worldoffcb

Megtiszteltetés

Barcelona - Girona meccsértékelő

2018. február 25. - PT10

Az elmúlt 2-3 évben egyre kevesebbet láthattunk úgynevezett gálameccseket, mely jellemzően a hazai publikum szórakoztatására fenntartott nagy arányú győzelmet, és rendkívül látványos futballt jelent. Ez a különbség nagyjából öt gólnál kezdődik, és amiatt nem éri el a csapat az esetek többségében, mert nem akar már plusz annyi energiát beletenni az adott meccsbe, hogy kialakulhasson a hatalmas gólkülönbség. 

Szóval nem a játék lett rosszabb az évek alatt, pusztán megtanulta a csapat megfelelően beosztani az erejét, a lehető legsikeresebb szezonra törekedve. Ugyanakkor néha még így is kiszakad az a bizonyos gólzsák, és azt hiszem, ez pszichológiailag fontos, és adott időközönként szükséges. Magabiztosságot és plusz kedvet ad a srácoknak, mely a téli heti 2 meccses rohanásban nagyon jól tud jönni.

Ez az eset külön pikantériája volt, hogy a nagy négyes most kezdett először együtt. Megtartották a bemutatót, mely lássuk be, elég félelmetesre sikeredett. Bár a meccs elején sikerült ráijesztenie a rendkívül szimpatikus Gironának a "nagytestvérre", de utána megkapták a megérdemelt taslit, ezúttal hatszor, s ha a 2 kapufát is belevesszük, akkor az már az Egervári-féle nyócegyeztetés. Ez bizony gombócból is sok.

28168311_2034517719910233_6050606881249276579_n.jpg

Barcelona - Girona 6-1

Stegen - A gólnál teljesen értelmetlenül és feleslegesen jött ki, nagyon benne volt. Aztán a kiadásai se voltak az igaziak. Majd jött a második félidő, és bemutatott pár nagy védést. Teljesen rendben van, hibázni meg neki is lehet néha. 8

Alba - Inkább a jobb oldal lett erőltetve támadásban, plusz Dembele játéka miatt már nem kellett asszisztálnia Albanak támadásban - így ez egy szerényebb teljesítmény volt most. Nagyon szórakoztató volt nézni, ahogy mindent megtesz, hogy kisárgázza a bíró a Las Palmas elleni meccsről, és ez sikerült is, gratulálok! 7

Pique - Én azt gondolom, hogy Valverde abszolút felelősségre vonható amiatt, ami a spanyol védővel történik mostanában. Hetek óta sérült, most már második meccs óta kötés van a térdén. Ennek ellenére hozza a folyamatos jó teljesítményeket, de már egyre kevésbé bírja a gyűrődést. Ez most 60 perc volt, következőre már csak 30 lesz. Közben meg az eddig 10 percet játszó Mina a keretben sincs, pedig milyen más meccsen szerezhetett volna egy kis rutint? 8

Umtiti - Úgy elbalfaszkodta azt a gólt, ahogy még soha- ebben a mezben. Persze néha még ez a jámbor kis pofika és hibázhat. Nofene, meg kell cirógatni a szép kis buksiját, és minden rendben lesz. 7.5

Semedo - Mostanában eltűnt a térképről, de ez a meccs tökéletes volt a számára, nagyon élt. Különösen tetszett a Dembelevel alkotott jobb oldal, mely persze még rengeteg javítgatást igényel, de ilyen csapatok ellen teljesen kielégítő. Csak az a sérülés nem kellett volna... 8

Busquets - A támadó négyes pályára rakásának legordítóbb következménye volt, hogy a többieknek nem kellett besegíteni elöl. Így igazából Busquets is csöndesebb meccset játszott, de ne felejtsük el azt a remek sarokpasszát, ami után beszopta a gólt a hátsó kettős. 7.5

28168691_2034477263247612_7398692395419963953_n.jpg

Rakitic - Ó, Iván, az a gólpassz... Őszintén szólva remekül szórakoztam ősszel, amikor nem ment neki annyira, és a kommenthuszárok így meg úgy vágták volna ki a csapatból, a városból, az országból. Pedig Iván igenis tehetséges, megbízható, és a csapatnak szüksége van rá. Jöhet Coutinho, jöhet Dembele, de Rakitic összeszedi magát, és a csapatban van a helye. 8

Coutinho - Az első félidő nagyon szürkére sikeredett, de aztán a másodikban ő is felült a látványvonatra, és elkezdte szórakoztatni a népet. Rendes tőle. 8

Dembele - Sokat ügyetlenkedett az első játékrészben, de Coutinhoval együtt jött bele a másodikba. Még mindig ordítóan sokat kell fejlődnie csapatjáték terén, de pont ezeken a meccseken tud remek tapasztalatokat szerezni. 8

Messi - Én szeretnél vele összeházasodni. Legalább tejben nem szenvednék hiányt. , azaz 10.

Suarez - Ez az ő napja volt, legutóbb több, mint másfél éve szerzett mesterhármast. Suarez kicsit olyan, mint a Real az elmúlt 2 évben. Ősszel szar, de akkor szedi össze magát, amikor kell neki. És ennek mi nagyon örülünk. 10

 

Az Igazság Ligája 

Chelsea – Barcelona meccsértékelő 

2018. február 21. - mb22

28310154_1763065867091385_384835460_o.jpgTöbb olyan alapigazság is kibukott tegnap a késő estébe nyúló megmérettetésen, ami eddig is látszott, de rá lehetett kenni arra, hogy a Liga megnyeréséhez ez is elég lesz.  

De ne maradjon el a szokásos bevezető. Ugye kapta a nagy hypeokat a meccs, hogy ez így meg úgy az év párosítása (ez amúgy akkor helyt is állna, hogyha egy Barcelona – Manchester City meccset néztünk volna epekedvén), de ahogyan ilyenkor szokás, ezeket az elvárásokat a meccs sikeresen alulmúlta, ráadásul nem éppen kevéssel. A Barca példás félszezonon van túl eredmények tekintetében, 45 meccs alatt egyetlen egyszer sikerült kikapni, annak sem volt semmi következménye, és gyakorlatilag az elejétől fogva éllovas a ligában, 7 pontot majdhogynem konstans verve a másodikra. A Chelsea hullámzó formát mutat, becsúsztak kínos vereségek (a Stamford Bridgen pl egy 0-3 a Bournemouth ellen, vagy egy idegenbeli 4-1 a Watford ellen), és akkor jött ez a meccs. Conte lenyilatkozta, hogy a Barca az egyik legjobb labdával, de anélkül lehetnek gondok. Szóval ők majd birtokolni fogják a labdát. Ez a meccs 29%-ában még amúgy össze is jött. Valverde azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy meccs lesz, magyarán semmit.  

57970130_masolata.jpgA kezdetektől fogva érezhető volt, hogy a Chelsea széthúzása egy ilyen “kis” pályán esélytelen, főleg hogy gyakorlatilag 5 védővel játszottak. A középre belőtt labdák megintcsak halálra voltak ítélve ilyen Rüdigerek közt. Suárez ennek megfelelően nem is állt azt várta hogy majd Robika megszalad Mózes mellett, középrecsűri, ő meg majd bebiccenti. Maradt tehát a magasan megtartott labda filozófiája, és a felpasszos védelemáttörés. Arra meg ott volt Kanté, aki a pálya úgy 70%át lefedi. Ami problémát jelentett, hogy Paulinho nem a vonalak közt lófrált, hanem valahol a halfspaceben, és így egyedül Messi volt az, akire a két vkp és az ügyeletes belső bekk figyelt. A másik dolog, amely ebben a szakaszban már jelentőséggel bír, az az, hogy gyakorlatilag lassú a középpályánk, nincs megfelelő helyettesítési lehetősége, a terhelés pedig egyre csak nő. Plusz ott van az is, hogy az ember, aki úgy tűnik lendületet tudott hozni a középpályára, nem játszhat BL-meccsen. 

27544980_2014604741901531_1067997940994644754_n.jpgDe ne legyünk csak negatívak, voltak bíztató dolgok is. Ilyen volt például, hogy a Chelsea kidolgozott helyzetből nem lőtt kapura, a védelem rendszerint jól avatozott közben. Mindenképp pozitív volt az is, ahogy a csapat lereagálta a kapott gólt. Nem zuhant senki össze, nem adták fel. Hibára kényszerítették az egyébként középszarnak is jó indulattal nevezhető Christensent, aki a kb második keresztzsugájából a másodikat tette rossz helyre, Iniesta harciasan összeszedte a zsugát, visszatette Messinek, ő pedig összetörte a londoniak álmait.  

Ez volt tehát az első felvonás. Nem volt jó a játék, ezt alá kell írni. De az, amiért Londonba repült a csapat, megvan.28418178_1763065777091394_863382673_o.jpg 

Chelsea – Barcelona 1-1 (Messi) 

Ter Stegen - hát nem sokat lehet elmondani a németről. A két kapufa nem rajta múlott. Az elsőt nagyon tanári mozdulattal végignézte, és bár a másodikért szépet úszott a levegőben, nem vennék mérget rá, hogy ha 3 centivel bentebb megy az a lövés, azt kiszedi. Nehéz dolga volt, mert amikor a Barca hátrébb jött, rendre feltolta a védelmét a Chelsea, aminek eredményeképp az előreívelt kirúgásai pontatlanra sikerültek. A gólért nem lehet elővenni, a batár Rüdiger volt olyan jó honfitárs és mindent kitakart. 6 

Sergi Roberto/Jordi Alba – a statikus, ingázó játéka most elmaradt a két szélnek, és hiányoztak ezek a robbanásszerű kapu elé érkezések. Vagy az esetleges, nagy sebességgel érkezve középre tett labdák. Alba időnként próbálgatta megtalálni középen vagy Suárez fejét vagy Messi valamijét, de ezek rend szerint ki lettek takarítva. Mondjuk nem csodálom, hogy nem égették el magukat, ugyanis mindegyikük olyat kapott a nyakába, hogy azzal istentelen nehéz volt felvenni a versenyt, mind sebességileg, mind fizikálisan (utóbbiban inkább Albanak akadhattak gondjai Mózessel szemben). 6 

Piqué/Umtiti - mint ahogyan eddig nem egyszer, most is teljesen ugyanolyan volt a két belső bekk. Nagyban köszönhető nekik az, hogy a Chelsea kidolgozott helyzetből nem is nagyon lőtt kapura. Umtitinek adatott meg az a hálás-hálátlan feladat, hogy a föleg ö oldalán próbálkozó Hazarddal valamit kezdeni tudjon. És hát nem mondhatnám, higy szégyent vallott volna. A belga egyetlen egyszer veszélyeztetett, az is elcsépelt volt kissé. Emellett, ahogyan Piquének is, a szokásos tisztogatói munka jutott neki, meg némi légielhárítás. 7 

Sergio – az egyedüli volt, akiről úgy tényleg azt lehetett mondani, hogy jót játszott. Közel 130 átadásából mintegy 11-12 ment rossz helyre, ami ilyen meccsen több mint parádé. Minden párharcából és szereléséből győztesen jött ki, és nagyon hasznosan forgatta az oldalakat. Tényleg igaz, hogy aki Busit nézi, az látja a játékot. Megadta azt a fajta stabilitást a középpályának, és a csapatnak, ami ahhoz kellett, hogy a kapott gól után ne essen szét az egész bagázs. Emmvépé. 10 

Paulinho – sok hasznát ennek ilyen formában nem vettük. Túl azon, hogy a halfspaceben csak szenved, amikor onnan elvándorolt, akkor sem a vonalak közé ment, hanem a jóisten tudja hova. 4 

Rakitic - hiába, ő nem az a nagy kreatív, mint Iniesta. Egyszerűen nem lehet tőle elvárni, hogy a spanyol szerepét felvegye, és jól csinálja, mert nem fog neki menni. Ő azzal a maga egyszerű stílusával van itt, aminek keretei közt akármekkkorát ível pontosan, baromi jól bírja a gyűrődést, nem fél ütközgetni, és mindezt azzal a hülye vigyorával és a hidrogénezett hajával teszi. Ő egy robot, aminek megmondod mi a parancs, felmegy, és végrehajtja. Nem belevisz flikk-flakkokat, meg csilivili hűdezseniális mozdulatokat. 6 

Iniesta – borzalmasan kezd érződni, mennyire fogy az ideje a pályán. A meccs végére teljesen elfáradt. Sok volt neki ez a 80 perc, és ezzel nincs vége, ugyanis legalább ennyi vár még rá két hét múlva. Itt jön ki az nagyon, hogy nem tud fiatalítani a vezetőség. Nincs a helyére B-terv. A gólpassza úgy a maga nemében tökéletes volt, harciasan megtartotta a zsugát, letette. Parádé. 7 

70847698.jpgMessi – a munka javát ő végezte el. Sokszor egészen mélyen kellett labdáért sorban állnia, sokszor egymaga maradt ott Kanté, Fabregas és Rüdiger gyűrűjében a lasztival, hogy oldja meg, és továbbítsa vagy Suáreznek, vagy egy várt beinduló embernek, vagy a kapuba. Mivel az első kettő alig volt megoldás, a harmadikra meg figyeltek, hogy ne eshessen meg, így maradt az, hogy a felpasszokat kijátszotta a középpályára. A gólja egész fasza lett, meg melózott rendesen. 8 

Suárez - valahol mindig kószafaszált, de ritkán volt igazán jó helyen. Aláírom neki, 3-an ragadtak rá, ahogy labdába ért, de ez akkor is kevés volt. 6 

A játék nélküli győzelem fogalma

Eibar - Barcelona meccsértékelő

2018. február 18. - PT10

Meglehetősen gyenge meccset játszott (újra) a csapat, ezért pár kérdés felmerül Valverdevel és a játékosokkal kapcsolatban. Persze elvileg győzelmet nem kell magyarázni, illetve mégiscsak idegenben játszottunk az Eibar ellen, de azért így is fel lehet fedezni érdekes döntéseket.

Magáról a meccsről sokat elmond, ha egy győzelmet nagyon gyorsan szeretnénk elfelejteni. Gyakorlatilag a baszkok az első perctől fogva nekünk estek, a magas letámadással megölték a középpályánkat, Busquetsék a meccs felében a félpályáig nem jutottak ki. A hazaiaknak viszont nem volt vesztenivalójuk, így nagyon gyors és veszélyes támadásokat vezettek, egyedül a kaput nem sikerült eltalálniuk- pontosabban a kapufát egyszer. 

27912879_2025382767490395_3226918259988414781_o.jpg

Ezután a kezdeti nyomás után sikerült valahogy betalálni a hazaiak kapujába, ez pedig adott egy nyugalmi alapot, mely előnyt egy Barcelona-szintű csapat rutinból tart meg, még ha jobb is az ellenfél. Kapufát ide-oda is láthattunk egyet-egyet, statisztikailag viszont a hazaiak nyertek- szögletet pl. nem rúgott a Barca, ilyen még nem fordult elő ebben a szezonban. Aztán a második félidőben már csak az eredménytartásra törekedett a csapat, és mintha felcserélődtek volna a szerepek: az Eibar játszott nagycsapatként, a Barca pedig beállt buszozni. Szomorú. 

Aztán jött Orellena kiállítása, ami azt hittem, minden meg fog változtatni. Ám nagyon nem így történt, az Eibar 10 emberrel is lefocizta a katalánokat, csak az utolsó 10 perce fáradt el, ekkor alkotott egyedül valamit a vendégcsapat a második játékrészben, és ugye a meccset is sikerült lezárni. Szörnyű játék, de nyilván megvan az oka, jöhetnek a kérdések. 

27982871_2025340214161317_5370654391447066600_o.jpg

Először is a legkézenfekvőbb: miért játszottak ilyen szarul? Lehetne erre mondani azt, hogy az Eibar volt nagyon jó- ami igaz is-, csak azt nem lehet kifelejteni, hogy a Barcelona ezt direkt hagyta. Az edzők mindig lenyilatkozzák, hogy nem érdekli őket a jóval fontosabb BL-meccs, de ez nyilván nem így van. A Barca minimumjátékkal, buszozva akarta megnyerni a meccset, hogy a lehető legkevesebb energiát eméssze fel. Ez részben sikerült, hiszen Messi nagyjából a 45. és a 65. perc között a félpályánál álldogált messziről figyelve a játékot, de pl. Piqueről nem mondható el, hogy unatkozott, a védőkből biztosan sokat kivett a meccs.

Így jön az újabb kérdés: miért nem rotált Valverde? Erre jöhet az egyszerű válasz, hogy az ellenfél miatt nem mert. Ezt viszont azért nem értem teljesen, mert világosan tudták, milyen mentalitásban lépnek pályára, és ehhez nem kelletek sztárok, elég volt egy rendes védelmet felpakolni. Hogy egy példát említsek, az az Iniesta volt az egyik leggyengébb, akit a legjobban féltünk, és a lehető legkevesebb ilyen meccsen kéne játszania. Most pályára lépett, de tökfeleslegesen, nagyon nem tudott hozzátenni a játékhoz.

Felmerül a kérdés, miért nem kezdhetett Coutinho, aki kedden úgysem játszhat, vagy miért nem rakta be Semedot, akivel szintén ez a helyzet. A védekezést a portugál is meg tudta volna oldani, hisz támadni úgysem támadott sokat a csapat. Összegezve tehát azt gondolom, hogy Valverde érthető okokból hozta le így ezt a meccset, de ennek ellenére érzem azt, hogy ezt most eltaktikázta csapatösszeállítás szempontjából. De majd kedden kiderül. 

Eibar - Barcelona 0-2

28171393_1759479260783379_933844904_o.jpg

 

Stegen - Nagyot nem kellett védenie, ellenben a passzhatékonysága most jóval gyengébb volt a megszokottnál, talán a pálya minősége és a folyamatos eső miatt. 6.5

Roberto - Pontosan azért írtam, hogy Semedo is jó lett volna, mert Robika a védekezést nagyjából megoldotta, támadásban meg nem segített. Mondjuk támadások se nagyon voltak, de ez részletkérdés. 6

Pique - Az első félidőben rögtön az első percben volt egy beadás, amit eléggé elnézett, ezt leszámítva viszont csak kisebb bizonytalanságokat véltem felfedezni, egyébként rendkívül jó takarító munkát végzett. 7.5

Umtiti - Felesleges ismételgetnem, egyszerűen kurva jó! Egyszer szeretném meglögybölni azt az édes kis pofikáját. 8

Alba - A bal szél egyáltalán nem volt használva támadásban, így Alba teljesítményéből a "jókor vagyok jó helyen" gólt leszámítva a fájdalmas grimaszai maradtak meg leginkább, mikor a földön ücsörgött. 6.5

Busquets - Az Eibar nagyon magasan presszionált, ennek levét meg a középpálya itta meg, különösen Busquets, akinek feladata a védelem labdaszerzése utáni gyors támadásépítés lenne - na ez az, ami képtelenség volt tegnap, nem csoda, hogy a spanyol is csak szenvedett. Ezt pl. az egyébként szintén hullagyenge Rakitic is meg tudta volna csinálni ezen a poszton, Busquets helyett meg jöhetett volna Coutinho, de mindegy. 6

27913135_2025365117492160_260893008231317346_o.jpg

Rakitic - Annak tudnám be ezt a teljesítményt, hogy éppen a Szürke ötven árnyalata befejező részének sajtóbemutatóján vett részt, mint a főszereplő, Mr. Grey. (Neeeeem, nem is láttam a filmet.) 6

Iniesta - Ő volt Alba párja a bal oldalon, és ennek megfelelően szenvedett ő is. Vagy ha másik párhuzamot akarunk keresni, akkor a középpályán levő társaival karölteve tette ezt. A lényegen nem változtat, nem kellett volna pályára lépnie. Ezért legalábbis biztosan nem. 6

Paulinho - Pál gyengesége akkor mutatkozott meg leginkább, mikor egy az egy ellen vihette a kapusra, de 5 méteren belül utolérte a védő. Nincs tökéletes focista, ha fizikailag erős vagy, akkor valószínűleg lassú, ha egy cselgép, akkor a Dagi Suarez pankrációt megszégyenítő módon küld el a kórházba, satöbbi. Egyedül Messi a kivétel, de még ő se tökéletes. Visszatérve a brazil istenünkre, lassan összekaphatná magát, mert ez az elmúlt 2 hónap gyengécske volt, plusz kezd lemaradni a BBC-vel szemben gólszerzés terén. Szégyen... 5.5

Suarez - Most látványosan azt próbálgatta, hogy amikor ráviszi a kapusra, akkor nem elpöccinti mellette, hanem testcsellel eltolja, majd berúgja az üres kapuba. Egyszer bejött, kétszer nem, viszontlátásra. 7

Messi - Az a gólpassz zseniális volt, a kapufa szerencsétlen, a félórás labda nélküli sétálgatása meg elég kiábrándító. Aztán utolsó 10 percben amikor már könnyű volt, újra elkezdett mozogni. Talán majd a Chelsea ellen több kedve lesz focizni. 7.5

 

Ennyire könnyű lenne?

Valencia - Barcelona meccsértékelő

2018. február 10. - PT10

Az augusztusi borzalmas jóslatok ellenére ez egy nagyon könnyű szezon lett, legalábbis hazai terepen biztosan. Nagyon nehéz eldönteni, hogy a Barca emelkedik-e ennyire ki  a mezőnyből minőségben, vagy pedig a követlen vetélytársaknak nem jön ki mostanában a lépés. 

Mindenesetre jelenleg a Valencia az itthoni legveszélyesebb ellenfél, Ernesto Valverde pedig totális kontroll alatt tartott 180 percnyi játékidőt a Denevérek ellen. Egy kupa-elődöntőben. Felteszem újra a kérdést: ennyire könnyű lenne?

Az első félidőben azért még a hazaiaknak is megvoltak a lehetőségeik, ez pedig abból eredt, hogy valamiért Gomes került a jobb szélre, megakasztva gyakorlatilag az összes támadását a csapatnak, a kontrákból pedig könnyen teremtett veszélyt a Valencia. Valverde a csapat kél szélső hátvédjét teljesen feltolta, míg Busquets a szokásosnál még hátrébb, a két belső védő közé lépett vissza. Így biztosította Valverde a hátsó területet a csapat támadásai közben. 

27657496_2014621121899893_4246868229718188594_n.jpg

Ennek ellenére az első félidőben a Valencia volt a veszélyesebb, Rodrigo a felső lécig is eljutott, és Cillessen is védett párat. A Barca leginkább Messi révén veszélyeztetett, de az idő többségében a kreativitást nélkülöző passzolgatás ment hátul, gondolva: "majd csak történik valami." Túl sok viszont nem történt, egyedül az volt érezhető, hogy a játékrész végére kialakult a Barca mezőnyfölénye, a hazaiak pedig beparkolták a buszt. 

A szünetben aztán lejött Gomes, bejött Coutinho: a cél a játék gyorsítása, a minőség növelése volt. Mondhatni bejött, a brazil 4 percen belül szerezte meg első barcelonai találatát. Bármi is volt a hazai csapat terve a második 45 percre, ez a gól teljesen felülírta azt, a Barcának pedig hatalmas megnyugvást adott, és gyakorlatilag rutinból hozták le az ekkor még hátralevő 40 percet. 

Egyszer volt nagyon meleg, de akkor Cillessen az év egyik legnagyobb védésével hárított, a Valencia pedig teljesen elfáradt mint fejben, mind mentálisan. Ennek köszönhetően a végén Rakitic lezárta a meccset. Így tehát a Barca bejutott a döntőbe, az ellenfél a Sevilla lesz.

Valencia - Barcelona 0-2

27657414_2014570948571577_5922766178367897384_n.jpg

Cillessen - Egyre jobban érzem azt; megérdemelné, hogy beküldjük a könnyebb ligameccsekre. Most abban reménykedek, hogy a Barca korán megnyeri a ligát, a tét nélküli meccseket pedig majd végigvédheti a holland. 8

Roberto - Mindannyian tudjuk, hogy kényszerből játszik jobbhátvédként, de továbbra is azt gondolom, hogy teljesen helytáll. Nyilván nincsenek hibátlan meccsei, de még mindig messze ő a legjobb megoldás erre a problémára. 7.5

Pique - Nagyon nem volt egészséges, mégis beküldték biztonságból, erre ő végigszenvedte a meccset- teljesen érthetően. A kapufa mellőle született, egyébként is ezer problémája volt, így ideje lenne pihenőt adni neki a hétvégére, és valakit felhozni a B-ből. 7

Umtiti - Most már lassan szokássá válik, hogy ő pótolja Pique hiányosságait, és ezen a meccsen is ez történt. 7.5

Busquets - Szerencsére idén meglehetősen jó formában van, és azt gondolom, a BL-ben ez lehet a kulcs idén. Ha ott is ennyire jól fogja mozgatni a teljes pályát, a Barcának nyert ügye van. 8

Rakitic - Kellett fél év hozzá, de Valverde végre sikeresen beépítette a csapatba, most már konstans hoz jó teljesítményt meccsek óta. Na ki akarja még eladni? 8

27544980_2014604741901531_1067997940994644754_n.jpg

Iniesta - Ő is sokkal jobb formában van, mint szezon elején, én ezt a fokozatos pihentetésének tudom be. Most már nagyjából minden harmadik meccset teljesen ki tudja hagyni, ez pedig rengeteg pluszenergiát adhat a zseniális bokapasszok bemutatásához, amikkel előteremti a csapat legveszélyesebb helyzeteit. 8

Gomes - Jaj istenem, Andrékám! Pedig én még nyáron is azt mondtam, hogy adjunk neked még egy esélyt, hátha a második szezonod jobb lesz. Pedig nem lett az. Figyelj, most az lesz, hogy szépen megvárjuk a júliust, akkor felrakunk téged egy szép drága repcsire, te pedig nagyon gyorsan elhúzol. Mit gondolsz, menni fog? :) 5

Messi - Nem élete legjobb meccsét játszotta, de így is serényen próbálkozott, csak most elkerülték a labdák a kaput. Ennek ellenére képtelenség rossz pontszámot adni, hiszen támadásban mindig teljesen rá építkezik a csapat, ő pedig mindig jó teljesítményt nyújt. 8

Suarez - A kapura nem igazán volt veszélyes, viszont ez nem vitte lejjebb a lelkesedését. A második gól is azért született meg, mert az uruguayi nem nyugodott bele az elvesztett labdába, és 81 végigrohant perc után visszatámadott, elvette a labdát, futott, felrúgták, még mindig futott, valahogy belerúgott egyet a labdába, és kiosztotta második asszisztját. Erőcsatár. 8

-------

Coutinho - Az első jó meccse még mindig várat magára, ám ez a gól megadhatja a végső lökést. Gomesnél sokkal jobb volt, mondjuk ez azért nem nagy érdem. 7

Paulinho - Nem az igazi mostanában. 6

Mina - Végre láthattuk játszani, holnap muszáj ott lennie a kezdőben. -

Téli igazolásértékelő - 2018

2018. február 06. - world_of_fcb

Januárban a megszokottnál nagyobb mozgolódásnak lehettünk tanúi a csapat háza táján, többek között megszületett a világ második és a csapat legnagyobb összegért történő átigazolása, illetve távozott egy klublegenda is. Mindezek miatt úgy döntöttünk, először értékeljük a bejövő, majd a kimenő igazolásokat, utána megvizsgáljuk, hogyan változott pozitív irányba a keret, végezetül pedig leírjuk a hiányosságokat Bartomeuék részéről, illetve hogy hol lehet rövid a keret nyárig.    

Érkezők

Név, (előző csapat), átigazolási érték (millió euró)

Coutinho (Liverpool), 120M

Yerry Mina (Palmeiras), 12M

 

Alapvetően a Barca nem télen robbant, de most ugye volt mit bepótolni a nyár után. Későn, és magas áron akkor elhoztuk Dembelet, aki nem váltott világot azon a kemény 5 meccsen amikor játszott. Semedo ugyan többször lépett pályára, de a csodára ott is várunk még. Paulinho mondjuk nagy fogás volt, 8 gólt lőtt, és minden meccsen jót zsugázik. De a keret nem volt kész. Kellett volna Coutinho, de ott bukott egyet a vezetőség. És a belső védelmet sem sikerült megerősíteni. Deulofeu szart sem ért. Denis azzal a kevés lehetőséggel nem tudott élni, de mellette szóljon, nem is nagyon volt esélye. Paco keveset kapott, mondjuk ő legalább jó volt. Gomes a másik, akit amúgy játszatott eleget Valverde, de az sem volt egy sikersztori. Na és akkor jött ez a tél.

fc-barcelona-present-new-signing-philippe-coutinho.jpg

Az világos volt, hogy egy támadó-középpályásra szükség lesz, aki tehermentesíti Iniestát. Nem is baszakodtak sokat, az első héten megvolt az egyezség a Liverpoollal Coutinho ügyében. Philippe Coutinho. A vigyori kis brazil mágus. Alapvetően amúgy abszolút a Barca-szintet képviseli. A labdaérzéke rendkívüli, és nagyon jó a kapcsolata a játékszerrel. Mivel az angol foci favágó stílusában érett be az alatt a kint töltött 5 év alatt, így a fizikuma is kiváló, plusz be van rendezkedve arra, hogy bizony olykor oda fognak csűrni egy nagyot, és majd kövi hónapban leesik. Ez a bizonyos spanyol segg csapatok ellen még jó lesz, akik annyit tudnak, hogy a baszóik odamennek a labdáshoz, és rúgják ahol csak érik. Plusz amúgy a kis herceg szembeköpette Valverdét saját magával, ugyanis a bemutatkozásán nyújtott teljesítménye olyan jóra sikerült, hogy az Alaves ellen 65 percig boldogította a kezdőt. Na és akkor tudjuk meg milyen jó, amikor a kommentátor nem egyszer összekeveri Messivel. Van még a helyezkedésen mit szoknia, de az biztos, hogy nagy dolgokra hivatott Leo és Lalika oldalán.

 images_1.jpg

Yerry Mina. Kifejezéstelen arcáról és a méreteiről egyből azt mondom, hogy na én imádom. Kb. 2x2x2 méteres a csávó, és feka. Az ilyen mellé még a metrón is fél odamenni az ember, ahol még lendületben sincs. Na de amikor megiramodik feléd, sűrűn veted a kereszteket. Hátra – akárhogy is játszik a Barca – az ilyen benga darálók elkélnek. A mozgása végtelen laza, egész gyorsan fut, és olyan izomzata van, hogy egy nagyobbat dobbant, és remeg a föld. Plusz a mezőnynél mintegy 2-3 fejjel magasabb. Gyakorlatilag ugrania sem kell szögleteknél. Néztem róla némi anyagot referenciaként, meg hogy tudjak mit írni, és három dolog derült ki róla kapásból:

  1.  tud bánni a labdával, kockázatos passzokat is simán megold jól
  2.  ez nem beáll eléd, hanem utánad megy, és olyat odapakol (szabályosan!), hogy ott helyben papot hívnak
  3.  oda fejel egy zsugát ahova csak akar.

 

Távozók 

Név, (új csapat), átigazolási érték (millió euró) / kölcsönszerződés hossza

Mascherano (Hebei China Fortune), 5,5M

Arda (Istanbul Basaksehir), 2 és fél év 

Rafinha (Inter), fél év kölcsön, majd nyáron 35M

Deulofeu (Watford), fél év 

 

Hatalmas méretű kerettel vágott neki a csapat az ősznek, és nagy félelmem volt, hogy a fél csapatot nem fogjuk pályán látni idén. Ám megjött Valverde, és sokkal nagyobb rotációt rendezett, mint számítottam rá, plusz folyamatosan sérült volt 3-4 játékos, így mindenki egyenlően pályára léphetett Ardat leszámítva. 

Ennek ellenére még mindig érezhetjük mi, szurkolók, hogy túl sokan vannak a játékosok, és az elmúlt évek rossz igazolásainak köszönhetően van pár olyan focista, aki nagyon nem illik bele ebbe a keretbe. Ebből következik, hogy januárban több távozóra számítottunk, mint érkezőre: ez be is jött, két fővel kisebb már a létszám, mint decemberben. 

javiermascherano-cropped_1iupzm46hpbea1a36lmjcv4617.jpg

Kezdjük a részletezést a legfájdalmasabb ponttal: Mascherano távozásával. Magát a vezetőséget ezért hibáztatni nem lehet, hisz normális áron adták el, plusz hozzá méltó búcsúztatót kapott. Eleve nem a klub akarta elküldeni, hanem az argentin maga döntött így, de azért ezt nem értem teljesen. Állítólag kevesellte  a játékperceit, pedig azért nem játszott olyan keveset, inkább egy sérülés szólt bele a történetbe. Mindenesetre Mascherano talán a vb miatt is a távozás mellett döntött, a szurkolók pedig a klubbal egyetemben tiszteletben kell, hogy tartsák döntését, ám nagyon fog hiányozni.

2052498-43045452-2560-1440.jpg

Arda barcelonai története erős hullámvölgyként írható le, de talán összességében kudarcnak is értékelhető. Voltak jobb pillanatai, de a vége nagyon csúnya lett, leginkább saját maga miatt. Már nyáron közölték vele, hogy nem fog játszani, ő mégse volt hajlandó elmenni, talán a hatalmas fizetése miatt, vagy csak mert nem vette elég komolyan a figyelmeztetést. Pedig Ernő nem viccel. Arda tényleg egy percet nem játszott idén, még a keretbe se került be, így csak rajta múlt, mikor jelzi távozási szándékát. Ez most történt meg, innentől pedig a vezetőség feladata volt megtalálni a legjobb opciót. Jelentsük ki: nem sikerült. Mondhatni, egész érthetetlen, hogyan sikerült (újra) egy 31 éves játékost 2 és fél (!!) évre kölcsönadni. Arda 33 lesz, mire visszatér, játszani már nyilván nem fog, ám eladni sem lehet rendes összegért. Most még lehetett volna kérni érte max. 20 milliót, de a csapat szokásosan nem élt a lehetőséggel. Bartomeu újabb elbaszott üzlete...

rafinha-barcelona-2016-17_352z3sm1mj041k8rty6vg1pmc.jpg

Miután Rafinhat visszahozták a Celtaból, nagyon ígéretesen indult itteni karrierje, aztán azonban megjöttek azok a bizonyos sérülések, melyek kb. 2 év kihagyásra késztették 3 alatt. Azóta megnőtt a létszám a középpályán, és el kell ismerni: Rafinha nem férne be. A kölcsönszerződés jó, hogy újra formába lendüljön, ha pedig megveszi az Inter, ennyi pénznek örülhetünk egy ilyen porcelánlábúért. Ha nem kell a olaszoknak, akkor pedig itt a lehetőség újra tesztelni a brazilt. Ez a transzfer sikerült a legjobban a kimenőek közül. 

Deulofeu régen se volt zseni, így szép lassan eljöttek a kölcsönszerződéses évek. Most nyáron újra megkapta az esélyt, megint nem tudott élni vele. Dembele és Coutinho érkezésével egyre kevesebb lehetősége lesz játszani, hát ha még úgy teszi, ahogy eddig. Most még csak újabb fél évre távozik, de a nyár lesz a vízválasztó: ha akkor nem tud teljesíteni, végleg elmegy a klubtól, mi pedig nem fogunk könnycseppeket hullajtani utána. 

gerard-deulofeu-663649.jpg

 

 

Mire elég ez a keret?

Ugye a bajnokságban nagyon, nagyon nagy az előny. Persze ezt is le lehet dolgozni 17 meccs alatt, de kicsi rá az esély. Így ott amire kell a keret, az az, hogy ezt megtartsuk, és a 3 üldözőt otthon megverjük, plusz a Sevillával idegenben játsszunk egy jó meccset. Van lehetőség a pihentetésre, a rotálásra. Coutinho nagyon jól beleillik a csapatba, tehát a játék maradhat a régi. Sok rövid passz, a szélek totális kihúzása. Ehhez meg is vannak az emberek. Nelsinho még egy kicsit fejlődhetne taktikailag, valamint amint visszatér, Dembele is elkezdhetne mutatni dolgokat. Ami a bajnokságot illeti, sokra hivatott még ez a keret. A kupával igazából ugyanez a helyzet. Előnnyel utazik Valenciába a csapat, és ha az még a lehető legkisebb is, ha idegenben rúgunk gólt, nagy baj már csak nehezen lehet.

A BL viszont más tészta. Ott Coutinho nem léphet pályára, szóval ő egyből kiesik. Mina nem elég tapasztalt, tehát megint leszűkülnek Valverde lehetőségei a rotálást illetően. A Chelseavel még mondhatni “jól jártunk”, de ha azon túljutunk, később több késbe is bele lehet szaladni, amik nem esnének jól. Gondolok itt a Cityre, akinek gyakorlatilag egész szezonban ugyanolyan jó a formája, vagy a PSG-re, akik a számadatok alapján jók, bár a bajnokság amit vezetnek, nem ér semmit. A BL-ben tehát csupán az eddigi keretre lehet támaszkodni, az pedig megjósolhatatlan, mire lesz elég. A játék megvan. Most már az egyetlen kérdés, hogy ki ellen lehet ezt hatékonyan űzni.

 27544823_2009259509102721_8617196323347936284_n.jpg

 

 

Mit hiányolunk?

Az előző fejezetben leírtuk, hogy milyen téren fejlődött a keret januárban, most következzen, miben gyengült, illetve hogy milyen igazolásokat hiányoltunk. 

Alapvetően Mascherano távozása jelentheti a legnagyobb problémát. A Kisfőnök talán az előreívelésekben volt a legjobb posztján, rengeteg gólpasszt/veszélyes helyzetet teremtett elő az évek alatt ezekkel a hosszanti labdákkal. Yerry Mina kvalitásait egyelőre nem ismerjük, viszont szinte biztos, hogy a földön gyengébb az argentinnál, ez pedig problémát jelenthet. Pique és Umtiti nem játszhat egyfolytában, Vermaelen sokat sérült, így szükségünk van egy megbízható emberre, aki nagy nyomás alatt is nyugodt megoldásokat tud bemutatni. Mascherano ilyen volt, Minával kapcsolatban vannak aggodalmaink. 

15085831368185.jpg

Rafinha, Arda és Deulofeu távozása nem igazán rengeti meg a csapatot, ám nem szabad elmenni szó nélkül amellett, hogy az utóbbi kettő szélsőt játszik. Helyettük érkezett Coutinho, azonban elképzelhető, hogy ő középpályást fog játszani. Valverde jobban kedveli egyelőre a 4-4-2-es felállást, ebben a rendszerben pedig középpályások kerülnek a szélre. Elvileg tehát nincs is szükség Ardaékra, a probléma csak akkor van, hogyha formációt kell váltani. Ilyenkor félő, hogy nem lesz elég variációs lehetőség elöl, ez pedig még okozhat problémát a csapat számára. 

Végezetül lássuk, kiket hiányolunk az új igazolások listájából, és kik maradtak itt, akiknek nem kellett volna. Alapvetően elöl és a középpályán rendben van a csapat, viszont Mascherano rutinját hasonló tapasztalatú játékossal kellett volna pótolni, hiszen tavasszal jönnek a komolyabb meccsek, melyek döntően befolyásoljak a klub szezonját. Inigo Martinez már nyáron is komoly jelölt volt, most nem tettek érte ajánlatot, ő pedig a Bilbaoban kötött ki.

1614000-screen-shot-2018-01-30-at-12_55_43-pm.png

A 4 elküldött játékos helyzete teljesen érthető volt, ám lehetett volna még nyirbálni a kereten. Alcacer megszilárdította pozícióját, és Gomes is sokat javított, vele érdemes várni következő nyárig. Vidalról nehéz eldönteni, hogy mennyire van bent a csapatban, viszont annyira nincs már szélsője Valverdenek, hogy rá is szükség van. Denisre viszont nincs. A spanyol szörnyű félévet zárt, teljesen használhatatlan és rendszerint kimarad a keretből. Ennek így nincs sok értelme, főleg úgy, hogy bőven van opció a középpályán. Mindezeket felsorolva úgy gondolom, Denist el kellett volna adni ebben az átigazolási szezonban. 

 

Köszönjük, hogy végigolvastad! Te mit gondolsz az idei téli átigazolási szezonról?

Érkezők: mb22

Távozók: PT10

Mire elég ez a keret?: mb22

Mit hiányolunk?: PT10

Szerkesztő: PT10

 

World of FCB, 2018.

süti beállítások módosítása