worldoffcb

Golyó általi kötél

Barcelona - Huesca meccsértékelés

2018. szeptember 05. - mb22

15359128621674.jpgEgy bajnokság megnyeréséhez elengedhetetlen dolog a kis csapatok ellen stabil meccseken győzelmet aratni. Valverde ezt pontosan tudja, és igazából ő igyekszik ezeket a meccseket a lehető legminimálisabb befektetett energiával letudni. Ennek megvan a maga haszna, nem fárad olyan rohamosan egy csapat, ami tavasszal nagy előny lehet. Vannak azonban olyan meccsek, amikor kicsit megszalad a dolog, és a csapat ver mondjuk 4-et, 5-öt. És akkor van ez bazmeg, amikor annyira megszaladt a történet, hogy mire észbe kaptunk, 8-2-re vezettünk. 

_103265963_luis_suarez_reuters.jpgA Huesca alapvetőern masszív csapat benyomását keltette a szezon első kjét meccsén. Megverték rögtön az Eibart, aztán pontot loptak a San Mamésből. Impozáns, főleg ha először szerepelsz a Primerában. A játékuk is olykor szép kombinációkat hozott, szimpatikus kiscsapat. Azonban a dolog másik fele az, hogy ha a Barca két meccsen rúg mindösszesen négyet, akkor sejteni lehet, hogy előbb, vagy utóbb, de a gólzsák kiszakad. Erre azért gondolom senki nem számított. Én semmiképp nem. Ez egyszerűen nem kiszakadt gólzsák, hanem nyilvános akasztás, húsz év letöltendő villamosszék, golyó általi kötél.

barcelona-vs-huesca-la-liga-final-score-8-2-barca-win-in-style-at-camp-nou.jpgDe ami minket érdekel, az a Barca, és annak játéka. Nagyjából hozta a csapat az eddig látottakat. Nőttek a Messit kihagyó kombinációk, Alba lubickolt, ahogyan Coutinhio, és Rakitic. Védekezésnél jól rajzolódik ki az, hogy Valverde törekszik a területek nagyon lecsökkentésére, és ha az ellenfél elkezd oldalt forgatni, azt is nagyon hamar lereagálhja a csapat. Persze mindezt egy Huesca ellen. Azonban gondot jelentett egy félidőn át az, hogy a Piqué-Roberto oldal azon versengett a védekezésben, ki tud szarabb teljesítményt nyújtani. Hát gratulálok, holtverseny lett. A második játékrészre a csapat ezen része is kezdett megszilárdulni, de ez lehet annak is betudható, hogy a Huesca a labdakergetésben és az állandó nyomás alatt elkezdett fáradni, a támadásaik veszélytelenné váltak, és gyakorlatilag arra vártak, hogy mikor jön a Barca, és gázolja el őket. 

Egy megjegyzés a vége felé. Kissé meglep, hogy 3 meccs óta, ilyen kispaddal a háta mögött Valverde még mindig ugyanazokat játszatta. Kapott ugyan öt másodpercet Munir, pár percet Malcom, meg egy keveset Arthur és Lenglet is, de Vidal például nevetségesen keveset szerepelt, Rafinha egy percet sem. Lassan el lehetne kezdeni egy kicsit forgatni a csapatot. Ernő! Eddig azért sírt mindenki, mert nincs padunk. Most van! Használd már, verjen meg az isten nyila!

messui_1535927601.jpgBarcelona 8-2 Huesca (Messi 2, Suárez 2, Dembélé, Rakitic, Alba, Pulido ög., illetve Gallar, Cucho)

Ter Stegen - a kapott gólokat nem lehet a számlájára terhelni. Sok lecsorgó labda volt az övé, de összességében nem volt próbára téve. Amivel tudott, hozzájárult a győzelemhez. 6

Sergi Roberto - finoman szólva hagyott maga után kivánnivalót. Főként az első félidőben játszott megelehtősen súlytalanul. Az első gólnál igen rosszul lettek elosztva az emberek, így ketten maradtak rajta. De sok vizet nem zavart, nem igazán próbált tenni lényegében semmit. A második félidőben valószínűleg az ellenfél visszaesésének köszönhetően tűnt jobbnak. Nem tudom, Ernő meddig akarja egy olyan poszton játszatni, ahol nem tud maradandót alkotni. 4

Piqué - az első 45 perc számára is tragikusan alakult. Az első gólnál annyit hibázott, mint egy meccsen összesen szokott. Az egy dolog, hogy csak ő ragadt be, és miatta nem volt les. Ami ennél csúnyább volt, hogy ahelyett, hogy átvett volna Robertotól egy embert, inkább üresben maradt, és premier plánban nézte végig, amint Ter Stegen próbálta menteni a - valljuk meg őszintén - menthetetlent. A második gólnál is súlyos helyezkedési hibát vétett. Ezen a szinten ez nem megengedett. Majd kevéssel a félidő vége előtt konkrétan 20 centiről hagyott ki egy elég nagy ziccert. Oké, nem az a dolga, hogy befejezzen. De ha már ottvan, könyörgöm, ne csesszen már el egy ilyet, világklasszis létére! Ráférne egy-két meccs pihenő. 3

Umtiti - nem volt élete meccse. Az első gólért nem lehet elővenni, ő fogta az emberét, átsuhant fölötte a labda. A második gólban már talán kicsit benne volt, de a védőpárosból magasan ő volt a jobb. Ezért nem is értem, miért őt váltotta Lenglet, nem pedig Gerit. 7

Jordi Alba - elképesztően kijön a különbség közte és Roberto közt. Alba szélsőként klasszisokkal jobb teljesítményt nyújt. Egy gólpassz, egy gól, és egy kierőszakolt öngól. Nem olyan rossz mérleg. Igaz, az első Huesca-gól előtt az ő oldaláról jött a beadás, és nem sokat tett azért, hogy legalább blokkolja, de ez csupán egy apróság amellett, ahogy játszott amúgy. Sokat fejlődött a Rakitic-Coutinho-Dembélé hármassal az összjátéka. 8

Sergio - a szokásos visszalépdelésen túl nem is tudom, mit mondhatnék el róla. Kicsit szürke volt, nem voltak emlékezetes megoldásai. Idény elején mindig ilyen, reméljük, hamarosan belerázódik. 6

Rakitic - elképesztő, mekkora tank az ember. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő soha nem fárad. A tavalyi, túltolt idénye után idén 3. alkalommal volt kezdő, és 3. alkalommal vitt fel olyan játékot a pályára, ami megsüvegelendő. Tavaly ilyenkor szitkokat szórtunk rá, de be kell lássuk, neki az megy, amit most kell csinálnia. A védekező harmadtól a kapuig gyakorlatilag bárhol lehet rá számítani. A gólja élményszámba ment, mint ahogy a távoli bombái is. 8

Coutinho - kompenzálva azt, hogy Rakitic nem olyan finom, ő mindenhol ottvan, és finomkodik egy kicsit. Zseniális, ahogy olvassa a többiek játékát, mozgását. Vannak olyan elemei a futballnak, amiket tanulni lehet. De ezeket nem. Ezzel születni kell. Továbbra is fenntartom, hogy a Messi-Ronaldo éra után illene aranylabdát nyernie. 8

Dembélé - nagyon durván belendült a gyerek. 4 meccsen 3 gól, és pompás játék. Kezd beleszokni az itteni játékba, és végre kezdi visszahozni az árát. Megmutatta azt is, hogy ha nagyon kell, tud ő lenni a különbség. Összjátékban sokat javult, de van még hova fejlődni. A beindulásai is egyre veszélyesebb, valamint a kapu előtt konstans zavart okoz. 8

Suárez - az elmúlt hetek tragikus formája után már ez a két gól is némi javulásnak tűnik, holott sokat nem javult. Az összjátékok még mindig helyjel-közzel mennek csak, a próbálkozások ellenére sokszor túl nagy fába vágja a fejszéjét. Messi, Coutinho és Dembélé segítsége ugyan ezúttal valamennyit javított az összképen, még mindig bőven van hova fejlődni. Bocs, Lalyos…de ez tényleg így van! 7

Messi - na kezdjük szép sorjában. Indít azzal, hogy fogja, és egy merész húzással leszopat egy egész védelmet, majd a kapust. Aztán belendül, és elkezd állat módjára focizni, van nem egy ziccere, kioszt nem egy nagy zsugát, majd lő mégegyet. Aztán a legutolsó percekben tizenegyest kapunk. Élből megy Coutinhohoz, hogy “tesó, ittvan ha kellene, rúgd te!”, aki elhajtja, mondván hogy lője Laljos, neki kell önbizalom. És Leo nem bedurcizik meg minden, odadobja vígan Lalinak, az meg köszönte szépen, és beverte mint a szart. Na ilyen egy igazi KECSKE. 9

A helyes út - 2018 nyár összes kimenő és bejövő Barca-átigazolása

Minden igazolás szubjektív értékelésekkel, pontokkal

2018. szeptember 02. - world_of_fcb

Vége az átigazolási szezonnak, mi pedig hagyományaink szerint szubjektíven értékeljük az összes kimenő és bejövő transzfert, majd a cikk végén a vezetőség felé fogalmazunk meg kritikát. 

Korábbi részeink rendkívül tanulságosak: megmutatják szakértelmünket, vagy pedig annak a hiányát. Érdekes visszaolvasni, mit láttunk bele mostani játékosainkba évekkel ezelőtt. Akit érdekel ilyesmi, az olvassa el két évvel ezelőtti, a múlt nyári, illetve az idei téli értékelőnket. 

Idén is 1-től 5-ös skálán értékelünk, az egyes a legrosszabb, a 10-es a legjobb osztályzat. A vezetőséget 10-es skálán értékeljük.

 83848149.jpg

Érkezők

Arthur Melo (Gremio) 31 + 9M (millió euró)

 arthur.png

PT10: Sikerült az így is túlzsúfolt középpályát új igazolásokkal megerősítenünk. (?) A brazilnak vannak a hazai ligában a legjobb passzmutatói, mely úgy gondolom, remek belépő Barcelonába. A probléma az, hogy azért ezek az adatok csalókák lehetnek, hiszen a spanyol bajnokság egy teljesen más szintet képvisel. Meglátjuk, hogy szerepel a srác, ez mindenképp bemelegítő tesztszezon számára. A kisebb meccseken kezdenie kell, mert csak így derülhet ki, hogy jó igazolás volt-e. Egyelőre viszont csak egy kérdőjel.

mb22: Ha Malcom zsákbamacska, akkor nem tudom ő mi. Egy Európában még eddig max. nyaralni járó, azonban jónak titulált középpályásról beszélgetünk. Az mindenképp pozitívum, hogy a jelen piacviszonyokhoz képest őt is olcsónak lehet nevezni. Plusz a társak, és a közvélemény is eddig csak jót mondott róla. Szóval várjuk meg az első igazi bevetését. Az azért mondjuk egy nagy LOL, hogy pont ő kapta meg Iniesta mezszámát. Na mindegy. 

 

Clément Lenglet (Sevilla) 36M

lenglet.png

PT10: Fontos frissíteni az öregedő és lassú védelmünket. Lenglettel előbbi sikerül, hiszen még fiatal, utóbbi viszont nem javul, hiszen ő sem az a kifejezetten gyors fajta. Hatalmas előnye lehet, hogy ismeri már a ligát, aminek egyik legjobb csapatában volt alapember. Sőt, az egyik legjobb az előző szezonban. Nem csoda, hogy elvittük, és ilyen ár mellett még az se vészes, ha nem válik be. Szerintem viszont befog. 

mb22: A Sevillában már láthattuk, és ott tisztesen helyt állt. De nem összekeverni a szezont a fazonnal. A Sevilla nem Barcelona. Ott nem olyan magasak az elvárások, esstébé. Ha mondjuk egy hangyakukival több nemzetközi ismerete lenne, az nem ártana. De fiatal még, előtte az élet, és van benne fantázia. Hosszútávon jó lehet. Lehet(!). 

 

Malcom (Bordeaux) 40 + 1M

 malcom.png

PT10: Az idei legfeleslegesebb igazolásunk szerintem. 40 milláért igazoltunk a padra. A padra, hiszen Suarezt nem fogja kiszorítani, az uruguayi tökéletes cseréje pedig Munir. Marad a szél, ahol Messi egyértelmű, Dembele is az új srác előtt van, és véleményem szerint Coutinho is ezen a poszton tud elfogadhatót nyújtani. Ezek mind fontosabb játékosok Malcomnál, ha pedig kiegészítő embert akarunk keresni, Araniz tökéletes lett volna.

mb22: Nem azzal van itt a gond, hogy egy 20 évest vesz 41 millióért a Barca. A piaci viszonyokhoz képest ez ma olcsónak számít. Csak hogy ennél kevés nagyobb zsákbamacska létezik. Egy francia bajnokságban bontogatta a szárnyait, aztán fejest ugrik az elit igen mély vizébe, nemzetközi tapasztalat nélkül. Ráadásul sikerült újfent belekeveredni egy tisztességtelen üzletbe. Adjunk neki egy kis időt, aztán térjünk oda vissza, hogy megérte-e. Jelenleg erre nem tennénk fel asszonyt-házat-kocsit. 

 

Arthuro Vidal (Bayern München) 18 + 3M

 arturo-vidal.png

PT10: Már Paulinho sem azért érkezett, mert feltétlenül annyira beleillett volna a mindennapi barcelonai játékba. Azért érkezett, mert beleillett Valverde elképzeléseibe. Az edzőnek szüksége van egy ilyen box-to-box erő-középpályásra, aki egyfolytában robotol, és még ha annyira nem is technikás, ezt kompenzálni tudja elképesztő fizikai erejével. Azután, hogy Paulinho elment, egyértelmű volt, valaki jönni fog a helyére. És szerintem azt senki se hitte volna, hogy a Bayern egyik legjobb, több nemzetközi csapatban is bizonyított sztárját fogjuk elhozni, 5 éve is nevetségesnek számító összegért. Ez 2018-ban egy Barcelona kaliberű csapattól hatalmas bravúr. 

mb22: A Barcelona egyik nagy gyengéje mindig is az volt, hogy nem erős a középpálya. Paulinho dobott kicsit a helyzeten, de még az sem volt az igazi. Most azonban itt van egy komplett őrült, aki méghozzá focizni is tud. Azért lehet meglepő kicsit az üzlet, mert minden mással ellenben ennek olyan szinten nem volt majdhogynem semmilyen előzménye, hogy én speciel akkor tudtam meg hogy ilyen opció van, amikor leigazoltuk. Zseniális. Szépen csendben, a színfalak mögött, amíg mindenki Thiagon meg Pogbán csámcsogott, elhoztuk az európai mezőny legkegyetlenebb középpályását...18 millióért. A bokám lefosom. 

 

Sergi Samper - vissza kölcsönből

 samper.png

PT10: Hosszú évek óta erőltette rá a csapat a rosszabbnál rosszabb kölcsönszerződéseket, emellett súlyos sérülések is hátráltatták a spanyolt, ő mégis kitartott mellettünk, és most végre megkaphatja a lehetőséget. Hosszú évek óta keresi a csapat Busquets alternatíváját, pedig itt van Samper, aki teljesen ugyanabban a pozícióban játszik, és a La Masia "terméke", szóval remekül ismeri a rendszert. Így, hogy megtartják, még több jelölt van a középpályára, de közülük nem Samper a felesleges. Idén kiegészítőembernek tökéletes lehet, ha használja a mester, utána pedig meglátjuk, hogyan tovább.

mb22: Évek óta először döntött jól a vezetőség. Abidal komolyan mondom, kurva jó munkát végez. Már tavaly nyáron is látszott, hogy Busquets tudása megvan benne, csak pallérozni kell. Az pedig annyira nem nehéz feladat, ha megfelelő meccseken megfelelő számú percet kap. És sok idő után először vélhetően nem a kiesés ellen kell kaparnia a csapattal (sikertelenül (2017-ben a Granadaval esett ki, 2018-ban a Las Palmassal)), hanem bajnoki ambíciókkal kel fel és tér nyugovóra. Ez sem mindegy. Üdv itthon, Sergi!

 

Munir El Haddadi - vissza kölcsönből

 nubir.png

PT10: Valverde mentalitásából következtetve nem hittem volna, hogy a spanyol-marokkói csatáristen fogja nyerni a versenyt Alcacerrrel szemben, azonban mégis ez történt. Azt hiszem, jó döntés született: Alaccerrel 2 éve nem megyünk semmire, Munir azonban remek szezont zárt az Alavesnél. Cserének tökéletes lehet Suarez mögé, és nála is ugyanaz a helyzet, mint Deulofeunál: ha sokadszorra se jön be, télen meg lehet válni tőle.

mb22: Ernő bá éreztette, hogy a Paco-Munir duóból Munirt favorizálja, ennek megfelelően neki adott lehetőséget, ő pedig mindenki nagy szerencséjére élt is a neki szánt bizalommal. Nagyon jó ötlet a marasztalása. Az a tavalyi Valencia kölcsön, amiből később a végén az Alavésnél kötött ki, nem volt igazán sikeres. Ha Suárez hasonló formát mutat, nem lesz nehéz dolga.

 

Rafinha Alcantara - vissza kölcsönből 

 rafinha.png

PT10: Egyetértek azzal a gondolattal, hogy kell neki adni egy új esélyt, és ennek most kell megtörténni. Azonban nem mindegy, hogy mik a körülmények. Jelenleg úgy kéne lehetőséget kapnia, hogy másik 7 játékos küzd a 3 pozícióért a középpályán, feltéve ha Coutinhot szélsőnek tekintem. Csak sajnos nem az, mert Valverde nem ott játszatja, hanem középen. Emellett Rakiticnek és Busquetsnek járnak a percek, ezzel pedig be is telt a 3 hely a nagy meccsekre. Ezután a kisebb meccseken az új igazolásokat, tehát Arthurt és Vidalt is kéne próbálgatni, és akkor még nem beszéltem olyan nevekről, mint Samper, Denis, Alena. Hogy az istenben lehet így lehetőséget kapni?

mb22: Egy lehetőséget megér a felnőttnél. A tavalyi szezonja nem sikerült parádésra, az Inter pedig nem akarta megvenni, így visszajött. Rotációs alapnak tökéletes, és ha képes igazán nagyot dobni, hamarosan belőle is nagy név lehet. Ehhez csak ő maga kell. Örülök, hogy kapott egy lehetőséget!

 

Carlos Alena (Barcelona B)

 alena.png

PT10: Ezzel a döntéssel kivégezték a srácot. Teljesen felesleges vitatni. A nagy csapatnál 1 rohadt perce nem lesz a szezon normális (=nem spanyol kupa decemberben harmadosztályú ellenfél ellen) meccsein. Ha lesorolják a Barca B-be, az pedig neki már nem szint. Így fog megállni a fejlődés, így lesz Alena is újabb elpazarolt tehetség. Bravó!

mb22:  Nehéz a helyzete a srácnak. Mivel a Barca B nem tudott bent maradni a Segundában, ezért ha ott maradna, az egy év lenne, amikor szinten alul játszana. Azzal senki nem nyer. Itt azonban mellette van Coutinho, Rakitic, Busquets, Vidal, Samper, Denis, Arthur, és Rafinha. 3 darab helyre. Finoman szólva nagy falat Coutinhoékat kiszorítani, még egy sztárnak is, nem hogy Alenának. Valverde tavalyi filozófiája alapján pedig erre sok lehetőség sem lesz. Reméljük, változtatott ezen, és Alena perceket kaphat majd.

 

 

Távozók

 

Andrés Iniesta (Vissel Kobe) ingyen

 ini.png

PT10: Megkapta a szerződést, miszerint csak ő dönt a távozásának időpontjától. Innentől a vezetőség részéről már csak a búcsúztatás minőségét lehet értékelni, arra pedig nem lehet kifogás. Az meg, hogy nem kaptunk pénzt érte, szerintem senkit sem érdekel. Nagyon hiányozni fog.

mb22: Ha túllépünk a kezdeti fájdalmon, meglátjuk, hogy Andrés nem véletlen döntött így. Neki olyan szerződése volt, mely értelmében amennyiben időben bejelenti távozási szándékát, szabad utat kap. Elfáradt, egész egyszerűen ennyi történt. Persze, egy kevés pénz jól jött volna, de ezen nem múlik semmi.

 

Gerard Deulofeu (Watford) 13M

 deolonehezaneved.png

PT10: Mióta először kölcsön lett adva, csak a szenvedés megy, melyet nagyon rossz volt nézni. Ha korábban megváltunk volna tőle, talán többet kaphatunk, de jelenleg Deulofeu véleményem szerint nem is ér többet. A csapatba idén végképp nem férne be, talán majd Angliában több lehetőséghez juthat.

mb22: Amikor 5 év után visszatér egy játékos kölcsönök sorozatából, méltán várhatja el a szurkoló, hogy na akkor kisbarátom, mutasd, mit tanultál. Deulofeu azonban az évek alatt látszólag semmit nem fejlődött, egész egyszerűen olyan szinten volt fölösleges a csapatnak, hogy fél év baszakodás után ment is kölcsönbe. Majd erre jöttek a Watford ajánlatai. 13 millió kb az az ár, ami megfelel érte. Jó üzlet volt, mert ha eddig nem fért be a csapatba, most aztán végképp elfelejtheti.

 

Paulinho (Guangzhou Evergrande) 1 év kölcsön, 40M vásárlási opcióval

 paul.png

PT10: Nem tudom, mi értelme ennek az üzletnek. Paulinho egy év alatt meghatározó játékossá vált, tökéletesen beleillik Valverde taktikájába. Nem tudni, hogy a játékos vagy a vezetőség akarta, hogy visszamenjen kurva sok pénzt keresni Kínába, de ha már így kellett lennie, akkor rendesen el kellett volna adni. Paulinho idősödik, így egyre kevesebb pénzt lehet érte kapni. Hogyha az a vásárlási opció kötelező lenne, akkor ez az üzlet remek, de így viszont nagyon rossz. Ha a kínaiak nem akarják megvenni egy év múlva a játékost, akkor egyszerre lesz itt Vidal és Paulinho, pénzt pedig nehezen fogunk csinálni akármelyikből is.

mb22: Egy éve senki nem gondolta, hogy ebből az isten háta mögöttről reinkarnált múmiából a Liga leggólerősebb középpályása lesz. Mindenki leírta, aztán ő szépen válaszolt. Most pedig kapott egy új csavart a korántsem követhető sztori: visszament Kínába egy év kölcsönre, jövő nyáron pedig a Gunagzhou (vagy mi) megveheti 40 milláért. Mondjuk 31 évesen megnézném, mit akar vele Valverde. Lehet a pénz jobb lesz.

 

Douglas (Sivasspor) kölcsön

 douglas.png

PT10: Ezzel az üzlettel pedig végérvényesen el kell fogadni: nem fogunk pénzt kapni Douglasért. Eddig mindig 3 pontot adtam ezekre a kölcsönszerződésekre, mert tudtam: következő nyáron újra visszajön. Hát most már nem fog.

mb22: Frankón kabaré, hogy úgy kellett lerázni a tagot, hogy egészen addig dobáljuk a kukába, amíg lejár a szerződése, és nem tud visszajönni. A legnagyobb akkor is az volt vele kapcsolatban, hogy ÖT éven át nem sikerült olyat találni, aki pénzt áldozna rá. De végre vége (lekopogni!!) 

 

Lucas Digne (Everton) 20 + 1,5M

 digne.png

PT10: Nagy reményekkel jött, de nem sikerült megváltania senkit és semmit. Az előző év talán még rosszabbul is sikerült, mint az első. Digne-nek közepes védekezési tudása mellett hatalmas problémája volt, hogy egyáltalán nem tudta segíteni a támadásokat, ez egy szélső védőtől pedig kevés ebben a csapatban. Tényleg foglalta csak a helyet, ennyi pénz pedig teljesen elfogadható érte. 4 millió profitot sikerült csinálni a játékosból úgy, hogy a piaci értéke egész biztosan nem nőtt. Remek üzlet.

mb22: Középfos volt, (több-)kevesebb pozitív kilengéssel. Világos, hogy a felfutó szélsővédő szerep nem illik rá. Alba mellett tehát esélye sem volt labdába rúgni. Az ő szempontjából ez akár még ugródeszka is lehet, mi meg örüljünk annak a 20 millának amit kaptunk érte. Valljuk meg, sok vizet nem zavart. Nem lett volna értelmes nagyon marasztalni.

 

Aleix Vidal (Sevilla) 8 + 2,5M

 vidal.png

PT10: Igazi korszakai voltak: a félelmetesen szar és a közepesen rossz időszakok között váltogatott szegény. A végére már a posztját sem lehetett igazán behatárolni, mert sehol nem tudott értékelhetőt nyújtani. Szükségszerű volt eladni, és képességeit tekintve egész sokért is sikerült. Újabb sikerfejezet ezen a nyáron: még egy itt ragadt, teljesen feleslegessé váló játékostól vált meg a csapat valós pénzért.

mb22: Hosszú szenvedés végén lett pont ez a transzfer. Vidal soha nem volt az a játékos, aki úgy 100%-ig beleillett a csapatba. Védőnek sem, és támadónak sem volt igazán hasznos, most pedig, hogy mindkét poszton több ember is van, így nem is jutott volna levegőhöz. Nem az anyagiak mutatják meg, ez milyen üzlet volt. Mindkét fél jól járt vele, nem a pénz számít.

 

Yerry Mina (Everton) 30 + 1,5M, visszavásárlási opcióval (60M)

 mina.png

PT10: Érdekes, hogy talán pont ő lett a legmegosztóbb transzfer. Az az érzésem vele kapcsolatban, hogy a remek VB-je miatt az emberek többsége bemesélt magának valamit Mináról, ami sajnos nem igaz. Itt van a csapatnál fél éve, és hiába mi csak a meccseken láttuk (vagyis leginkább azokon se), Valverde minden edzésen közelről figyelhette. Ha nem kell, az nem véletlen. Eleve lassúcska a védelem, ezen ő nem segít. Magasságra nincs szükségünk Pique és Lenglet mellett, más különleges képességet pedig nem látok benne. Nem EU-s játékos, ezért se fért volna be a csapatba. Fél év alatt 20 millás profitot sikerült belőle csinálni, és ha nagyon kell, még vissza is lehet venni. Mondjuk ennyiért remélem, meg se fordul majd Bartoék fejében.

mb22: Amikor a VB-n 3 gólt fejelt, komolyan elkezdtem azt hinni, hogy idén berobbanhat. Mindene megvan ahhoz, hogy egyszer a legjobbak közt legyen. Ugyan kegyvesztett lett, plusz elfogytak a nem EU-s helyek, ezért kénytelen volt a csapat megválni tőle, de fontos megjegyezni, hogy van visszavételi opció. Az a 30 millió pedig teljesern korrekt.

 

André Gomes (Everton) kölcsön + 2,5M

 gomes.png

PT10: Elképesztő teljesítmény, hogy sikerült elhitetni egy csapattal, hogy szükségük van Gomesre. Köszi, Everton! Viccet félretéve azért egy eladás (akármennyiért) jobb lett volna, félek, hogy Douglas 2.0 lesz a történet vége.

mb22: Csoda, hogy talált a vezetőség olyan csapatot, akinek valamiért Gomesre volt szüksége. El nem tudom képzelni, mit lát abban az emberben valaki. De ha az eddigi nyarak szarakodását vesszük alapul, ismét meglengethetjük franciasapkánk Abidal előtt, és kortyolhatunk egy szavinyonblan-t az egészségére. Így kell rendet rakni. Elérte, hogy fizessenek egy olyan játékosért, akit eddig úgy sem vittek volna, ha a Barca fizet.

 

José Arnaiz (Leganes) 5 + 0,5M, visszavásárlási opcióval (?M)

 arnaiz.png

PT10: Szívesen láttam volna idén a csapatnál, de ezt sem tartom rossz megoldásnak. Ha nem jön be a ligában, akkor jó áron váltunk meg tőle, nem lesz olyan szenvedés, mint pl. Deulofeuval volt évekig. Ha bejön, visszavehetjük, az azonban zavaró tényező, hogy nem tudni, mennyiért. Eddigi tapasztalatok alapján kb. kétszer annyi szokott lenni az ár, mint amennyiért eladtuk, ez olyan 10 milliót jelenthet ebben az esetben. Munirt ennyiért vettük vissza elég nagy rizikó mellett, ha azt megérte meglépni, szerintem ezt is érdemes lesz majd.

mb22: Ugyan ő nem az a klasszikus kinevelt játékos, mégis rossz érzésem van amiatt, hogy elment. A kupában többször is megmutatta, hogy van benne némi fantázia, de több lehetősége sajnos nem volt. Ezt felrónám Valverdének. Megérdemelte volna az esélyt. Visszavételi opció itt is van, ha 4 év múlva visszajön, akkor azt mondom, megérte.

 

Marlon (Sassuolo) 6M, visszavásárlási opcióval (?M), amíg 50 meccset nem játszik az olasz csapatban. Ezután nem lehet visszavenni, és újabb 6M-t kell fizetni az olaszoknak

 marlon.png

PT10: Nem igazán vagyok elégedett ezzel az üzlettel, szerintem simán elférhetett volna tartalékként a csapatban idén. Amikor játszott, azt megbízhatóan tette, és ha már el kellett adni, akkor lehetett volna a ligába, az közelebb áll a játékstílusunkhoz. Egy kölcsönszerződés szerintem célravezetőbb lett volna, főleg, hogy nem tudjuk, mennyiért vehetnénk vissza. Mindenesetre az 50 meccses feltételből arra következtetek, hogy a klub nem mostanában akarja visszavenni, sok év után viszont jelentősen felkúszhat az ára. Szerintem ez nem igazán volt jó üzlet. 

mb22: Ő volt a másik, akit szívesen láttam volna az első csapatnál. Korábban, még Lucho alatt volt két meccse Umtiti mellett, nem volt rossz. Utána jött egy nizzai év, de nem derült fény arra, mennyit fejlődött. Ez kár, mert talán egy esélyt érdemelt volna. Most azonban aprópénzért a Sassuoloé, és amint lejátszik ott 50 meccset, az olaszok fizetnek még 6 milliót, és a Barca visszavételi jogának annyi. Ezt nem tartom túl jó üzletnek, kockázatos, hogy elveszítjük.

 

Paco Alcacer (Dortmund) kölcsön + 2M +  vásárlási opció (23M), de ezt a Barcelona visszautasíthatja

 alcacer.png

PT10: Bár Suarez se jó mostanában, Alcacer még így is érezhetően rosszabb nála. Az első év tragikus volt, a másodikban gyakorlatilag nem játszott. Hasonlóan Gomeshez ő sem ebbe a csapatba való. Véglegesen kéne megszabadulni tőle, ezért ezek a kölcsönszerződések mindig kockázatosak, de kezdetnek ezzel is meg vagyok elégedve.

mb22: Valverde az előszezonban masszívan mutatta, hogy inkább Munirt pártolja, aki cserébe meggyőzte a teljesítményével. Így Alcácer kegyvesztett lett, és sok más lehetősége nem maradt. Itt nem sok percen nem nagy teljesítményt mutatott fel, de jól tudjuk, ha alapember, akkor van esélye bizonyítani, és meg is teszi. Mindkét fél profitálni fog ebből a - véleményem szerint tökéletes - kölcsön-üzletből!

 

Marc Cucurella (Eibar) kölcsön

 cucu.png

PT10: Az amerikai túra egyik legizgalmasabb kérdése az ő versenyük volt Mirandával az esetleges csere-balhátvéd posztért. Számomra is utóbbi nyert, a B csapat harmadosztályba való kiesésével viszont Cucurella a két szint közé került, így egy megfelelőbb helyre kellett elküldeni. Sikerült csak egy kölcsönszerződést kötni, amit sokkal jobban szeretek, mint a különböző vásárlási opciókat, ezenfelül pedig a liga egyik legszimpatikusabb csapatában kapott helyet. Remek lehetőség az egyenletes fejlődéshez.

mb22: Juan Miranda színre lépése majdnem egyet jelentett Cucurella távozásával. Valverde egyértelműen az utóbbit preferálta, és ha második védőre van szükség, Alba mögé Miranda kerülhet a keretben. Cucurella pedig élvén a lehetőséggel olyan csapatot választott, melynek alap embere lehet. Adott a feladat: 2-3 év alatt fejlődni annyit, hogy visszakerüljön. Jó üzlet volt, ebből sokan profitálhatnak.

 

 

Vezetőség

 

Ezek az értékelések félig-meddig összefoglalják az eddigieket, tehát az érkezőket és távozókat, emellett megvizsgálják, kit kellett volna még eladni. Értékelik a vezetőség teljes körű munkáját, sikerességét, az átigazolási időszak hangulatát, és a hiányosságokat is. Az értékelés 10-es skálán történik.

 vezetoseg_1.png

PT10: Felfoghatatlanul nagy a különbség előző év és e között. Nehéz nem elhinni, hogy Abidal érkezése az alapja az ekkora javulásnak, de én optimistán bízom benne, hogy Bartoék is jobban ráéreztek erre az igazolósdira. Sikerült megvenni a brazil liga legjobb playmaker-ét, egy világsztárt aprópénzért, egy ismerős, megbízható belső védőt, és egy nekem feleslegesnek tűnő brazil srácot. És egyikért sem kellett világrekordokat fizetni. Eközben ami sokkal fontosabb, elképesztő mértékű nagytakarítás kezdődött, Abidal konkrétan kitakarított a padon, gyakorlatilag sikerült elküldeni az Enrique-éra összes rossz igazolását. Nagyon elégedett vagyok összességében, de azért vannak idén is olyan pontok amiket nem tudok megérteni. Az egyik ilyen, hogy mi szükségünk van 8 középpályásra (Denistől simán meg lehetett volna válni, de Alena se tud igazán segíteni.) Malcomot teljesen feleslegesnek érzem, mert csak padozni fog, illetve rendkívül csalódott vagyok, hogy Miranda nem került fel a B csapatból, hiszen nem gondolnám, hogy Vermaelennek kéne helyettesítenie Albat. Összességében tehát soha ne legyen rosszabb nyarunk, de ettől még lehet hová fejlődni!

mb22: Évek óta küszködik a csapat azzal, hogy drága Bartomeuéknak hála, nagyobbnál nagyobb lehúzásokba viszik bele a mecénások a klubot, ültetik fel őket, csinálnak belőlük közröhej tárgyát. Ennek hozományaképp az elmúlt évek olyan sebességgel fosták a rosszabbnál rosszabb igazolásokat, hogy adott volt a feladat Abidal előtt: takarítson ki. És mit is mondjak, jól tette a dolgát a francia. Denis meg Vermaelen még a nyakunkon maradt, Suárezzel is lassan kezdeni kell valamit, de a fő feladatot, Iniesta pótását maximálisan megoldotta. Stabilitás és mélység került a csapatba, és hosszú idő után először azt érzem, lehet minőségben forgatni. Vannak még további, egyelőre orvosolatlan problémák, de összességében az iránnyal elégedettek lehetünk!

 40527512_344661786271657_3707538584497029120_n.jpg

Köszönjük, hogy elolvastad cikkünket! Te mennyire vagy elégedett a csapat igazolásaival?

 

Közreműködő adminok:

Képek: Isti

Szerkesztő: PT10

 

World of FCB, 2018.

Egy kicsi néger... 

Valladolid - FC Barcelona meccsértékelő

2018. augusztus 27. - mb22


0_fbl-esp-liga-valladolid-barcelona.jpgNa, hölgyek, urak! Ki gondolná, hogy egy ilyen megfeneklett, unalmas, és szar meccsről lehet cikket írni? Pedig lehet. Sőt, valójában annyi mindent mondanék, hogy nem is tudom, hol kezdjem. 
 

ikhktkqturbxy8wyzuxmji2otm3nzyzyzrkndkxzjc2ytiznjc3yzi0mi5qcgvnkpudamyozraazqkakwxnaxtnabw.jpegBeszéljünk először néhány külső tényezőről, ami hatott a meccsre. Nem szokásom murinnyózva a pályára morogni, de emellett nehéz elmenni szó nélkül. Nem sokkal a meccs előtt terjengtek képek, melyeken látszott, hogy a Valladolid kicserélte a gyepszőnyeget. Ez nem sikerült hibátlanul. Konkrétan az egyik tizenhatos olyan volt, mint ha légifelvételről néznénk a világháborús Verdunt. Egyszerűen egy LaLiga meccshez méltatlan gyepen kellett játszaniuk a fiúknak, olyanon, amire itthon csak annyit mond a közparaszt: “a tehenemet sem engedném rá szarni!” Ami viszont jól sült el, az a VAR debütálása. Volt ugyanis az, hogy a 93. percben a Valladolid hosszú percek óta először feljutott a kapuig, egy oldalbeadás után pedig gólt szereztek. Aztán jött a heves reklamálás, mely egy kis konzultációba torkollott a VAR-os kollegákkal, két perc pöcsölés után a bíró pedig behúzta a képzeletbeli lesvonalat, és a Barcának – mióta az eszemet tudom először – a technológia mentett pontot.  

messi-valladolid.jpgElég világosan körvonalazódik, hogy a csapat nem ezeken a meccseken fog parádézni. Ez valahol érthető, nem lehet mindig kibebaszottjól játszani. Ilyenkor az jelentheti a különbséget, hogy a Barcánál olyan egyéniségek vannak, akik ha egy kicsit összedolgoznak, akkor nagyon nagy dolgokra hivatottak. Tavaly is ez volt a séma. Behúzta a csapat ezeket a meccseket, nem az volt a cél, hogy mindenki éveken át beszéljen ezekről a meccsekről. Ugyan sokminden változhat még idén. A valaha volt leghosszabb kerete most van a csapatnak, mindenhol minőségi cserékkel. Most igazán van lehetőség forgatni a csapatot, betenni új arcokat. Ugyanakkor sok kérdés nyitott a szezon kapcsán: tanult Valverde Rómából? Ez csak szezon eleji forma? Látunk idén gálameccset? Mire elég a keret? Tud-e forgatni Valverde? Mi lesz a La Masiaval? Puig? Munir?  

image.jpegMég egy gondolat, aztán jönnek a játékosok. Nagyon hasonlított az eddigi produkció a tegnap előtti gyepre. Nagyon próbált késznek tűnni, de azért meglátszik, hogy új, hogy van még rajta betömendő kátyú, van vele még munka.  

40164692_438113686710819_5324107791596519424_n.pngValladolid – FC Barcelona 0-1 (Dembelé) 

Ter Stegen – mit mondjak...ott folytatta, ahol abbahagyta. Volt 2 elég nagy mentése, bár az egyik les után volt, de ez mit sem vesz el az érdemeiből. Jobbára rutinfeladatokat kapott, amiket maradéktalanul megoldott. Eddig 2/2. Jó arány. 8 

Roberto – valahogy azt érzem, idén sem sokat láthatjuk a középpályán. Szomorú, mert ő nem védőnek lett teremtve, egyszerűen túl jó a játékintelligenciája ahhoz, hogy elbassza az oldalvonal mellett. 7 

Piqué/Umtiti – valahogy nem lehet őket különszedni. Masszívan tették, amit tenniük kellett, ez jobbára annyiból állt, hogy vagy versenyt futottak a deep blockból kontrába fejlődő két csatárral, vagy tisztáztak. Rutin, és meg is oldották. 8 

Alba – egyre gyakoribb az összjátéka Coutinhoval és Dembélével, ami tehermentesíti Messit, és gyorsítja a játékot. Rakitic ha épp azon a szélen van, nagyon sokat játszik Albával. Valahogy csak pozitívként tudom elkönyvelni ezt. Egységesebbnek tűnik így az egész. 8 

Rakitic/Busquets érdekes volt megfigyelni, amint egymás szerepében tündököltek. Busitól eddig azt szoktuk meg, hogy a két belső védő közé visszamászva segít felépíteni a támadásokat, Rakitic pedig keresi vele a kapcsolatot, hogy a labdajáratást/oldalforgatást tovább folytassa. Valverde valószínűleg egy év után ráeszmélt, hogy Rakitic teherbíró képessége lehetővé teszi azt, hogy kontra esetén Geri és BigSam mellett egy harmadik védőként ne Busi szenvedjen vissza, hanem Rocketic. Ez elsőre apróságnak tűnik, de mégsem az. 8 

Coutinho – soha nem rossz az, ha van egy mágus, aki a középpályáról irányít, szab tempót, vezényel. Ez Messit is tehermentesíti, plusz van egy Neymarnál klasszisokkal okosabb játszótársa, aki ahelyett, hogy azt lesné, ki ellen vetheti be a tudását, azt nézi, ki érdekében vetheti be a tudását. Nagy különbség. 8 

Suárez lassan de biztosan az önnön erejéből felépített szobrának pusztítójává kezd válni. Olyan megoldásokat választ fontos helyzetekben, amelyeket amatőr szinten is nehéz kimagyarázni. Még kb 3 meccsen át lehet ezt ‘szezon eleji formának’ hívni, utána sajnos már a ‘leépülés’ a helyes kifejezés. Ne tedd ezt magaddal, Lalyos! Sírva kérlek! 3 

Dembélé – PT10 kollegám egyik tavalyi értékelőjére reflektálva annyit a kis csokiról, hogy egy sztár attól sztár, hogy a kritikus pillanatban - vagy hívjuk azt kényszerhelyzetnek – egy emberként meg tud hozni egy sorsdöntő, de helyes döntést. Dembelé pedig egy sztár. Jó látni, hogy ha arról van szó, ő is tud különbség lenni a Barca és ellenfele közt. 8 

Messi – ne feledjük el, ez a csapat még mindig Messi-orientált. Sokat fejlődött a brigád, de messze még a végcél. Azonban most nem kellett külonosebben Messi ehhez a győzelemhez. Nem nyújtott olyan kimagaslót, és a csapat így is nyerni tudott. A hogyan kérdésre pedifg az iméntiekbven leírtam a választ. Messze még az, hogy Messi nélkül is minden klappoljon, de értékeljük azt, amit eddig elértek. 7 

Tipikus szezonkezdet

Barcelona - Alaves meccsértékelő

2018. augusztus 19. - PT10

Abban talán mindenki meg tud egyezni, hogy nem ez lesz a szezon legemlékezetesebb meccse. Nem ez volt a legjobb focit hozó találkozó, nem itt voltak a legélesebbek, legpontosabbak a csapatok, nem itt játszott a Barca a legjobban. Sőt, lehet mondani, hogy nem is játszottak igazán kiemelkedően jól. Ennek ellenére ütötték ki az ellenfelet, mindezt az első játéknapon, szóval szerintem abszolút elégedettek lehetünk. 

Ernő végre bevállalja a 4-3-3-at, melyben úgy néz ki, Dembele alapember lehet. Most Robikával kezdtünk középen, ami sok ember régi vágya, és Coutinho kimaradt a kezdőből. Mivel ez a szezon második meccse, következtetni bármire teljesen felesleges, mert lehet, ez volt az első lépése egy, a teljes szezonon átívelő folyamatos rotálásnak, ahol minden meccsen más játszhat. Valljuk be, idén ennek meg kéne történnie, mert rég láttunk ennyire erős cserepadot, mint amilyenje most van a csapatnak. 

39454184_2281077838587552_6541228186716340224_o.jpg

Kicsit hasonlított a meccs a szuperkupához, hiszen még mindig nem pörgött 100%-on a Barca, az ellenfél pedig abszolút hagyta őket játszani. A szokásos mezőnyfölény és a passzok megvoltak, egyedül a befejezések hiányoztak, de  végére ebben is kozmetikáztak Messiék. Szezonkezdetnek teljesen jó, de azért egy komolyabb ellenfél ellen ez kevés lehet. 

Barcelona - Alaves 3-0

 39525987_2229701253710670_7752596074438590464_n.png

Stegen - Nem bírom felfogni, miért nem juthat szóhoz Cillessen. Lassan az elfogadhatatlan szinthez érkezik a holland mellőzése. A szuperkupa abszolút övé kellett volna, hogy legyen, de ha már ott kihagyta Ernő, most illett volna betenni. Stegen kapuját konkrétan egy lövés sem találta el, dolga gyakorlatilag nem volt. Ilyen meccsre Cillessen is abszolút nevezhető lenne, főleg, hogy remek kapus. 7

Semedo - Ebből a meccsből az derült ki számomra, hogy bár Semedo tagadhatatlanul fejlődik, és egyre magabiztosabb, még mindig Roberto az első számú jobbhátvéd. Mire alapozok? A portugált cserélték le a félidőben. 7

Pique & Umtiti - Annyi dolguk volt, mint állatkerti fókaetetőnek a sivatagban. 7

Alba - Továbbra is ő a csapat egyik legmegbízhatóbb embere, védő létére támadásban lehet rá számítani, és remek kombinációs készségekkel van megáldva. Mindezt most már nemcsak Messivel tudja kamatoztatni, mert nemrég új játszópartnerek tűntek fel a láthatáron. 7.5

39467625_2280998241928845_5870113042473156608_o.jpg

Busquets - Nem volt látványos, de ez engem a legkevésbé sem érdekel. Amíg bírja ezt az iramot, én elképesztően boldog vagyok, legalább ezen a poszton nem kell gondolkodni a kezdő kijelölésénél. 7

Roberto - Ő is és mi is szeretnénk, ha feljöhetne a középpályára, de amikor végül ez teljesül, kicsit visszaszállunk a földre. Robika egyértelműen nem védőnek indult, de vajon mekkora hatással volt rá az elmúlt 4 év? Vajon nem jobbhátvédként tud-e már a csapat legnagyobb hasznára lenni? Ezeken a kérdéseken kell elgondolkodni, és Semedo teljesítményétől függően ez az év remek válasz lehet. 6.5

Rakitic - Lassan a középpálya összes posztján képes rendkívüli minőségben játszani: legyen ez előrébb vagy hátrébb. Ezen a meccsen talán irányítóként remekelt legjobban, de emellett rengeteget segített a többiek feladataiban is, így pedig Busquetsék plusz dolgokra is koncentrálhatnak. Véleményem szerint Rakitic jelenleg a csapat egyik leghasznosabb embere, Busquetset leszámítva mindenkinél fontosabb a középpályán, és elsőbbséget kell élveznie a kezdő kijelölésénél. Akár Coutinhoval szemben is. 8

Dembele - Érezhetően jobb, mint előző évben. Számomra a legfeltűnőbb a kombinatív játékban való fejlődése, pont ez kell a Barcába elölre, és ez az, amit jelenleg leginkább hiányolunk Suarezből. Ha Dembele idén stabil kezdő akar lenni, akkor már csak kicsit finomítani kell a játékán, és csökkenteni egyéni hibáinak számán. 7

39441878_2281069275255075_8899210685859233792_o.jpg

Messi - Az a durva a csávóban, hogy egy ilyen teljesítmény után nem áradozunk róla. Hiszen már megszoktuk. Ilyen magasra lett téve a mérce, és ha már ilyen magasan van, akkor általában meg is ugorja azt. Azon gondolkodtam egyébként, hogy vajon lesz-e valamilyen hatással a teljesítményére Ronaldo távozása. Vajon még inkább egyeduralkodó akar lenni Spanyolországban, vagy pedig valós kihívó nélkül elkényelmesedik kicsit? Nemsokára kiderül. 8.5

Suarez Felesleges újra és újra megismételni ugyanazokat a sorokat, inkább elegánsan lezárom a mondatot egy kérdéssel: vajon meddig lesz még a barcelonai kezdő tizenegy tagja Luis Suarez? 6.5

 

Coutinho - Úgy néz ki, akkor őt végérvényesen a középpályára igazoltuk. Remekül szállt be, forgatta a játékot, és a gólját is meglőtte. Ha igaz, amit Ernő mondott (hogy a várhatóan fáradó védők miatt jött csak a második félidőben), akkor remek döntést hozott edzőbácsink. 8

A futball ünnepe vagy egy hónapnyi tömény szenvedés?

FIFA Világbajnokság 2018 - Értékelő

2018. július 18. - world_of_fcb

Lezárult az oroszországi világbajnokság, mely során rengeteg kérdés merült fel bennünk. Lássuk azonban először, hogyan szerepeltek a csapatok:

Spanyolország - Pique, Alba, Busquets

A spanyolok a csoportkörben egy 3-3-as döntetlennel kezdtek a portugálok ellen, ezután sikerült diadalmaskodni  Irán felett (1-0), végül egy 2-2-es döntetlent játszottak Marokkóval. 5 pontot gyűjtöttek a csoportkörben, ez elég volt a csoportelsőként való továbbjutáshoz. A nyolcaddöntőben a házigazda Oroszország következett, aki ellen a vb egyik legrosszabb meccsén 1-1-es rendes játékidő és hosszabbítás után büntetőkkel maradtak alul és estek ki. A spanyolok eredménye egyértelműen csalódás, de erről csak kevéssé tehetett a 3 barcelonai kerettag. Leginkább talán Lopeteguinek és Pereznek sikerült összehozni, na meg a szövetség elnökének, aki a teljesen fogalmatlan Hierrot ültette le a kispadra. Gratulálunk!

1530444657_681016_1530463659_noticia_normal.jpg

Alba végig pályán volt a 4 meccsen, és bár a jegyzőkönyvbe nem került be, nem játszott rosszul. A spanyoloknak nem nagyon kellett védekezni a portugál meccset leszámítva, így a szélsőnek támadásban kellett volna nyújtania valamit, ez nem igazán sikerült. 

Pique is az összes percet lejátszotta. A spanyol védelem nem volt a helyzet magaslatán ezen a világbajnokságon, ehhez pedig nagymértékben hozzájárult Sergio Ramos ámokfutása, de azért Piquenek is voltak egész megdöbbentő megmozdulásai. Ilyen pl. az oroszok elleni érthetetlen tizenegyes összehozása, melyből gól született. Az oroszok amúgy képtelenek voltak akciógól szerzésre, szóval Pique nagymértékben hozzájárult ahhoz a vereséghez. 

Busquets sem erőltette túl magát, alapemberként a kötelezőket hozta, de sok pluszt nem sikerült hozzáadni a játékhoz. Mindhárom játékoson a fáradtság érződött, ami nemcsoda belegondolva, hogy hány meccset kellett végigjátszaniuk ebben a szezonban. 

sergio-busquets-spain-world-cup-2018_16rream6dcdw11j7dztglvlnuc.jpg

 

Uruguay - Suarez 

Uruguay a VB egyik legkönnyebb csoportjában találta magát, ehhez képest a csoportköri játékuk eléggé akadozott. Rögtön a VB második napján egy kínzóan rossz meccsen szerény egy góllal múlták felül a teljesen fogalmatlan egyiptomiakat. Ezután a még rosszabb Szaúd-Arábia következett, melyet szintén ezzel az eredménnyel győztek le. A harmadik csoportmeccsre sikerült felébredni, és kiütni a házigazdákat (3-0), így a csapat hibátlan mérleggel jutott tovább. A nyolcaddöntőben a portugálokat még remek játékkal sikerült kiejteni (2-1), de a következő fordulóban a későbbi győztes franciák már nagy falatnak bizonyultak (0-2). Uruguay legjobb nyolcba jutása jó eredmény, a szurkolók pedig okkal lehetnek büszkék rájuk. 

Suarez viszonylag jó VB-t tudhat magáénak, bár Egyiptom ellen teljesen használhatatlan volt, ám a következő meccsen már ő lőtte a győztes gólt egy gyönyörű szabadrúgásból, és az oroszok ellen is betalált. Portugália ellen gólpasszig jutott, így minden meccset végigjátszva 2 gól és 1 gólpassz a mérlege Oroszországban. 
suarez-uruguay.jpg

Franciaország - Umtiti, Dembele

Lehet vitatni, hogy nyerték meg a franciák a VB-t, de megnyerték. Ehhez pedig szintén végig kell venni a menetelésüket, és bármennyire nem esik jól, megpróbálunk továbbra is objektívek maradni. Egy nyögvenyelős meccsen sikerült legyűrni az ausztrálokat (2-1), ezután a harmatgyenge Peru feletti egygólos győzelemnek lehetett örülni (1-0), végezetül a VB egyik legbotrányosabb meccsén megszületett a torna egyetlen gól nélküli döntetlenje Dánia ellen. A franciák tehát hibátlanul vették a csoportkört, ezután pedig Argentína ellen végre sikerült focizni is kicsit (4-3). A negyeddöntőben a Cavani nélküli Uruguay nem okozott gondot, és a belgák elleni rangadót is sikerült megnyerni (1-0). A döntőben egy félideig volt velük partiban Horvátország, ezután Umtitiék lerendezték a meccset (4-2). Egy VB-győzelem után nincs sikeresség terén miről beszélni, talán a mutatott játék és a győzelem jogosságáról lehetne megkérdezni ezt a büszke csapatot. 
world-cup-2018-france.jpg

Umtiti 5 meccset játszott végig. Ausztrália ellen még eléggé be volt rozsdásodva, de ezután már meggyőző teljesítményt mutatott Peru ellen. A harmadik csoportköri meccsen pihent, aztán megint elő lehetett venni a 3 argentin gól miatt. Uruguay ellen stabil játékot mutatott, de a legjobb meccse az elődöntő volt, ahol az ő fejesével ejtették ki a belgákat. A döntő pedig sima volt. Ősszességében nem kiemelkedő, de jó VB-t futott, a piaci értékét pedig ez is tovább tolja felfelé.

Dembelenek nem jutott sok szó ezen a tornán. Az első meccsen még a kezdőben kapott helyet, de 70 perc után lecserélték, ezután pedig kikerült a csapatból. Peru ellen 15 perc alatt nem volt sok lehetősége, aztán a Dánia elleni borzalmas meccsen megint kezdő volt, és megint lecserélték. Talán nem véletlenül. Argentína ellen időhúzó csere volt, ezután pedig már egyáltalán nem lépett pályára. Képtelenek vagyunk akár egy jó mozdulatot is felidézni tőle. Talán majd 4 év múlva. 
umtitigoalcropped_xz3pw5g5onoi1f23uy9xi37jj.jpg

 

Argentína - Messi

Már egyáltalán a tornára is kérdéses volt a kijutás, végül sikerült. És bár ne tették volna! Így megint elkezdtek róluk beszélni, futballt vártak tőlük, és a vége újra hatalmas pofára esés lett. Sikerült egy rendkívül kínos döntetlennel kezdeni Izland ellen (1-1), ezután a horvátok lemosták őket a pályáról (0-3). Jöhetett az élet-halál meccs Nigéria ellen, amit már kimondani is kínos. Ezt valahogy sikerült abszolválni (2-1), hogy aztán a franciák ellen újfent megmutassák, mennyire messze vannak az elittől, eredmény ide vagy oda (3-4). Argentína jelenleg nemhogy nem topcsapat, de a VB-mezőny közepét sem felülről ütik meg. A szövetség botrányokkal teli, az edző retardált, a játékosok pedig leblokkolnak Messi mellett. Így nyilván nehéz.

Messinek sokkal jobb volt a VB-je, mint a csapattársai többségének, de ő is bőven tudása alatt játszott. Ronaldot és őt is láthattuk szorult helyzetben, és számunkra az jött le, hogy míg a portugál üvöltözve és tapsikálva próbálja motiválni a társakat, addig Messi lehajtott fejjel morcosan néz. Abszolút nem látszott rajta az akarás, a horvátok elleni meccsen szerintünk legszívesebben lesétált volna a pályáról. Újfent ő volt a csapat vezére, de ő sem játszott kielégítően sajnos. Természetesen minden meccsen végig pályán volt. Ez Izland ellen egy kihagyott tizenegyest eredményezett, a horvátok elleni meccset már említettük, és végül Nigéria ellen sikerült összeszednie magát. Ez egy gólt és látványos futballt jelentett. A franciák ellen két gólpasszt jegyzett, így 1 gól, 2 assziszt és sok kullogással zárta ezt a VB-t.
letoltes_6.jpg

 

Horvátország - Rakitic

A torna meglepetéscsapat a 4 millió lakosú Horvátország, melynek csapata bemenetelt a döntőbe. Na de még hogyan?! Egy nagyon magabiztos győzelemmel kezdték Nigéria ellen (2-0), melyet egy még brutálisabb darálás követett, ez volt az argentinok 3-0-ás kiütése. Zárásként még Izlandot is megverték 2-1-re, így hibátlanul jutottak tovább. Ezután sűrű túlórázás jött, mert a dánokat (1-1) és az oroszokat (2-2) is csak büntetőpárbaj után sikerült legyűrni. Az elődöntőben már a hosszabbítás is elég volt Anglia ellen (2-1). A döntőre nagyon elfáradtak, így egy 2-4-es vereséggel fejezték be, de a horvátoknak sikerült egy hónap alatt megszerettetniük magukat az egész világgal, és rendkívül elégedettek lehetnek ezzel a második hellyel is.

Rakitic húzóembere volt a csapatnak, az első kettő meccset végigjátszotta, az argentinoknak még gólt is lőtt. Ezután Izland ellen csak 10 percet kapott, a 4 kieséses meccset pedig végigrobotolta, az első két meccsen pedig eldöntötte a büntetőpárbajt. Bár nem ő a csapata legjobbja, így is kiemelkedő teljesítményt nyújtva mehet nyaralni. 

 ivan_rakitic_croatia_v_greece_fifa_2018_world_b63ayhzwonzl.jpg

 

Brazília - Paulinho, Coutinho

A brazilok nyerhető csoportot kaptak, és ennek megfelelően is kezdtek, eltekintve az első  meccstől, amikor csak egy 1-1-es döntetlent sikerült elérni Svájc ellen. Ezt viszont már 2 magabiztos kétgólos győzelem követte Costa Rica és Szerbia ellen (mindkettő 2-0). Így Neymarék megnyerték a csoportot, a nyolcaddöntős ellenfél pedig a nem túl acélos Mexikó volt, akik ellen szintén sikerült ugyanezt az eredményt elérni. A negyeddöntőben viszont már egy jóval komolyabb ellenfél várt rájuk Belgium személyében, akik végül túl nagy falatnak bizonyultak. Összességében nem zártak rossz VB-t a brazilok, de azért elégedettek sem lehetnek, mert ezzel a kerettel az elődöntő elérése úgy gondoljuk, nem csupán álom volt. 

brazil-world-cup-972297.jpg

Paulinho alapember volt a csapatban, de Svájc ellen még nem igazán ment neki, 67 perc után le is cserélték. Ezután Costa Rica és Szerbia ellen már feljavult a teljesítménye, de ez is csak 68, illetve 66 percre volt elég. Annak ellenére, hogy harmadik meccsén már be is talált a kapuba. Valószínűleg ennyit bírt, hiszen mindhárom meccsen majdnem percre pontosan ugyanakkor szedték le a pályáról. Mexikó ellen már 80 percet kapott- ezen a meccsen is jól játszott-, végül Belgium ellen 73 percig volt pályán. Ő sem zárt rossz VB-t, a feladatát remekül elvégezte. 

Coutinho volt az igazi sztárja Brazíliának idén, ő hozta azt a teljesítményt, mely csapata vezérévé tette. Svájc ellen ő lőtte csapata gólját, és Costa Rica ellen is betalált. Szerbia ellen bár gólt nem sikerült szereznie, ő készített elő Paulinhonak egy találatot. Mexikó ellen egyik se jött össze, és 86 perc után cserélték le. Belgium ellen szintén ő volt csapata legjobbja, ez egy asszisztra volt elég. Míg Neymar fetrengett, addig Coutinho focizott, talán kijelenthetjük, ebben a pillanatban ő a legjobb brazil játékos. 

paul.jpg

 

Németország - Ter Stegen

A németek hozták az idei torna legnagyobb égését: címvédőként már a csoportban kiestek. Mexikó sokkal jobb volt ellenük (0-1), a Svédország elleni találkozón pedig csak az utolsó pillanatban sikerült nyerni (2-1). Ezután kellett volna megverni a meglehetősen gyenge Dél-Koreát. Ez nemhogy nem sikerült, de még jól ki is kaptak Neuerék 2-0-ra, ezzel még a csoportban is tökutolsók lettek. Kínos.

Stegennek nem volt elég az idei teljesítménye ahhoz, hogy ő védjen az egy éve sérült Neuer helyett, de ezt a német teljesítményt látva talán jobb is, hogy kimaradt ebből. 

 skynews-germany-world-cup_4338707.jpg

 

Belgium - Vermaelen

Belgium a torna egyik esélyeseként volt számon tartva, és nagyon meggyőzően is játszottak a csoportkörben. két fölényes győzelemmel kezdtek, ráadásul az első meccsen még gólt sem kaptak: Panamát hárommal sikerült felülmúlni, míg Tunéziának ötöt lőttek, de cserébe kettőt kaptak. Ezután jött az angolok elleni ki-ki mérkőzés, melyből ők jöttek ki jobban (?) (1-0), így hibátlanul megnyerték a csoportot. A nyolcaddöntőben következett a nagyot küzdő Japán, akiket csak az utolsó pillanatban sikerült megverni (3-2), ezután pedig hatalmas meccsen megverték Brazíliát 2-1-re. Az elődöntőben a torna legveszélyesebb csapata, Franciaország következett, akiktől kikaptak (0-1), ez pedig a bronzmeccset jelentette. Itt a megtévesztően jónak tűnő (=igazából szar) Anglia jött, őket sima 2-0-ával intézték el. Belgium bronzérmes lett, ez az eddigi legjobb eredményük, elégedettek lehetnek. 

Vermaelen a háromvédős rendszerben nem számított alapembernek, így jobbára csere vagy rotációs játékos volt. Ennek megfelelően az első kettő meccsen nem kapott lehetőséget, a harmadikban bedobták a  kezdőbe, hogy pihentessék az alapembereket. Végigjátszani ezt a meccset sem tudta, 74 perc után cserélték le. Ezután újabb padozás következett Japán ellen, Coutinhoékkal szemben pedig szűk 10 percet kapott. A franciák ellen megint nem játszott, a bronzmeccsen megint csere volt, ezúttal 50 percig. Ennyi játékperccel sok mindent nem lehet belső védőként mutatni, Vermaelennek nem is sikerült.
gettyimages-874850896.jpg

 

Kolumbia - Mina

Kolumbia egy kínos vereséggel nyitott Japán ellen (1-2), ezután kellett magukat összeszedni Jameséknek. Ez sikerült is, a lengyeleket nagyon sima 3-0-ával ütötték ki. Ezután jött egy élet-halál meccs Szenegállal, melyet szűken behúztak (1-0), és óriási mázlinak köszönhetően megnyerték a csoportot. A nyolcaddöntőben Anglia következett, akik ellen hősiesen küzdöttek, de ez nem volt elég, büntetőkkel kiestek (1-1). Nem rossz eredmény ez a csapattól, de 4 évet ezelőtti eredményt figyelembe véve talán kicsit csalódottak lehetnek Escobarék Mináék.

Mina talán a torna egyik felfedezettjének mondható, aki védő létére a legtöbb gólt lőtte a csapatban. A japánok ellen még nem kapott lehetőséget, de a második meccsen már bekerült. Innentől viszont mindhárom meccset végigjátszotta. Na de még hogy! A lengyelek védelmét ő törte fel először, jelezve: rendkívül veszélyes fejjel. Szenegálnak nem szóltak, Mina újra jött, eldöntötte a meccset. Az angolok már igazán figyelhettek volna, de nekik se sikerült, Mina újra megmentette csapatát. 3 meccs - 3 gól - 0 védelmi hiba. Gratulálunk Yerry Minának, aki a legjobb teljesítményt nyújtotta a Barca-játékosok közül!

gettyimages-991185026-e1530715542449-1024x576.jpg

 

Videóbíró (VAR): áldás vagy átok?

Hogy mi is az a VAR? Egy olyan, játékvezetőket segítő videóasszisztens, amely arra szakosodott, hogy az esetek visszanézése után pontosabb ítéletek szülessenek. Ezen a VB-n volt első ízben bevetve élesben. Szerintünk csődöt semmiképp nem mondott, maximum még csiszolni kell rajta kicsit. Alapvetően jó a koncepció, hogy csökkentsék a bírói tévedéseket, illetve olyan eseteket is vizsgáljanak, amiket a spori nem látott. A gond az volt, hogy a bírók – bár gondolom kaptak előzetes kioktatást –, mégis most találkoztak először efféle rendszerrel élesben, és kicsit felkészületlennek tűntek. A döntőben, és az egész vb ideje alatt voltak olyan jelenetek, amikor videóbírózás után sem a jó ítélet született. Gondolunk itt a döntőben tévesen befújt büntetőre a franciák részére (Perisic kézmozgása abban a helyzetben természetesnek értelmezendő, a szabálykönyv alapján a büntető jogtalan), vagy Ronaldo kezes ámokfutására Marokkó ellen, amikor is látszott, hogy szándékosan könyökölt, mely egyértelműen pirossal büntetendő. Új gyémánthoz hasonlóan a VAR sem ragyog azon nyomban, csiszolni kell rajta itt-ott. Szerintünk a későbbiekben sok haszna válik még.

2909029_full-lnd.jpg

 

Magasak az elvárások, vagy tényleg rossz volt a meccsek többsége?

Nagyon egyszerű a téma. A torna teljes időtartama 1 hónap volt. Ebben az intervallumban jó esetben 7 meccse van egy csapatnak, hogy learassa a végén a babérokat. Az edzők a második vonalból kerülnek ki. A felkészülés 3 hét. Ennyi idő alatt egyetlen dolgot lehet begyakorolni: az eredmény-orientált célfutballt. Magyarán: baszunk arra, mitől szép ez a sport. Nekünk nem kell a labda. Nem focizni jöttünk, nyerni. Ésatöbbi, ésatöbbi. Egyetlen célja volt a csapatoknak. Minél gyorsabban felérni a labdával a kapuig, és befejezni az akciót. Éppen ezért nem azt a 23 játékost kell kivinni egy ilyen tornára, aki a legjobbat nyújtotta az előző vb óta. Hanem azokat, akik a legjobban együtt tudnak működni. Egy ilyen torna sajnos szembeköpi a futballt, eltörli egy időre annak minden szépségét, és ezért van az, hogy amikor vége, mindenki számolja a napokat a kedvenc csapata bajnoki rajtjáig. (Ja amúgy a Barcelona 25 nap múlva játszik tétmeccset. Csak mondjuk. Ha esetleg...érdekelne...valakit. Vagy valami...)

844897904.jpg

 

A VB jövője

Honnan jöttünk, hol vagyunk most, és hová tartunk? A VB-t tekintve nehéz megmondani. Az biztos, hogy a torna rengeteget fejlődött az elmúlt évszázadban, de vajon nem kéne leállítani a folyamatos fejlesztéseket?

Elég csak a következő VB-t nézni, hogy meglássuk, hová is tart a dolog. Már épp kezdtünk túllendülni az ötleten, hogy Qatarban lesz megrendezve 2022-ben (nyilván ők fizettek a legtöbbet a rendezésért). Erről amúgy csak annyit, hogy már 100 fölött van az építkezések következtében balesetben elhunytak száma, mindegy. Béke poraikra, a jó ügyért bármit, kb. így a FIFA. Erre a napokban bejelentésre került a hír, hogy 48 csapatos lesz. Negyven kibaszott nyolc. Számolunk? Az +16. És a mostani mezőny üde szarfoltjainak számító csapatai még meg lesznek fejelve 16 ennél is gyengébb csapattal. Zambia, Haiti, Honduras, Szíria, Libanon, Palesztina. És ez még mind csak egy töredéke azoknak a futballról csak hírből halló országoknak, amelyek Qatarban majd kint lehetnek, és egy világbajnokságon égethetik magukat az egész világ szeme láttára, és válhatnak közröhej tárgyává. Mert nem Európában lesz nagy létszámnövelés, ez a kontinens maximum 3 pluszhelyet kap csak. A győztesek Ázsia és Afrika. Afrika! Ázsia! A CONCACAF zónában. A CONMEBOL zónában. Na onnan kellenek a nagy világverők! Magyarán a csoportkört át lehet húzni, semmi értelme. És a vége mi lesz? 4 európai küzd meg a vb trófeáért.  Arról már inkább ne is beszéljünk, hogy a téli rendezés az azt megelőző, az akkori, és a következő bajnoki szezon menetrendjét is páros lábbal rúgja arcon, a játékosok kimerültek lesznek. Magyarán az egész lényege ismételten kimerül a FIFA pénz- és hatalomhajhász gennyes politikájának újabb bebizonyításában.

 

Köszönjük, hogy elolvastad cikkünket! Neked hogy tetszett az oroszországi vb?

 

Közreműködő adminok:

Csapat - és játékosértékelések: PT10

"VAR", "Rossz meccsek", "Jövőkép": mb22

Szerkesztő: PT10

 

World of FCB, 2018.

süti beállítások módosítása