worldoffcb

Ki a felelős Messi távozásáért?

A sokszereplős történet lebontása

2021. augusztus 12. - world_of_fcb

Lionel Messi távozása óriási űrt fog hagyni maga után nemcsak a Barcelona-drukkerek, hanem maga a spanyol futball életében is. Távozásának nem az okai, hanem a módja a legmegdöbbentőbb, hisz elképesztően váratlanul jött minden szurkoló számára. Ebben a cikkben az előzmények felületes átvétele után megpróbáljuk értelmezni a történéseket, elemezzük az egyes szereplők helyzetét és megpróbálunk konklúziót hozni. Mivel minden létező szereplő ködösít és egy mezei drukker nagyon keveset tud arról, hogy mi történt valójában, így a tények utáni összegzésünk már szubjektív, saját véleményt képvisel a történtekről. 

Az FC Barcelona pontosan egy évtizede volt a csúcson, a Guardiola-érában elképesztő játékkal igázták le a világot. Mindezt főképp saját nevelésű, akadémiáról érkező játékosokkal tették, többek között ettől is volt annyira különleges az a korszak. 2012-13-ig tudták tartani ezt a menetelést, azután változás állt be a csapat életében. Ahogy a játék minősége alábbhagyott, egyértelművé vált, hogy vérfrissítésre van szükség, azonban ezt valamiért már nem az akadémiáról oldotta meg az akkori menedzsment. Neymar 2013-ban érkezett 57 millió euróért, valóban azonban nagyjából 90-be kerülhetett, a csalásért le is csukták az akkori elnököt, Sandro Rosellt. Az őt követő Josep Maria Bartomeu korábban az ő második embere volt - nem is csoda, hogy ugyanezen az úton indult el. 

skysports-lionel-messi-psg_5475209.jpg

Bartomeu és vezetése az évek során egy igazi XXI. századi márkát csinált a klubból, különvált a futball-, illetve a gazdasági teljesítmény. A foci minősége ingadozott, azonban gazdasági társaságként a Barcelona valósan szárnyalt, folyamatosan ott volt a világ tíz legértékesebb sportegyesülete között és már képes volt elérni az egymilliárd eurós éves bevételt is. Közben a pályán levő gondokat évről-évre sztárigazolásokkal oldotta meg a vezetés. Ez azért érte meg számukra, mert ezek a játékosok már befutott sztárként nyilván tudtak focizni (még ha nem is feltétlenül illettek a Barcába), de ami ennél fontosabb volt, jelentős marketing- és presztízsértékkel rendelkeztek, mely bevonzotta az fizető közönséget és tovább növelte a klubkassza méretét. Ezt a folyamatot viszont nem lehetett olcsón levezényelni és mivel Bartomeu nem is félt elkölteni hatalmas összegeket, így mindenki, aki a Barcával üzletelt, szintén bátran játszotta a játékot. Éveken keresztül majdnem minden játékost csak túlárazottan tudott megvenni a katalán óriás; ráadásul, hogy megtartsák az új igazolásokat, a játékosoknak Európában példátlan méretű fizetést adtak. Ezt kiegészítették hatalmas kivásárlási árakkal, így egyértelmű volt, hogy egyetlen csapat sem lesz hajlandó őket egyik pillanatról a másikra elvinni. 

14541820779285_1.jpg

A problémák akkor jelentkeztek, amikor a rossz igazolásokat látva meg akartak válni valakitől, de erre nem voltak képesek. A rendkívül drágán megvásárolt rosszul teljesítő játékosok értéke bezuhant, a Barcelona csak veszíteni tudott rajtuk, ráadásul egyetlen csapat sem volt hajlandó megvenni őket magas fizetésük miatt és maguk a játékosok is szívesen maradtak a barcelonai pénzesőben. Közben a menedzsment is bedöglött, elkezdtek kiderülni különböző háttérben történő trükközések, a klubnak pedig folyamatosan növekedett az adóssága, melyből fedezték az őrült költekezést. Bartomeut még ez sem zavarta, Griezmannért úgy tapsolt ki 120 millió eurót, hogy azt már teljes mértékben hitelből finanszírozta. A szöget a koporsóba a koronavírus tette be: az addig is köhögő barcelonai szerkezetet teljesen ledöntötte lábáról a jegybevételek kimaradása, ezek hiányában nem sikerült fizetni a tartozásokat, mostanra pedig 1,3 milliárd eurós összegről beszélhetünk, melynek legalább fele rövid lejáratú hitel, pl. különböző bónuszok más kluboknak, melyeket a szörnyű átigazolások részeként határoztak meg az elmúlt években.  

Ugyan Bartomeu és bandája távozni kényszerült, azonban ezzel a fennálló problémák nem oldódtak meg. Laporta elfoglalhatta az elnöki széket, de egy teljesen széttépázott anyagi helyzetben lévő gazdasági társaságot vett át egy vélhetően hamarosan érkező gazdasági világválságot előidéző világjárvány közepén úgy, hogy a klub egyik fő bevételi forrása, a jegyeladás éppen szünetelni kényszerül. Ebben a helyzetben kellett volna megoldani a brand fő vonzerejének, Lionel Messinek a szerződtetését. Hogy ez gazdaságilag miért nem sikerült, arról a téma nehézsége miatt egy teljesen külön cikket írtunk, a továbbiak előtt érdemes megtekinteni, mert ezután többször hivatkozni fogunk rá. 

philippe-coutinho-barcelona-3.jpeg

Az eddigiek alapján okkal hihető - és hittük sokáig mi is -, hogy Laporta az áldozati bárány, aki átvette ezt a klubot, megpróbálja ráncba szedni, de nincs rendesen pénz erre. Gyakran erősítette is az emberekben ezt a képet, mikor olyanokat mondott, hogy "rosszabb a helyzet, mint vártuk", "az előző vezetőség nagyobb bajba sodorta a klubot, mint vártuk". Mert az ilyen kijelentések erősítik azt a képet, hogy igen, ő itt az esélytelenek nyugalmával próbál rendet tenni, és ha nem sikerül, akkor nem hibáztatjuk, ha sikerül, akkor szobrot emelünk neki. Ugyanakkor ha egy kicsit jobban beleássuk magunkat a dolgokba, bőven tudunk mit írni az új elnök számlájára. 

Kezdésnek ott a Szuperliga. Már a kezdetektől elég röhejes volt maga a puszta felvetés, hogy 10 topklub, az Arsenal és a Tottenham (hát persze...) vezetői összedugják a fejüket, és kidolgoznak egy versenyszabályzatot, ami többek között azt is tartalmazza, hogy akik nem ők, azok milyen kvalifikációs folyamat végén versenyezhetnek velük. Így, ahogyan az várható is volt, a széleskörű páneurópai támogatás elmaradt, az UEFA fenyegetőzni kezdett, több csapat is elég gyorsan, 24 órán belül kihúzta magát az ötlet alól, és ez most ott tart, hogy maradt a Juventus, a Real Madrid, és természetesen a Barcelona. 

1204.jpg

Laporta mindig lengette a "greater good" (felsőbb érdek, nagyobb érdek) táblát, állítása szerint ugyanis a koronavírus miatti bevételkieséseket a SzuperLiga pótolta volna. Valós egyébként a felvetés, hiszen ez a tíz komolyan vehető, és két nevetséges csapat adják a Bajnokok Ligája nézettségének nagyjából 90%-át. Itt kérünk is elnézést rögtön, az Arsenalt nem kell ebbe beleszámolni, ők nem adnak egy százalékot sem. De lényeg, hogy brutális számokkal büszkélkedhetnek. Ebből ugyanakkor nem csak ők kaszálnak nagyokat, hanem az UEFA is. Leginkább az UEFA. Az a velejéig korrupt UEFA, amelynek elnökei már régóta jó viszonyt ápolnak a PSG tulajdonosával. Na ja...

Tehát a koncepció az volt, hogy ezekből a pénzekből nem kap majd az UEFA, ők csinálnak egy szövetséget, és majd ott egymás között pakolásszák az ezermilliárdokat. Viszont Ceferin ezt nyilván nem nézhette ölbe tett kézzel, szóval teljesen nevetséges fenyegetőzésekbe kezdett, melyek szerint még a nemzeti ligákból is ki akarják zárni a csapatokat. Azóta egyébként bírósági ítélet mondta ki, hogy mivel a Szuperliga nem indult el, ezért nem lehet retorziókat alkalmazni. Viszont a fenyegetőzésre elkezdtek kihátrálni a klubok, és maradt ez a három daliás legény, akik nem törnek meg. De ugye az elég világos, hogy ezzel a várt hatalmas pénzeső el fog maradni, és muszáj egy új bevételi forrás után nézni, mert az meg mostanában nincs sok. 

aleksander-ceferin-uefa_11oqnb0ewohgk1rwur5571d9nu.jpg

Kiváltképp azért volt szükség új bevételi forrásokra, mert mint ahogy az a gazdasági elemzésünkből is kiderült, a LaLiga büntetésként minden 1 euró után csak 25 centet enged elkölteni. Vagyis egységnyi kiadásra négy egységnyi pénzt kell félretenni, ami beláthatóan egy igen komoly feladat. Ez Lionel Messi szerződéshosszabbítása esetében nagyjából 100 millió eurót jelentett volna. És ekkor húzta el a Liga a mézesmadzagot Laportáék előtt.

Jött ugyanis a CVC nevű cég, amely meg szerette volna vásárolni a Liga TV-s jogainak kicsivel több, mint tíz százalékát a következő ötven évre. 2,7 milliárd eurót terveztek kicsengetni ezért ott helyben, amit a LaLiga a csapatok között osztott volna szét. A Barca pedig abban a relatíve kényelmes helyzetben volt, hogy épp függőben volt Messi szerződésének meghosszabbítása. Sőt, mint kiderült, a megállapodás is már szépen megvolt a felek között. Ez ugye a Ligát azért érinti, mert a közelmúltban két nagy sztár is elhagyta Spanyolországot (Ramos és Ronaldo), mindketten ikonikus alakjai voltak a spanyol klubfutballnak, és Lionel Messi maradt egyedül, aki húzóembere volt a bajnokságnak. Aztán kijött a Mediapro (korábban ők birtokolták a LaLiga közvetítési jogait) vezérigazgatójának a nyilatkozata, amiben azt állította, Messi távozásának bejelentését megelőzően 48 órával még megvolt a megállapodás közötte, a klub, és a Liga között. 

cvc-and-laliga-are-determined-to-continue-with-their-project.jpg

Így aztán adódott a kérdés: 48 óra alatt mi történt, ami miatt egy mindhárom fél számára előnyös szerződés végül mégsem lett aláírva? Ezután jött Tebas, aki azt mondta, július 14.-i vacsoráján Laportával még egyezséget kötöttek a közvetítési jogok tekintetében, az elnök üdvözölte a 270 millió eurót, azonban ehhez le kellett volna mondania a SzuperLigáról. Igen, arról a SzuperLigáról, aminek az ötlete 48 óra leforgása alatt lényegében a kukában landolt, és a fent említett három csapaton kívül mindenki köszönte szépen, és felállt a képzeletbeli kerekasztaltól. Vagyis abban a pillanatban, amikor bejelentették, hogy Messi nem hosszabbít, mindenki csak értetlenül állt, hogy most akkor mégis mi a here történt? Senki nem tudott semmit.

A legnagyobb kérdés az volt, hogy ez most komoly, vagy csak egy kis fenyítés a Ligának, hogy javítsunk a tárgyalási pozíciónkon? Eleinte sokkal reálisabbnak tűnt az az opció, hogy ez utóbbi az igaz. Egyrészt érthetetlen volt az időzítés. Akkor több, mint egy hónap hátra volt az átigazolási ablak zárultáig és Messi maradni akart. Tehát több, mint egy hónapja volt az ügyvédeknek, jogászoknak, könyvelőknek, Jorge Messinek és Joan Laportának, hogy kidolgozzanak egy, a LaLiga szabályainak megfelelő megállapodást, amellyel még a spanyol munkatörvényeket sem sértik meg, és amely mindenkinek megfelel. És akkor derült égből villámcsapásként jött a bejelentés. 

1623912934-g9k0llunm_md.jpg

Utólag persze, mint azt az előző cikkünkben összeszedtük, ez korántsem volt ilyen egyszerű. Azonban azt talán mostmár tisztábban lehet látni, hogy ez kinek mennyiben a felelőssége. Lionel Messi a megengedett minimálisra is hajlandó lett volna csökkenteni a fizetését, és ha jogilag működött volna, valószínűleg még lejjebb engedte volna, de nem volt lehetséges. Rajta aligha lehetne elverni, hiszen ha el akart volna menni, akkor nem is lett volna miről beszélni. Elég világos volt, hogy maradni akart, ez a sajtótájékoztatón is kiderült, utána pedig többször is elmondta, hogy maradni akart, de nem lehetett. Tebas és a Liga felelőssége ebben az egészben egy érdekes kérdés. Az vitán felüli, hogy ők is azt akarták, hogy Messi ne menjen sehova. Beláthatatlan marketingértékkel bír, mindenki rá kíváncsi, ez pedig a szövetségnek is sok pénzt jelent. Ugyanakkor nem várhatjuk el tőlük, hogy csak ezért szabályt módosítsanak. Kiváltképp úgy nem, hogy a klub a jelenlegi szabályokat is súlyosan, és többször is megszegte. Lényegében pontosan ezért vagyunk abban a helyzetben, hogy minden amúgy elkölthető pénz negyedét engedélyezik csak. Ezek mellett a szövetség a saját autoritását rombolná le, ha megengedné, hogy továbbra is féktelenül költekezzünk, következményként pedig minden létező spanyol fociklub elkezdene csalni, hisz ha a Barcát nem büntették meg, akkor ugye őket sem fogják. Ami pedig azt illeti, hogy a CVC megállapodásból kapott volna a Barca, az nem más, mint a SzuperLiga elleni küzdelem egyik eleme. Beígérnek egy rakás pénzt, lekötik a klubot 50 évre, belevisznek egy záradékot, és annyi a Szuperligának. Ezzel alapvetően nincs baj, mert egy szánalmas dolog, ugyanakkor azért talán megérti mindenki hosszas körülmagyarázás nélkül is, hogy miért lett elege a futballvilág legnagyobb csapatainak az UEFA-ból. 

skysports-lionel-messi-barcelona_5472325.jpg

A közhiedelemmel ellentétben a játékosok sem hibáztathatóak a jelenleg fennálló helyzetért. Teljesen nyilvánvaló, hogy ha valaki elé odatolnak egy 25 millió eurós éves fizetést, akkor nem fogja azt mondani, hogy nekem elég a harmada is. Iszonyatos bérekért írtak alá, és ezen egyrészt az előző cikkben kifejtett büntetés miatt nem lehet annyit csökkenteni, hogy abból kijöjjön Messi szerződéshosszabbítása, másrészt pedig azért, mert a spanyol munkajogi törvények ezt nem teszik lehetővé. Némileg, a teljes képhez közelebb kerülve halványult, de még mindig ott van Laporta felelőssége. Ugyanis ő mindenek ellenére is fafejűen ragaszkodott a SzuperLigához, és az ettől várt bevételhez. Helyette elfogadhatta volna a CVC ajánlatot, ami viszont biztos, azonnali 270 millió eurót jelent a klubnak. Önmagában nem oldotta volna meg a problémákat, de enyhített volna rajtuk.

Laportával kapcsolatban egy dolgot lenne még nagyon fontos kiemelni. Választási kampányának sarokköve volt, hogy megtartja azt a Messit, aki tavaly akár peres úton is elszakadt volna a klubtól. Mindenki bízott benne, már áprilisban elkezdtek szivárogni a hírek, hogy Messi hosszabbítani fog. Ezek mellett nyilván kevéssé foglalkoztunk a többi, gazdaságot érintő kérdéssel, mert a csődhelyzettel kapcsolatos hírek már nem jöttek, egész nyugodtnak tűnt a helyzet, csak Messi hosszabbítása lógott a levegőben. Aztán teltek a napok, hetek, semmi. És eljött a július 1., amikortól Messi szabadúszóvá vált. Aztán már arról szólt minden, hogy majd a Copa America után. Laporta tehát az egyik legnagyobb, és legmegnyerőbb ígéretét volt képtelen tartani. Arról viszont nagyjából sehol nem olvasni, hogy mellette a klubgazdaság fejlődésnek indult. 

athletic-de-bilbao-v-fc-barcelona---spanish-copa-d-9e92a54a8b03cef4aa0ee0008828b8ef.jpg

Mielőtt az igazi felelősre rákanyarodunk, még egy pár dolog ezzel a fentebb már némiként taglalt CVC ajánlattal kapcsolatban engedtessék meg. Épp tegnap jött ki az a hír, hogy az RFEF szabálytalannak találta a megállapodást, hiszen a Barca, a Real, az Atletico és a Bilbao is tiltakoztak ellene, ennek ellenére akarta keresztülvinni a LaLiga. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem lesz CVC-szerződés, nem lesz 2700 millió euró, nem kapnak ebből jelentős összegeket a klubok, a Barca sem fog 270 millió eurót kapni. Ez nyilván akkor lenne kifejezetten érdekes, ha ennek reményében aláírunk Messivel, majd aztán 3 nappal a ligaszezon kezdete előtt beközlik, hogy ja, ez amúgy így nem lesz jó, vissza minden. Ez árnyalja a legerősebben Laporta felelősségét, hiszen végül is utólag könnyen lehet, hogy jobban jövünk ki, mintha Messi hosszabbított volna. [Legfrissebb hírek szerint a megállapodás mégis átmegy, de abból a Real Madrid, a Barcelona, a Bilbao és a Real Oviedo kimarad-a szerk.]

evy3j0kwyaguucy.jpg

De mint ahogy ígértetett, és ahogyan az a szép keretes szerkezetet megadja ennek a nem elhanyagolható terjedelmű írásnak, jöjjön az igazi felelős: Josep Maria Bartomeu. Az azóta fogdát is megjárt exelnök egészen elképesztő romboló munkát végzett. Az elbrandesedés következtében minden a bevételekről kezdett el szólni, gigantikus fizetéseket kezdett el osztogatni a játékosoknak, ez pedig mostanra a klub jelenlegi bevételeinek 110%-át teszi ki. Csak hogy értsük: amikor egymilliárdos bevételek folynak be, akkor a 600 millió euró fizetésekre a Liga által megengedett limit alatt (70%) van. Viszont amikor ezek a bevételek jó a felükre zuhannak, akkor az nem rántja magával automatikusan a béreket is. És mint azt már többször is kiemeltük, nem lehet korlátlanul csökkenteni őket. Vagyis ezekkel az egészen elképesztő túlfizetésekkel és a borzalmas üzletpolitikával sodorta oda Bartomeu a klubot, hogy a mindenáron maradni vágyó Lionel Messi tegnapelőtt mosolyogva pózolt a P$G mezében, napokkal azután, hogy szóhoz alig jutott utolsó Camp Nou-beli sajtótájékoztatóján, annyira zokogott amiatt, hogy bár maradni akart, nem maradhatott. 

 

 Közreműködő adminok: mb22 & PT10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://worldoffcb.blog.hu/api/trackback/id/tr8816656100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

privatszf 2022.01.30. 09:46:47

Sosem bocsátom meg nekik. Azóta is haragszom a klubra. Szégyen, hogy ez megtörtént!

Szuper a blog:)

PT10 2022.02.04. 16:00:20

@privatszf: Köszönjük, örülünk, hogy tetszik! :)
süti beállítások módosítása