„André Gomes mögé befut oda Jordi Alba. Carvajal otthagyja André Gomest. Jordi Alba teszi vissza. Jön Messiiii ÉS GÓÓÓL GÓL MESSI!!!” Valahogy nem tudott nem eszünkbe jutni ez a jelenet, amivel 2016 tavaszán a Bernabeuban megvertük a Real Madridot, és ezzel életben tartottuk akkor a bajnoki cím reményét. És ez a jelenet annyira trademark Alba volt. Annyira trademark Alba volt, hogy a Farkas Norbert által közvetített Sport TV-s felvétel is kikerült a LaLiga Facebook oldalára.

Alba... Megosztó személyiség, akit barcelonai berkekben az egekig magasztaltak, másutt a pokolba kívántak. Nem egy higgadt ember, és valahol érthető az unszimpátia, hiszen nem kellett a szomszédba rohangálnia egy kis kreténkedésért, egy kis indulatoskodásért, és elég volt egyszer is sorba állnia, ha kötözködésről volt szó. De valahogy mindig tudta, hol a határ. Persze, kapott sárgalapot ilyen hülyeségek miatt, de ott meg is állt. Viszont nekünk nem erről kell beszélnünk, és nem erre kell emlékezzünk. Nekünk arra kell emlékezzünk, az itt töltött 11 éve alatt mi mindent tett a klub sikereiért.

Az már gyakorlatilag megszokás, hogy ilyenkor nem abba megyünk bele, hogy hány trófeát nyert, meg hány gólt lőtt. Ez személyes. Azokat bárki kikeresi a neten, elég eldobni egy virtuális kavicsot, és biztosan el fogsz találni egy forrást. Ilyenkor az ember inkább arra gondol vissza, ki volt az a mélynövésű villámléptű gyerek, akit az elmúlt 11 évben a bal szélen rohangálni látott. Ő volt Jordi Alba.

Amikor visszatért – merthogy mint ismeretes, ő is az akadémia neveltje volt – akkor egy kifejezetten jó Valencia fontos tagja tudott lenni, aki a bal szélen látott el mindenféle feladatot. Játszott védőt, játszott támadót, sokoldalú fickó volt akkoriban. Aztán szépen Eric Abidal helyett ő lett a csapat elsőszámú balvédője. És a Barcánál ez nem annyiból áll, hogy felcipeled a középpályáig, rábikázod a center fejére, az meg majd bebillenti; ennél ez egy sokkal összetettebb dolog. De Albának ez nem okozott gondot, a vérében volt, ebben nőtt fel. Aztán hamarosan egyre komolyabb tagja lett a csapatnak, míg végül az egyik húzóemberré nőtte ki magát – ami egy bal védőtől elég ritka.

Ő és Messi egy olyan párost alkottak, akik vaksötétben, bekötött szemmel, befogott füllel és hátraközötött kézzel is megtalálták volna egymást a labdával akár 70-80 méteres távolságból is. Mindketten tudták milliméterre pontosan hova, mikor és hogyan kell a másiknak tenni a labdát, hogy abból előnyös helyzet alakuljon ki.

De Albával sem bánt kegyesen az idő. Szép lassan elkopott mellőle az a csapat, amelyhez annak idején igazolt, és amelynek 2012-ben Bajnokok Ligáját kellett volna nyernie. Eleinte még csak David Villa, Pedro, Puyol, Alves mentek el, és helyettük összeállt egy másik olyan csapat, amelyiknek nem volt ellenfele egyik porondon sem. Aztán szép lassan végignézte, ahogy Xavi is elmegy, majd Pedro, Mascherano, Iniesta, Neymar, Rakitic, Suárez. De ő csak robotolt, és robotolt fel és alá. Majd végül elment Messi. Messi elment, és ott érzésem szerint volt egy töréspont Jordi Albánál. Egyedül maradt. Nagyjából úgy lehetne leírni ezt, mint a rövid animációs videókban, amikor az elején a kissrác focizik a pajtásokkal, majd aztán ők szép lassan egyesével eltűnnek, de ő ugyanazzal a mosollyal játszik tovább, fut fel, adja be. Majd egyszer csak nincs már, aki érkezzen rá. És akkor felnéz, és látja, hogy már csak ő maradt.

Futballistaként az embernek nyilván az a dolga, hogy gólpasszokat adjon, gólokat szerezzen, segítse a csapatát. De ennek az emberi oldalát is nézni kell, ugyanis ezek a játékosok barátokat veszítenek el, akik elköltöznek tőlük több száz, több ezer kilométerre, és tőlük mégis minden héten az van elvárva, hogy a legmagasabb szinten teljesítsenek. Ez kihívás. Ez emberként kihívás. Márpedig ők emberek. És bár akadtak új játszótársak, már érezhető volt, hogy nem fogjuk visszakapni azt a régi Albát.

Persze még mindig akadtak szép pillanatai, még mindig voltak bődületesen nagy, vagy elképesztően fontos góljai, gólpasszai, Lewandowski személyében például kapott maga mellé egy olyan csatárt, akinek be kellett tenni jól a labdát, és ő góllá változtatta. De Alba akkor sem volt már az az Alba, mint aki régebben.

És akkor most, amikor ott vagyunk, hogy búcsúzni kell, nyilván nagyon sok gondolat forog az ember fejében. Nyilván nem érti, hogy miért most, miért így, közben meg ott van a másik oldalon az, hogy nagyon is érti. Nagyon is érti, mert a klub rendkívül nehéz anyagi helyzetben van, Alba még mindig elég költséges játékosa a klubnak, ugyanakkor nem akarja elhinni az ember, hogy kipaterolnának egy ilyen embert. Aki tényleg mindent megtett ezért a klubért. Aki az elsők között volt, amikor fizetést kellett csökkenteni, aki mindenkit mély szeretettel üdvözölt, akiről minden újonnan a felnőtt csapathoz kerülő játékos azt mondta, hogy mindenben segítette és támogatta végig. De a foci már rég nem csak a szimpátiáról szól, hanem rendkívül komoly üzlet is.

Alba! Az elmúlt 11 évben csodálatos pillanatokat szereztél nekünk. Ahogy haladunk előre az életben, egyre-másra jönnek és mennek az emberek körülöttünk, és aki igazán átérzi, milyen rajongani egy csapatért, az ugyanezt érzi akkor is, amikor egy hozzád hasonló játékos távozik a hőn imádott klubjától. Ahogy eljön a búcsú ideje, úgy az ember visszanéz a múltra, és azt veszi észre, hogy hogy elrepült ez az idő. A távozásod miatt érzett szomorúság mellé boldogság, büszkeség, hála és köszönet társul. Boldogság, mert részesei lehettünk ennek az utazásnak, amely két trófeával, méltó módon ért véget, büszkeség, mert a Barcánál játszottál, hála, miért minden helyzetben megtettél mindent, amit meg tudtál tenni, és köszönet, amiért mindvégig alázattal, és a klub iránt érzett szeretettől vezérelve voltál jelen.

Az, hogy a távozásod pontosan miként zajlik, előttünk nem ismert, és valószínűleg soha nem is lesz az. Ezért is hálásak vagyunk, mert amennyiben ez nem 100%-ig saját akarat, annyiban a másik opció a szardobálás lett volna, ez pedig nem volt. Köszönjük az elmúlt 11 évet! Köszönünk minden felejthetetlen pillanatot, és mindent, amit ezért a klubért tettél. Őszintén kívánjuk, hogy az életed következő szakasza legalább ilyen sikerekben legyen gazdag, és reméljük, hogy egyszer valamilyen minőségben még viszont látunk!

Mégegyszer köszönünk mindent, és a mihamarabbi viszontlátásra!