worldoffcb

Brexit

Tottenham - Barcelona meccsértékelő

2018. október 04. - PT10

A tegnapi meccs fő tanulsága újfent az volt, hogy a kis meccseken történő bohóckodás után az igazi rangadókra össze tudja szedni magát. Hiába kaptunk újabb gólokat, így is ez volt a csapat legjobb teljesítménye idén.

A klasszikus 4-4-2 és 4-3-3 váltogatását láthattuk tegnap. Védekezésnél csak Suarez és Messi marad elöl, támadásban viszont kiegészülnek Coutinhoval. Ebben a taktikában természetesen a brazil kulcsfigura, de nagyon fontos a középpálya többi tagja is. Az angolok ellen márpedig ők voltak a kulcs. Ilyen jól még nem működött a csapat ezen része ebben a szezonban, remek kapcsolatot nyújtottak a védelem és a csatársor között. Amíg Messi így játszik, addig a első hármast szidni nem lehet, és szerintem a védelemmel sem volt igazán nagy baj, sőt. 

43109613_2345337442161591_8419119151318040576_n.jpg

Hiába kaptunk 2 gólt, az egyiket sem előzte meg igazán nagy védelmi elcsúszás, káosz. Egy-egy kisebb egyéni hiba következtében kaptuk be őket, de ebből is inkább Kane góljánál volt feltűnően haszontalan Semedo. A másikat megpattanva kapta be Stegen Lengletről, egyikük sem tehetett erről a találatról. Emellett viszont rengeteg szerelést és tisztázást mutatott be a két belső védőnk, így a legjobbnak tartott Umtiti hiányát nem érezte meg a csapat, ez pedig az egyik legnagyobb érdeme a tegnapi meccsnek véleményem szerint.

43070556_2345338942161441_4254821841547296768_n.jpg

A meccs persze rengetegféleképpen alakulhatott volna, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a Spursnek 4 komoly hiányzója is volt, illetve el kell ismernünk, hogy Llrois korai hatalmas balfaszkodása is döntően befolyásolta a meccset. Ez viszont nem kicsinyíti le a katalánok érdemeit, hiszen a találkozó elejétől fogva kontrollálták a pályát, egyedül az utolsó 20 percet kellett valahogy túlvészelni. Negatívumként is ezt lehet kiemelni, hogy fizikálisan fejlődnie kéne a csapatnak, mert egy angol csapat ellen nem bírják végig a 90 percet. Az éremnek ugyanakkor két oldala van: a második félidő elején Messi két kapufát is rúgott egymás után, erre jött válaszként a hazai gól. Vélhetően ha a kis argentin egyszer szerencsével jár, már akkor lezárult volna a mérkőzés.

Összességében tehát abszolút megérdemelten nyert a Barca eddigi legnehezebb meccsén, és valószínűleg simán tovább fog jutni a kieséses szakaszba.

Tottenham - Barcelona 2-4

43143859_2344748322220503_7438240245448966144_n.jpg

Stegen - A kapott 2 gólról nem tehetett, emellett igazán nagy munkája egyszer volt: kár, hogy azt is egy csapattárs okozta neki. 7

Alba - Szélső védőként 3 gólpasszt oszt ki a Tottenham ellen, másnap kimarad a spanyol keretből. Vicces dolgok ezek, na. Nem véletlen, hogy évek óta a csapat a bal oldalra támaszkodik támadásépítésben, Albanak elképesztően sokat köszönhetünk. 8

Pique & Lenglet - Végre remek teljesítményt nyújtottak. Piquere az elmúlt hét után ráfért már, Lenglet pedig most tudta először megmutatni magát. Ha ezt így folytatja, hosszú távra nálunk ragadhat- nagy szerencsénkre. Mindketten sokat és jól szereltek, és hatalmas mentések is becsúsztak. Szó szerint. 7.5

Semedo - Továbbra is a jobbhátvéd-poszt a csapat gyenge pontja, ez újra beigazolódott tegnap. Semedo támadásban kevéske volt, hátul az első félidőben stabilan játszott. Aztán a másodikban a nagyobb presszió alatt bizonytalanná vált, majd egy gólt is bekaptunk róla. Ez nem elég meggyőző. 6.5

Busquets & Arthur & Rakitic - Annyira csodálatos, régi időkre hajazó középpályát mutattak, hogy bűn lenne őket különválasztani. Busquetstől és Rakitictől megszokhattuk a minőséget, de Arthur Lenglethez hasonlóan most robbantott nagyot, megmutatva: rá is lehet számítani a nagy meccseken. 7.5

43056166_2344724792222856_952907798209888256_n.jpg

Coutinho - Talált egy szemfüles gólt az elején, aztán adott egy elképesztő gólpasszt Rakitic még elképesztőbb góljához. Ezután kicsit beleszürkült a meccsbe, majd szinte teljesen el is tűnt a lecseréléséig. 7.5

Messi - Nem tudom pontosan, mennyi meccsértékelőt írtam már életemben, de eléggé biztos vagyok benne, hogy ez a szám 100 felett van. Úgy gondolom, elég választékosan tudok kommunikálni és írni, de ennyi cikk után már nem tudom egy újabb szempontból leírni, mennyire istentelenkurvajó Messi. Vagy várjunk csak, de: pont most tettem meg. 9

Suarez -  Gólt megint nem sikerült szerezni, viszont jelentem: BEJÖTT AZ ÁTLÉPŐS CSEL!!! Mi az hogy bejött? Nem egyszer, hanem kétszer is! Nem semmi ötvenezer próbálkozás után! Viccet félretéve nem volt rossz Lajos, megint remekül tartotta meg a labdákat és hasznos tagja volt a csapatnak. Tényleg csak a gólok hiányoznak. 7.5

Gondolatok

Barcelona - Bilbao meccsértékelő

2018. október 01. - PT10

Egyértelműen eddigi mélyponton van a csapat a szezont tekintve, viszont hosszútávon is csak mélypontról kell beszélni vagy ez már válságnak számít? Ezt az eredményt nem önmagában kell vizsgálni, hanem hosszútávon elemezni. Ezért a konkrét tegnapi élmények tartozzanak a pontozáshoz, most pedig következzenek a hosszútávra értendő filozofálásként is betudható Gondolatok. 

1. A csapat Tito Vilanova óta keresi magát. Gyors emlékeztetőnek: az ideit nem számítva ez 5 évet jelent. Tata Martino szerény 1 évét Luis Enrique triplája (szezonra értve is) követte, végül pedig Ernő kezei között találtuk magunkat. Ez időben bár Spanyolországban stabil legjobb volt a csapat, nemzetközi szinten jelentőset veszített az értékéből, összesen (csak?) 1 BL-t nyerve. A probléma nem feltétlenül ez, hanem hogy a másik 4 évben meglehetősen korán kizúgott tavasszal. A csapat keresi magát: nem trófeák, hanem játék terén. Hol vannak már azok a tiki-takás évek Guardiolával? Akkor a világ legszebb futballját játszotta a csapat, azóta viszont a játék jelentőset visszaesett. Nem mindig vesszük észre, próbáljuk szépnek beállítani, de aztán amikor megnézünk egy-egy régi videót, mindig rádöbbenünk az igazságra. 

pep-guardiola-champions-league-barcelona_3802147.jpg

 

2. A csapat jelenleg nem mondható tényezőnek Európában. Persze ez is nézőpont kérdése, hiszen mit nevezünk tényezőnek? Szerintem egy adott szezonban azokat a csapatokat lehet tényezőnek nevezni, akik elérték a BL-elődöntőt. Ez a Real tripláját leszámítva nagyjából szezononként változik, így egy pár éves időszakot tekintve akkor lehet Európa legnagyobbjai között tekinteni egy egyesületre, ha többször is eljutott eddig a szintig. Mondanom sem kell, a Barcelona nincs közöttük, utoljára 4 éve nyertünk, BL-elődöntőben sem voltunk azóta. És attól mert nálunk játszik a világ legjobbja, még nem leszünk tényező.

david-villa-barcelona_1ikp89g78uvi61luehvx6cfui8.jpg

 

3.  Az elmúlt években nem sikerült megfelelő embert a padra ültetni. Tata egyértelmű kudarca után Enrique nagyon ígéretes volt a kezdeti triplával, de az azt követő 2 év nagy kínlódás volt. Gyávaság, kiskedvencek és szar igazolások hátráltatták a klubbot ebben az időszakban. Valvedrenek nem volt sok lehetősége a kezdeti évben, hiszen a keret katasztrofális állapotot mutatott, ezért nem is mertünk semmit mondani. Vártunk erre a szezonra, útközben befutottak a jó(nak tűnő) igazolások és... És Valverde egyelőre nem úgy tűnik, hogy képes felmutatni olyan képességeket, melyek az évtized elején látható magasságokba tudnák emelni a csapatot. Edző nélkül pedig nehéz korszakalkotó csapatot kreálni.


15377365823467.jpg

4. Nem mindig azokat hibáztatjuk, akiket valóban kéne. A világ legnagyobb klubjainál nem egyszerű megfelelni az elvárásoknak. Ha netán sikerülne, akkor jön a még nehezebb feladat: elégedetté tenni a szurkolókat. Kár tagadni, megvannak a kiskedvenceink, akiket nem igazán bántunk: ilyen Messi és Busquets vagy volt Xavi és Iniesta. Pedig nekik is lehet szar napjuk, ilyenkor mégis az állandó bűnbakokat vesszük elő. Az edzőt, a gólképtelen befejezőcsatárt, vagy a hanyatlóban levő védőt. Pedig lehet, hogy már a kiskedvenceink sem olyanok, mint régen, ők sem játszanak olyan jól, csak mi szeretnénk őket olyanoknak látni. (Lásd: 1. pont)

messi-1024714.jpg

 

5. Lehet, hogy többet látunk bele a játékosainkba, mint amik. Ez szorosan összefügg az előző és a 2. ponttal, nem lehet őket megérteni egymás nélkül. Mivel kicsit/nagyon elvakultak vagyunk, és szeretünk a múltból táplálkozni, félig-meddig még mindig a Guardiola-érában vagyunk, azt hisszük, még mindig azt éljük meg. Pedig azóta változtak az idők, és a játékosok. Szeretjük azt hinni, hogyha a Barcelona figyeli a brazil liga legjobban passzoló játékosát, akkor az a gyerek egy kurva jó játékos, ha pedig a csapatba igazol, akkor megváltja majd a világot. Pedig ez nem mindig van így, az elmúlt évek tendenciáit figyelembe véve pedig egyre kevésbé. Ha pedig az adott srácnak nem megy, akkor nem őt vesszük elő, hiszen ő csak egy faszagyerek, akinek szoknia kell még a légkört, helyette pedig elővesszük azt a rohadt edzőt vagy gólképtelen befejezőcsatárt. Hiszen minden az ő hibájuk természetesen.

luis-suarez_16c0r3c73p2d21kmqh0fo4hrhw.jpg

 

6. A mai Barcelona egy gazdasági gépezet, melynek vezetéséhez türelem kell. A csapat a BL-eredménytelenség ellenére folyamatosan növeli a a bevételeit, melynek köszönhetően aktív tud lenni a piacon, és minőségi(nek tűnő) igazolásokat tud végrehajtani. Ezek a folyamatos bevételnövelések biztosítják a tendencia folytatódását a következő évekre. Ennek vezetéséhez viszont türelemre van szükség, nem szabad elkapkodott döntéseket hozni. Ez igaz a vásárlásokra és az eladásokra/menesztésekre is. Ebben a csapatban nem fér bele, hogy az év közepén elküldjék az edzőt, hacsak nincs krízishelyzet. Tekintve, hogy a források minden évben esélyt adnak egy jó szezonra, így jobban megéri kivárni a szezonok közti nyári szünetig, mert egy adott gyors döntés nagyobb károkat tud okozni, mint egy nyáron, nyugodt körülmények között lezajlott váltás. Mindezek miatt teljesen felesleges azt várni, hogy egy kis bukdácsolás miatt kirúgják az edzőt.

51699343.jpg

 

Konkretizáljunk, összesítsünk! Az összes eddigi pont ezt vezette elő, ez a mondanivalója a cikknek. Az elmúlt évtized első felének sikerei annyira fényesek voltak, hogy a mércét még évek elteltével is azokhoz mérjük, azoknak próbálunk megfelelni. Pedig ez egész nyilvánvalóan felesleges, hiszen utólag valószínűleg azok az évek egy aranykorszaknak lesznek tekintve, a mostaniak pedig a siker utáni leapadásnak. Ez teljesen természetes, nem lehet folyamatosan a csúcson lenni (lásd: napjaink Unitedje.) A Barcának is voltak sötétebb időszakai, és egy csúcspont után csak bizonyos mértékű hanyatlás jöhet. A jelenlegi helyzet nem is nevezhető nagy hanyatlásnak, hiszen sorra húzzuk be a bajnokságokat. Azt viszont el kell fogadni, hogy a BL-re valószínűleg egy ideig nem leszünk igazi esélyesek. Miért nem? Pl. a nem megfelelő edző miatt, de még a jó edző sem tud dolgozni nem megfelelő játékosokkal. Nem tudja mind az 50 meccset végigjátszani ugyanaz a kezdőtizenegy, néha muszáj rotálni. Ha pedig a keret többi tagja nem tudja hozni az eredményeket, az nem feltétlenül az edző hibája. Arról pedig nem is beszéltem, hogy mi van akkor, ha az alaptizenegy sem tudja hozni az elvártat. Messi a Girona és az Alaves ellen is lufi volt, mégse baszogatta senki. Egy csapatként kell működni, nekünk, szurkolóknak pedig nem kéne megengedni magunknak azt a luxust, hogy minden döntetlen után felháborodva fröcsögünk. 

Barcelona - Bilbao 1-1

42792851_1835417019844680_2903459756804931584_n.png

Stegen - Szar a védelmünk, és ő teszi a lehető legtöbbet azért, hogy mégse tűnjön annak. Ennek ellenére a posztjából adódóan a legtöbb dologról nem tehet. 7

Semedo - Továbbra is egyértelműen ki tudom emelni az erősségeit és gyengeségeit. Nagyon gyors, viszonylag jól segíti a támadásokat, és hatalmasakat ment, cserébe rengetegszer helyezkedik rosszul, melyből veszélyhelyzetet teremt. Ennek ellenére érzem a javulást, most egész jól játszott. 7

Pique - Tulajdonképp az a legaggasztóbb, hogy Umtiti kidőlésével nem azon aggódok, hogy Lenglet vagy Vermaelen-e a legrosszabb megoldás, hanem azon, hogy vajon nem kéne-e mindkettejüknek játszania Pique helyett is . 6.5

Lenglet  - Most, hogy még esélyt se adott a bírónak, hogy egy kurva szar döntést meghozva leküldje, teljesen elfogadhatóan játszott. Megfelelő tapasztalatszerzés után akár még hosszútávon is lehet majd építeni rá. 7

Alba - Ő is bele-belealszik néha, de kettő ilyen pihenés között viszont rendkívül jó dolgokat mutat. 7.5

42816448_2340370452658290_7480886672243032064_o.jpg

Roberto - A pad legnagyobb hátránya, hogy könnyebb aranyeret szerezni, hatalmas előnye, hogy nem kell játszania az adott illetőnek, és megszenvednie azt a társaknak. Van pár ember, akit beutalnék egy ilyen üldögélésre pár meccsre, az egyik ilyen pedig Robika. Ha szélen van, akkor ugyanúgy gólokat kapunk a szar helyezkedése miatt, ha pedig középen játszik, újfent rájövünk, hogy már rég kiirtották belőle a középpályást. Borzalmas. 5

Vidal - Remélhetőleg eljön az ő ideje mostantól, mert az egyetlen igazán értelmes ember benyomását keltette a támadó harmadban. Remek passzok és rengeteg munka jellemzi a játékát, és nagy szerencsénkre a kreativitás sem hiányzik belőle. Mondjuk aki látta korábbi csapataiban, annak ez nem igazán meglepő. 8

Rakitic - Áh, faszom, hagyjuk... 6

Coutinho  - Ez az idei szezon nem igazán indul neki jól. Dembele miatt hátrakerül, és nem igazán   tudja ott hozni, amit tud. Amikor meg néha előrejön, akkor sem mindig tud kiemelkedni a csapatból. Most sem sikerült sajnos. 6

42862371_2339302632765072_1859238329657065472_o.jpg

Suarez - Nagyon látványosan fejlődik véleményem szerint. Lehet, hogy a góllövéssel hadilábon áll, de a mezőnymunkája neki is kiemelendő. Remekül tartja meg a labdákat, majd fordítja ki őket oldalra, rengeteget fut és dolgozik, és most már néha bejönnek a cselei is. Messze még az igazi Suarez, de hiszek benne, hogy látjuk még igén. 7

Dembele - Nme hiszem, hogy stabilan a kezdőben lenne a helye. Főleg akkor nem, ha ez Coutinho kárára történik. Kétségkívül tehetséges a francia, de még túl fiatal. Hiába vannak villanásai, más meccseken teljesen eltűnik, és ami még rosszabb, kifejezetten akadályozza társait. Annyira változó a formája, hogy nem lehet rábízni egy-egy meccset, pedig erre nagy szüksége lenne mostanában a csapatnak. 6

 

Busquets és Messi - Kétségkívül különbséget jelentettek. 7, illetve 8

Álmodozni szabad

Leganés - Barcelona meccsértékelő

2018. szeptember 28. - mb22

images-2.jpegÚgy mentünk bele a szezonba, hogy a nagy sláger a “sikerre éhesek vagyunk” duma volt. Ígéretek röpködtek, hogy a bajnokság, és a kupa mellett idén a BL is hatalmas cél. Hét meccs telt el a szezonból, világos, ez nem minden. De pl én most jutottam oda, hogy szívesen feltennék Valverdének, és a csapatnak egy pár igen kellemetlen kérdést.  

images_1.jpegMagáról a meccsről sok jót nem lehet elmondani. Az első negyed óra után ültem a tv előtt, és azt mondtam, ha így játszunk a végéig, akkor ki lesz belezve a Leganés. A csapat egységesen, kompaktan, és mindenek előtt feltünően lendületesen tartotta a labdát, a hazaiaknak gyakorlatilag sanszuk nem volt. A Messi nélküli kombinációk is működtek, ami azonban feltünő volt, hogy a 16-oson belülre nem igazán jutottunk. Így meg ugye nehéz. Ezért kockázatos az ilyen csapatok ellen klasszikus 9-es nélkül játszani. Munir nem 9-es. Ennyi játéklehetőséggel nem várható el tőle, hogy egy 3 belső védővel felálló csapat ellen pályára vigyen valami olyat, amit utána hónapokig emlegetünk. Ezzel együtt a rárótt egyéb feladatokat megoldotta, és szerepet vállalt Coutinho góljában is. 

images-3.jpegA félidő végén úgy állt a dolog, ez ilyen intenzitással is meglesz. Aztán rögtön a második félidő elején valami átkattant, a Leganés elkezdett nyomni, aminek a vége egyenlítés lett, majd két perc múlva Piqué tökéletes gólpasszával már előnyben is voltak. És ezen a ponton Valverde elvesztette a csapatát. 36 perccel a vége előtt majdhogynem nyilvánvalóvá vált, hogy nem szerzünk pontot. Tavaly az ilyen meccseken rendre jött egy varázsütés szerű feltámadás, és mindenki Messivé fejlődött, és megnyertük ezeket. És az a baj, hogy erre most idén nem lehet építeni, ez azonban mégis megtörténik. De maradjunk a konkrét tényeknél. Látva a kilátástalanság mocsarában vergődő, motiválatlan csapatát, Ernő cserélt 3-at posztra. Ezt magyarázza már el nekem. A szisztéma rossz volt. Nem jó rendszerben focizott a csapat. Ilyenkor nem váltani kéne? Nem kéne megerősíteni a középső vonalat? Nem kéne azokat lekapkodni, akikkel baj volt? Nem. Miért is kéne? Vigyük le Dembélét megint. Vigyük le Vermaelent, aki ugyan szar volt, de Piquétől messze jobb. 

images-5.jpegA másik nagy probéma az volt, hogy Jordi Alba hiányában a Dembélé-Coutinho-Alba kombinációk nem működtek. Mivel Alba nem futkosott föl, Coutino is másfelé próbálkta nyomni a labdáit, és ez azt eredményezte, hogy Dembélé csak akkor volt játékban, ha Messi beindította. Kicsit elhaltak 20 perc után a Messi nélküli kombinációk, így megint maradt ő, meg Coutinho akik össze tudtak dolgozni. Ez pedig egy feltüzelt ellenfél ellen halottnak a csók.

unknown.jpegBeszéljünk egy kicsit a védelemről. Meccsek óta téma az, hogy a tavaly látott szilárd védekezésből jelenleg semmi nem valósul meg. És ez nem alaptalan. Sergi Roberto és Nelson Semedo egymást váltogatva licitálgatják alul a másikat. Semedo itt van több mint egy éve, de nem tudott akklimatizálódni. Erre már nincs kifogása. Roberto pedig teljesen elvesztette az identitását. Védőnek nem jó, a középpályán pedig már alig találja a helyét. Piqué szezon eleje óta annyit hibázott, mint eddigi karrierje során még soha. Az elmúlt 4 kapott gólban rendre benne volt. Olyan elemi hibákat vét, amiket U9-ben sem magyaráz meg az ember. Nem találja el a labdát, és gólpassz lessz belőle. De nem kell padoztatni, ami nem megy, erőltessük.

images-1.jpegA fentiek alapján világos képet kaptunk arról, jelenleg hol tartunk. Tanulópélda volt a Leganés-meccs. Kérdés, hogy Valverde és a fiúk tanulnak e belőle. Ha nem, akkor el lehet felejteni a BL-t, el lehet felejteni a bajnokságot, el lehet felejteni a kupát, Valverde pedig kereshet új csapatot. Eddig nem kéne elmenni. 

Leganés 2-1 Barcelona (El Zhar, Oscar illetve Coutinho)

Ter Stegen - sok esélye ismét nem maradt, amíg azonban nem jöttek az egyéni hibák, elképesztő módon védte a kaput. Világklasszis kapus, akinek méltán a top3-ban van a helye. 8

Sergi Roberto/Piqué/Busquets - nulla a köbön. Mindhárom játékost a teljes súlytalanság jellemezte. Csinálták, mert csinálni kellett. De köszönet semmi nem volt benne. Azt még kiemelném, hogy amikor nyomás helyezedik rájuk, olyan szinten zuhan a teljesítményük, hogy az nem igaz. 1

Umtiti - mondani szokás, hogy egy fecske nem csinál nyarat. A francia aránylag szilárd lábakon állt a védelem balközepén, de ha körülötte mindenki szenved, senki nem teljesít még csak elfogadhatóan sem, akkor neki sincs sok esélye. Egyedül őt sajnáltam, mert amit tudott, megtett. De eredménye nem lett. 6

Vermaelen - azért nem állítom egy sorba Robertoval, Piquével, és Busquetssel, mert ő legalább hellyel-közzel megpróbált részt venni a játékban, meg szerelt is 1-2 alkalommal. De egy ilyen, számára idegen poszton irreális elvárás világmegváltó játékot várni tőle. 5

Rakitic - abban a nevezetes első 20 percben hihetetlen sebességgel játszott ő is. A lendülete megmaradt, talán Coutinhon és Messin kívül őt lehetne kiemelni, mint akik nyerni akartak. De nem járt szerencsével. A kísérletei elakadtak, egy idő után pedig visszaesett a teljesítménye, ugyanis nem talált társakat, így folyton rögtönöznie kellett, ami nem mindig működött. 7

Coutinho - Alba hiányában nem volt nem észrevehető, mennyivel kevesebbet forgatott baloldalra. Messit kereste, vagy Rakiticet, amikor azonban a Leganés elszigetelte őket, kénytelen volt métereken keresztül labdát vezetni, így az összjátékok sebességei lassultak. Azért mindenképp megemlítendő, hogy egy bődületesen nagy gólt lőtt, még ha nem is értünk vele sokat. Ez az ember vissza fogja hozni az árát. 8

Messi - nagyon figyeltek rá, 2-3 ember mindig kísérte, de lefogni nem tudták. Lassítani sikerült, ugyanis összesen két lövést tudott leadni. A meccs utolsó 35 percében pedig kereste nagyon egymással Rakiticcal, meg Coutinhoval, de ez a Leganés kialakított emberfölényeivel szemben nem volt sok esélyük. 7

Dembélé - a korábbiakban emlegetve volt sokat, hogy Alba hiányában súlytalanná vált a bal oldal, és ez erős kihatással volt Dembélé teljesítményére. Ez azért káros, mert a fiúcska épp össze találja szedni magát, és ezek a meccsek semmit nem javítanak a helyzeten, csak rontanak. 6

Munir - nagyon örülök, hogy végre kapott lehetőséget. De lehet jobb lett volna a padról 40 percre behozni. A gond az, hogy mivel nem klasszikus 9-es, ezért önmagában a 16-oson belül ilyen szinten könnyen hatástalanítható. Amiben azonban megsüvegelendő, hogy klasszis módján nem frusztrálta, hogy nem szerzett gólt, hanem alávetette magát a csapat érdekének, és ha azt kellett, szerelt, ha azt kellett, visszament védekezni, ha azt kellett, elvitt 1-2 embert (lsd. Coutinho góljánál). Összességében rossznak semmiképp sem volt mondható. 6

 

Elbasztuk...nem kicsit, nagyon!

Barcelona - Girona meccsértékelő

2018. szeptember 24. - mb22

A foci alapjaiban egy gyönyörű játék. 11 ember feszül neki 11-nek, megy a taktikai csatározás, és a végén gyakran az erősebb kerettel rendelkező, taktikailag felkészültebb csapat bedarálja a kisebbet. Ez a futball törvényszerűsége. Valverde pedig erre épít. Kitalált valamit, ami a Barca keretére passzol, megszerezte a szükséges játékosokat, és ehhez ragaszkodik foggal körömmel. 

image_1.jpeg

Látszott, hogy van a Barcának egy konkrét meccsterve. Labdajáratással széthúzni az ellenfelet, a beindulásokkal megbontani a védelmet, majd egy kellően előkészített pillanatban lecsapni egy résen keresztül. Tudatos, megfontolt, kivitelzhető terv. Igen ám, de ez a mérkőzés 36 percig tartott. Lengletbe belerohant egy hosszú labdáért igyekezve Pere Pons, elkaszálta a lábát, és kifele szabad. Aztán Gil Manzano rohan ki, a kis tv-n visszanézi az esetet, visszafutva pedig leküldi könyöklésért Lengletet. Tegyük itt hozzá, jogtalanul. A könyök nem szándékosan, és az ütközés utáni esés következtében találta el a gironai arcot. Ez egy sárgára jó...maximum. És innentől kezdve jött egy új meccs. 

imagen_aspx.jpeg

Valverdének nem volt előzetesen terve ilyen esetre. A félidőig kellett várni Umtiti behozatalára, aki Dembelét váltotta. Ezzel az volt a gond, hogy ilyen helyzetben nem feltétlen fog sikerülni a dominálás, ha ez nincs meg, akkor pedig a gyors kontrákra operálva kell a védelem mögé kerülni, és gólhelyzeteket kialakítani. Erre Dembélé tökéletesen alkalmas. Busquets viszont aránylag haszontalan volt, a feladatát Vidal, vagy Rakitic meg tudta volna oldani. És akkor annyi, hogy Messi kicsit hátrébbról indul. Ehelyett maradt 2 csatár, meg a fellépdelő Coutinho, akinek szét kellett volna húznia 5 védőt. A másik, fatális hiba az volt, hogy emberhátrányban ugyanazt akarta a Gironara kényszeríteni Valverde mint 11 emberrel. Ez ritkán sikeres hadművelet. A meccs végén aztán újra nyomás alá sikerült helyezni a vendég kaput, az egyre gyatrább intenzitású akciókat Bono azonban könnyűszerrel hatástalanította. Onnantól pedig, hogy Doumbiát behozta a Girona edzője, meg volt lőve Valverde. Ha túlságosan kitámad, tétre helyre befutóra mennek be a labdák a csapzott védelem mögé, amiket a villámléptű csatár úgy rugdal be ahogy szeretne. Így maradt az, hogy a labdákat megőrizzük, és a támadásokat minél hamarabb végkifejletig vigyük. Amint pedig az idő is elkezdett ellenünk játszani, kialakult a meccs végleges képe, ami pedig sajnos…

images.jpegBarcelona 2:2 Girona (Messi, Piqué, illetve Stuani 2)

Ter Stegen - nyilván nem az élete meccse egy kapusnak, amikor 2 gólt kap, és érdemi védése nincs. Tegyük hozzá, ennél többet jelen helyzetben Stegen nem tudott segíteni. A gólokért kár lenne elővenni, a védelem által összebalfaszkodott helyzetek vezettek oda, hogy 2-t kapott. Ez most így alakult. 6

Semedo - amíg 11 emberrel voltunk mi is, sokkal aktívabb volt elől, de ez nyilvánvaló. Ezt követően annak rendje és módja szerint beleszürkült a mezőnybe. Többet kellett robotolnia, inkább a biztonságon volt a hangúly, az pedig korlátozza a kreativitást. Jelentősen hasznosabb opció lehet ezen a poszton Robertonál, egy kis fejlődéssel. Ami több mint egy év után elvárt lehetne. 6

Piqué - talán nem hazudok, ha azt mondom, hozta az idei formáját. Egy igen ostoba hibájából gólt kaptunk. Ezt követően majd fél órán át azt sem tudta, melyik rendezvényen van. Nem lesz ez így jó! Nagyon nem! Egyedül a góljáért jár némi pontemelés. 5

Lenglet - mit is mondjak…nem volt rossz, de cserébe jól játszott. Továbbra is fenntartom a tézisem, mely szerint jogtalanul állították ki. 6

Jordi Alba - a kiállítás után az ő játéka sokat nem változott. Ez betudható annak, hogy stabilan, megbízhatóan hozza ugyanazt a szintet, mindegy mekkora a nyomás. Ez az egyik ismérve a sztárnak. Alba pedig egy sztár. Volt egy-két lehetősége gólszerzésre, sajnos most nem tudott vele élni. De a mezőny egyik legjobbja volt. 7

Vidal - amikor azt mondta, a vérében van a Barca DNS, nevettünk. Még mindig nevetünk. Vidal, figyelj rám. Nem attól van a véredben a Barca DNS, mert tudsz passzolni. Ez azon túl mutat. Amit a pályára vitt, az nem volt 100%-ig meggyőző, de voltak szebb pillanatai. Lassacskán ő is beletanul, és akkor majd menni fog ez. 6

Arthur - amikor elkezdődött az ajnározása, hogy így olyan mint Xavi, meg úgy, mondtam, hogy hiszem, ha látom. Láttam. Nem számítottam erre a teljesítményre tőle. Egy légbőlkapott, no-name kis brazil tinitől az ember azt várja, hogy remegő lábakkal adogat biztos passzokat, a cselezések még csak szóba sem jöhetnek. De az a lazaság, amivel tologatta 40 métereket a labdát, az a finom mozgáskultúra, amivel akárkiről lefordult, egyből elárulta: a gyerek ösztönös zsenipalánta. Ezek a meccsek pedig pont az ilyeneknek vannak. Az első félidő messze legkellemesebb élményét nyújtotta. 7

Busquets - a kiállításig egész tisztesen megcsinálta amit kellett, de a félidő végéig az a kálvária, amit bemutatott CDM-CB poszton, az egyszerűen nekem fájt. Sehol nem találta a helyét, rendre késésben volt, amikor védekeznie kellett volna, feltett kezekkel nézte premier plánból Stuani egyenlítő gólját. Megmondom őszintén, Rakitic ennél többet tudott volna azon a poszton tenni. 4.5

Dembélé - nagyon pofás ez az új erőre kapott Dembouz. Bátran megy bele kockázatos helyzetekbe, és végtelen magabiztossággal oldja is meg azokat. A gól elmaradt, de hamar lekerült a pályáról, nem tudott a végén segíteni. Nagy kár. 6

Suárez - látványosan javult az elmúlt hetekben a formája. Ez nem feltétlen a kapu előtti góléhségén látszik meg, inkább a csapatjátékán. Rendre választ jó megoldásokat, és mintha kezdte volna belátni, hogy Messi cselei neki nem fognak menni. Mert ő nem ebben jó. De amiben jó, azt elkezdte a csapat hasznára fordítani. 7

Messi - a meccs első felében zseniálisan játszott, nem emlékszem rossz megoldására. Ez a későbbiekre nézve olyan tekintetben lehet bíztató, hogy nem lesz mindig egy ilyen ostoba kiállítás, és ha ezt tudja tartani, sikeres év elé nézünk. A folytatásban kicsit ő is tompult, de ez érthető. 7

Umtiti - olyan tekintetben volt hasznos a becserélése, hogy Busquets nem szenvedett tovább ilyen látványosan. De a lábában maradt a győzelem, és ez fáj. 

Coutinho, Rakitic - áldatlan helyzetben letten percekkel megáldva. Valljuk meg, egy hátrányban lévő, 10 emberrel játszó csapatba beállni nem a legkellemesebb. 

 

Valverde=szerencse?

Barcelona - PSV meccsértékelő

2018. szeptember 19. - PT10

Gyakran érzem úgy a Valverde-éra meccseivel kapcsolatban, hogy nüanszokon múlik egy-egy meccs végkimenetele, ebből következően pedig a (média)visszhangja. Vegyük példának a hétvégi Sociedad elleni meccset. Gyakorlatilag a második félidőben, 0-1-es állásnál kezdtek el helyzeteink lenni, de közben annyira megnyílt a középpálya, hogy az ellenfél nem egyszer gázolt át rajta elképesztően könnyedén. Egyre közelebb jutottak a kapuig, aztán végül volt egy olyan 5 perc, amikor folyamatosan érkeztek a lövések Stéga kapujára. Ezután két 1v1-et szedett ki a német, megmentve a csapatot a biztos vereségtől. Ezek után 5 percen belül egyenlített a Barcelona, a meccs végeredményét tudjuk. Így remek eredményről, és sikerrel vett Anoetáról beszéltünk, pedig elképesztően közel volt a sima megalázó vereség: egész konkrétan Stegenen múlt. Ha kikapunk, vajon miről beszéltünk volna utána?

42123619_2325971740764828_5526351131480948736_n.jpg

Visszatérve tehát az alapkérdéshez: vajon ez Valverde zsenialitása, vagy egyszerűen ennyire mákosak lettünk az elmúlt évben? Őszintén nem tudom, mi a helyes válasz erre a kérdésre, és az első idei BL-meccsünk sem hozott közelebb a megoldáshoz. Most előnnyel mehettek a srácok pihenni, de azt is pontrúgásból szerezték, egyéb igazán veszélyes helyzetünk pedig nem volt a viszonylag jó játék ellenére. Ekkor tettem fel legutóbb a fent taglalt kérdést magamnak, de kivártam a második félidőt.

Az addig folyamatosan magasan letámadó PSV rendre elfáradt, mi pedig a kezdeti álmosság után bedaráltuk a hollandokat. A végére egyértelművé vált: ezen a meccsen ez volt Valverde taktikája, türelmesen megvárta a csapat minimális előnnyel, nagy kockázattal a meccs utolsó harmadát, amikor egyértelműen tudatosan, remek játékkal sima győzelmet arattak.

42045081_2325071937521475_7057315060481261568_n.jpg

Szeretném azt hinni, hogy Valverde a többi meccsről is így gondolkodik, ennyire tudatosak az eredményeink, de sajnos erről nem tudom meggyőzni magam. Ha ez nem megy, akkor legalább valamilyen más konklúziót szeretnék levonni ebből a találkozóból, pl. hogy mik az esélyeink idén ebben a sorozatban. Viszont ehhez sem vagyok elég intelligens- legalábbis ez a meccs alapján. Mert legyünk őszinték: mennyit ér 2018-ban a holland bajnok négygólos legyőzése?

Barcelona - PSV 4-0

42189879_2325159414179394_7509962114778267648_n.jpg

Stegen - Bár az elején veszélyesnek tűntek a hollandok, összességében nem nagyon dolgoztatták meg a szőke portásunkat. 7

Alba - Érthetetlen, hogy nem került be a spanyol keretbe, hiszen hosszú meccseken keresztül képes kiemelkedőt nyújtani védekezésben és támadásban is. 8

Pique - Nem kellett kifejezetten sokat védekeznie, de volt egy hatalmas blokkolása és egyéb jó mentései. 7

Umtiti - Jaj édes aranyom, vajon mi lett volna 3-0-ás vezetésnél, ha nem nyársalod fel az ellenfelet? Esetleg 3-1? Meg ne halljak... 5.5

Roberto - Igazából elég volt a védekezési feladatait ellátnia, hiszen akadt elég kreatív ember a támadó szekcióban. Az kicsit elszomorító, hogy most már mennyivel jobban játszik védőként, mint középpályásként. 7.5

Busquets - Abban rejlik meg a zsenialitása, hogy ekkora presszing alatt is képes roppant nyugodt döntésekkel irányítani a csapat teljes játékát. 7.5

42167276_2325857197442949_6345763116973817856_n.jpg

Rakitic - Úgy éreztem magam, mint Enrique (és Rakitic) első évében: a horvát mert távolról lőni! Nagyon hiányoztak ezek az átlövések, Rakitic nem is rossz bennük, sokkal többet kéne próbálkoznia.A gólpassza fantasztikus volt. 8

Coutinho - Továbbra is szoknia kell, hogy hátrébb kell játszania, de ezen a meccsen egészen otthonosan mozgott. Jóval kevesebb lehetősége van próbálkozni, de a támadásépítésekben nagy hasznára van a csapatnak. Remélhetőleg nemsokára teljesen beleszokik ebbe a szerepkörbe. 7.5

Dembele - Az a legfurább a srácban, hogyha akár 50 percig flegmázik, utána is bármikor képes egyszer megindulni, majd egy kurva nagy gólt lőni. És nem is elsőre meg másodszorra csinálja idén. Azt hiszem, ezt hívják formajavulásnak. 7.5

Messi - Elkezdődött a szezon. 10

Suarez - Ez most teljesen értelmes performansz volt. mind mezőnyben mind támadásban értékelhetőt nyújtott, építeni lehetett rá, gól szerezni pedig nem kötelező, amíg ilyen társak vannak. Ennek ellenére az a hatalmas emelése gólt érdemelt volna. 8

süti beállítások módosítása