...de ne próbáld! Azt kellene eldöntenünk, hogy most tényleg bajnokok akarunk lenni, vagy csak úgy akarunk tenni, mintha bajnokok akarnánk lenni. Merthogy ez nem mindig körvonalazódik tisztán. Most átfogóan fogok beszélni mindenről, ami a Villarreal elleni meccs óta történt, történik, történni fog, és történnie kell. (Nem véletlen az alcím sem meccsértékelő, mert itt most nem az akar lenni a fő téma.)

Ugye volt a Getafe és a Villarreal elleni, amikor a csapat 1-1 félidőt egész jól (az utóbbin például kifejezetten élvezhetően) futballozott, ez idő alatt nagyjából el is dőlt a meccs, és jött az elmúlt 2-3 évet visszaidéző alibifoci (vagy ahogy az angol mondja ilyesmi helyzetekben: sorry excuse for football). Megvolt a három pont, rámondtuk, hogy fáradtak a játékosok, de megcsinálták amit meg kellett, és továbbléptünk. Nem is volt érdemes vele különösebben foglalkozni.

Aztán jött a Granada vendégségbe, megint egy félidő foci, aztán kieresztés, és rá is basztunk, ahogy annak rendje, s módja tartja. Na és itt fogalmazódott meg bennem, és még elég sok emberben, hogy most akkor mégis mi a bánatot akarunk mi pontosan. Bajnokok lenni, vagy csak úgy tenni, mintha bajnokok akarnánk lenni? Merthogy ez például azon szezonok egyike, amikor végülis a szezon összességét tekintve még akár azt is lehetne mondani, hogy belefér a második hely. Rossz helyzetből indultunk, sok volt a viharfelhő, sok volt a zápor s zivatar, a felhők ugyan már oszladoznak, de az aszfalt még mindig nem száradt fel, és csúszik is egy kicsit. Mi pedig elcsúsztunk. 

Ez mind bele is férne. A kételyeket inkább az generálta, hogy már több meccs óta nem látszott az a tűz, amit vártunk a kupagyőzelemtől. Hogy most akkor mindenkinek nekimegyünk, szanaszét kapjuk őket, az anyjuk nem fog rájuk ismerni, és félelmet nem ismerve kaszálunk el mindenkit, aki az utunkba áll. Mert - félreértés ne essék - képesek lettünk volna erre. Képesek lettünk volna mégjobban elverni a Getafét, megint kitömni a Villarrealt, és darabokra tépni a Granadát. De nem tettük. És valamiért nem tettük. És nem tudjuk, miért nem tettük, de valamiért nem tettük. 

És ez az a valami, amit rohadt gyorsan ki kell verni a fejünkből. Mert ez az a valami, ami miatt a Granada ellen elszalasztottuk az élre állás kivételes esélyét, és ezzel megint kiejtettük a kezünkből a sorsunkat, a Real Madrid meg fogta szépen, és átvette tőlünk. Mert most ők tartják a kezükben azt, és ezt mindenki tudja. 

A Valencia elleni már kicsit máshogy nézett ki. Talán Laporta lement az öltözőbe és kiosztotta mindenkinek a kijáró apai pofont, talán Koeman a körmükre koppintott a játékosoknak, talán a feleségeik a kanapéra parancsolták őket pár éjszakára, talán az anyukájuk elvette a péesst meg az ikszbokszot, ezt nem tudjuk. De megint akart egy kicsit a csapat, küzdött egy kicsit, szorult helyzetből hamar talpra állt, megint relatíve rövid idő alatt egy relatíve nehéz pályán egy ellenünk általában önmagát megemberelő csapat ellen rúgott 3 gólt, és aztán még a Valencia végső, pontszerzésért folytatott ostromszerűségét is kiállta. 

Szóval láthattuk, mit tud a csapat, amikor igazán akar. És bár a spori azért itt-ott beleszólt az események alakulásába (pl. a Valencia első gólja előtt Ter Stegen meglehetősen érdekes körülmények között, az ellenfél játékosának nem szokványos fenékpozícionálásának köszönhetően a földre került, a második gól előtt pedig egy teljesen egyértelmű büntetőt nem kaptunk meg, az ezt követő támadásból pedig Soler szanaszét mocskolta a felső sarkot), mégis megvolt a csapatban az a tartás, ami egy ilyen meccs megnyeréséhez szükséges. (A játékvezetői hibákra való kitérésnek pedig az. az oka, hogy sajnos nem első ízben láthatjuk idén azt, hogy ezek bizony elég fontos, sokmindenről döntő meccseket tudnak befolyásolni.)

És akkor ami történni fog, illetve aminek történnie kell. Egész konkrétan minden, a bajnoki cím megnyeréséhez szükséges akaratunkat, elszántságunkat és harci eszközünket egybe kell gyúrni, és tüzes nyílesőként kell az Atletico Madridra zúdítani holnap 16.15-től kezdődően. Mert hogy a legjobb, és vélhetően az utolsó esélyünk (vagy azok egyike) az élre állásra ez a meccs lesz. És ami szintén nem elhanyagolható, hogy a legnagyobb esélye a csapatnak bemutatni, hogy igazán bajnokok akarunk lenni. (Azt mondjuk értékeltük volna a tisztelt futballszövetségtől, ha a "Micsoda jellem!" mondatáért Koeman nem kapott volna két meccses eltiltást, így ő dirigálhatna holnap a pad mellől, de ez már csak részletkérdés.)

Holnap Atletico! Szép pénteket.