worldoffcb

Yellow Submarine

Barcelona - Villarreal meccsértékelő

2017. május 07. - A23

A Barcelona a bajnoki címért, a Villarreal a BL-t érő negyedik helyért hajtott,így a várakozásoknak megfelelően jó kis meccs kerekedett belőle.

Mindkét csapat a legerősebb kezdő tizenegyével lépett pályára(talán Albát kivéve). A meccset talán a Villarreal kezdte jobban, próbáltak korán gólt szerezni, szerencsére ez nem jött össze. Busquets a szokásosnál hátrébb lépett, közelebb belsővédő pároshoz, ezzel lényegesen megkönnyítve a labda kihozatalokat.

Kis idő elteltével a jól megszokott játékkép: a katalánok passzolgatnak az ellenfél térfelén, de a gól nem akar jönni, köszönhetően egyébként a sárgák rendkívül kemény védekezésének. Az első komolyabb lehetőség a vendégek előtt adódott, Digne hibája után a korábbi játékosunk, Dos Santos vezethette a labdát, szerencsére Rakitic megmentett minket.

A gólcsendet Neymar törte meg; Suarez a szélen vezette a labdát, majd egy okos passz a túloldalra Messinek, aki középre tette a brazilnak, ő pedig köszönte szépen és a hálóba gurította. 1-0

A rendezett védekezés ellenére a katalán csapat elég sok rést talált a vendég védelmen, így várható volt még egy-, vagy több gól. Jött is, de nem úgy ahogy szerette volna a Camp Nou közönsége: Bakambu kitört a védők gyűrűjéből, Piqué pedig néhány lépés hátrányból elolvashatta hogy ki kerül fel az eredményjelzőre pillanatokon belül. Fél óra elteltével 1-1

A csapat sorra dolgozta ki a helyzeteket, de az újabb gól nem akart jönni, egészen a félidő végéig. Neymar lerázta magáról a védőket, majd Messihez passzolt, aki megfogta és a sárgák között ellőtte a hosszú sarokba, ezzel lélektanilag a legjobbkor megszereztük az előnyt. 2-1

neymarvillareal.jpg

A második játékrész említésre méltó momentumai leginkább az általunk elpuskázott helyzetek, például Neymar korai lehetősége amit a vendég kapus bravúrral tudott hárítani.

70 perc után egy kontatámadást indítottunk, egy tipikusan Roberto-s megindulás után Suarez szerezte meg maga gólját. Egyetlen szépséghiba hogy az MSN nem figyelt a helyes sorrendre, így NMS lett belőle, de ezt talán el tudjuk nézni nekik. 3-1

Emlékezetes marad Bakambu újabb lehetősége, mikor Stegen mellett elvitte a játékszert. Hogy nem lett belőle nagyobb baj, azt Piquének köszönhetjük, aki megmentette a napot a mentésével.

A végére még kaptunk egy büntetőt is, amit Leo vágott be, ezzel kialakítva a végeredményt. 4-1 

Ritkán tömik ki ennyire a Villarrealt, most sem feltétlen érdemeltek volna négyet hiszen ennyire rosszul nem játszottak, de nem volt szerencséjük.

messivillareal.jpg

 

Ter Stegen - Több szívrohamot is kapthattak a nézők tőle, de megúsztuk ezeket - na nem neki köszönhetően. 5

Sergi Roberto - Voltak jó megindulásai, Suarez góljában nagy szerepe volt. sajnos megkapta az ötödik sárgáját így a következő meccset ki kell hagynia. 8

Piqué - Volt nagy mentése, de a gólnál szépen lemaradt a kiugró Bakamburól. Annyira nem volt rossz azért.  7

Umtiti - A védelem legerősebb pontja, elképesztő első szezont fut. Az egyetlen igazolás aki igazán bevált, hétről-hétre bizonyít. 8

Digne - Gyengén játszott, ennek az oka az lehet hogy huzamosabb ideje mellőzve van. Én személy szerint örülök hogy újra lehetőséget kap, de nem biztos hogy a hátralévő meccseink közül a legkeményebben kellene ezt megkapnia. Szerencsére nem ütött vissza. 6

Busquets - Különösebben rossz teljesítményt nem nyújtott, de túl sokat nem is tett hozzá a csapathoz. Majdnem kaptunk róla egy gólt, de a második játékrészre azért javult kicsit. 6,5

Rakitic - Elég hatásosan tudta lekapcsolni őt ma a vendég sereg, sajnos ez nem az ő napja volt. 6

Iniesta - A kora ellenére még mindig kiemelkedő teljesítményre is képes, de ez ma nem az volt, rossznak azért semmiképp nem mondanám. 7

Suarez - A gólon kívül sok minden nem fűzhető az uruguayi nevéhez, viszont azt jól oldotta meg. 7

Neymar - Elképesztő mennyiségű labdát vesztett el, valamiért még mindig inkább megpróbálja egyedül, ahelyett hogy passzolna. Néhányszor azért elment, és Messinek hála egy gólt is szerzett. 7,5

Messi - Volt jobb meccse, de még így is eldöntötte a találkozót. Előbb Neymarnak tálalt, majd ő maga is kettőt vágott. Egymaga annyit lőtt a bajnokságban, mint a nagy BBC együtt, ami azért árulkodó statisztika. 9

A három cserénk, név szerint Gomes, Alba, és az új gólvágónk Mascherano nem töltöttek túl sok időt a pályán, így nem is igazán lehet értékelni őket.

villarreal.jpg

Legközelebb a Las Palmas vendégei leszünk. Ez nem ígérkezik nehéz feladatnak, de ne becsüljük le őket, senkit nem szabad, hiszen egy botlás végzetes lehet. Bíznunk kell benne, hogy a Real fog botlani, a legnagyobb esély erre a Sevilla, vagy a Celta elleni meccsen van. Persze, nekünk nem erre kell figyelni, a saját meccseinket meg kell nyerni, ezzel nyomást gyakorolva a királyiakra. Bízzunk a csapatban az utolsó pillanatig.

4.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://worldoffcb.blog.hu/api/trackback/id/tr5912487333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása