Akár szarból vár is lehetne a cím, de az jelentősen több pejoratív tartalmat hordoz, ezért esett a választás a kutyából szalonnára. Mert tulajdonképpen ezt láthattuk a szezon során: ahogy Koeman a szedett vedett brigádból egységes csapatot, a tapasztalatlan fiatalokból alapembert, egyes fontos játékosokból pedig elengedhetetlen fontosságú kulcsembert csinált.

Mint arról már sokszor esett szó, ez az újjáépülés időszaka a klubnál. Új vezetőség égisze alatt új projektek indulnak majd el, rendbe kell szedni a csapatot, és ha megvan a biztos alap, akkor el lehet kezdeni felépíteni a jövő BL-győztes Barcáját. Ehhez pedig nagyon fontos volt ez a Copa del Rey. Sokkal fontosabb, mint eddig bármelyik évben volt. Mert ez volt az a trófea, amit egy bénán kezdett, aztán egészen stabilan folytatott idény vége felé nyert meg a csapat. 

A BL kizúgás érvágás volt, bár senkit nem érhetett olyan óriási sokkhatásként. Ami ennél is rosszabb volt, az a Clásicon elszenvedett vereség, hiszen az a harmadik helyre taszította vissza a csapatot, és megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy a saját kezében tartsa a sorsát (amit egyébként a Real tegnapi x-e visszaadott). Lélektanilag ez egész biztosan nem hatott előnyösen a játékosokra, mert elúszni látszott a trófea. És ezt a hitet adta vissza a Király Kupa. Mert bebizonyították, hogy akármilyen helyzetben is van a csapat, akármilyen is a keret, ez egy egységes csapat, itt mindenki egy célért küzd, vállt vállnak vetve megy a végéig. 

De maga az egész út, ahogyan a Barca a döntőig menetelt, tele volt olyan akadályokkal, amiknek a sikerrel vétele egy eltökélt, egységes, motivált csapat benyomását keltette. Nehezen indult, éppencsak meg tudtuk verni hosszabbításban azt a harmadosztályú Cornellát, aki az azt megelőző közben az Atleticot búcsúztatta. Innen továbbjutva végül sikerült kiejteni a Rayo Vallecanot, és innentől indult be a buli. Volt az az egészen elképesztő Granada-Barca, ahol a 88. percig 2:0-s hátrányban voltunk, ekkor először Griezmann szépített, négy perccel később pedig Jordi Alba egyenlített, vagyis a 92. percre a halál árnyékának völgyéből jutottunk el a hosszabbítás kapujáig, ahol aztán szintén fordulatokkal tarkítva végül 5:3-ra megnyertük a meccset. Kész thriller volt egyébként, parádés gólokkal, de ami a legfontosabb, hogy egy roppant motivált Barcával, aki nem adta fel még két perccel a rendes játékidő vége előtt sem. 

Aztán ott volt az az elődöntő, aminek az odavágóját egy gyötrelmes meccsen elvesztettük a Pizjuánban 2:0-ra. És valahogy ekkoriban, a PSG elleni egy héttel később lejátszott meccs után jöhetett rá Koeman, hogy kiszámíthatóan játszik a Barca, nem tud konstans nyomást helyezni az ellenfelekre, szanaszét lehet kontrázni, és így tényleg semmi nem lesz idén sem. Ezért kipróbálta a három védős rendszert, és mit ad isten, azóta szinte szárnyakra kelt a csapat. Kezdésként szintén egy thrillerrel felérő hosszabbításos meccsen megfordította az elődöntőt a Sevilla ellen. És egyébként az egy körrel ez előttihez annyiban hasonlított a történet, hogy itt is az utolsó momentumokban egyenlítettünk, csak itt a párharcot Piqué 94. perces fejesével, hogy aztán a 2x15 percben Braithwaite a döntőbe bólinthassa a csapatot. Ez volt az a meccs, ahol volt egy korai bombagól, egy kivédett tizenegyes (Ter Stegen fogta meg Ocampos lövését), egy kései kiállítás (Fernando második sárgával a 92. percben kiszállt), egy utolsó perces egyenlítő gól, egy hosszabbításban szerzett gól, egy sárgalap-fürdőbe torkolló balhé, egy pályán kívüli piroslap, vagyis minden, ami kell egy tökéletes elődöntőhőz. 

Ez volt tehát a rögös út az Estadio de la Cartujaba. Azt hiszem, kétség nem férhet hozzá, hogy ha valaki, ez a Barcelona megérdemelte a döntőt, és akkor beszéljünk egy keveset erről a meccsről is, elvégre ez most a téma. 

Két részre lehet bontani a meccset, az első 60 percig tartott, ennek a résznek az "ostrom" címet adnám. 60 percig a Barca elképesztő nyomás alatt tartotta a Bilbaot. Megint magasan megkezdtük a letámadást elfojtandó a Bilbao kontralehetőségeit. Általánossá vált, hogy már az ellenfél térfelén vissza tudjuk szerezni területszűkítésekkel a labdákat. Roppant beszédes statisztika az, hogy az első félidőben a Bilbao alig 16%-ban tudta birtokolni a labdát, és összesen egy, kaput nem találó lövést tudott felmutatni. Vagyis a Barca letámadásában valósággal fuldoklottak a jobb napokat is élő baszkok. Koeman egyértelmű célja az volt, hogy a labda semmiképp ne jusson el Inaki Williamshez, mert a belső védők nem fogják tudni felvenni vele a versenyt, emellett pedig a felvezényelt szélsők és a középpályások kimozgásokkal semlegesítették a széleken indított támadásokat. Közben mi minden megszerzett labdával igyekeztünk a lehető legrövidebb idő alatt a kapuhoz eljutni. Az egyetlen ember, aki tartotta a 0:0-t egy órán keresztül, az Unai Simon volt.

Aztán Griezmann gólja megtörte a jeget, és innentől az osztálykülönbség már az eredményjelzőre is kiült. Itt kezdődött, a 60. percben a második szakasza a játéknak, a gálafoci. Griezmann után nem sokkal De Jong talált be, a sort pedig Messi zárta két góllal. Már 2:0-nál érezni lehetett, hogy ez a meccs megvan, 4-nél pedig a megérzés helyét a teljes bizonyosság váltotta fel. A Barca tehát megint meghúzott egy régi szép időket idéző performanszot, teljes mértékben rákényszerítette az akaratát az ellenfélre, egész addig, amíg az össze nem roppant. Ékes példája mindennek Leo Messi második gólja, amit 59 Barca-passz előzött meg, a 60. volt a gólt megelőző lövés.

És ki kell emelni azt is, hogy mik, kik voltak a kulcsai ennek a játéknak, és ennek a győzelemnek: a kis játékokban jó, és egymást nagyon érző Messi és Pedri, a borzasztó munkamennyiséget letenni képes, két gólpasszt és egy gólt jegyző de Jong, és párja, Busi, akiknek köszönhetően a Bilbao középpályája szinte halott volt, a két szélső, akik semlegesítették a széleken az Athleticet. De ugyanúgy a védelem is, akiktől helyzetig sem jutottak a baszkok, és Griezmann, aki nagyon fontos gólt szerzett, és többször is gondot okozott a kapu előtt a hazaiak védőinek. 

Tökéletes lezárása volt tehát a döntő a kupamenetelésünknek, nagy erőről és kitartásról tett tanúbizonyságot a csapat, és már önmagában véve az nagy dolognak számíthat, hogy egy ilyen szezon végén nem arról szól a diskurzus, hogy nyerünk-e egyáltalán valamit, hanem arról, hogy csak a kupa, vagy a hazai dupla is meglesz végül. Mert igenis van rá esélyünk, a kezünkben a sorsunk, és erről vélhetően az Atletico Madrid elleni hazai "bajnoki döntő" kimenetele fog majd határozni. Addig is: CAMPEOOONES CAMPEOOONES CAMPEOONEES EEE AAA EEE!!!

Athletic Bilbao - FC Barcelona 0:4 (Griezmann, De Jong, Messi, Messi)