Ez az elmúlt másfél hét meglehetősen hullámzó volt. A rossz teljesítménytől a teljes mértékig kiábrándítón át a már egész jóig mindent láthattunk. Amellett, hogy helyenként nézni is rossz volt, amit a csapat művelt, egykét tanulsággal is szolgált ez a három meccs.
Az első, amivel foglalkozni érdemes az az, hogy vannak széthúzások a klubon belül. Ami a leginkább érint minket, mint nézőket, az az, hogy Koeman és a csapatkapitányok mennyire más véleményen vannak a keret minőségét illetően. Koeman azt nyilatkozta, hogy ezzel a kerettel senki ne várjon címeket, Piqué ezzel szemben némileg talán sértődötten jelentette ki, hogy ő márpedig nem azért viseli a Barca-mezt, hogy második és harmadik helyekért küzdjön. Ez az a tűz, ami igazán hiányzik.
És ha már így rákanyarodtunk arra, hogy mi hiányzik, akkor boncolgassuk kicsit a pályán történteket. Lionel Messi távozása óra érezhetően esett vissza a Barca támadójátéka, ez azonban a Granada és a Cádiz ellen mélypontot ért el. A Granada ellen olyan szinten volt képtelen áttörni az ellenfél felállt védelmét a csapat, hogy egészen elképesztő dolgok történtek szép sorjában. Kezdjük talán azzal, hogy Araujonak volt a legtöbb gólszerzési lehetősége, 5 alkalommal fejelt kapura. A nagy számok törvénye alapján nem meglepő, de méginkább marhára megérdemelt, hogy pont ő szerezte a gólunkat is, és még meccs embere is lett.
Ugyanakkor ami történelmi mélypontot jelentett, az az, hogy összesen 54 beadással próbálkoztunk. Nem belőtt labdákkal, nem bejátszásokkal, beadásokkal. Fejre történő ívelésekkel. Most amellett akár el is mehetünk szó nélkül, hogy ebből mindösszesen 14 talált embert, és ebből csak egy gól született, mert ez már csak technikalitás. De könyörgöm, a Barcától 54 beadás? Nemár, emberek. Aztán tovább fokozta az élményt, hogy úgy a 70. perc magasságától a két támadónk Luuk de Jong, és Gerard Piqué volt. Szerintem azzal nem lehettem egyedül, hogy innentől minden reményem elvesztettem. Koeman amúgy is híresen tudja csinálni, hogy ha ég a ház, akkor felrak előre mindenkit, de ez azért még tőle is túlzás volt. Szintén elmehetünk szó nélkül egy tény mellett, mégpedig amellett, hogy nem sokkal később Araujot is előre vezényelte melléjük. Ennek legalább volt eredménye.
Na, ilyen előjáték után jött a Cádiz. Az a Cádiz egyébként, aki ellen a tavalyi szezon során sikerült 1 azaz egy pontot szerezzünk. És itt csúcsosodott ki újfent a probléma: impotens a csapat. Teljességgel impotens. Képtelen kialakítani helyzeteket, képtelen azokat gólra váltani. És bár abban szerintem mind egyetértünk, hogy ebben Puig kulcsember lehetne, mert az egyik legígéretesebb playmaker, Koeman ezt valahogy mégsem látja. Helyette inkább azt a Gavit és azt a Nicot tolja ezerrel, akik bár nem rosszak, de extrát eddig még mindig nem sikerült mutatniuk.
Egyébként egy másik komoly gond is világosan körvonalazódott, és ennek áthidalásáig kevés gálameccsre számíthatunk. Összeszokatlan a támadósor. Van ugye egy Coutinhonk, aki majdnem egy évet kihagyott, és akkor is szar formában sérült le. Van mellé egy Memphisünk, akinek az első idénye ez a klubnál, és a jelenlévők közül senkivel nem játszott együtt korábban tartósan. Vagyis de, egy emberrel, Luuk de Jonggal, akinek az ittléte nagyjából épp ugyanolyan érthetetlen, mint Riqui mellőzése. Ők ketten az elmúlt években csak Frenkie de Jonggal játszottak együtt, válogatott szinten, pár meccset. Melléjük jön még egy Demir, akinek szintén ez az első idénye a csapatnál, és szintén nem játszott együtt még senkivel a mostaniak közül. Nem véletlen, hogy elakadnak a játékok a középpályán, nincsenek meg a dinamikus mozgások. Egyszerűen nem ismerik még annyira egymást a játékosok, hogy tudják, kinek mikor hova és milyen sebességgel kell adni a labdát. Ez nagyban összefügg a támadójáték hiányával, és az impotenciával.
És akkor persze, várjuk a megváltást Memphistől, de az egyik legkomolyabb mezőnymunkát végző játékos, aki rendre visszalép 10-15-20 métereket, szervez, holott nyilvánvalóan nem ennek kellene az elsődleges feladatának lenni, hanem a gólszerzésnek. Jó, persze, amikor a Cádiz ellen az utolsó percben teljesen tiszta gólhelyzetben mellé lőtt, akkor azért szívtuk a fogunkat, de nehogy már ne lehessen neki is elnézni, ha oly sok játékosnak elnéztük már.
Ez volt tehát az első két meccs, amikhez képest a Levante elleni már-már gálának számított. Koemanon is látszott, hogy a Cádiz ellen elért egy mélypontot, és ebből egyetlen megoldás van kifelé, megrázni magad, összeszedni magad és a csapatod fejben, számba venni a hiányosságokat, és azokat elkezdeni kijavítani. Volt egy olyan hatása a meccsnek, hogy ez történt. Kiment a csapat a pályára, céltudatosan és eltökélten, meg akarta és meg is nyerte a meccset. Jöttek a helyzetek, sokkal kevésbé akadozott a játék, már-már tempója is akadt, voltak okos és szép megmozdulások. Senki nem gondolta túl, csak, amikor már az is belefért. A védekezés stabil volt, a Levante összesen talán 3 alkalommal jutott egyáltalán el a kapuig, veszélyt pedig egyáltalán nem jelentettek.
Hogy ez majd mire lesz jó, meg mire lesz elég, az később derül ki. Azt most elhamarkodottnak gondolnám, hogy rámondjuk, hogy ez a fejlődés eleje, de az első lépésnek biztosan jó. Ugyanakkor fontos az, hogy reálisan álljunk a dologhoz, vagyis, hogy lássuk, mik a lehetőségek, és azokhoz mérten támasszunk elvárásokat. Jelenleg egy elég viharos időszak, és egy átalakulás folyik a klubnál. Amíg ebből nem lábal ki, addig nem várható tartós dominancia az egyes sorozatokban. A realitás ez, ezt el kell fogadni.
Ma este Benfica! Adiós.
