worldoffcb

World of FCB évértékelő 2018/2019

A 2018/19-es szezon szubjektív értékelése

2019. június 08. - world_of_fcb

Előző évértékelőnk formáját idén is megtartjuk. Ennek lényege, hogy egymástól kérdezgetve összefoglaljuk a szezon történéseit. Ehhez az értékelőhöz közösen választottuk meg nyolc kérdést, melyek lehetséges válaszairól úgy gondoljuk, jól összefoglalhatják a szezont. Ezekre a kérdésekre válaszol teljes admincsapatunk: mb22, Mo10 és PT10. 

1. A csapat az elmúlt években egy szinten stagnál. Mi lehet a kulcs az előrelépéshez?

 

PT10: Fiatalítás és bátorság. A szezon elején nagyon boldog voltam, hogy a vezetőség végre elkezdett fiatalítani, azonban mostanra már inkább átverésnek érzem. Hiába csökken a teljes keret átlagéletkora, ha ugyanaz (most már egy évvel idősebb) 11 játssza a fontos meccseket. Hiába a fiatalítás, idén sorra döntöttük házon belül az átlagéletkor felső rekordját. A legerősebb kezdő legalább fele 30-on túl van, a csapat középpályája emiatt lassú, de máshol is vannak gondok. Itt az idő bátrabban fiatalítani, és szó szerint lecserélni pár rutinos, de megöregedett játékost. Remek példa az Ajax, ahol sikerült ezt az egyensúlyt megtalálni.

960_1.jpg

mb22Az, hogy valakinek végre legyen annyi töke, hogy a fiatalokat vegye elő, és építse be folyamatosan. Ez az akadémia évtizedek óta fossa a tehetségeket, és rengetegen nem érték el a felnőtt csapatot. Márpedig egy innen-onnan összeverbuvált keretnek nehéz megtanítani az igazi Barca-focit. Amíg ez nem lesz meg, amíg valaki nem nyúl le az alapokig és kezdi el megváltoztatni a dolgokat, addig időszakosan kicsit teljesíthet jobban a csapat, de összességében nem fog tudni éveken át a csúcson maradni. Irreális is ezt jelen pillanatban elvárni. A csapat átlag életkora bőven 25 fölött van, fizikailag ezek az emberek túl vannak a csúcson. És sok probléma innen ered, amikre a fiatalok megoldást jelenthetnek. A Barca amint elkezdi játszani a hagyományos, cruyffi filozófiára épülő futballt, és újra nekilát követni Cruyff elveit, azonnal szintet fog lépni. Jelenleg pedig maradjunk a realitásnál, ami ez.

Mo10: Fiatalítás kell, mivel a csapat átlagéletkora a Pool ellen meghaladta a 30 évet, ami nagyon elszomorító. Kiégett, kiöregedett játékosok tömkelege, akiket talán már nem lehet annyira motiválni, de ez lehetséges, hogy trénerfüggő is. Ki hogyan tudja motiválni a játékosait. A középpálya lassú, és sebezhető. Suarez csere nélkül játszotta le ezt a szezont, pedig neki is kellene a pihenés. Sajnos már ő is öregszik és már nem úgy játszik mint kb. 4 éve. A klubnak muszáj igazolnia egy cserecsatárt, mert a következő szezon még bajosabb lehet. Emellett pedig kellenek a fiatalok az együttesbe, akik frissek, motiváltak és minden áron bizonyítani akarnak.

 530.jpg

2. Mekkora szerepe van Messinek a Barcában? Lehet őt pótolni?

 

PT10: A statisztikák szerint egyre nagyobb. Az idei gólok több, mint 70%-ban részt vett, azaz vagy a gólt lőtte vagy a gólpasszt adta. Kétszer annyi gólja van, mint az ezen a listán második Suareznek. Ezek önmagáért beszélő adatok. Ugyanakkor rendkívül ellentmondásos mostanra az argentin szerepe, ezért ketté kell bontanunk a témakört: ha pályán vagy és ha nincs. Előbbinél egyértelmű a helyzet, gyakran egyedüli vezére a csapatnak, olyan mintha egyedül próbálna küzdeni. Ugyanakkor a nagy bukásoknál ő sem tudott semmit segíteni. A másik eset, amikor nincs a pályán, akkor jobban játszik a CSAPAT. Egyszerűen felszabadulnak a többiek mentális blokk alól, és nem mindig Messit keresik a labdával. Olyan dolgot mutatnak, melyeket azelőtt nem láttunk tőlük. Ám a statisztikák önmagukért beszélnek, a csapat "Messi-függőbb" mint valaha, és ezen sürgősen változtatni kéne. Ha válaszolnom kéne, hogy lehet-e őt pótolni, akkor inkább azon gondolkodnék, hogy Xavit hogy pótoljuk. Az meg már négy éve volt.

1019382120_jpg_0.jpg

mb22: Idén talán még hangsúlyosabbá vált: a Barca Messi nélkül nem tartana jószerrel sehol. Érdemes lenne szentelni rá pár órát, és megnézni, Messi góljai és gólpasszai nélkül hogy nézne ki a spanyol tabella, valamint mi lenne a BL lefolyása, valószínűleg-sokkoló eredményeket kapnánk. Az igazság az, hogy van hátra még 3, jó esetben 4 éve, és kész. Valamit pedig kellene kezdeni azzal, hogy mi lesz majd, ha ő már nem lesz. Tény, hogy voltak olyan meccsek, ahol teszt üzemmódban kipróbálta Valverde, milyen lenne nélküle, de őszintén szólva nem lehettünk elájulva. Ha a játék maga ment is, mindig hiányzott az a kevés, vagy éppen rengeteg plusz, amit Lionel Messi jelenléte ad a csapatnak. Így tehát azt mondom, jelenleg nem lehet őt pótolni.

Mo10: Sajnos ebben a szezonban a csapat még jobban Messi-függő lett. Sokszor azt lehetett érezni, hogy tőle várják a megoldást. Voltak jó mérkőzések, mikor nem játszott Leo és a csapat tényleg csapatként tudott működni (pl: Real-verés). De összességében idén az argentin zseninek óriási szerepe volt mind a bajnoki, mind a BL-menetelésben. A statisztika is mutatja, hogy a Barca-gólok több mint 70%-ban vett részt, ami brutális. A klubnak el kell kezdenie felkészülni arra az időszakra mikor már a „mágus” nem fog futballozni a csapatban. Szerintem nem lehet őt pótolni senkivel sem a jövőben.

 buy-fc-barcelona-football-tickets-footballticketnet.png

3. Sikeresnek mondható-e a csapat 2018/19-es szezonja?

 

PT10: Trófeával zárjuk, ilyen szempontból igen. Ha viszont az elmúlt évek sikereit vesszük alapul, akkor nem. Hacsak nem triplázik a csapat a szezonban, akkor a következőben azon kell gondolkodni, hogy hogyan lehetne fejlődni. Tavaly a BL nem lett meg, így ahhoz képest kell viszonyítanunk. Az előrelépés annyiban megtörtént, hogy 4 év után először elődöntőt játszhatott a csapat, de ott ugyanúgy esett ki, mint tavaly Rómában. A játék nem lett igazán élvezetesebb, cserében a Spanyol Kupát sem sikerült behúzni. Elmondható tehát, hogy nem sikerült előrelépni a múlt évhez képest, az én értelmezésemben pedig akkor ez nem egy sikeres szezon.

mb22: Egy csapat sikerességének megállapításánál az emberek 2 dolgot vesznek figyelembe. Az elmúlt idényt, és a keretet. Tavaly Valverde mindent megnyert Spanyolországban, amit csak meg tudott. Idén azonban a csapat egyetlen címe a bajnokság volt, igaz, az már kb. 8 meccsel a zárta előtt lefutott harcnak tűnt, minden további pedig csak formalitás volt. A kupában döntőig ment a csapat, de ott nem sikerült zsinórban az 5. győzelem. A Bajnokok Ligája egy darabig mindenképp pozitívan zajlott, majd 45 perc alatt mindent elszúrt a csapat. Az tehát szintén nem volt egy sikersztori. A keret erős, talán erősebb is, mint valaha volt. Így jogosak voltak az elvárások, de ez nem sikerült. Ez a szezon számomra nem volt sikeres.

1147618820_jpg_0.jpg

Mo10: Sikeresnek indult a szezon, de fura szájízzel fejeződött be. Egy hónapja még a triplát emlegettük, de a végén „csak” egy bajnokival érhetjük be. Bajnokságot nyerni mindig nagy eredmény a klubnak, de az idei Bajnokok Ligája-kiesés jobban beárnyékolja ezt a szezont mint az elvesztett kupa döntő. Itt nem is az a probléma, hogy kiesett az együttes a BL-ből, hanem az, hogy hogyan esett ki. 3 gólos előny csak úgy elszállt ahogyan tavaly a Róma ellen is. Valverde nem egy rossz edző, de a BL az meghaladja a képességeit, igaz a csapat is benne volt rendesen az idei eredményben (is). A szezonzárás mondhatni „eredményes”, mivel nyertünk egy kupát, de ezen kívül nem mondható el sok pozitívum.

 

 4. Milyen hatással van Valverde taktikája a csapat játékára?

 

PT10: Valverde Barcája sokkal inkább épít a fizikumra, mint a sokpasszos játékra. Szüksége van egy fizikailag kiemelkedő középpályásra (Paulinho, Vidal), ám ezek a kezdő játékosok nem illenek be a csapat elmúlt évtizedben bemutatott játékstílusába. Ettől a Barca kicsit lassabb, megfontoltabb lett, ez még nem feltétlenül lenne probléma. Erre jön rá viszont Valverde biztonsági mentalitása, ő simán ráül az eredményre és úgy alakítja a csapatot, hogy a védekezésre koncentrál. Ennek eredményeképpen az elmúlt évek legjobb Barca-védelmét rakta össze, cserében viszont gyakori a védekezőbb, pl. 4-4-2-es felállás is. Fontos az erőnlét beosztása, a taktikai párharc, de nem kell öt góllal nyerni. Mindezek miatt a csapat játéka érezhetően visszaesett, és csak nagyon ritkán nyújtanak igazán élvezhető meccseket. Idén nem emlékszem igazán sziporkázó játékra a rémgyenge Huesca 8-2-es legyőzését leszámítva.

messi_1.jpg

mb22: Valverde mindig is az az edző volt, akinek határozott elképzelése volt a kontrajátékról, és ez felülírt mindent. Így tehát az addig megszokott sokpasszos kis játék után igen-igen szokatlan volt a helyenként 40%-ot súroló labdabirtoklás. Amikor megpróbálta eldugni a labdát, rendre hibázott a csapat. Az abszolút kockázatkerülő futballjának, és a 4-4-2-es felállásnak köszönhetően a csapat játéka látványosan unalmasabb lett. Sokkal inkább az elején akarják letudni a meccseket, aztán pedig jön az alibi foci, csak a rend kedvéért. Ez nem tesz jót a csapatnak. És ebből a biztonsági játékból vezethető le az is, hogy csak és kizárólag a “tét nélküli” meccseken pihentet abszolút kulcsembereket. Ez hosszú távon nem működik.

Mo10: Valverde mikor 2017-ben idejött, egy elég rossz keretet kapott, és állt a bál Neymar miatt is. Belevezette ezt a 4-4-2-es felállást, ami mondhatni az első szezonban be is vált többnyire. Kevés gólt kaptunk, a középpálya stabil volt és két támadóval is termeltük a gólokat. Sokszor nem igazán rotál. Voltak jó periódusai, de a BL-ben újra megmutatkozott a taktikai alulképzettsége. Sajnos mostanra kialakult az a helyzet, hogy sok játékosnak „bérelt” helye van a kezdőben ami elszomorító. Nincs versenyhelyzet így elkényelmesednek. Ez eredményezheti a motiválatlanságot is. A célfoci sokszor eredményes de talán nem a katalánoknál. A Barca híres a szép támadófutballról amit idén is láthattunk, ám kisebb arányban sajnos. A spanyol tréner taktikája kezdetben jó volt a csapatnak, de így második szezon végére kiderült, hogy ez hosszú távon nem megoldás.

 origi_2.jpg

5. Fog-e még valaha Lionel Messi BL-t nyerni?

 

PT10: Borzasztóan nehéz a kérdés, hiszen nem láthatunk a jövőbe. Mindenesetre az elmúlt évek tendenciáit érdemes alapul venni, hiszen az évtizedben meghatározó spanyol uralom 2019-re foszlott szét, és a pénzügyi folyamatokat figyelemmel kísérve tippem szerint rendkívül meg fognak lépni az angolok a következő pár évben. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne megtörni ezt az új uralmat, de az már most látszik, hogy erre csak pár klub képes a világon. A Barca lehet az egyik, de a LaLiga és a Premier League pénzügyi differenciája folyamatosan nő, és a katalánok jelenlegi filozófiája is folyamatosan elbukott az elmúlt években. Változást jelenleg nem látok, Messi pedig nem hiszem, hogy 3-4 évnél tovább lesz már a Barca játékosa, így egyáltalán nem vagyok meggyőződve róla, hogy fog még BL-t nyerni a csapattal.

barca-190427-trophy-r-1050.JPG

mb22: Mivel ez a sorozat egyszerűen kiszámíthatatlan, ebből adódóan megjósolni sem igazán lehet, van-e még esélye Messinek BL-t nyerni. Ehhez nem tudjuk, ki lesz az edző Valverde után, hogy fog kinézni a keret. Jelen erőviszonyok mellett egyszerűen elképzelhetetlennek tartom, és Barcásként fáj ezt mondani, de köszönő viszonyban sincs ez a csapat egy BL-győzelemmel. És ez szerintem nem az angol futball látványos fejlődésével magyarázható, egyszerűen azzal, hogy ami szép és jó volt a Barcában, azt kidobták, helyette pedig lett az, ami most van. És így nem érdemes sokat várni a csapattól.

Mo10: Én nagyon remélem, hogy fog, de ahhoz a csapatban változások kellenek mind játékosokban mind mentalitásban. Messi egy remek játékos de csapat nélkül tehetetlen. Sajnos mostanra kialakult, hogy sok játékosnak „bérelt” helye van a kezdőben, ami elszomorító. Nincs versenyhelyzet így elkényelmesednek. Ez eredményezheti a motiválatlanságot is.

 6b67f-15390074643139-800.jpg

6. Maradjon Valverde és a vezetőség?

 

PT10: Valverdet már korábbi blogcikkekben kifejtettem, hogy nem marasztalnám, mert úgy érzem, hogy frissességre lenne szüksége a csapatnak, főleg mutatott játékban. A vezetőség egy tág fogalom, én most főleg Bartomeura értem. Közel sem tökéletes amit csinálnak, de amíg a csapat gazdaságilag stabil, és az igazolások többsége beválik (Arthur és Vidal nagyon jó igazolások voltak!), addig én meg vagyok elégedve a teljesítményükkel.

mb22: Folyamatosan próbáltam Valverde mellett is kiállni, de egy ponton ez már szélmalomharcba ment át, és én magam is tudom, hogy nem lehet megvédeni. Egyszerűen nem ide való. Nem tudja megcsinálni azt a munkát, amit egy Barca-edzőtől elvárunk. És ez nem a trófeákon múlik. Egyszerűen nem tanul a hibáiból, nem rostokol éjszakákat az irodában, ha éppen úgy van, ennek eredményeképp pedig újra és újra ugyanazokat a hibákat követi el a csapat, és már másodjára basztak minket ki úgy a BL-ből, hogy a lábunk sem érte a földet. A vezetőséget pedig vele egyszerre tenném ki, akik az egész probléma-halmot előidézték. Az akadémia koncepciózus lerombolását, azt, hogy minden játékosállomány-béli változtatást csak, és kizárólag átigazolással oldanak meg, azt, hogy nem megfelelő edzőket hoznak ide, és mindezek mellett egyszer nem állnak ki, és mondják meg frankón azt, amit vélhetően ők is tudnak: "Elkúrtuk! Nem kicsit, nagyon." Én soha nem voltam egy mély érzésű, latens nacionalista katalán, aki azt szajkózza, hogy mit jelent a népnek a Barcelona. De azt még így is látom, hogy a döntéshozóknak nem ugyanazt jelentik, mint nekünk, szurkolóknak. Ők leszarnak mindent, csak a pénz, és a pénz. Mi pedig epekedve várnánk a meccseket, csak hogy ennek már nincs értelme. Kérdés, mennyi idejük van még hátra, és mikor lépnek azok, akik léphetnek. Csak mert nagyon kéne már.

messi-liverpool.jpg

Mo10: Valverde mellett álltam, de a Pool elleni vereséget egyszerűen nem tudtam hova tenni. Úgy gondoltam, csak nem esik bele ugyanabba a hibába, de sajnos sikerült, mondjuk ehhez a csapat is kellett. Szerintem az lenne az „etikus”, ha lemondana és akkor a szurkolók nagy része is megnyugodna. Ha ő marad, akkor Coutinho karrierje is veszélyben lehet, mivel ez a szélsőként erőltetés nem jött be. Tönkretesz egy olyan játékost aki nagy játékmester, de csak a középpályán. Igaz, a formahanyatlásban a brazil is benne van, de az első fél szezonja káprázatosra sikerült. A vezetőség maradhat, de akkor változások kellenek minden téren.

 

7. Ki számodra a csapat 3 legjobb teljesítményt nyújtó játékosa ebben a szezonban?

 

PT10:

3. Lenglet - Egyben ő a szezon meglepetése is számomra. Ismerte a ligát, de egyáltalán nem a kezdőbe vették, potom összeget fizetett érte a klub. Erre aztán a szezon elején Umtiti tett neki egy szívességet, be is került rögtön a mély vízbe- hogy aztán ott is maradjon egész évre. Szegény piros lappal kezdett, de aztán szépen fokozatosan lendült bele. Nem játszott mindig remekül, de talán ez egy belső védőtől nem is elvárható. Egyszerűen ha mindenkit magához képest értékelek, akkor szerintem Lenglet felfér a dobogó alsó fokára, elképesztő, milyen nyugodt profizmussal hozta le élete legnehezebb egy évét.

2. Messi - 50 meccs, 51 gól, 22 gólpassz. Ha nem Messiről lenne szó, akkor teljesen megőrülne az ember, így csak azt mondja: 'csak a szokásos'. Pedig ez még mindig nagyon nem normális. Több éve blogolok, nem tudok újat írni, ezért csak egy kérdésem van: mi a fasz?

1. Pique - Ok, egy normális értékelőben nyilván minden lehetséges versenyt Messi nyerne, de eddig is mindig ő nyerte, én pedig már évek óta le akartam tenni őt a második helyre, vagy helyesebben mondva felemelni valakit a csúcsra. Mert elképesztő Messi, ám ő minden évben ezt hozza, de vannak olyan játékosok, akik tényleg kiemelkednek egy adott szezonban. És ez most Pique volt. A legtöbb perc a csapatban, pár fordulóval a vége előtt az egyetlen mezőnyjátékos aki az összes percet lejátszotta a LaLigában, 7 gól és 4 gólpassz belső védőként, elképesztő magabiztosság minden sorozatban. Hadd ne folytassam. És igen, ő is nagyon rossz volt Liverpoolban, de mivel kárpótolta azt a szezon többi részében... Amikor nem ment a csapatnak, rajta lehetett látni az akarást, csúszott-mászott-fintorgott majd előrerohant csatárnak. Ő volt az, akin tényleg látszott, hogy mindig szívből csinálja, még ha ő is a legleterheltebb játékos. Nekem ezek olyan adatok és érvek, ami miatt számomra bőven Gerard Pique a 2018/19-es szezon legjobb játékosa.

 gerard-pique-net-worth.jpg

mb22:

3. Alba - karrierjében ez a szezon nagyon fontos volt. Egész eddig akármit csinált, mindenki Marcelot istenítette. Fordult a kocka! A 2018/19-es szezonban posztján nem nagyon múlták felül. A támadójátékban való hasznosíthatóságát mi sem mutatja jobban, mint a támadókat is megszégyenítően sok gólpassza, és kialakított helyzete.

2. ter Stegen - Oly sokszor elmondtam ezt az undorítóan nagy klisét, de tessék, mégegyszer olvashatjátok: a csapatépítés első számú szabálya: végy egy jó kapust. Ha csak a lábbal végzett munkáját nézzük, magasan kiemelkedik a mezőnyből. És akkor nem is beszéltem még a védéseiről. A Sevilla elleni 2 bravúr-duplájáról, meg arról a 75-80%-os védési arányról, az istentelen mentéséről a Lyon ellen. Amíg ő itt véd, kapus poszton nem lesz gondunk.

1. Messi - Természetesen kirobbanthatatlan a top3-ból, ugyanis akármit ér el a Barca, azt Messi miatt teszi. Érdemes lehet megnézni, hogy állna a csapat nélküle. Középmezőnyre tippelnék. De nem csak emiatt került be. 48 meccsen 50(!) gólt lőtt, mindemellett 24 asszisztja is van, ez összesen 74 gól, melyekben aktívan részt vett.

 ter-stegen1.jpg

Mo10:

3. Arthur - Remekül beilleszkedett a csapatba és beverekedte magát a kezdőbe. Kreativitást vitt a középpályára ami sokszor kellett. Ilyen játékosokra van szüksége az együttesnek.

2. ter Stegen - Idén is bizonyította, hogy talán a világ legjobb kapusa. Elképesztő védéseket láthattunk idén is tőle kulcsfontosságú pillanatokban.

1. Messi - Ő Messi. 50 mérkőzésén 51 gólt szerzett ami elképesztő. Szerintem nem sok mindent lehet ehhez a teljesítményhez hozzáfűzni mint azt hogy: emberfeletti.

 

8. Ki számodra  a csapat legnagyobb csalódást keltő játékosa ebben a szezonban?

 

PT10: Philippe Coutinho. Bár szívesen választottam volna Busquetset is a meglepően gyér szezonjáért, de egyszerűen nem lehetett idén alulmúlni azt a teljesítményt, amit a csapat valaha volt legdrágább igazolása nyújtott. Pont emiatt a legnagyobb csalódás is, mert az ára már önmagában hatalmas elvárásokat támasztott felé. Az, hogy ezt ennyire nem sikerült idén teljesíteni, nemcsak az ő, hanem az edző hibája is, de tény, hogy gyakorlatilag nem volt idén jó meccse, ami azért kiábrándító, mert megosztva ő játszotta a legtöbb meccset a csapatban. Remélem, hogy ennél jóval jobb lesz jövőre, már ha megéli.

15480937477603.jpg

mb22: Sajnos annak ellenére, hogy én folyamatosan bízom benne, és hiszem, hogy tud ő ennél többet, ha megfelelően van használva, a szezon csalódása Philippe Coutinho volt. Nem hittem, hogy ilyen szezont is tud produkálni amikor megérkezett, de sajnos rám cáfolt. Vagy a játékstílus, vagy a szerep nem fekszik neki, de lassan kezd sok lenni a magyarázkodás egy 150 millió eurós igazolás folyamatos gyenge teljesítményére. A jelen helyzet sem neki, sem a klubnak nem kedvező, így vagy megoldást kell rá találni, vagy örülhetünk, ha csak 50 milliót bukunk rajta. Én még nem átkoznám ki, nem is fogom, de lassan el kellene kezdenie igazi futball jeleit mutatni. 

Mo10: Busquets idén mondhatni elég rossz szezont futott. Pár éve még világklasszis szinten futballozott de mostanra látszik, hogy már benne van a korban és talán ki is égett. Idén rengeteg labdavesztéssel játszott, és voltak olyan gólok amiket róla kaptunk. Sajnos eljárt felette is az idő és ez már meglátszik a játékán is.

 

 

Köszönjük, hogy végigolvastad évértékelőnk első részét! Te melyik adminunk válaszaival tudsz leginkább azonosulni? 

Szerkesztő: PT10

World of FCB, 2019.

Feltörekvő fiatal tehetségek

2019. május 28. - Mo10

Ez a cikk Facebook-oldalunk 8 részes sorozatának szó szerinti összegzése, 2019. május 26-án frissített adatokkal.

Feltörekvő fiatal tehetségek akiket annyira nem ismerhetünk:

Ez a sorozat olyan fiatal játékosokkal foglalkozik, akiket még nem annyira fedezett fel a „világ”, de megvan a tehetségük ahhoz, hogy nagy játékossá váljanak.

 

#1 Ousmane Dembele 2.0 a Rennesben?

Ismaila Sarr

Adatok:
Életkor: 21 év
Magasság: 185 cm
Származás: Szenegál
Mezszáma: 7
Játékos posztja: Bal szélső támadó
Jelenlegi klubja: Stade Rennes

A Génération Foot együttesénél nevelkedett, mielőtt Franciaországba igazolt volna. A 2016/17-es szezonban szerezte meg a francia Metz együttese. Egy szezon után megvásárolta a jelenlegi klubja a Stade Rennes, egészen elképesztő 17 millió euróért. Igaz, az eredeti posztja bal szélső támadó, de a Rennes-ben általában a középpálya két szélén játszik. Elképesztő gyorsasággal rendelkezik. Emellett remekül bánik a labdával, meccsekként átlagban 87%-os passzhatékonysággal dolgozik. Azonban az idei szezonban lendült be igazán. Nagy szerepe volt, hogy a Rennes tovább menetelt az Európa Ligában, és végül az Arsenal állította meg őket, igaz úgy, hogy a otthon 3-1-re verték meg az Ágyúsokat. Jelenlegi értékét körülbelül 27 millió euróra becsülik. Egyes értesülések szerint a Liverpool „radarján” van a fiatal szenegáli. Érdemes róla megnézni ezt az összeállítást.
https://www.youtube.com/watch…

Eddigi statisztikája jelenlegi klubjában a 2018/19-es szezonban:

Francia bajnokság: 35 mérkőzés | 8 gól | 7 gólpassz
Francia kupa: 5  mérkőzés | 1 gól | 1 gólpassz
Európa Liga: 9 mérkőzés | 4 gól | 3 gólpassz
Ligakupa: 1 mérkőzés | 0 gól | 0 gólpassz

Minden sorozatot figyelembe véve eddig ebben a szezonban 50  mérkőzésen lépett pályára amelyeken 13 gólt és 11  gólpasszt jegyzett.


a.jpg

 

# 2 Feltörekvő "csillag" a Barcelona célkeresztjében?

Houssem Aouar

Adatok:
Életkor: 20 év
Magasság: 175 cm
Származás: francia
Mezszáma: 8
Játékos posztja: Középpályás
Jelenlegi klubja: Olymipue Lyon

Pár hónapja lehetett olvasni olyan híreket, hogy a katalán óriás figyelemmel kíséri Houssem Aouar játékát. Nem is csoda, hogy felkeltette a nagyobb klubok érdeklődését a mindössze csak 20 éves francia játékmester. A Lyon saját nevelésű játékosa a 2016/17-es szezonban debütált a felnőtt csapatban, de akkor csak elvétve kapott lehetőséget. Következő éve már jobban sikerült de leginkább ez a szezon amiben berobbant a köztudatba. Remek cselezési képességekkel megáldott játékosról van szó, aki előszeretettel „bőrőzi” be ellenfeleit. A BL-ben Agüero is elszenvedte a francia csillag cseleit. Jól olvassa a játékot és remekül irányít. Átlagosan 88%-os passzhatékonysággal dolgozik. Élvezet nézni a játékát. Nagy szerepe volt a Lyon Bajnokok Ligája-menetelésében is. Mostani értékét 40 millió euróra becsülik. Érdemes megnézni róla ezt az összeállítást.
https://www.youtube.com/watch?v=k7eQiBDiH3o

Eddigi statisztikája jelenlegi klubjában a 2018/19-es szezonban:

Francia bajnokság: 36  mérkőzés | 7 gól | 8 gólpassz
Francia kupa: 2 mérkőzés | 0 gól | 0 gólpassz
Bajnokok Ligája: 7 mérkőzés | 0 gól | 3 gólpassz
Ligakupa: 1 mérkőzés | 0 gól |  0 gólpassz

Minden sorozatot figyelembe véve eddig ebben a szezonban 46 mérkőzésen lépett pályára amelyeken 7 gólt és 11 gólpasszt jegyzett.

 b.jpg

 

 

#3 Klasszis portugál csatár a láthatáron?

Rafael Leao

Adatok:
Életkor: 19 év
Magasság: 188 cm
Származás: portugál
Mezszáma: 7
Játékos posztja: csatár
Jelenlegi klubja: LOSC Lille ��

Rafael Leao ebben a szezonban érkezett a francia első osztályban szereplő Lille csapatához. A Sporting nevelésnek számító fiatal mindössze 19 esztendős luzitán játékos gyorsan berobbant a köztudatba, hisz kivette részét a Lille idei bajnoki menetélésében. Az együttes BL indulást jelentő második helyen áll a francia pontvadászatban. Leao kiválóan helyezkedik a kapu előtt, magassága hozzá segíti a fejelésekhez, emellett a labdával sem ügyetlen. Robbanékony támadó. Jelenlegi értékét 12 millió euróra becsülik. Érdemes megnézni róla ezt az összeállítást.

https://www.youtube.com/watch?v=vHHp1Ca4jK4

Eddigi statisztikája jelenlegi klubjában a 2018/19-es szezonban:

Francia bajnokság: 24 mérkőzés | 8 gól | 2 gólpassz
Francia kupa: 2 mérkőzés | 0 gól | 0 gólpassz

Minden sorozatot figyelembe véve ebben a szezonban 26 mérkőzésen lépett pályára amelyeken 8 gólt és 2 gólpasszt jegyzett.

 c.jpg

 

 

#4 Kanadai tehetség az európai futballban?

Alphonso Davies

Adatok:
Életkor: 18 év
Magasság: 181 cm
Származás: kanada
Mezszáma: 19
Játékos posztja: bal szélső támadó
Jelenlegi klubja: Bayern Müchen

Sokan valószínűleg nem ismerik a mindössze csak 18 éves kanadai játékost. Ebben a szezonban a Bayern igazolta le, igaz kérdeznék többen is, kicsoda ez a srác? Miért pont őt akarták a németek? Bár még nem sok szerephez jutott a rekordbajnoknál, de idővel valószínűleg ez is változni fog, ezért statisztikában az előző évét is feltüntettük, hogy az MLS-ben mit alkotott. Bár az amerikai pontvadászat nem sorolható a top ligák közé, de meg kell nézni ezt a srácot, mit művel a pályán. Eredeti posztja bal szélső támadó, de bevethető jobb szélen és a védelem bal szélén is. Gyorsasága mellett elképesztően technikás. Előszeretettel alkalmazza megszokott cseleit és rendre sikerrel viszi véghez őket. Valószínűleg ha megkapja a lehetőségeket a németeknél, akkor még sokra viheti ő és a klub is. Jelenlegi értékét 12 millió euróra becsülik. Érdemes megnézni róla ezt az összeállítást.

https://www.youtube.com/watch?v=NK6h0VBovak

A 2017/18-as szezonban nyújtott teljesítménye az MLS-ben:

MLS: 31 mérkőzés | 8 gól | 10 gólpassz

Eddigi statisztikája jelenlegi klubjában a 2018/19-es szezonban:

Német bajnokság: 6 mérkőzés | 1 gól | 1 gólpassz

 d.jpg

 

 

#5 Messi után a legtöbbet cselező játékos?

Allan Saint-Maximin

Adatok:
Életkor: 22 év
Magasság: 173cm
Származás: francia
Mezszáma: 7
Játékos posztja: bal szélső támadó
Jelenlegi klubja: OGC Nice

A Nice együttesében idén alapemberré váló fiatal francia támadó Allain Saint-Maximin, az Európa topbajnokságait tekintve Messi után a legtöbbet cselező játékos, utána pedig a belga klasszis Eden Hazard következik. Elképesztően technikás játékosról van szó, akire már az európai topklubok is odafigyelnek. Szélső személyében, rendkívül gyors és emellett jó fizikummal rendelkezik. Jelenlegi értékét 25 millió euróra becsülik. Érdemes megnézni róla ezt az összeállítást.

https://www.youtube.com/watch?v=qSFEScLf3QM

Eddigi statisztikája jelenlegi klubjában a 2018/19-es szezonban:

Francia bajnokság: 33mérkőzés | 6 gól | 4 gólpassz
Ligakupa: 2 mérkőzés | 0 gól | 0 gólpassz

Minden sorozatot figyelembe véve eddig ebben a szezonban 35 mérkőzésen lépett pályára amelyeken 6 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.

 e.jpg

 

 

#6 Fiatal tehetség a „védő” zónában?

Aaron Wan-Bissaka

Adatok:
Életkor: 21 év
Magasság: 183cm
Származás: angol
Mezszáma: 29
Játékos posztja: bal szélső védő
Jelenlegi klubja: Crystal Palace

A Crystal Palace nevelésnek számító Wan-Bissaka ebben a szezonban debütált az első csapatban és nagyon hamar alap emberré vált. Nem is csoda, hiszen remek képességekkel rendelkezik. Manapság a védelem szélén tevékenykedő védőknél elvárt a gyorsaság. Ez teljes mértékben megvan a fiatal angolban. Emellett jól bánik a labdával, átlagosan 86%-os passzpontossággal dolgozik. Nem riad el az egy az egy elleni párbajoktól, és remekül szerel. Nagy csoda lenne, ha még sokáig a Palace-nál maradna, mivel sok top klub felfigyelt rá. Jelenlegi értékét 25 millió euróra becsülik. Érdemes megnézni róla ezt az összeállítást.

https://www.youtube.com/watch?v=oAIEFwLBdCY&t=147s

Eddigi statisztikája jelenlegi klubjában a 2018/19-es szezonban:

Angol bajnokság: 35 mérkőzés | 0 gól | 3 gólpassz
EFL kupa: 3 mérkőzés | 0 gól | 1 gólpassz
FA kupa: 1 mérkőzés | 0 gól | 0 gólpassz

Minden sorozatot figyelembe véve eddig ebben a szezonban 39 mérkőzésen lépett pályára amelyeken 0 gólt és 4 gólpasszt jegyzett.

 f.png

 

 

#7 Bomba középpályás a Lyonban?

Tanguy Ndombélé

Adatok:
Életkor: 22 év
Magasság: 181 cm
Származás: francia
Mezszáma: 28
Játékos posztja: középpályás
Jelenlegi klubja: Olympique Lyon

Az SC Amiens csapatától szerződtette a Lyon a fiatal középpályást. Talán ők sem gondolták, hogy milyen meghatározó játékos lesz a csapatban, hisz gyakorlatilag kihagyhatatlan a kezdőből. Keményen „melózós”, de technikás középpályás. Kiválóan cselez, olykor már szemtelenül is. A Bajnokok Ligájában a City, Barcelona ellen is magas szinten futballozott és ezáltal már több nagy klub is figyeli. Jelenlegi értékét 50 millió euróra becsülik. Érdemes megnézni róla ezt az összeállítást.

https://www.youtube.com/watch?v=BH_qlVqqSAM&t=178s

Eddigi statisztikája jelenlegi klubjában a 2018/19-es szezonban:

Francia bajnokság: 33 mérkőzés | 1 gól | 7 gólpassz
Francia kupa: 5 mérkőzés | 0 gól | 0 gólpassz
Bajnokok Ligája: 8 mérkőzés | 2 gól | 0 gólpassz
Ligakupa: 2 mérkőzés | 0 gól | 1 gólpassz

Minden sorozatot figyelembe véve eddig ebben a szezonban 45 mérkőzésen lépett pályára amelyeken 3 gólt és 8 gólpasszt jegyzett.

 g.jpg

 

 

#8 Nagy tehetség a La Ligában?

Samuel Chukwueze

Adatok:
Életkor: 19 év
Magasság: 172 cm
Származás: nigéria
Mezszáma: 30
Játékos posztja: jobb szélső támadó
Jelenlegi klubja: Villarreal

Lehet, sokaknak nem mond semmit ennek a fiatal nigériai srácnak a neve, de a Barcelona-szurkolók könnyen megjegyezhették a nevét. Ebben a szezonban hozta fel a B csapatból a Villarreal, megnézve, hogy is teljesít a nagyok között az ifjú „titán”. És úgy tűnik, ez jó döntésnek bizonyult. A saját nevelésnek számító szélső elképesztő formát mutat ebben az esztendőben. Kiváló labdakezelése mellett, a sebessége sem elhanyagolható. Manapság már egy szélsőnek általában gyorsnak kell lennie, és ez benne teljes mértékben megvan. A Barcelona ellen is okozott kellemetlen perceket, a 4-4-es találkozón gólt is szerzett, és magas szinten futballozott. Ha így folytatja, az elkövetkezendő években nagyobb klubok célkeresztjébe is kerülhet. Jelenlegi értékét 10 millió euróra becsülik. Érdemes megnézni róla ezt az összeállítást.
https://www.youtube.com/watch?v=nfRtLRhjriA

Eddigi statisztikája jelenlegi klubjában a 2018/19-es szezonban:

Spanyol bajnokság: 26 mérkőzés | 5 gól | 2 gólpassz
Spanyol kupa: 3 mérkőzés | 2 gól | 0 gólpassz
Európa Liga: 9 mérkőzés | 1 gól | 1 gólpassz

Minden sorozatot figyelembe véve eddig ebben a szezonban 38 mérkőzésen lépett pályára amelyeken 8 gólt és 3 gólpasszt jegyzett.

h.jpg

A szezon problémái egy meccsben összefoglalva

Barcelona - Valencia meccsértékelő

2019. május 27. - PT10

Kifejezetten érdekes idén a Spanyol Kupa megítélése a csapat szurkolói táborában. Egyrészt nyilván számít, hiszen egy kupa, és mindenki örül, ha sikerül megszerezni. Másrészt az elmúlt négyet a Barca nyerte, ezért egyre inkább elvesztette a különlegességét. Ugyanakkor a játékosok az egész szezon során hangoztatták, nekik a kupa is fontos. Mégis sokan inkább elengedték volna a sorozatot a BL javára.

Egyrészt. Másrészt. Ugyanakkor. Mégis. Ugye érezzük?

Összességében a többség a döntőig nem igazán foglalkozott a sorozattal, amint bejutott a csapat a fináléba, akkor meg megint mindenki más sorozatokra koncentrált. Aztán szépen kizúgtak Messiék a BL-ből, és jött a népharag. Hirtelen újra fontossá vált a kupa? Ernő távozása is belebegett, egyes források szerint a kupától függően. Mások szerint már előtte eldőlt. Na akkor most mi van?

60851145_2718480784847253_5470509727634948096_o.jpg

Ebben az értékelőben szerintem koncentráljunk a meccsre, és vegyük végig, mi miért történt. Mert sok minden történt, ami az egész szezont jól be tudja mutatni. Nézzük tehát a meccs konkrétumai nélkül azokat a jellegzetességeket a szombat estéről, melyek a szezon egészére kijelenthetők. 

1. A sérültek. Én úgy érzem, a szakmai stábbal vannak problémák, mert idén meglehetősen gyakori, kicsi sérülések nehezítették sok játékos szezonját- Ezek csak ritkán tartottak tovább 1 hónapnál, cserében többször is jelentkeztek, így sok játékos nem tudott folyamatosan játszani, ezért formába lendülni is nagyon nehéz volt. Lehet ez a túlterhelés is, de idén sokkal jobban osztotta el Ernő a perceket, és pont a túlterhelt (pl. Rakitic) játékosoknál nem jelentkeztek ezek a problémák. 

Ha megnézzük a mostani meccset, akkor több játékos úgy kezdett, hogy előző nap még meg sem kapták a zöld utat az orvosoktól, ilyen pl. Arthur vagy Coutinho. Jó kérdés, hogy akkor miért játszottak, de még jobb kérdés, hogy kinek kellett volna helyettük, hiszen a többiek tényleg sérültek voltak (pl. Rafinha, Dembele.) Mindenesetre az biztos, hogy a rossz fizikai állapotban lévő játékosok rosszul is teljesítettek, ez egy fontos oka a vereségnek.

 61450956_2718360831525915_1841155795786399744_n.jpg

2. Suarez mögötti csatár hiánya. Ez egészen felfoghatatlan, hogy sikerül évek óta konstans elkövetni ezt a hibát, de idén új szintre emelte a csapat a bénázást Munir eladásával és Boateng kölcsönvételével. Utóbbinak nyilván semmi keresnivalója itt, de ebből nem következik, hogyha Suarez 50 meccsből 45-öt végigjátszik, akkor a maradék 5 meccsen csatár nélkül (!!!) kéne kiállni. Ez teljesen érthetetlen koncepció, legalább ugyanannyira hibás ebben az edző és az igazolásért felelős szakemberek. 

Messit már hosszú idő óta nem lehet csatárnak tekinteni, még ha a meccs előtti mágnestáblán úgy is írják ki. Courinho volt még mellette az egyértelműen támadó szellemű játékos a csapatban, de ő rá végképp nem lehet befejező emberként számítani. Sikerült tehát úgy kiállni a kupadöntőben, hogy nem volt ember, aki középen várhatta volna a labdákat.

 60902822_2718418648186800_4019640461894352896_o.jpg

3. Hibás taktikai lépések az edzőtől. Ezt nem lenne fair általános problémaként bemutatni, de el kell ismerni, hogy azért előfordult a szezon során. Felállásban, taktikában, hozzáállásban gyakran látszott, ennek is köszönhető, hogy 60-ból 20 meccset nem tudott megnyerni idén a csapat, ez a meccsek egyharmadát jelenti.

Nem nehéz kitalálni, miben nyilvánult meg ez most hétvégén. A csatár probléma annyira ordító, hogy külön pontba is szedtem, de azért vannak még érdekes kérdések. El kell ismerni, hogy a mérkőzés szintjéhez képest nem volt elegendő ember bevethető, ezért taktikailag szűkösek voltak a keretek, ám még így is sikerült hibákat véteni. Ha Roberto és Semedo egyszerre kezd, akkor ez gyakorlatilag csak 4-4-2-t jelent. Azaz jelentett, mert  most valami más történt. Ha nincs Suarez és Messi a csatár, akkor másik cserecsatár hiányában egyértelműen nem tud 2 játékos elöl lenni, ezért a klasszikus 4-3-3-ról beszélünk. Ez egyébként már kirajzolódott rögtön a meccs elején is. Magyarul Ernő Robertot szánta jobbszélsőnek, aminek ugye láttuk az eredményét. Meglepőnek nem meglepő, de ha tudjuk, hogy Malcom is bevethető lett volna, akkor teljesen érthetetlen. Ez már makacsság és faszság, egész éven keresztül tartó balfaszkodás Ernő részéről. És milyen meglepő, hogy a brazil volt a legjobb, amikor beállt. 

 61318304_2718428241519174_7580144818152538112_o.jpg

Nyilván nemcsak ez a 3 probléma volt az idei szezonnal, de ennek a meccsnek a függvényében ezeket tartom fontosnak kiemelni. Lássuk akkor a fantasztikus játékosteljesítményéket. 

Barcelona - Valencia 1-2

 61594917_293938548226038_2516701314759524352_n.png

Cillessen - Nagyon kedvelem, de azért idén kipukkadt a lufi. Persze most nem tehetett a gólokról, de azért a passzaiban van veszély. Most nem ebből kaptuk a gólokat. 5

Semedo - Második év végén vagyunk Semedo barcelonai karrierjében, és most már lehet levonni következtetéseket a jövőre nézve. Ezt majd bőven kifejtjük az évértékelőben, de annyit most is elmondhatok, hogy nagyon rossz ez a kiszámíthatatlanság. Egyszer ő a csapat egyik legjobbja, másszor meg... Mostani teljesítményére 3 jelzőt tudok mondani: borzalmas, kiábrándító, Jérémy Mathieu. 4

Lenglet - A szezon végére ő is leeresztett kicsit, de legalább megvan a keretes szerkezet: gyengén kezdett, nagyon erős volt a közepén, és meglehetősen gyengén fejezi be a szezont. A pihenést mindenesetre megérdemli. 5

Pique - Elég igazságtalan voltak vele a társai, hogy ilyen kurva szarul védekeztek, mert őt is nagyon rossz fényben tüntették fel annak ellenére, hogy mennyi melót beletett ebben a szezonba. Most ő is hibázott, de második félidőben talán rajta éreztem legjobban az akarást, miközben gyakorolta Suarez szerepét. Példakép. 7

Alba - Hát ha Lenglet leeresztett, akkor Alba egyenesen kipukkadt a végére. Livepoolban hatalmas szerepe volt a kiesésében, azóta pedig elég kiábrándítóan játszik. A széleken nem volt játéka a csapatnak, cserében megoldhatta volna a védekezést. Sajnos azt sem sikerült. 5.5

61386471_2718528368175828_8445594699825152000_n.jpg

Busquets - Kurva nagy csalódás idén, a szezon vége a legkiábrándítóbb. Remélem, van még neki innen visszaút. Gyorsabb biztos nem lesz. 5.5

Arthur - Lecserélték a félidőben. Miért? Mert szar volt. Miért volt szar? Mert előző nap még nem is volt orvosi engedélye játszani. Nem tudom hibáztatni. 5

Rakitic - Iván végigtolta a szezont középfos teljesítménnyel. Voltak jobb és gyengébb meccsei is, de leginkább az effélék voltak jellemzőek, ahol a mezőnymunkában eltűnt. Ettől persze még nem feltétlenül rossz az ember, de azért most ő se volt a toppon. 6

Coutinho - Erre már nehéz szavakat találni. Azt nem tudom eldönteni egy év után sem, hogy az edző ennyire képtelen megtalálni a helyét, vagy a játékos-e a csapat valaha volt legrosszabb igazolása. Ha a nyarat túléli, jövőre kiderül. 4.5

Roberto - Én tényleg nem értem, mit érzett Valvedre, mikor jobbszélsőt csinált belőle. Védekezni nyilván jobban tud, valamit mutatott belőle a második félidőben, de az összhatás nem túl pozitív. 5

Messi - Amikor fontos meccseken ég a ház, mindig van egy félórája, amíg morcosan sétálgat és semmit se csinálva unottan nézegeti a többieket. Ezt a hangulatingadozását nem szeretem benne, de most mentségére legyen mondva hogy nagyon jól fogták a valenciai védők, és a kapufája is balszerencsés volt. 6.5

 

Vidal - Ő az, akin nem látszódik a szomorúság, csak az odaadás, és nekem ez nagyon szimpatikus. Most stabilizálni jött be a csapatot, ez kezdetben nem sikerült, de aztán amikor valahogy talált egy gólt a csapat, akkor automatikusan megtörtént. 6

Malcom - Nagyon méltatlan a helyzete, és remélem ez változik, ha kibír még egy évet ennél a csapatnál. Most amikor beszállt, ő jelentette az ötletet és frissességet a csapatban. 7

Tisztázati lapok száma:

Ernesto Valverde munkássága, eredménye, megítélése

2019. május 21. - PT10

2017 nyarán távozott Luis Enrique a Barcelona kispadjáról. Megítélése vegyes volt: ugyan az első évben rögtön triplázott, a sikert sokan nem neki tudták be, hanem az abban az évben megalakuló híres MSN-nek. Ráadásul amíg az edző második éve még felemás volt, a harmadik már egyértelműen kudarc, ahol a sorozatos makacssága is közrejátszott, hogy elmaradtak a sikerek. Ennek ellenére nem volt negatív a távozása, azt viszont mindenki érezte, hogy váltásra van szükség.

A legfőbb jelöltek Sampaoli, Valvedre és Komean voltak. Utóbbi korán kihullott, a többség a Sevilla edzőjét, Sampaolit akarta, de a Bilbaós Valverderől is sokat pletykáltak. Utólag már tudjuk, mi történt: amíg Sampaoli csúnyán megbukott Argentínában, addig Valverde nagyon vegyes fogadtatást kapott Barcelonában. 

valverde-joc.jpg

Lássuk a tényeket: az edző kinevezése teljes káosszal indult, az edző nem kapta meg azokat a játékosokat, akiket szeretett volna. Ha ez nem lett volna elég, Neymar kiverte a balhét egy egész nyáron keresztül tartó trollkodással, aminek végén otthagyta a csapatot Messi után a legjobb játékosként, nem hagyva időt saját maga pótlására. A csapatot elmosta a Real az augusztus végi szuperkupa-döntőn, egyszóval nagyon rosszul nézett ki a helyzet.

Ebből az állapotból sikerült háromnegyed év alatt Ernesto Valverdének hazai duplát szereznie, mégpedig olyan elképesztő fölénnyel, amit már rég láthattak a Barca-szurkolók. 93 pontot szerzett a csapat, 14-gyel többet, mint a második Atletico. Ám nem ez volt a legbrutálisabb adat, hanem hogy a csapat csak egyszer kapott ki az egész szezonban, tehát majdnem sikerült veretlenül lehozni egy teljes idényt. Nagyon kevés, 29 gólt kapott csak a csapat, mely megmutatja, hogy hosszú évek óta először sikerült értelmezhető védelmet kovácsolni Piqueékből.

spain-soccer-copa-del-rey_3df8436e-45d9-11e8-873d-4d6fb1883171.jpg

A kupa akkor sem volt akadály, 5 gólos fölény született még a döntőben is. A szezont csak a Rómában elszenvedett kiesés (módja) árnyékolta be, de már azután rengetegen fejét akarták venni az edzőnek. Idén aztán frissült kerettel vágtak neki a srácok, és bár rosszabbul teljesítettek a ligában, ez konkrétan abban nyilvánul meg, hogy "csak" 9 ponttal sikerült megnyeri a bajnokságot az Atleti előtt. Szörnyű.

A kupadöntő idén is megvan, de már odáig fajult a helyzet, hogy a döntő kimenetele valószínűleg nem fog szerepet játszani az edző jövőjében. Felesleges ragozni, úgyis mindenki tudja, aki ezt olvassa: idén a Liverpool döntött úgy, hogy megismétli Rómát. Bár rengeteg játékos alulteljesített azon a meccsen, a szurkolók többsége mégis Valverde felelősségét vitatja, vagy ha azt mondanám, hogy azonnal kirúgnák, talán közelebb állnék az igazsághoz.

76d19-15572668419800-800.jpg

De vajon miért utálnak ennyire egy embert, akinek eddig minden szezonja sikeres volt a Barcelonával? A legkönnyebb rávágni, hogy Róma és Liverpool miatt, de azért ez így ilyen formában nagyon felületes válasz lenne, ezért a összegyűjtöttem azokat az indokokat, amikkel leggyakrabban találkoztam az interneten: 

1. Unalmas a játék. Nehéz vele vitatkozni, hogy az elmúlt években kevesebb az élvezhető Barca-meccs. Tény, hogy romlik a minőség, de tényleg csak Valverdenél? Emlékszem én még az Enrique-éra meccseire, és ott sem volt mindig tökéletes. Tény, hogy Valverdenél még rosszabb, de amellett nem mehetünk el, hogy a Guardiola-éra nagyjai fokozatosan tűnnek el a csapatból, és ezáltal veszik ki az a minőség, ami sosem lesz pótolható. Enqieunek még ott volt Alves vagy Xavi kezdetben, Valverdének már Iniesta sincs...

 i.jpg

2. Gyáva az edző. Ez így önmagában egy faszság, viszont érdemes beszélni Ernő stílusáról. Az tény, hogy másfajta játékot játszik, mint ami eddig a Barcánál megszokott volt, és érthető, ha ezt pár szurkoló nem tudja befogadni. Valverde nem ragaszkodik a saját játékhoz, inkább illeszkedik az ellenfélhez, idén már nem ritka, hogy 40-50%-os labdabirtoklással győz négy góllal a csapat. Az edző szeret használni egy fizikálisan nagyon kimagasló középpályást, akit az ütközésekre használ. Így történhetett meg, hogy először Paulinho majd Vidal is csatlakozott a klubhoz, ez korábban elképzelhetetlen lett volna. Ez nem feltétlenül baj, de tény, hogy nem igazán élvezetes ez a mostanában elég gyakori 4-4-2-es felállás...

 15428240801060.jpg

3. Képtelen tanulni a hibáiból. Megint egy nehezen körülírható állítás, hiszen mik is a hibái? Nyilván itt magamat kell ismételgetnem. Ez a gondolatmenet valószínűleg abból ered, hogy kísértetiesen ugyanúgy esett ki a csapat a BL-ből idén, mint múlt évben, és bár rengeteg játékos is rosszul teljesített, mégis az edzőnek van nagyon komoly felelőssége ebben. Ha így vesszük, tényleg nem tanult a hibájából, de mindezt 90 percig tette egy teljes szezon alatt, a csapat pedig nem biztos, hogy reálisan BL-döntő szintű játékosokból áll. Biztosan kijelenthető tehát ez az állítás általánosságban 90 perc alapján?

 skysports-barcelona-philippe-coutinho_4603875.jpg

4. Nem rotál eleget, a kedvenceit játszatja. Ez egyszerűen nem igaz, kifejezetten fejlődött, és sokkal jobban osztja meg a perceket a játékosok között, mint múlt évben. Többet pihentette idén Messit és Busquetset is, akik talán a legfontosabb játékosok a csapatban. Lehet, hogy nem használ minden játékost, de alig lehet ilyeneket mondani. A mezőnyjátékosok közül Vermaelen folyamatosan sérült, a téli érthetetlen igazolásokat (Murillo, Boateng) nem rónám fel neki, egyedül Malcomnak lehetne tényleg több lehetőséget adni, aki egyébként nem az ő kérésére érkezett. Egyébiránt 8 játékos mutatkozhatott be idén a La Masiaról, ez is nagyon magas szám.

 gettyimages-1077806726-612x612.jpg

Remélhetőleg ezekkel a magyarázatokkal már árnyaltabb a kép. Szerintem is Valverde a fő felelőse a liverpooli kudarcnak, és a most már évek óta tartó folyamatos egy helyben álldogálás miatt (hazai alázás, nemzetközi kudarc) én is keresnék egy új edzőt, azonban ne hamisítsuk már meg a múltat! Valverde egy remek edző, aki saját elképzeléseit bemutatva sikeres tudott lenni a Barca kispadján, a keret minőségéhez méltó eredményeket ért el, és nem célja a csapat elpusztítása.  És amúgy is, aki ilyet ír, az teljesen hülye.

Itt nem a blama fáj igazán, hanem az út, ami ide vezetett

2019. május 13. - mb22

mini_2019-05-07-liverpool-barcelona-01.JPGIgazság szerint az elmúlt 5 napban folyamatosan próbáltam megírni ezt a cikket, de egyszerűen képtelen vagyok még mindig objektíven látni az eseményeket. Aki tehát nem szeretne szubjektív, de - igaz, mi igaz, pokolian nehezen, de - visszafogott véleményt olvasni, azt megkérem, mindannyiunk közös érdekében jelentkezzen ki a Facebookról. De talán megér egy olvasást.

mini_2019-05-07-liverpool-barcelona-03.JPGIgazság szerint, és ez most egy nagyon személyes rész, amikor leülök nézni Valverde Barcáját, tudom, mit fogok látni. És ez kiölt valamit. Azt a mélyen bizsergő izgalmat, hogy gyermeki lélekkel, pezsegve várjam, vajon mit fog hozni ez az újabb mérkőzés, vajon most mi lesz az a csavar, amit meghúz egy váratlan pillanatban a csapat, és amiről majd a sportsajtó a lefújást követő 15 percben, amíg épp nem Messit és Ronaldot hasonlítgatják össze, beszélni fog. Kihalt az a rajongás. 

mini_2019-05-07-liverpool-barcelona-05.JPGPont a meccs előtt egy cimborámnak okfejtettem, hogy amikor egy hónapja azt írták, 8 győzelemre vagyunk a triplától, kuncogtam, akkorra viszont valóssá vált. Csak sajnos az élet nem így megy. Valverde kifejtette, hogy az előny nem garantál semmit, nem fogja lazábbra venni a Barca, mint a múlt hetit. Ennek ellenére ugyanazzal a kezdővel futott ki a csapat, elkerülve a minimális kockázatot. Egyetlen cél volt: rúgni egyet, és aránylag keveset kapni. Bár már egy rúgott gól is a világot jelenthette volna, ugyanis abban az esetben a Liverpoolnak 5-ször kellett volna válaszolnia.

mini_2019-05-07-liverpool-barcelona-09.JPGMégis a meccs közvetlen legelején, 7 perc után Alba bakizott egyet, a Liverpool pedig Origi révén egyet ledolgozott. Mondhatni, hogy ez kicsit összerázta a Barcát, ugyanis elkezdtek támadni. És itt megint többször kijön a kockázatkerülés: gólhelyzetben, vagy tiszta lövőhelyzetben húztak meg olyanokat, hogy továbbadja, vagy cselez, vagy akármi. Klasszis játékosok. 15 méterre a kaputól. A második félidő elején gyorsan visszahozta a párharcot a Pool, a Barca játéka lényegében megsemmisült, majd egy trükkös, vendég oldalról nagyon elbaszott szögletből Origi továbblőtte a csapatát. Ennyit tudok a meccsről elmondani.

mini_2019-05-07-liverpool-barcelona-10.JPGNézzük a közvéleményt. Nevetséges. Egyszerűen nevetséges. Jómagam is összeroskadtam lelkileg, hogy egy ilyet kell másodjára végignéznem. És ezért is szántam rá bőven időt, hogy lenyugodjak. De sok kanapédrukker, fotelszakértő rögvest akcióba lépett. Úgy kb a-z-ig baszta volna ki a keretet a legtöbb. De különösen sokan emlegették Suárez, Rakitic, Coutinho, Umtiti nevét. Ha megbocsájtotok, erre annyival reagálnék, hogy aki tudja, csinálja jobban. A többi nem tűr nyomdafestéket. Megintcsak gyakori elem volt siratni a szezont. Azt a szezont, amiben a Barca 3 meccsel a vége előtt bajnok, és amiben kupadöntőt játszik. Förtelem. Igazából tették mindezt 45 percnyi szar játékon. De ennél aggasztóbb a háttér.

mini_2019-05-07-liverpool-barcelona-14.JPG2015 januárjában volt némi feltételezett nézeteltérés Messi, és Lucho közt, aminek az eredményeképp mindkét klubtag távozása felmerült, sokan pedig - köztük jómagam is - Bartomeu lemondását követeltük. Már ott látszott, hogy nem a jó irányba tart a klub. A végtelen pénzhajhász felfogás kezdte rombolni azokat az értékeket, amiket a Guardiola érában megszerettünk. Maga a rendszer maradványai voltak már meg, nagyon halványan. Igazolt a klub, amikor kellett valaki, az akadémia pedig csak romlott és romlott. A tehetségek sorra igazoltak el, ugyanis az ilyen játékosoknak nem a Barca B a végállomás. És már akkor látszott, hogy ez a folyamat csak a romlásba viszi a klubot, és Cruyff hagyatékát. És a jóisten se tudja, hogy, de ez akkor kipattant. Laportát hirtelen mindenki vissza akarta hozni, valljuk meg, némileg jogosan.

mini_2019-05-07-liverpool-barcelona-35.JPGValahogy a sociók bizalmat szavaztak mindennek ellenére, és azóta ezt szopjuk meg. A Barca azóta az ominózus 2014/2015-ös idény óta nem, hogy nem nyert BL-t, meghatározó szereplője sem tudott lenni a sorozatnak. És akkor vegyük ellenpéldának az Ajax idei menetelését. Az egész keret aligha ér többet Messinél. Nem költöttek milliókat. Erik Ten Hag egyszerűen megfogta, bemagolta a cruyffi focit, leoktatta, majd elmentek egészen messze vele. Mert ez egy rendszer. Itt nem arra van bízva, hogy majd XY megvillan, vagy XY kicselez valakit. Nem. Van focijuk. Belőlünk pedig ez hiányzik. És itt jön a Barcelona legnagyobb problémája. Nincs rendszer. Játékosok vannak. Világsztárok, akik a hátukon cipelik a csapatot. És ide persze, hogy nem lehet beintegrálni a kisebb nevű akademistákat. Ugyanis ők nem 100 milliós szupersztárok, akik egyéni villanásokkal képesek eldönteni meccseket, de erről most ennyi elég is.

mini_2019-05-07-liverpool-barcelona-46.JPGÉs akkor most nézzük meg, mi Valverde sara ebben. Azért, hogy itt van, nem lehet hibáztatni. Megkeres a Barca. Mit mondasz? Köszi, de nem? Aha, persze. Elfogadod. Ezt is tette. Ugyanakkor azt már korábban is tudni lehetett, hogy nem szeret semmilyen kockázatot még csak színlelten sem vállalni, és mint azt Guardiola is mondta régebben, „aki nem kockáztat, valójában az kockáztat a legnagyobbat”. Teljesen a játékosaira hagyatkozik. Ugyan valamit bizonyára jól tud, ugyanis két éve Spanyolországban jószerrel nincs ellenfele. De az is kiderült, nem tanul a hibáiból.

mini_2019-05-07-liverpool-barcelona-51.JPGHa csak azt nézzük meg, hogy ennek a fényes bajnoki szezonnak mi volt a legnagyobb szégyenfoltja, világosan látszik, miről beszélek. Úgy kaptunk ki a Betistől otthon, hogy 1) nem voltunk tényezők, 2) lőttünk 3 gólt is (!!!). Mert egyszerűen a végtelenségig hajszolta az elképzeléseit, és nem jött rá, hogy ez folyton Setién és a Betis malmára hajtja a vizet. Most nem állok neki elemezni azt a meccset, de gondolom mindenki emlékszik rá. Hiba hiba hátán, regeneráció pedig sehol semmi. És ugyanez jött ki a Liverpool ellen is - részben. Rosszul indult a meccs. Világos volt, hogy a hazaiaknak mi lesz a céljuk. Ő mégsem tett ellene semmit. Mégsem húzott meg egy ún. váratlant, nem reagált Klopp meccs közbeni változtatásaira. Amikor pedig felocsúdott, akkor már nagyon, nagyon késő volt, így jött egy szerkezetváltás, majd visszaváltott az eredetire.

mini_p1f2770.jpgNem maradhat el a konklúzió, szóval nézzünk pár napnál is világosabb szent bölcseletet lezárásképp. Ez a Barcelona jelenleg nincsen azon a szinten, hogy a Bajnokok Ligájának komoly esélyese legyen, így ezt talán nem árt szem előtt tartani a 2019/20-as idényre. Nem a játékosállománnyal van a baj. Európa talán legváltozatosabb kerete a miénk. Tele egyénileg, és csapatban is fantasztikus játékosokkal. De két dolog miatt ez soha nem lesz olyan, mint mondjuk a 2010/11-es Barca. 1) öregszenek a játékosok, és nem látszik az a második vonal, aki majd átveszi a szerepeket, 2) R E N D S Z E R ! ! ! És amíg nem mer konckáztatni Valverde, nem meri bevállalni, hogy nem nyer meg minden 4 meccsből 3-at, viszont egy rendszert, egy struktúrát alkalmaz, mondjuk azt, amit Cruyff csinált, vagy esetleg egy saját agya szüleményét, de mindenképpen egy olyat, ami nincs ennyire egyéni teljesítményekre utalva, addig nem várhatunk el komoly eredményeket nemzetközi szinten.

mini_p2f2679.jpg

süti beállítások módosítása