worldoffcb

Annyi, amennyi kellett

Las Palmas-Barcelona meccsértékelő

2017. május 16. - mb22


img_0928.JPGA célegyenes a bajnokságokban normál esetben nem tesz jót a futballnak. Ilyenkor ha szoros az élmezőny, mindegy milyen játékkal, de nyerni kell. Ha pedig megvan a bajnok fordulókkal a vége előtt, akkor alibi az összes meccsük. Ilyenkor a csapatok már fáradtak, van akinek nagyon kell sakkoznia, mert ottvannak a döntők. Szóval nem az a leginkább szemkápráztató része a szezonnak. Ezek fényében várhattuk a Las Palmas elleni, amúgy nem egyszerű meccset.

img_0930.JPG


A kezdő meg kell mondanom, még tetszett is. Digne megint bekerült, a tengelyben Marlon és Umtiti, nem lettem volna két nigga ellen csatár. Azért Prince nem szarta össze magát, nem is ezt vártuk tőle. A többi poszton a megszokott játékosok, Alena pedig megint kerettag. Jól nézett ki. Az első 20 perc kínzó volt. Semmi nem történt. Aztán a másik meccsen vezetést szerzett a Real Madrid, erről pedig a mieink is tudomást vettek. 5 perc kellett, Busi színezett egyet, Iniesta adott egy tanár passzt Suáreznek, aki higgadtan letette Neymar elé, hogy mellé lője berúgja. Két perc múlva Neymar hozta Luist helyzetbe, jött rá Varas, Suarez pedig egy laza bokamozdulattal átpöccintette a portás feje fölött. Majd végre valahára az 50. percben a sérült Digne helyére jött Gomes. Az a Gomes, akiről meccs közben az jutott eszembe, hogy ez az ember még FIFA17-ben sem mer ütközni. Erre bedobja jobb védőbe a Mester, majd a meccs után még dícséri is. Annyit tudok erre mondani: 420. Alig kellett neki pár perc, rögvest kaptunk is róla egy gólt. A szezonbéli egyik legjobb meccsét futó Neymar pedig ez után kétszer csengetett.

neymarvillareal.jpg


A 3 pont megvan, a fontos most csak ez. A játékban nehéz lenne pozitívumokat találni. Ez a Palmas szörnyen gyenge volt, semmi tartás nem volt benne, így pedig egy bajnoksesélyes ellen nem lehet túlélni. A 3 gólt a két csapat közt a Palmas béna, motiválatlan, megadó játéka teremtette meg, ha rajtunk múlik, ez egy alibi 1-0. Nem kellett meghalni a pályán a 3 pontért, ilyen tekintetben azt kaptuk, amit várhattunk.

img_0929.JPG


Las Palmas 1-4 Barcelona


Ter Stegen – kézzel csak akkor kellett labdába érnie, mikor Lemos középre vert egy szabadot, és mikor az ötlettelen beadásokkal simogatta meg a Palmas az unalomtól zsibbadó kezeit. A meccs igazi vesztese ilyenkor a győztes csapat kapusa. 6


Jordi Alba – hozta a sokásosat, felszaladt támadni, aztán ha úgy hozta az élet, visszakocogott és védekezett egyet. Óriási hiba lenne eladni. 7


Umtiti – ha Marlon passzából gólt lőtt volna, az az év vicce lett volna komolyan. Jól megvolt ott hátul, amit kellett, azt megcsinálta, de sokkal inkább a támadásokból vette ki a részét. 7


Marlon – első 90 perce a ligában jóra sikerült. Éreztem néha egykét megoldásán, hogy picit mintha izgulna, de ez főleg akkor volt, mikor meg kellett játszania a labdát. Mindig nagyon szépen akarta. Fokozatosan kell beépíteni, nagyszerű képességekkel megáldott védő. Rég a felnőtt csapatnál lenne a helye, ezek a meccsek neki vannak kitalálva. 7


Digne – jobb oldalon sokkal meggyőzőbb volt mint a balon. Sokkal többet láttam fent, kivette a részét a támadásokból. És még az az ostoba ütközése Jesével is belefért, bár szerény véleményem szerint arra még pirosat is adhatott volna a spori, ha szigorúbb egyel. De aránylag jól jött ki belőle Dinnye. Sajnálatos hogy nem tudta végigjátszani. 7


Iniesta – legalább pihent egyet a kapitány. Sok dolga nem volt, Suareznek nagy labdát adott az első gól előtt. 6


Rakitic – ezúttal beleszürkült a mezőnybe, de minek is ment volna egy ilyen meccsen? 6


Busquets – na ő viszont varázsolt. Az első gól előtt az a Zidane-cselből sarkazott halál pontos passza két ember közt fantasztikusra sikerült. Amit kellett megoldott, legyen szó védekezésről vagy támadásról. 7


Messi – továbbra sem eredményes a Palmas otthonában, de a sansza megvolt rá, csak Lemos beletette a lábát. Igencsak őrlángon mozgott, de majd a kupadöntőben. 6


Suárez – éledezik, kezd formába lendülni, így a szezonbéli utolsó előtti meccsén. Gól és gólpassz, ennyi kellett tőle. 7


Neymar – a szezonban az egyik legjobb meccsét vívta, a mesterhármas és a gólpassz önmagáért beszél. Élvezi amit csinál, ez a legfontosabb, és a kemény munka. A gólok pedig jönnek idővel. 9


Gomes – ez az ember FIFA-ban sem mer ütközni, nem hogy a pályán...jobb védőbe behozni kész vicc volt, úgy is teljesített. Mondanám, hogy amit csinál, azt jól csinálja, de nem. Azt se nagyon tudom néha, mit is akar valójában csinálni. Nagyon gyenge. 5


Alcácer – a nevét alig hallottam...elég rosszul szállt be. Na majd az Alaves ellen a döntőben! 5


Denis – nem is értem miért nem kezdett. Ha meg akarjuk tartani, ennél sokkal több játék kell neki. Simán végignyomhatta volna. 5


Farkas Norbi a közvetítés alatt mondott egyet, ami különösen tetszett. Győzni tudtunk a Bernabeuban, a Mestallaban, a San Mamesben, a Pizjuánban, és mégsem a saját kezünkben van a sorsunk. És ez világosan rámutat: a dicső Lucho-éra véget ért, és nem szép véget. Úgy bukunk el, hogy a fontosabb meccseink közül alig buktunk. Aki bajnoki címet akar, az ezt nem engedheti meg magának. A kis csapatokat épp ugyanúgy kell komolyan venni mint a Realt vagy az Atleticot. Ez idén nem sikerült maradéktalanul.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://worldoffcb.blog.hu/api/trackback/id/tr1712507961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása