worldoffcb

Vizes vb

Espanyol - Barcelona meccsértékelő

2018. február 04. - PT10

Talán 3 okra vezethető le a mai botlás, melyek a következők:

  1. Túlzott rotálás
  2. Gyenge egyéni teljesítmények
  3. Időjárás

1. A Real tegnapi újabb bukdácsolása biztonsági érzetet adhatott a Barcának, hiszen legalább a fő riválissal szemben nem voltak győzelmi kényszerben. Adott a hatalmas előny a táblázaton, és egy közepesen nehéznek ígérkező derbi Barcelona szarabbik felén. De a szarabbikon. És ezért nem értem, hogy lehetett Messit kihagyni. Mert az elfogadható, hogy ilyen előny mellett kockáztatunk egy komolyabb rotálással, ám Messit szerintem nem lehet kihagyni idegenbeli meccsen, amíg matematikailag behozható a csapat előnye. 

Emellett az elmúlt 1 hónapban kiderült, hogy a két csere szélső védőt (Semedo & Digne) nem lehet egyszerre pályára rakni, mert lehalnak a csapat támadásai. Most ez is megtörtént, és ez Messi kihagyásával együtt már soknak bizonyult.

27544823_2009259509102721_8617196323347936284_n.jpg

2. A csapatban így is sokan játszottak jól (lásd: Iniesta, Coutinho), ám páran nagyon visszahúzták a csapatot. A legordítóbb Digne volt, de azért Alcacer vagy Paulinho se volt az igazi. És ha Valverde kihagy pár nagy nevet, akkor a pályán lévő 11 játékosnak mind jól kell játszania, különben nem fog nyerni a csapat. Ez most sajnos nem így történt, és tényleg csak x lett a vége.

3. Az időjárást kell a legkevésbé magyarázni, egész elképesztő volt, rég láttam már ilyet. Teljesen érthetetlen, hogy Gil Manzano miért nem fújta le a meccset, egyszerűen TV-képernyőn keresztül is észlelni lehetett, ahogy egyre több víz gyülemlett fel a pályán. Az utolsó 30 percben aztán focira már teljesen alkalmatlan volt, ha valaki 10 méterre akart passzolni, a labda a fele után megakadt. Így nyilván nem lehet focizni, gólokat rúgni még kevésbé. Egyet-egyet azonban sikerült valahogy, és ezzel egyik csapat sem lehet elégedetlen.

Espanyol - Barcelona 1-1

27787306_948499538641314_1520314093_o.jpg

Stegen - Azért nehéz most értékelni mindenkit, mert ilyen pályán nagyon nehéz értelmeset alkotni, gyakorlatilag a gyep nagyobb akadályozó tényező, mint az ellenfél. Ennek megfelelően Stéga passzai se jöttek be annyira, a gólba is csak belekapni tudott. 7

Semedo - Az az érzésem, hogy szeptemberben jobban kezdett, mint ahogy mostanában játszik. Azóta mintha elbizonytalanodott volna, és a támadásokat is kevésbé tudja segíteni. 6.5

Pique - Ő lőtte a gólt, de róla is kaptuk a másikat az egyéb hibákról nem beszélve. Plusz ne felejtsük el, hogy ha a bíró rendesen osztogatja a lapokat, akkor a spanyol nem lett volna pályán a lefújáskor. 6

Umtiti - Big Sam újra a védelem vezére volt, bár ezzel a rengeteg vízzel neki is meggyűlt a baja. A lefújáskor ő is felhúzta magát, ki tudja, hogy nem az eső miatt? 7

Digne - Lassan kezd elfogyni a türelem, hogy másfél év alatt nem sikerült semmit fejlődni, ráadásul az elmúlt hetekben kifejezetten gyenge a mutatott teljesítmény. A támadásokat eddig is megakasztotta, de ma már a passzokra se ért oda, ami elég szomorú. Érik a nyári eladás. 5

27459869_2009208862441119_8531317436691941626_n.jpg

Busquets - Az egyik legjobb volt a pályán, akit nem zavart a víz. és nagyon szépen megoldotta a szokásosan kiosztott mezőnymunkáját. 8

Iniesta - Talán az idei leglátványosabb meccse volt, az látszott, hogy Messi hiányában sokkal szívesebben vesz részt a támadásokban, feljebb merészkedik, és nagyon látványos játékot mutat be. 7.5

Paulinho - Kicsit lelassult ez a vonat, mostanában nem igazán látni tőle jó teljesítményt. Az a baj, hogy nagyon beleszürkül a találkozókba, a kis passzokat megoldja, de villantani nem tud. 6

Coutinho - Ha jól számolom, ez volt az első meccse, amit végigjátszott, most megérdemelten. Főleg az első félidőben volt nagyon aktív, a kapufa előtti lövéstechnika abszolút Neymarra hajazott, rég láttunk már ilyet Barca-meccsen, és meglehetősen hiányzott. 7

Suarez - Ő is az első játékrészben volt aktívabb, de ott se igazán sikeres. A másodikban aztán teljesen eltűnt. 5.5

Alcacer - Ma 4-3-3-at játszott a csapat, melynek ő volt a legnagyobb vesztese, hiszen kikerült jobb oldalra, ahol semmi értékelhetőt nem tudott mutatni.5.5

-----------

Messi - Bejött, de ezzel a sok vízzel ő se tudott nagyon mit kezdeni. 7

Roberto & Alba- Megszilárdították a két szélt, és bebizonyították, hogy egyszerre nem lehet őket kihagyni a kezdőből. 7

 

Szükség nagy úr

Barcelona - Alaves meccsértékelő

2018. január 30. - mb22

26731708_937587779732490_1836358666733229717_n.jpgUgye alapvetően a Camp Nou nagyon nehéz terep. A legnagyobbak is igen könnyen elvéreznek, lásd PSG, Real, stb. És akkor idejön egy Alavés. Alapból nekik mindegy hogy, csak legyen pontjuk. Ők nem a szépre, hanem az eredményesre mennek. A keretük is erre rendezkedett be. Többnyire 2-3 gyors csatár, meg a szélen is villámléptű emberek. És akkor megy a masszív, 2x4-es vonalas tömörülés a kaputól írd és mondd 20 méterre (se).  

67135669.jpgNa most alapvetően ez a játék egyetlen csapat ellen működik: aki játssza a futballt. A Barcelona tipikusan ez a csapat. Rövid de széles csapattal, félpályáig feltolt védelemmel játssza a futballt. És éppen itt lehet megfogni az ilyen játékkal minket. A recept egyszerű. A csatárok a két CB mellett zavarják a levegőt. Mivel ugye ez általában még a vendég térfélen valósul meg, a lestaktika kilőve. Ter Stegen úgyis max 30on tanyál, tehát van egy jó 20 méter ahova ha beütik a labdát, és a Guidetti szerű szerencsés balfaszok jó ütemben indulnak meg, akkor abból életveszélyes kontrákat lehet kezdeményezni.  

26168909_1971912619504077_4804939203089581129_n.jpgAzonban a Barca ezt most levédekezte. Egészen addig nem volt gond, amíg Big Sam úgy nem döntött hogy Messizik egyet, a helyére nem zárt vissza Rakitic (mi a fasz…ő ezt nem is tudja megoldani. Kell Busi. Na mindegy) Umtiti helyére bement Guidettinek egy laszti, az meg robogott, és nagy szerencséjére nem úgy sikerült eltalálnia a labdát ahogy akarta, így gól lett. Ez érezhetően megdobta az Alavést, és visszavetette a Barca önbizalmát. Nagyon kellett a Villanueva-Wakaso páros, ami 3 pirosból valójában 0-t valósított meg, meg 1-2 tizi is elmaradt ittott. És ilyenkor jön az, amiben a Barcelona nagyon jó. Nagyon hatékonyan tud az ellenfél minden egyes négyzetméterére hektopaszkálmilliárdokban mérhető nyomást helyezni. És esküszöm az égre, olyat én még nem basztam hogy ezt a Camp Nouban valaki kibírta volna. Alapvetően ennek a játéknak vannak “kellékei”. Kell egy varázsló a középpályára: Coutinho+Iniesta. Kell egy, aki a vonalak közt mozog: Messi+Paulinho. Kell egy befejező: Suárez. És ez esetben a két igencsak magas támadó értéket képviselő szélső elmaradt a kezdőből. Pedig ez amúgy hasznos. Az Alaves nyilván keskenyen és röviden zár, így szét kell őket húzni. És hogy a széleken 2, vagy jobb esetben 3-4 érdemi, támadó munkát végző játékos legyen, kellenek az olyan szélsők, mint Alba vagy Roberto. 52 perc után leesett Ernőnek hogy Semedo és Digne jó, csak nem vált világot, és akkor hozta a két támadó védőt. Ez máris minőségbeli javulást hozott a széleken, és őszinte leszek, megnéztem volna hogy Coutinho, Messi és Laller velük 52 perc alatt mire ment volna. Cou lekapása amolyan “tapsoltassuk meg” csere volt, de érződött, hogy ebben volt némi pánik. Paco aztán fontos szerepet játszott a győzelemben, de ezt majd lentebb.  

Barcelona 2-1 Alaves (Suarez, Messi) 

Ter Stegen – a gólért nem venném elő. Nem tudta időben lereagálni, nem is lehetett. Plusz amúgy meg is pattant. De volt egy nagy mentése Ibai ellen, ami azért igencsak fontos volt. A többi meg a szokásos. 6 

Digne/Semedo – jók mindketten. Csak valahogy érzek bennük egy féket. Szép lassan egyre oldottabbak, de baszki tud mindkettő bánni a labdával. Digne kapásból is meglehetősen jó. Semedo sebessége messze átlagon felüli. Hát nemár hogy nem lehet rájuk építeni...6 

Umtiti/Piqué – ezek kajak összenőnek a fejemben. Nagyon durva hogy kb mindig ugyanazt nyújtják. Most volt egy Umtiti-balfaszkodás, de nyilván egy ilyen meccsen ő is többet mer, nyilván itt nem annyira fontos a biztonsági játék, de azért a kapott gól gyakorlatilag az ő lelkén szárad. Felelőtlenül lépett el, tiszta sor. De lépjünk túl. Amit el kellett takarítani, eltakarítottak, szóval rutin. Kíváncsi vagyok, Mina be tudja e magát verekedni a kezdőbe amíg ezek ketten itt alkotnak. 7 

Rakitic épp kezdett magára találni ott előrébb, Ernő. Most ez mire volt jó? Szegény Iván épp kezdte összekaparni magát, talán vigyorgott is hogy támadhat, erre beteszi Ernő gyakorlatilag harmadik védőbe. És amúgy ez megint nem is feküdt neki. A helyezkedéseiből akadtak néha fura helyzetek, a labdajáratást pedig nem segítette annyiban mint Busi. Ez nem az ő rovására megy természetesen, de ez nem volt élete performansza. Őt nem a labda mögé teremtette a Jóisten. 5 

Paulinho – eskü nem mernék a lábai alá szaladni. Na neki mondjuk kurvára illett a szerepköre. Ott rohangált a vonalak közt, és próbált több-kevesebb sikerrel bomlasztani. Most konkrét helyzete nem ugrik be, de az alapot természetesen 100%-ig hozta. 7 

Iniesta – Yoda mester jut róla az eszembe. Az a faszi is olyan, hogy öregszik szépen, a teste egyre jobban cserben hagyja, de a tudása a régi. Ez a tudás pedig aranyat fog érni a BL kieséses szakaszában. Nem is csak a tudás, pusztán a jelenléte. És emiatt is volt bölcs nem lehozni a pályáról. 7 

Coutinho – de vártam baszki hogy róla írjak. Ugye van Ernőnek egy szabálya. Az újoncot eleinte csak 20 percekre dobja be, hogy szokja a játékot. Ez a pali meg hihetetlen. Úgy zsugázik, mintha 5 éve ezt a játékot folyatná az ereiben. Olyan finomságokat mutat a pályán, hogy az az ember érzése, hogy Messit nézi. De nem. 2. meccsén szembement Valverde az elveivel, és kezdőnek nevezte. Jó, szokni kell még a 14-est a hátán, de amit mutat, eddig több mint meggyőző! 8.5 

Messi – Wakaso csak 3x szállhatott volna róla ki, ha nem többször. Nem lehet megállítani szabályosan. Pacheconak is csak 84 percig sikerült. Ez a faszi minden idők legjobbja esküszöm. 9 

Suárez – az ilyen védekezést a Suarez fajta 9-esek szopják meg leginkább. Ha egyáltalán eljut hozzájuk a labda valahogy, akkor sincs gyakorlatilag semmi területük, mert hatan a nyakukon csüngenek azon szent minutumban és mind a hat ugyanazt akarja, magáévá tenni……a labdát. Ennek ellenére hozta a sajátját: ordító ziccereket dobott egy mozdulattal a kukába, majd vert egy elég nagy gólt. 8 

Jordi Alba/Roberto – na ők azok az említett szélsők akiket simán előre lehet küldeni, mert ott is bátrak, és vissza is érnek. Egy ilyen védelem ellen ilyen emberek kellenek.  

Paco – kulcsszerepet játszott a győzelemben. Igaz csak esett egy nagyot, de na. Ne vegyük el tőle. 

Erről ennyit

Barcelona - Espanyol meccsértékelő

2018. január 27. - PT10

Már az első meccs után is abszolút igazságtalannak érezhettük a  vereséget, hiszen a Barca sokkal jobban játszott ellenfelénél. Most, a visszavágón pedig világosan kiderült, hogy mekkora a különbség a két alakulat között, és a Barcelona a minimumjátékot hozva is képes először megfordítani, majd továbbmenni a párharcból.

26907782_1997602500268422_355063737859683938_n.jpg

Klasszikus 4-4-2-ben kezdett a csapat, jobb szélre most az elmúlt időben megint gyengus Vidal lett betéve, ő húzta szét a játékot, ő vitte el a védőket zavaró mozgásával, miközben a többieknek a klasszikus feladatkör jutott.

Már a meccs elején szokásosan kialakította a csapat a hatalmas mezőnyfölényt, világos volt, hogy gyorsan le szeretnék dolgozni a hátrányt. Tényleg gyorsan sikerült, Messi kiugratásából Vidal adta be remekül a labdát Suareznek. A csapat nagyon gyorsan szerette volna lerendezni a meccset, Messi nem sokkal később betalált, innentől pedig a csapat jelentősen visszavett, néha-néha megnyitva a területet az Espanyolnak. 

A második félidőben aztán már csak a játékpercek kellemes eltöltése volt a cél, tényleg a minimumjátékra törekedett a csapat. A különbséget a kapusnak és a kapufának köszönhetően nem sikerült növelni, és a végére aztán újfent bebizonyosodott: Lahoz egy köcsög.

Ez így most nagyon tömör és nagyon rövid volt, de illik a meccshez, hiszen a két gól után nem sok érdekes dolog történt. Valverde a lehető legkevesebb energiát szerette volna belerakni ebbe a találkozóba, és végül minimumkülönbséggel jutott tovább a Barca. A tartalékolás érthető, hisz szerdán a Valencia következik. 

Barcelona - Espanyol 2-0

27021543_1996805417014797_500417246038773958_o.jpg

Cillessen - Jutott neki egy nagy védés, meg pár kisebb feladat. Talán majd a Valencia ellen kevésbé fog unatkozni. 7

Roberto - Bár nem a jobbhátvéd a szerepköre, itt tud a legjobban a csapat hasznára lenni, hiszen konstans megbízható teljesítményt nyújt, ráadásul most még fasza jobboldalt is alkottak Vidallal. 7.5

Umtiti & Pique - Teljesen felesleges különszedni őket, mert ugyanazt hozták mindketten. Gyakorlatilag trükközni is lett volna idejük, annyira nem voltak leterhelve. Így ez a meccs is csak rutinmunka volt. 7

Alba - Talán most kevesebbet szerepelt, ennek oka pedig az volt, hogy a csapat kivételesen tudta használni a jobb szélt is. Albanak így is volt pár veszélyes indulása, gól végül nem lett belőlük. 7.5

Busquets -  Gyakorlatilag ugyanaz, mint a két belső védőnél: rutinmunka különösebb izgalmak nélkül. 7.5

Iniesta - Talán most aktívabban vett részt a támadásokban, mint ebben a szezonban eddig tette. Megdöbbentő, hogy még ebben az életkorban is milyen szintet képvisel. 7.5

27067312_1996901907005148_5752142220424432190_n.jpg

Rakitic - Ő azért már többet védekezik, mint mondjuk 3 éve, gyakran segít be Busquetsnek védekezésben, területzárásban. 7

Vidal - Végre egy jobb performansz, most gólpasszal fűszerezve. Rengeteget mozgott az első félidőben, nyomás alatt tartva az Espanyol védelmét. Meg is lett az eredménye, de aztán a második játékrészben eltűnt. 7

Suarez - Gól, majd teljesen felesleges baszakodás mindenkivel. Classic Lajcsi, imádjuk! :) 7

Messi - Szerencsés gól, szerencsétlen kapufa. Nem mondom hogy leszarta aztán, de különösebben nem is érdekelte. És milyen igaza van! 7.5

----

Coutinho - 30 percre állt be, de így is ordító a különbség közte és Dembele eddig mutatott teljesítménye között. Talán az a hatalmas nyomás hiányának tudható be, mely a rutinból ered. Bejött, nem parázta túl, és elkezdte amihez a legjobban ért: lenyűgözni a közönséget. 

"Elég nekünk 30 perc, Mester!"

Real Betis - Barcelona meccsértékelő

2018. január 22. - mb22

26731708_937587779732490_1836358666733229717_n.jpgTisztázzunk egy valamit. Ez a meccs nem egy 5-0-s vendégsikernek kinéző meccs volt. A Real Betis igenis komoly elképzelésekkel kezdte a meccset, és valamivel jobban is mint a Barca, de idővel kibukott, hogy nekünk van egy Messink.  

61355086.jpgValverde a széljátékunkat igazából az övék semmísítésére égette el, erre a megfelelő emberek kerültek oda, bár Gomes inkább vészmegoldás, mert Deulofeu védekező értéke a nulla alatti tartományban foglal valahol legalul helyet. Középre odatette rombolni és utána építeni Rakiticet, akinek ez kivételesen feküdt. A jobb oldali védekezés a két szélső védővel kb tudta azt a szintet hozni, amit baloldalt Alba egyedül, ez pedig vicces, na jó annyira azért nem.  

67135663.jpgA meccs eleje egyértelműen a Betisről szólt. A Barca túltolt középpályája azonban egész jól állta a sarat, Stegennek védenie sem nagyon kellett. Mivel Semedot és Albat nem egyszerű megverni 1v1ben, az egyik nagyon fontos fegyverük besült. Innentől Rakiticen, Busin, Piquén és Umtitin kellett átverekedniük magukat, ami meg nem hálás feladat. Így a támadójátékuk hatástalan volt, pedig ha meg tudták volna góllal törni a félidő előtt a Barcát, minden más lett volna. Aztán jó egy óra alatt sikerült kiaknázni mindenüket, onnantól pedig jött az úthenger, és legalacsonyabb sebességi fokozatban az életképtelen védelmükön áthajtva szép lassan papír vékonyságúra lapította hazai közönség előtt a Betist. Fél óra alatt egy keménynek induló meccsből a Barca egy tükörsima mészárlást fordított ki, mindeközben a Valverde-éra eddigi legjobb második félidejét produkálva (megelőzve a Bernabeu gyepére vitt produkciót).  

67135669.jpgEgy valami nagyon tetszik Valverdében. Nagyon precízen kidolgozza a játék legapróbb elemeit. Amikor kell, a szélen szedik le a védekezni kényszerülő játékosok az ellen támadásait, amint viszont kell, akárki középre keveredhet, nincs elveszve. Ja, és Messit kibebaszott jól tudja használni.  

Betis-Barcelona 0-5 (0-0) 

Ter Stegen – nem kellett nagyon kézzel kapálóznia, lábbal néha tologatta a bőrt, de nem volt dolga. 6 

Semedo/Roberto – ez a páros azért jó, mert mindketten tudnak támadni, és ha az egyik elfut, nincs olyan baj mintha Dembele vagy Deulofeu maradna hátul, akik védekező munkája egy bólyáéhoz hasonlítható. 7 

Piqué – jól játszott. Nem mondhatok mást, nem kapott gólt a csapat, szóval rontani nem rontott. Fejjel-lábbal jól takarított. 7 

Vermaelen – ez nem tartott sokáig, de rossznak nem nevezném. N/A 

Umtiti – Verminátor cseréjeként sérülésből visszatérve jó volt. Jobb mint amire számítottam. Ő is tisztogatott becsülettel. Hiányzott a masszív jelenléte. 7 

Jordi Alba – egyedül hozta azt amire a másik oldalt két ember volt. Ez egyfelől aggasztó, mert a jobb védelmünkkel nem tudni, így meddig jutunk, másfelől bíztató, mert a bal oldalt legalább minden rendben van. 8 

Rakitic – feltűnően jól ment most Rettegett Ivánnak, akitől hosszú hónapok óta várok egy ilyesmit. Képben volt a rendezvény mivoltával, tudta mikor kell hol lenni, és nem mellesleg tisztán befejezte az akcióját, és adott egy pofás gólpasszt. 8 

Busquets – kulcsszereplője volt a kapott gól nélküli produkciónak, ugyanis rajta középen nem igen mentek át. De amúgy az átlagot tolta. 7 

Gomes – a legviccesebb az volt hogy nem volt rossz. Voltak elképzelései a játékról, úgy nagy egészében, amiket nagyjából meg is valósított. 6,5 

Messi – majd ha találok rá szavakat, szerkesztem a posztot. 368 

Suárez – egész komoly formába kezd jönni. Valami olyasmibe mint amit megszoktunk tőle. Az elmúlt 7 meccsen 10 gólt vert, és ő lett a Barca történelmében a 100-as álomhatárt leggyorsabban elérő játékos. Na meg a két gólja is elég faszára kerekedett. 100 

Paulinho – egy nagy ziccere neki is volt, de mint tudjuk, a lófasznak is van vége. N/A 

Deulofeu – egyetlen centiről kellett volna berúgnia a hatodikat. Maradt az 5-0. N/A 

 

 

 

Megfogyva bár, de törve nem

Félszezon-összegző 

2018. január 20. - mb22

Nehéz hol kezdeni egy ilyen félidény összefoglaló posztját, úgy, hogy annak valami logikai menete legyen. Talán elsőnek beszéljünk a nyári problémákról.  

61355086.jpgAz első amivel szembe kellett néznie a csapatnak, az Lucho távozása, és az azt követő edzőkeresés. Millió név volt a kalapban (Sampaoli, Klopp, Sacristan, Oscar Garcia), én csak Egervári Faszrajzoló Sándort hiányoltam. De a választás végülis egy bizonyos Valverde Ernő bácsira esett. A magyar szakember igencsak nagy ugrást tett ezzel a váltással, és meglehetősen komoly elvárások zúdultak a nyakába. Belebegtették a JÚESSZtúr előtt, hogy Neymar távozni kíván. Aztán elrepült a csapat az Amerikai Egybesült Állatokba. Ott az egyik edzésen az újonc Semedo egy enyhét odabaszott neki, amin a kiskirályfi kibukott, Valverde meg úriasan fogta, és haza zavarta. Sok kritikát kapott ezért, de összességében helyesen cselekedett. Ezután a pletykák felerősödtek. Neymar elutazott Qatarba, ahol mint a 2022-es VB nagykövete, 300.000.000 euró került a tárcájába ötszázasok formájában. Ebből – hogy a FIFA szabályzatát kijátszva leigazolhassa a PSG – 222.000.000 eurót lepakolt a Barca asztalára, majd repült Párizsba, ahol lényegében teljesen ingyen lett leigazolva. Undorító, ugye? Na mindegy. Így a következő feladat adott volt: költsük el a pénzt. Az első kiszemelt érkezése elég nagy port kavart. Sok kritika fogadta Paulinhot, aki megígérte, a pályán válaszol (így is lett!). Aztán jött Dembélé egy igen hosszú saga végén, 155 millióért. Brutál pénz, és eddig kb csak sérült volt. Coutinhoról lemaradt a csapat, de tudjuk jól, ami késik nem múlik, és a téli szezonban Yerry Minával karöltve érkeztek a katalán fővárosba. Ezzel kb mostanra véglegesült a keret, és bár ígérnek még egy sztárigazolást, ne vegyen rá mérget senki.  

54239409.jpgValverde talán legnagyobb feladata az volt, hogy az enyhén orrnehéz, és a támadók által vitt csapat játékosainak az önbizalmát helyre tegye. Egységes csapatot kellett formálni a szanaszét heverő 11-ből. Alapvetően megváltoztatta Busquets szerepkörét, aki látszólag nagyon élvezi. Ugyanez történt a szélső hátvédekkel, akik nem csupán a védelmet, hanem a komplett szélső játékot képviselik a vonal mellett. Jordi láthatóan nagyon élvezi, hogy a maximumot futhatja, és valljuk meg jól is csinálja. Messi és Suárez csatárpárosa elképesztő lett. Messi általában bemozog Luis mögé, és onnan tömi labdákkal, vagy épp megindul ő, és kap egy ütempasszt. Jordi Albaval nagyon durván érzik egymást, gyönyörű amiket letolnak. Iniesta a pályán olyan mint egy második edző, egyértelmű vezére a csapatnak, Valverde meghosszabbított karja. Érdekes megfigyelni Paulinho szerepét. Valójában egyáltalán nem kötött, a vonalak közt bomlaszt, minden labdára lecsap, és rendkívül hatékonyan használja ki a helyzeteit. A hihetetlen fizikai adottságait nagyon jól használha Valverde. Valamint Messivel ő is bomba duo. Mélységben remekül váltanak, és Pál a kapu előtt nem agyal, és ritkán ront. Az egyetlen vesztese a rendszernek eddig Rakitic. A horvát nehezen találja meg önmagát ebben a játékban. Nehéz hova tenni, sehol nem tud önmaga lenni, és ez érezhető. Coutinho érkezése sokmindent megváltoztathat.  

65390936.jpgAmit listáznék Valverde javára, az az, hogy kibaszottul megtanította a csapatot védekezni. Stabil alapokra tudott építeni, mert mind Piqué, mint Umtiti világklasszisok, előttük Busi egy isten, a kapuban meg az a Stegen áll, akiről már annyi ódát zengtem hogy nem tudok újat mondani. De ez nem elég. Nem védekezhet csak 4 ember. Ez egész csapatos, kellemetlen, de fontos meló. Senki nem szeret laszti nélkül rohangálni, főleg ha az illető csatár, és a saját térfelének közepén van. De meg kell csinálni! És az a kezdetektől látszott, és egyre jobban megy, hogy Valverde egész csapatos letámadása bizony tud borsot törni bárki orra alá. Megtanította Suarezt védekezni, a középpálya intenzív letámadása hatékonyabb minden nappal, a védelem mögötte Ter Stegennel pedig olyan stabilan áll, mint az a kikúrt fa építmény a hiroshimai bombázás után.  

65483841.jpgAkad azonban pár probléma is. Iniestának kell egy megfelelő pótlás. Erre a megoldás egyszerű lehet: Coutinho. Nem tudjuk, hogy fog beilleszkedni, hogy fogja felvenni ezt a szerepet, és milyen lesz. De sok reményt tudunk hozzá fűzni a liverpooli éveit figyelembe véve. A cserepad egykét kivétellel harmatgyenge. Denis eddig lófasz esti fényben. Gomes javul, de ez még kevés. Digne ott van, aki jó csak alig látjuk. Cili is. Pákó is. Másról beszélni sem érdemes, mert egyszerűen nulla az eddigi teljesítményük. Dembéléről nem tudunk kb semmit, folyton sérült. Vannak tehát rendezendő dolgok, plusz ki tudja mi lesz a Chelsea ellen. A bajnokságban eddig nem volt sok kihívás, és a veretlen félév megvan. De a folytatás rázósabb lesz.  

süti beállítások módosítása