worldoffcb

Búcsúlevél

Menesztése okán elbúcsúzunk Ernesto Valverdétől

2020. január 14. - mb22

valverde-gracias-eng.jpg

Ernő!

Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod, noha nem kelt fel másként reggel a nap, és nem jár másként a Hold. Nem köszöntünk, hanem búcsúztatunk, ha már így együtt vagyunk. Ajándékul fogadd el ezt a kis blogposztunk. 

Rengeteg gondolat kavarog bennem most is, és nem is tudom, hol kezdjem. Azt mindenesetre leszögezném az elején, ez a búcsúposzt nem a gyalázkodásról fog szólni, hiszen kultúrált emberként úgy gondolom, adjuk meg az elköszönésnek a módját. Amiket leírok, azok pusztán érzelmi alapon, vagy tényszerűen fogalmazódtak meg, nem szitkokként. 

Nem titok, hogy az elejétől fogva látszott, ez az együttműködés hosszú távon egyik fél számára sem lesz előnyös. És ez be is jött sajnos. Természetesen az eredmények ettől még elismerendőek, mint például a két bajnoki cím, és az egy-egy kupa illetve szuperkupa. De mint azt bizonyára saját bőrödön - ha máskor nem, hát most - megtapasztalhattad, az FC Barcelonánál nem minden az eredményekről szól. Itt szép játékkal kell őket elérni. És ezen a téren sajnos nem látszott, hogy a hibákból tanultál volna. Már Rómában élesen kijött, mi történik, ha magunkra eresztjük az ellenfelet, viszont ezek a hibák újra, és újra előjöttek, míg aztán lett belőle Liverpool. 

És ez volt az a pont, ahol - talán utolsóként az utolsók közt - bennem is megfogalmazódott, hogy ennek minél hamarabb véget kell vetni. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni, így a mondás, és ez pontosan ráillett a Barcánál töltött éveidre. Te egy egészen más stílusban játszó edző vagy, és nyilván nem könnyű csettintésre máshogy gondolkodni a futballról, főleg nem ennyi év edzői tapasztalattal a hátad mögött. Éppen ezért gondolom azt, hogy ennek az időszaknak nem te vagy az egyetlen felelőse. Bartomeuék pontosan tudták, mit vesznek, amikor leigazoltak, és talán ez volt az a mozzanat, amit ha nem tesznek meg, az neked sem, és nekünk sem lett volna hátrányos. Rá voltál kényszerítve egy olyan rendszer továbbvitelére, amely kívül esik a komfortzónádon, és ennek sajnos nem lett jó vége. 

Nyilván voltak szép pillanatok is, amelyek fölött talán bűn lenne elsiklani. 2015 után először tavaly elődöntőig vitted a csapatot, ahol aztán a Camp Nouban kapott egy hármast az akkor elképesztő erőt képviselő Liverpool. Még ugyanebben a szezonban 4 el Clásicó utána 3 győzelem és 1 döntetlen volt a mérleg, ami mondanom sem kell, a Barca szurkolók szemében egy igazi pirospont. De nem csak a Realnak jutott a jóból, a Sevillát például nem egyszer, de háromszor szórtuk meg 4, és egyszer 6 góllal. Az első szezonban a remek védelemnek, ter Stegennek és Messinek köszönhetően egy hajszálon múlott, hogy nem veretlenül lettünk bajnokok, ami történelmi sikernek számított volna, és így is igen impozáns az a pusztán egyetlen elszenvedett vereség. 

Egy dologban biztos vagyok, az pedig az, hogy nem itt mutathattad meg, milyen edző is vagy valójában. Ez egyszerűen nem egy olyan csapat, ami a te játékodra lett kitalálva, és itt nem is lehet azt játszatni, amivel pl. a Bilbaonál sikereket tudtál elérni. 

Azt gondoltam, hogy valamikor el fog jönni a búcsú ideje, de abban nem voltam biztos, hogy ez idő előtt fog megtörténni. Most viszont itt vagyunk, és ennek a két és fél évnek a lezárásaképp annyit mondok, még utoljára: köszönünk mindent, Ernő, és sok sikert a továbbiakban!

Viszlát, Ernesto!

A bejegyzés trackback címe:

https://worldoffcb.blog.hu/api/trackback/id/tr4815408284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása