worldoffcb

Győzelemmel ezüst

Barcelona-Eibar meccsértékelés

2017. május 23. - mb22

img_1045.JPG 

Nehéz most csak a meccsről beszélni. Igazából ez a meccs volt tegnap a legkevesebb. Ugyanis a sorsunk nem a saját kezünkben volt. Egyvalamit azonban mégis kihangsúlyoznék. Ez a meccs tökéletesen lefestette a szezonunkat. A védelem balfaszkodik, a támadók rengeteg helyzetet kihagynak, ebből gólt is kapunk, majd jönnek az újabb elrontandó helyzetek, és egy újabb elbaszott védekezés. És akkor ébredünk fel, mikor már majdnem késő. Az a baj, hogy amíg ez így megy, a bajnoki címet jobb is elfelejteni.

_95708274_rexfeatures_8618772x-2.jpg
Valójában egy olyan meccsel zárta a bajnokságot a Barca, aminek elég egyértelműnek kellett lennie, ugyanis 1) az Eibar nem egy nehéz ellenfél 2) nekünk csak a 3 pont volt jó. Ezzel együtt addig balfaszkodott Roberto, míg végre sikerült róla egy nem kicsit mázlis gólt kapjunk. Ne vegyük el Inui érdemeit, de a keresztléc igencsak kellett neki. De mondjuk, így akarta. Nem lényeg. Az viszont inkább, hogy kb 2 perccel a gól után Messi gyönyörűen tálalt Suáreznek, akinek az után, hogy rávezette Yoelre, nem maradt más dolga, mint mellélőni, meg is tette. Majd a 2. félidő elején ugyanaz a szitu alakult ki, Inuira jött ki a játék, Roberto megint elkésett, majd a koreai habozás nélkül – ezúttal valamivel ugyan szebben – lemásolta az első gólját. Ez volt az a pont amikor azt mondtam, szarok bele kikapcsolom, ezt nem bírom idegekkel. Miközben a vendégek 2-0-ra mentek mi sorra basztuk el a helyzeteket. Komolyan, vicc volt. A meccs teljes egészében úgy alakult, ahogy az Eibar akarta. Kapkodtunk, siettünk, főleg a kontrákra játszottunk. Ez ellen sokkal könnyebben védekeztek, mint ha betoltuk volna őket a kapujuk elé, és kigurigáztuk volna a védelmüket. A vízválasztó ott lehetett, mikor Junca a saját kapuját vette be. Viszonylag rövid idő alatt lőttünk erre még hármat, és bár a játék nem volt szép, és a 3 pont csak annyira volt elég, hogy a 8. helyet elvegyük az Eibartól, megnyertük a meccset.

img_1044.JPG
Barcelona 4-2 Eibar


Ter Stegen – a gólokról nem tehetett, kapufás volt mindkettő. A másodiknál mikor látta, hogy nem érheti el, kicsit visszahúzta a kezét, talán szebb és hősiesebb lett volna a repkedése, ha ezt nem teszi, de nem ezen múlott. 6


Roberto – amikor kicsit kezdtem újra fellélegezni, hogy konszolidálódott a jó formája, mutatott egy ilyet. Mindkét gólt róla kaptuk, ráadásul tökéletesen ugyanolyan szituációból. Kell egy jobbszélső hátvéd. 4


Umtiti – sokat nem tudott hozzátenni. Amit meg tudott, azt megoldott, a gólokért nem venném elő. 6
Marlon – valamivel magabiztosabbnak éreztem, igazából ő az egyik oka, amiért örülök, hogy végül nyertünk, mert kell az önbizalmának ez most. Jobban játszott, mint a múltkor. 6


Jordi Alba – hozta a szokásosat, nem lógott ki se fölfelé, se lefelé. 7


Iniesta – adott egy szükséges tartást a csapatnak, ez pedig nagyon kellett a fordításhoz. 8


Busquets – csendben, jól végezte dolgát, a szokásosat hozta. 7


Rakitic – nem kellett sokat güriznie, azt a 71 percet amit a mester odaítélt neki, hozta rendesen. 7


Neymar – voltak jó elfutásai, de mindent odatett Suárez elé, aki meg nem tudta belőni. Most kicsit önzőbb is lehetett volna, de nem volt rossz. 7


Suárez – tipikus meccse: kihagy 5-6 kapusra vezetett helyzetet, majd lő egy gólt. Ennyi helyzetből nem lenne csoda ha 4 gólt lőne meccsenként. Közvetlen a gól után azt hittem szétcsapok valamit, akkora ziccert küllőzött el Yoel, s kapuja mellett. 7


Messi – kamutizenegyest nem szabad belőni, sportszerűen kitárazta szegény Yoelt. A dupla és ezzel a Pichichi valamit az Aranycipő (feltéve, hogy Dzeko nem lő egy mestertizest) megvan. Az a szólója a második gól előtt elég tanárian sikerült. 9


Paco/Gomes – elkapkodott és egyáltalán nem megfontolt cserék voltak, egyik se tudott hozzátenni a meccshez. 4

img_0872.JPG
Sajnos ez a győzelem nem volt elég a bajnoki címhez, ugyanis az ezzel egyidőben folyó mérkőzésen a Real Madrid 2:0 arányban felül múlta a Málaga együttesét, ezzel az élen maradt. Amit még erről a meccsről érdemes tudni, az az, hogy Yoel kb élete meccsét játszotta, nem egy nagy védése volt, köztük Messi tizenegyese, és Suárez több ziccerébe is volt szerencséje belekapni. Valamint égetően nagy szükség van a Video Assistant Refereere. Hernández Hernández ismét egy irdatlan nagy kamutizenegyest adott, ezúttal azonban nekünk. Jordi Alba a földbe rúgott, a spori erre tizenegyest adott. Vicc.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://worldoffcb.blog.hu/api/trackback/id/tr2512535175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása