár meccse ő is visszavett a tempóból. Egyelőre nem érződik meg, de hatalmas szükség lehet rá tavasszal, szóval a többiekkel egyetemben lassacskán pihentetni kéne. Ja várj, nincs más balhátvéd a keretben... 6.5

Busquets & Rakitic - Azt hiszem, fentebb mindent kifejtettem. 6

47395424_2436255213069813_3988832975012757504_n.jpg

Vidal - A szezon eleji gyengélkedést maga mögött hagyva egyre több szerepet vállal és egyre látványosabban játszik. Társai és a chilei fizikai állapotát figyelembe véve úgy érzem: hosszabb ideig a kezdőben kéne maradnia, senkinek se ártana ez a döntés. 7

Coutinho - Kezd komolyan aggasztani a brazil idei formája, mert nem sok érdekfeszítőt mutatott ebben a szezonban. Eddig ki lehetett magyarázni azzal, hogy nem középpályás, de elöl azért jóval többet várnék ennél, főleg ha Messi sincs a helyzet magaslatán. 6

Messi - Nem sok minden jött be neki sem, viszont az a gólpassz fantasztikus volt. 7

Dembele - Mint ahogy már írtam, meg vagyok elégedve a teljesítményével, most éppen ő jelentette a csapat eszét támadásban. Ha sikerül megtanulni viselkedni, akkor a balhéit maga mögött hagyva a csapat meghatározó egyéniségévé nőheti ki magát. 7.5

 

Alena - <333333

Gond

Atletico - Barcelona meccsértékelés

2018. november 25. - mb22

45324883_2393372230691445_897061523870973952_n.jpgA legnagyobb gond nem maga a gond, mint tény. Ennél sokkal nagyobb gond az, hogy ezt a gondot a felelősök vagy nem akarják, vagy nem tudják felismerni. Vagy szimplán felismerik ugyan, de nem változtatnak rajta. És ebből erednek az olyanok, mint ez a meccs is. Tökéletesen leírja a helyzetet az, hogy admintársaimmal gyakorlatilag ketyegő bombaként dobáltuk egymásnak az értékelő lehetőségét. Ez nem így bevett. De erről egész egyszerűen kínzás írni. 

103203117.jpgNamost amit egy ilyen meccstől vártunk:

1. Dinamikus játék a Barca oldaláról. Azt ugyebár mindenki álmából felkeltve is tudja, az Atletico Madrid immáron sokadjára masszívan összerakott védekezése egyetlen módon törhető fel: gyors oldalváltásokkal, és minél több mozgással a vonalak közt. Mivel erre nem volt most ott Coutinho, vélhetően ilyen feladatot kapott Szarturó Vidal, aki többé kevésbbé meg tudta oldani ezt. Messi megint megkapta a szokásos kötetlen szerepet, de ezzel gyakorlatilag nem ment semmire, tök egyedül maradt rengetegszer. Kell továbbá ehhez a védelemfeltöréshez egy agilis, harapós (nem szó szerint...khömm...) csatár, aki egyszerűen megőrül, csak hogy gólt lőhessen. Érdemes felpakolni néhány, a váratlant meghúzni képes játékost, aki sebességével, párharcnyerő képességével és pontosságával hamar megbontja a védelmet. És néhány olyan védekező játékos, akinek ugyan kevés dolga lesz minden bizonnyal, de 1) tud iszkolni ha szar van 2) nem csinál fölösleges faultokat. 

2. Romboló, de eredményes foci az Atleticotól. Simeone az első perctől kezdve ugyanazt a játékot játssza. Az adott ellenfél stílusához alkalmazkodva a lehető legmagasabban labdát szerez, majd minél több emberrel megindulva másodperceken belül befejezi a kontrát. Neki nem kell a labda. Tartogassa, aki akarja. Ő szarik bele. Neki legjobban a labda elleni játék fekszik. És ezt meg is csinálta. A Barca eljátszadozott, az Atletico pedig amikor tudott, kontrázott. És kivárt egy védelmi hibára. 

103203111.jpgÉs ezt kaptuk belőle: a Barca gyakorlatilag semmilyen jelét nem mutatta annak, hogy fel kívánja törni az ellenfél védőfalát, aki lazán letolódta a hosszú percekig elhúzódó oldalváltásokat. Coutinho hiányában Messi meglehetősen magányos volt, nem igazán tudott kinek passzolni, vagy nem kapott labdákat, ezért nem meglepő módon a védelem előtt tanyázott, nem egyszer. Az Atletico "rákényszerítette" a fociját a Barcára. Ugyan ez annak is betudható, hogy a csapat végig asszisztált Simeone elképzeléseinek, akkor sem festett jól. Zsinórban másodjára pedig mégannyira sem.

És itt vissza is kanyarodnék a felütéshez: ez a gond. Zsinórban másodjára. Olyan nem nagyon kéne, hogy előforduljon, hogy egymást követő két meccsen úgy marad nyeretlen a Barca, hogy még csak nem is számított esélyesnek. Hogy kvázi le lett focizva. És ez nem az első ilyen két meccs. És a fejesek nem tesznek semmit. Nem akarom egy ember nyakába varrni az egészet. Nyilvánvalóan nem csak Valverde tehet erről. De benne van. Nyakig. És mindenki ül a kis székében, nézi a számlájára áramló pénzt, a szezon meg közben folyamatosan úszik el. Na EZ itt a gond. Köszöntem, jóéjt. A csapatot mindenki értékelje ki kénye kedve szerint. Fröcsögéshez nincs kedvem, mást meg sajnos nem tudnék róluk mondani. 

(csak mert ez sosem maradhat el:)

Atletico Madrid 1-1 Barcelona (Costa, illetve Dembélé)

Ez van.

Barcelona - Betis meccsértékelő

2018. november 13. - mb22

lionel-messi.jpgEz van. De miért van ez? Na ez egy kurva jó kérdés. Persze, értem én, mindenkinek becsúszhat csúnya vereség. Még otthon is. Az egyetlen dolog, amit számomra felfoghatatlan, hogy ilyen mély kerettel hogy csúszhat be állandóan egy ilyen formaingadozás.

Valljuk be, a Betis a meccs minden periódusában ránk erőltette, amit akart. Valverdének pedig minden fegyvere úgy fagyott be, mint a németeké az orosz télben. Pedig valahol erről ő maga tehet. Túl van hajszolva a csapat nagy része, a sok lehetőség ellenére minimális a variálás. Ebből aztán fáradtság, abból pedig dekoncentráltság, amiből hibák sorozata adódik.  

images_3.jpegAz egyik nagy hiba – szvsz – Messi azonnali kezdőbe nevezése volt. Mint azt megszokhattuk, Messi pályán léte egyszerűen azt vonja magával, hogy mindenki tőle várja a csodát. Mindenhol ott kell lennie, mindent meg kell oldania, rugdosnia kell a gólokat, vissza kell lépegetnie. Mert ezt ő tudja a legjobban. De ez nem azt jelenti, hogy csak ő tudja. Ez nem esik le senkinek, és ezért ragad minden meló Messi nyakában. A sérülése alatt mutatott csapatjáték csírái voltak csak láthatóak. Persze, nem volt ott a játszópajti Coutinho, de lett volna helyette Malcom. A kevés együtt töltött idő miatt azonban nem nagyon érezték egymást. És akkor megy megint a mutogatás, hogy Messi nem segített, nem tette oda magát. Pedig de. 2 gól visszatérőként annyira nem rossz. A többiek nem alkottak egységes csapatot körülötte. A futballban 11 nem egyenlő 10+1-el. Nem egyenlő 11, csapatként funkcionáló ember 1 varázslóval, körülötte pedig 10 másikkal, aki várja a varázslatot. Így nem lehet kiütni egy ilyen összeszedett, koncepciózus csapatot. Mindegy. Túl kell tudni ezeken lépni, és fejlődni. 

real-betis-stun-barcelona-4-3-in-la-liga1542018278.jpgBarcelona 3-4 Betis (Messi 2x, Vidal, illetve Junior, Joaquin, Lo Celso, Canales)

Ter Stegen – azért nem verném ezt most el a hátán, mert – mint most megtudtuk – ő is ember. Elképesztő formában védett egészen eddig, és ezután is abban fog. Bele kell, hogy férjen egy baki. Nem a legjobbkor jött, de korántsem ezen ment el. 6

Védelem – úgy kompletten kell ezt most nézni, nem nagyon lehet különbségeket tenni. A gólok nagy részénél eleve vert helyzetben voltak a lendületből érkező Betis ellen, gyakran 4v5-ben, ez meg így nem működik. A negyedik gól abszolút elkerülhető volt, Canales a semmiből előzte meg talán Lengletet, mégsem sikerült tisztázni. Az idei teljesítményük a nagy egészet nézve kalap szart nem ér. Vannak itt-ott jó egyéni teljesítmények, de nem megyünk vele semmire. 4 

Középpálya – persze túlhajszoltan nem egyszerű, nem lehet csodát várni. Van lehetőség bőven a forgatásra, ez mégsem történik meg. Erről nyilván nem ők tehetnek, ők csak szenvedői ennek. És ez most rendesen kijött. Hármuk közül talán Arthur egy hangyányit kiemelkedett, de alapvetően szar volt az egész. Átjáróház volt, nem egyszer zártak vissza későn, és a Betis kontráinak premier plánból voltak szemlélői. Nyilvánvaló: ez így hosszú távon jóhoz nem fog vezetni. Mindent egyébként Rakitic két teljesen felesleges, ostoba sárgalapja koronázott meg. Amennyit hajt, nem csoda, hogy kicsit szétesett mostanra, csak a téli szünetig van még pár forduló, ahol nem ártana a jelenléte a pályán. Ebben a két sárgában benne éreztem mindent. 3

Messi – mint azt már mondtam, az nagyon jó, hogy Messi hiányában mindenki átvesz valamit a szerepéből, és a csapatjáték, csapategység pótolja. De amikor ő a pályán van, ebből valahogy semmit nem valósít meg a csapat. Ismét előállt az az áldatlan helyzet, hogy akkor varrjunk mindent Leo nyakába, ha már itt van, ő úgyis átvinné egy békemenetnyi emberen, aztán majd be is ő fejezi. Ezért érezhető az, hogy nélküle más a csapat. Mindenki játéka stabilabbnak tűnik. És ez nagyon nincs rendjén. 8

Suárez – persze, adott lenne a feladat, lássa el Messi, és a többi csapatrész labdákkal. De ha ebből csak Messi funkcionál megfelelően, akkor ez nehezen kivitelezhető. A mezőnymunkája a mostanság megszokottnál silányabbra sikeredett. 6

Malcom – amit jól csinált az Inter ellen, abból most semmi nem látszott. Nem volt pontos, nem érezte, kinek, hova, mikor kell labdát adnia. Ennyit tesz a hanyagolás. 5 

Vidal – egyedül ő az a csere, akiről érdemes pár szót ejteni. Amikor pályára lép, úgy megy, mint a vadbarom. Ha kellene, fejjel menne mindenhova oda, nincs elvesztett labda. Valamint remek érzékekkel kapcsolódik be a támadásba, és a befejezéseire sem lehet sok rosszat mondani. Nagyon nagy hiba nem játszatni. Vert helyzetben, beállva adott 1 gólpasszt és lőtt ugyanennyi gólt. 7

Egy megnyert döntetlen

Internazionale - Barcelona meccsértékelő

2018. november 09. - mb22

45256750_2393435944018407_7883649111621107712_o.jpgAggasztó probléma marad továbbra is az idegenbeli szériánk a Bajnokok Ligájában, bár ha csak ezt az évet nézzük, nem olyan rossz a helyzet. Minden esetre úgy mentünk bele forma alapján a tegnapiba, hogy három forgatókönyv valósulhat meg: vagy agyonvernek minket mint a szart, vagy mi verjük őket el, vagy egy végletekig kiélezett iksz, amely mindkét csapatnak jó. Valahol a második, és a harmadik határmezsgyéjén mozgott a meccs. Játékban ugyan megfolytottuk őket, az eredmény végül egy erős, nem feltétlen jogos 1-1 lett.

unknown_1.jpegEgy dolgot vésnék Valverde kritikusainak a fejébe. Ha megnézzük, tegnap mindenki 100%-on pörgött. Ezzel szembeállítva a Rayo meccset, kikristályosodik, hogy az nem Valverde sara volt, hogy nem tudtak két passzt jó helyre lőni, nem nyertek fizikai párharcokat. Mert tegnap minden megvolt. Ez mindösszesen azon múlik, ki mennyire szeretné betartani, amit edző bá meccs előtt vakerál.

Nagyon tetszett, hogy egy pillanatig nem adta át Valverde az irányítást Spalettinek, aki heves karlendítésekkel gyakorlatilag végigdühöngött 90+3 percet. A koncepció ugyanaz volt, mint Barcelonában. Minél magasabban, minél több emberrel, minél agresszívebben játszani a labda ellen. Ez már az előző alkalommal sem ízlett a kék-feketéknek, gondolta Ernő, miért pont most ízlene? Igaza is lett. A védelem és a középpálya úgy szórta a labdákat, mintha cukorka lenne, a Barca pedig minél hamarabb befejezésig igyekezett vinni az akciókat, ami logikus, mert kirombol valamelyik otromba faltörő kos, és miszlikbe tépi a labdást.

45280401_2393312824030719_8722689230800683008_n.jpgAz a hazai meccshez képest is agresszívebben fellépő katalánok ellen most nem volt 20 perce az Internek nagyot alkotni, 2-3 3-4 perces periódusuk volt, amikor valamit megpróbáltak kezdeni magukkal, de sosem jelentettek igazi veszélyt. Ezzel együtt Suárez állandó munkában tartotta a ráállított két tornyot, de valahogy soha nem tudták annyira lefogni, mint kellett volna. Ez nem is nagyon tetszett az olaszoknak, akiknek a támadásaik jórészt a félpályán elhaltak. De aztán a végén jött egy olyan, ami végigment, a beadott labda ott pattogott, Icardi meg kb első értelmes megmozdulásaként szembe köpte a futball törvényeit, és kiegyenlített.

15377365823467.jpgInternazionale 1:1 Barcelona (Icardi, illetve Malcom)

Ter Stegen – azért nehéz értékelni, mert az Inter nem talált kaput, így meg aztán nem könnyű jó munkát végezni. Fájó látni, ahogy a világ legjobb kapusa sorra kapja a szarabbnál szarabb gólokat, és nem önnön hibájából. 7

Roberto – igazából védezni valója alig-alig akadt, de azt meg tudta oldani. Sosem hálás feladat Perisic árnyékának lenni, de hasonlóan tapadt rá, ha kellett. Főleg támadásokban volt aktív. 7

Piqué/Lenglet – kisebb formakihagyásokkal ugyanolyan szezont futnak. A hétvégi különbségeket Lenglet elegyengette. Elképesztő mennyiségű beívelt labdát kellett kifejelniük, de ezt rendre teljesítették. Lehet, hogy lehettek volna kicsit határozottabbak a kapott gól előtt. De ha innentől ez lesz a legrosszabb, boldogak lehetünk. 8,5

Alba – a világ legjobbja jelenleg a poszton. Ezt mindig igazolja. 9

Busquets – hatalmas akarással ment neki mindenkinek. Nem ismert elvesztett labdát, olyan nem volt, hogy rajta megy keresztül egy támadás. Nem lehet ilyen. Ez egyszerűen az a Busquets, akire a Barcának szüksége van. Egyetlen apróság szúrta a szemem. Az Inter labdabirtoklásainál gyakorta előfordult olyan, hogy Suárez helyett ő támadta meg a labdást. Ez azért nem jó, mert ha nem zár vissza a helyére valaki, akkor ebből baj lehet. Most nem lett. De lehet. 8,5

Arthur – ismét hozta azt a munkamennyiséget, amit megszoktunk tőle. Olyan pontosan, ahogy megszoktuk tőle. A potenciálja az egekben van, és egyre kockázatvállalóbb, magabiztosabb. Fantasztikus játékos lehet belőle! 8,5

Rakitic – még mindig nem jöttem rá, hogy tud ennyi meccset ilyen hatékonyan, ilyen jól lejátszani. De ha valaki előttem rájön, szóljon már...8

Coutinho – a meccs embere cím mindent elmond. Megvolt benne az a lendület, kreativitás, amit vártunk, adott egy gólpasszt, és számtalan helyzetben kulcsszerepet vállalt. 9

Suárez - tényleg csak azt érzem, hogy a szerencse nincs meg benne mindig. Rengeteg helyzetet dolgozott ki, vagy fejezett be, és szebbnél szebb megoldásokkal tarkította, a gól sajnos mindig elmaradt. De ismerjük Lajost, ha az a gólzsák egyszakad...8

Dembélé - rengeteg elszórt labdát tudott magáénak, ami aggasztó. Nem volt rossz, csak sajnos sok támadás halt el a túlzott magabiztosságán. 6

Malcom - beállt, gólt lőtt. Kell ezt magyarázni?

süti beállítások módosítása