Úgy látszik, hogy ez az idei szezon-hajrá egyre csak feszültebbé válik, és bár jelenleg mi állunk legrosszabbul, a dolgok könnyen fordulhatnak a következő 2 hónapban. Volt egy Valladolid elleni meccs, ami felért egy döntővel, hiszen az Atletico kikapott, a Real nyert, így kellett egy győzelem, hogy továbbra is szorosan maradjunk velük. Ez meg is lett, ki lett szenvedve, brusztolva, csúszva, mászva, egy elég szar meccsen, egy 90. perces góllal, de meglett.
Az is, mint az azt követő összes meccs egy döntővel ér fel. Ha vesztesz, lemaradhatsz a címről, a tét nem kevesebb. És mi sajnos vesztettünk a Real Madrid ellen. Nem könnyű a helyes szemszögből megítélni egy ilyen meccset, ott van a rivalizálás, a bajnoki címért folytatott, és roppant feszült harc. Ilyenkor nem a forma számít, ilyenkor minden megszűnik, és van ez az egy meccs. 90 perc, két csapat, és egy bíró (ezt most azért emelem ki, mert lesz erről is szó kicsit bővebben). És ebben mi most alulmaradtunk. Ugyanakkor egyáltalán nem gondolnám, hogy ez komoly elkeseredettségre adhatna okot. És akkor nézzük, miért.
Éveken keresztül ment a zúgolódás, hogy nincsenek beépítve fiatal játékosok, az akadémia nem adja fel a felnőtt csapatnak a sztárokat, és öregszik a keret folyamatosan, közelítve a krízishelyzethez. Vagyis Koemannak az egyik legnagyobb feladata az volt, hogy megtalálja azokat a fiatalokat, akikkel csapatot tud szervezni. A probléma az volt, hogy ezek a fiatalok zömével nem rendelkeztek élvonalbeli tapasztalattal. Ott van Araujo, és Mingueza a védelemben. Mindkettejük először állandó tagja a felnőtt csapatnak, és szinte egyből alapemberré is váltak. Persze, kérdés, hogy ha már korábban is volt rá lehetőség, akkor miért 20 éves koruk után kellett őket beépíteni. Ott van Pedri, Puig és Moriba a középpályán, akik eddig kevés (vagy semennyi) felnőtt tapasztalattal (nem) rendelkeztek, és most mégis rendre kiélezett helyzetekben kerülnek becserélésre. Vagyis évek fiatalítási munkáját Koemannak egy év alatt kell elvégeznie, és egy ekkora változás nem szokott egyből eredményes lenni.
Igazolni télen semmi esélyünk nem volt, így még csak alakítani sem tudta a csapatát az edző, ugyanakkor ennek megvan az előnye. Így a jelenlegi játékosok jobban összeszoknak, kialakul az a csapat, akikben a mester bízik, és a fiatalok több játéklehetőséghez juthatnak. Akikben egyébként az edző láthatóan bízik, hiszen nem tétovázott, bedobta Moribát nem sokkal a vége előtt, Trincao is lehetőséget kapott. És ezzel szép lassan összeáll, kik alkothatják majd a következő évek Barcájának a fontos részét. De ez egyelőre még mindig egy épülő csapat. És idén jogosan bízhatunk abban a fejlődést látva, hogy jövőre esélyesek leszünk a bajnokság megnyerésére is. Ehhez elég összevetni a két Clásicot.
Ami pedig az egészben a bosszantó - és ezzel lassan közeledünk is a lényeg felé -, az az, hogy nüanszokon múlott a meccs. Apró hibák, mint például, hogy Araujo nem indult el egy másodperccel korábban Benzemával, hogy odalépett Viniciusnak a tizenhatos előtt, hogy Kroos szabadrúgása két emberen pattant meg. És az olyanokon, hogy nem tudtuk befejezni a helyzeteinket, hogy Moriba a 94. percben szanaszét bombázta a felső lécet, hogy Ter Stegen lövése Trincaot találta hátba szintén a 94. percben. És kétes játékvezetői döntéseken, mint például a Braithwaite elleni szabálytalanság elnézése, amivel egy büntetőt nem kaptunk meg 2-1-nél.
Ezek azok az apróságok, amiken nagyon sok múlhat, és pontosan ezek azok, amik miatt nem számít a forma. Mert a legjobb formában lévő Barca egyik védője is bebambulhat egy pillanatra, mert a legjobb formában lévő Barca játékosa is szétlőheti a kapufát, és ezek egy ilyen meccsen sokba kerülnek.
És mielőtt rátérek az utolsó gondolatok egyikére, beszéljünk kicsit arról a büntető-gyanús helyzetről. Mindenekelőtt tisztázzuk le, hogy ez nem bíró-anyázás, csupán a VAR körüli kérdések érintése. A lényeg az volt, hogy Braithwaite kisodródva megpróbálta bent tartani a labdát, Mendy a kezével odanyúlt, belekapott a dán kezébe, aki ettől, és a sebességétől a már eleve felázott pályán elvesztette az egyensúlyát, és elesett. Vagyis a védő kézzel dolgozott, ez kibillentette a támadót az egyensúlyából, elesett, büntető. Gil Manzano ennek ellenére mégsem fújt, a VAR-szobával tartott egy rövid egyeztetést, és annyiban maradt a dolog, kirúgás a Real javára. Ezzel csak egy gond van, méghozzá, hogy a játékvezető hozott egy rossz döntést, Soto Grado a monitorok elől egy rövid megbeszélés alatt nem tudni mit mondott neki, de egész biztosan nem utasította arra, hogy menjen ki és nézze meg, mi is történt. Holott a videóbírónak ez lenne a feladata. Azt már többször is láttuk, hogy született egy ítélet egy elég kérdéses szituációban, a VAR simán felülírhatta volna a spori döntését, mégsem történt semmi hasonló.
Az jó kérdés, hogy egész egyszerűen a spanyol játékvezetők igyekeznek nem bírálni a kolléga munkáját (ebben az esetben pedig ha például büntetőt ítélt volna, akkor azt hagyják jóvá), vagy csak a játékvezető nem érezte úgy, hogy a VAR olyan információkkal szolgált, amelyek alapján felül kellene vizsgálnia a döntését, ezt nem tudjuk. Minden esetre ha nem használják rendesen, akkor teljesen fölösleges a rendszer. Itt szükség lett volna rá.
És akkor végezetül arról néhány mondat, hogy mi a legnagyobb tanulsága a meccsnek. Egy egész jó körülmények között játszó Real és egy rossz körülmények között játszó Barca összecsapásából az objektíven jobb csapat jött ki győztesen. Az eredmények, és a tabella ugyanis a Realt igazolja. Ha arról az oldalról vizsgáljuk meg a meccset, hogy a lehetőségeihez képest melyik csapat teljesített jobban, az viszont a Barca. És egy ilyen meccsen döntöttek azok a milliméterek, az a buta fault, Alba lemaradása. Persze, ettől még 2 éve nem tudjuk megverni a Real Madridot, ami egy rossz sorozat, és ennek most meg is ihatjuk a levét, de még van hátra 8 forduló, a verseny szoros, bármi megtörténhet, ez pedig nem volt több, mint egy elvesztett csata. A háborúban még mindig talpon állunk.
Real Madrid 2-1 Barcelona (Mingueza)
