Bizonyára a meccs alapján nem kell magyarázni a címet. Egészen elképesztő, mikre képes a csapat, ha motivált, ha erős, és ha egységes. Iskolapélda erre a PSG elleni visszavágó. Ha csak önmagában vesszük, mint meccs, semmi extra. Az ellenfél visszaáll, a Barca tartja a labdát, és lő pár gólt. Így volt ez az ezt megelőző meccseken is. Ám annak tudatában, hogy a franciák egy 4-0ra megnyert odavágó után szaladtak így bele a kaszába, az máris más fényben tünteti fel ennek a történelmi 90+8 percnek az eseményeit.
Unai Emerynek két lehetősége volt. Vagy mintha 0-0 lenne a párharc, nekimegy a Barcának, vagy beássa magát. Az első sokkal szimpatikusabb lett volna, de ő mégis a másodikat választotta. Lehet vitázni, hogy csak félt, vagy nem gondolta, hogy innen el lehet bukni, a lényeg ugyanaz marad. (Anno 2015-ben a Lopetegui féle Porto szaladt bele hasonló szituba, erről a szünetben Henrik atyánk említést is tett.) Engem személy szerint megdöbbentett, milyen szar volt a PSG. Cavani mintegy 30 méterre a saját kapujától próbálta megzavarni Piquéék passzolgatását. Talán nem lepek meg senkit azzal, ha azt mondom, ez a taktika nem volt különösebben eredményes. Hamar jött a vezetés, de a franciák egészen 3-0ig komolyan sem vették. Ott aztán először indultak meg, a védelem pedig elaludt, és nocsak, egy gól. Kíváncsi lennék, hogy reagálta le a Barca fejben a bekapott gólt, mert ami a hajrában történt, az példátlan. A 88.percben Neymar gólja még semmit nem jelentett. Két percre rá Neymar tizenegyesből is betalált. Innentől Stegen is elől parádézott. Majd a 90+5.perc legvégén Neymar felívelését Sergi Roberto a kapuba baszta. A stadion felrobbant, mindenki a fejét fogva sírt, vagy örömében vagy pedig bánatában.
Azt hiszem, nem kell magyarázni, miért ez volt a legnagyobb meccs amit életemben láttam. A Barca tanúbizonyságot tett arról, hogy 4-0-nál sört szisszenteni a karosszékben és a továbbjutást ünnepelni ostobaság. Minden egyes játékos kész volt meghalni a pályán. Mindenki a legjobbja 200%át hozta. Talán érhető, hogy a klasszikus játékosértékelő most elmarad. Itt nem tudok egyénekről beszélni. A Barcelona nem egyéni teljesítményekkel, elképesztő csapatmunkával írt történelmet.
Barcelona – Hihetetlen. Fantasztikus. Lenyűgöző. Könnyfakasztó. Más nem jut hirtelen az eszembe. Olyat tett le az asztalra a Barca, amit eddig még senki. Ekkora összetartást és hitet eddig még egy csapatban sem láttam. És ezt a meccset nem az MSN nyerte meg. Itt nem Messire hárult a góllövő szerep. Hanem mindenkire. Mindenki egyenlően vette ki a részét, a hatalmas és megkerülhetetlen részét. 20
Barcelona – PSG 6-1 (aggregate: 6-5)
Mi lenne ha…
Túl sokszor hallottam a meccs óta ezt a mondatot. Mi lenne ha Suárez esését nem fújják le? Mi lenne ha Mascherano kezezésére tizenegyest kap a PSG? Mi lenne ha Emery jó taktikát választott volna? Ezeken fölösleges rágódni. Soha nem fogjuk megtudni. Mert ez a meccs így alakult. És összességében a továbbjutás teljesen megérdemelt. Ilyet még nem küzdött csapat.
A 3-4-3
Egy ideje látszott hogy 4-3-3ban nem megy a csapatnak. Nagyon sok sebből vérzett a történet, de a legnagyobb gondot talán a jobbszélső hátvéd poszt okozta. Sergi nem vált be ott. De Enrique várt, a szurkolókkal ellenben türelmesen várt. Majd akkorát égett a csapat Párizsban mint anno a szeretett Real ellenünk, és rájött, hogy váltani kell. És ezt aránylag gyorsan meg is tette, és az új rendszer a főpróbán aratott, 2-1-re vertük az Atléticot. Majd 6-1-re a Gijónt, 5-0-ra a Celtat és 6-1-re a Paris Saint-Germaint. Tehát összességében azt hiszem, panasz nem lehet rá. De hogy is néz ez ki? Ugye a kapuban Ter Stegen, de ennek a felállás szempontjából csekély jelentőssége van. A belső hármast jó esetben Umtiti, Piqué és Mascherano alkotja, mindhárman jó formában ténykednek. Az a nagy előnye a védelem szempontjából a váltásnak, hogy nem fut el senki, de ha mégis úgy döntene valaki, ketten maradnak biztosítani. Valamint nagyszerűen lezárják a területeket. Egyel fentebb Busquets varázsol. Az új szisztémában sokkal több passzlehetősége van, és ez jót tesz neki. A védekező munkája is jóval hatékonyabb, és nem kell kilométerekkel visszább lépnie, hogy hárman maradjanak hátul. Ha előrébb megyünk, Rakitic és Iniesta közt talán kicsit meglepetésnek találhatjuk Messit, bár jobban belegondolva logikusabb, mint kitenni a partvonal mellé, be meg Rafinhát. Iniestára nézve nem volt nagy hatással a váltás, Rakitic ugyanez, Messi viszont belül parádés. Bár az ő esetében a „poszt” szó használata hibás, ugyanis ő nem egy posztot játszik be, hanem egy egész félpályát. De érezhetően tetszik neki, hogy belül szopathat mindenkit, nagyobb belátása van a pályán történtekre, és mindent észrevesz. Rafinha posztját végre sikerült fellelni, és ez a teljesítményén is meglátszik. Nagy formában van a kis brasilero.
Lezárásául a kicsit hosszúra nyúlt értékelésnek, szerintem hálásak lehettünk, hogy élőben nézhettük végig a futballtörténelem csodáját. És innem nem lehet megállni. S’ha demonstrat, s’ha demonstrat!
