worldoffcb

Jöttünk, láttunk, győztünk

Real Madrid 2-3 Barcelona - meccsértékelés

2017. április 26. - mb22


img_0666.JPG 

Mielőtt bármit is írnék a meccsről, hadd köszönjem meg a sorsnak, hogy Messivel egy korban élhetek, és láthatom zsenialitását hétről hétre, amint az álmokat, reményeket dönt romba, tipor el. Köszönöm, hogy láthatom játszani Lionel Messit, a futballtörténelem legjobbját!


A két csapat formáját egy ilyen meccsen jobb elfelejteni. Ez több, mint meccs. Ideológiák, nemzeti érzések összecsapása, mely szevedélyességével a laikusokat, és más csapatok szurkolóit is a képernyők elé láncolja. És bár egyik gárda sem legfényesebb napjait éli, ez a meccs akkor is pikánsnak, izgalmasnak ígérkezett. A meccs, amiről Enrique csak mint „bajnoki döntő” beszélt. És nem is tévedett. Vereség esetén 6 ponttal lennénk az egyel kevesebbet játszott Real mögött. Azonban a győzelemmel átvettük a vezetést.

img_0658.JPG


A pikantéria, a helyzetek nem hiányoztak. Rögtön az elején egy kétes szituban Ronaldo heves reklamálások közt Oscar-díjat érő mutatvánnyal szórakoztatta a mind a 600 millió nézőt, Hernández Hernández pedig legyintett, mondván hogy kérem szépen én ezt nem eszem meg. A Real jobban kezdett, ez elég egyértelműen kimondható. Az első 10 perc róluk szólt, de komolyan nem izzasztották meg Herr Stegent. Lassan viszont a Barca is kezdeményezőbb lett, és úgy 20-25 perc játék után alakult ki az a bizonyos pulzálása a meccsnek, amit olyannyira vártunk. A Real viszont sokkal pontosabb volt kapuralövésnél. Az hamar lejött, hogy ez nem egy egygólos Clasico lesz, már csak azért is, mert a hazai vezető gólra Messi 5 perc múlva reagált, egy pompásan megszerkesztett találattal egyenlített. Megmondom őszintén arra is fogadni mertem volna, hogy Casemirot kiállítják, kicsit túlteljesítette az „ütközés” fogalmát. Rakitic fenomenális fordító gólja látszólag felhergelte és elkeserítette a Realt. Ennek eredményeképp Ramos odacsúszott Messinek, Hernández Hernández pedig előhúzta a pirosabbik kártyát, és mutatta a kollegának, hogy legyen kedves, fáradjon el zuhanyozni, mára neki elég volt ennyi. Azért itt hozzá teszem, Casemiro jobban megérdemelte volna, hogy farkasszemet nézzen a lappal. Ramos azért még odaböfögött egykét kelletlen szót Gerinek, megtapsolta a sporit – amit amúgy elfelejtett a kis kanári felvenni a jegyzőkönyvbe – és elvonult. 10 emberrel sok más választása nem volt Zidanenak, bekkelt. És minden egyes labdaszerzésből kontrázott. A 85. percben elég váratlanul aztán a kolumbiai csereember Hámesz kiegyenlített, és itt úgy is tűnt, vége. Nem egyszer és nem kétszer mutatott már be őrült dolgokat a Barca, mikor kellett a gól. Volt egy sokat mondó pillanat, kb fél perccel a jelzett hosszabbítás vége előtt: Enrique komor arcal, összekulcsolt karokkal magában eltemette szépen a bajnokságot, s nézte Roberto kétségbeejtően távoli bedobását Navas kapujától. És ott, 20 másodperc alatt akkorát fordult a kocka, amekkorát ember nehezen képzel el. Roberto megtolta vagy hatszor, letette Gomesnek, aki Jordinak, aki pedig a centerező Messinek, és újra életben vannak a bajnoki reményeink. Amennyire a Juventus-meccs kiértékelésében mondtam, hogy az a játék nem bajnoki cím-kompatibilis, annyira mondom most: ez az.

img_0665.JPG


Ter Stegen – beszarás, nem találok rá jobb szavakat. 2004 óta először fordult elő, hogy a Barca kapusa 12 alkalommal kellett, hogy védjen. 8-cal több pontos passza volt, mint Ronaldonak, bemutatott számos kibaszott nagy védést, és pár rutin-siklót. A kapott gólokról pedig nem tehet. A liga legjobb kapusa jelenleg. 10

img_0660.JPG


Roberto – valamit visszakaptunk a 92. percben abból, amit „Barca-szív”-nek hívunk. Hogy szinte lehetetlen helyzetben végez el baromi távol az ellenfél kapujától egy bedobást, és utána viszi vagy 70 méteren a labdát, és kulcspasszt ad...szebb mint a PSG elleni gólja. Ronaldoval nem volt gondja, az elmúlt 20 év legjobb játékosa vállalhatatlanul szar volt. Marcelo inkább betett neki, de Rakitic besegített. 9,5


Piqué – meglehetősen élvezte a Bernabeu füttyét, bár ezt azt hiszem mindenki élvezte. Különösebb gondot nem okozott neki a tucatnyi szar szöglet higgadt kibólintása. Ha kicsit jobban megbeszélik Herr Stegennel a dolgokat, és nem fejeli ki a kezéből, az a fifás gól nem lett volna, de bánja kánya. Valamit odavarázsolt, ami hiányzott a védelemből. Vezérként funkcionált, remekül motivált, és hála istennek visszaszólt Ramosnak. 10


Umtiti – az elején odapakolt egy kicsit cöröhétnek, csak hogy tudja ki a boss, de az nem ért tizenegyest. Tetszett a játéka, de Piqué szintjét sajnos nem érhette el. 8,5


Jordi Alba – aki kurvanagy vesztes a 3-4-3-mal, az kurvanagy nyertes a 4-3-3-mal. Nagy kár volna egy alig működő felállás miatt beáldozni egy ilyen embert, aki Neymar hiányában az egész balszél feladatát ellátta. Védekezni sokat nem védekezett, de Bale nem volt túlzottan veszélyes, nem is beszélve Asensioról. 9


Rakitic – ha van ember aki nem tud kis gólt lőni, az Rakitic. Nem az első süvítő rakétája talál hálót. A védekező munkája elhanyagolhatóbb volt, mint az, ami miatt igazán nélkülözhetetlen: a zavarkeltés. Nem lehet lefogni, fut összevissza, ami kívülről kaotikusnak tűnhet, de nélkülözhetetlen. 9


Iniesta – ezt az Iniestát hiányoltam. Akit év elején láttunk utoljára. Aki a fontos meccseken hihetetlen lelki erőt jelent. Azonban megintcsak előjött, hogy nem bírja 100%ig a terhelést, és megfelelő utódot kell keresni neki a nyáron. Coutinho vagy Eriksen. 8,5


Busquets – A Középpályás. Nagybetűvel, aláhúzva, neonpiros villogó szöveggel, félkövéren. Óriási stabilitást ad a csapatnak, Cruyff játékát a kisujjából rázza ki. Fel kell ismerni, hogy köré kell szervezni a játékot, mert amíg ez így megy, addig gond nem lesz. A középső részét a pályának úgy ahogy van lezárta, csak a szélen volt esélye a Madridnak. 10


Alcacer – soha rosszabb meccset. Első klasszikusa volt, de sokat nem tett hozzá a csapathoz. Volt egykét szép passza Suáreznek, meg egy rosszul megoldott ziccere, és kb ennyi. 6,5


Suárez – Neymar hiányában neki is több a dolga, de ezt eddig nem különösebben látta el. Cselezni képtelen, de legyen ez a legkisebb baj. Legalább a kis játékokat meg tudná csinálni Messivel. De így Leonak nincs játszópajtása. Pontosabbnak kéne lennie. 7


Messi – köszönöm, Istenem, hogy láthatom élőben hétről hétre játszani. 500

img_0611.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://worldoffcb.blog.hu/api/trackback/id/tr7112455125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása