Az edzőváltás mindig érdekes szituáció, hiszen új játékszisztéma alakulhat ki, melyben új játékosok kaphatnak helyet. Xavi érkezésével megnéztem, hogy én hogyan értékelném jelenleg a Barcelona keretét. Hét szintet határoztam meg a világklasszistól az azonnal eladandó játékosokig, egyaránt figyelembevéve a hosszútávú teljesítményt és a jelenlegi formát. Lássuk, ki hova került!

Világklasszis: - 

Sajnos jelenleg nem képvisel magas játékerőt a Barcelona és ebben az is szerepet játszik, hogy nincs világklasszisa a csapatnak. ter Stegen a korábbi években ide tartozott volna, azonban az idei formája ezt nem támasztja alá.

Jó: Marc-André ter Stegen, Sergio Busquets, Ronald Araujo, Frenkie de Jong, Pedri, Jordi Alba, Ansu Fati

Bár ter Stegen idén nem az igazi egyelőre, a korábbi években Messi mellett a csapat legjobbja volt és most is ott van a világ tíz legjobb kapusa között. Busquets világklasszis évei rég elmúltak, ugyanakkor ha jó napja van, fantasztikus képességei mai napig megmutatkoznak a középpálya szívében. Araujo fiatal, feltörekvő játékosként a legstabilabb pont hátul, míg Pedri bár idén kevesebbet tud játszani sérülései miatt, amikor pályára jut, akkor kimagaslik tehetségével. de Jong bár idén gyengébb szezont fut, valószínűleg senki sem feledkezett meg a tavalyi évről, amikor zseniális felfutásaival a csapat egyik legveszélyesebb játékosa tudott lenni. Össze kell kapnia magát, mert a jelenlegi teljesítményénél sokkal többre képes. Alba régóta a világ egyik legjobb balhátvéde és idén is gyakorlatilag ő az egyetlen stabilan megbízható szélső hátvéde a csapatnak. Fati zsenialitását nem kell bemutatni, nála a folyamatos sérülések lehetnek aggasztóak. 

Hullámzó: Sergino Dest, Clement Lenglet, Memphis Depay, Gerard Pique

Talán ezeket a játékosokat a legnehezebb megítélni, mert ha jó napot fogak ki, akkor simán szerepelhetnének a "jó" kategóriában, azonban rengeteg olyan meccsük van, ami alapján a "gyenge" minősítést is megérdemelnék.

Dest ígéretesen kezdett, de második évének közepén egyelőre nem érezni az átütő erőt benne, hogy ő lehet a következő évtized jobbhátvéde a csapatban. Persze nagyon fiatal még és vannak remek meccsei főleg a támadóharmadban, ugyanakkor védekezésben egyáltalán nem átütő eddig a teljesítménye. Lenglet megítélése nagyon érdekes: egy fantasztikus szezont egy gyengébb követett, a közönség pedig csak utóbbi alapján kezeli. Néha bele-bele hibázik, de alapvetően ő még mindig a stabilabb középhátvédeink közé tartozik. Extrát teljesen felesleges várni tőle, de a kötelező feladatokat általában stabilan tudja elvégezni. Depay erősen kezdett, de szép lassan kijön, amit minden épeszű ember sejthetett ideigazolásakor: a holland nincs korunk legjobb csatárai között. A csapat mostani állapotában még ő is ki tud emelkedni, de a korábbi években maximum a padra fért volna fel. Pique egykor a világ legjobb védői között volt, de régóta az ingadozó szóval lehet legjobban jellemezni teljesítményét. Bár őt is divat utálni, mégis hatalmas segítség a rutinja a pályán, amit időnként meg-megszakít egy becsúszó hiba, dehát pontosan ezért hívjuk hullámzónak ezt a kategóriát. 

Túl korai megítélni - Inaki Pena, Sergio Agüero, Gavi, Alejandro Baldé, Nico González, Eric Garcia

Bár többnyire már van benyomásom róluk, ezek a játékosok mégsem szerepeltek annyit, hogy egyértelműen be lehessen sorolni őket máshova. Pena gyakorlatilag évek óta szem előtt van úgy, hogy még egy meccset sem kapott, pedig ebben a szezonban lenne a leglogikusabb lépés szerepeltetni. Agüerot gyakorlatilag szintén nem láttuk, de talán már nem is fogjuk, a többiek helyzete pedig kicsit komplexebb. Gavinál a tipikus túlsztárolást érzem egyelőre, ami inkább szól az életkorának, mint a teljesítményének. Félreértés ne essék, a spanyol több, mint tehetség és tényleg elképesztően fiatalon jutott ide, de ha a figyelmünket csak a játékára szűkítjük, akkor azért annyira még nem zseniális, mint amekkora ódákat zengnek róla és a spanyol válogatott behívót is erősnek érzem. Nico számomra egyelőre sokkal szimpatikusabb. Persze idősebb is Gavinál, de nála látom azt, hogy játékban is folyamatosan ott van fejben, rendkívül fegyelmezett, alázatos és kifejezetten látványos játékra is képes. Nagy tehetség, de még mindig korai bármit is mondani. Ez különösen igaz Baldé esetében, aki egyelőre epizódszerepet kapott a szezonban, de ennyi idő alatt is voltak látványos kísérletei és felfutásai, én bizakodó vagyok vele kapcsolatban. Ez kevébé mondható el Garciaról, akitől sokat vártam, hisz fiatal kora ellenére a Cityben már komoly tapaszlatot gyűjtött, azonban egyelőre a spanyol igazán jó teljesítménye még várat magára. Nem szabad elfelejteni, hogy ezek a játékosok Agüerot leszámítva egytől egyig nagyon fiatalok, így bőven lehet még idejük kiteljesedni a csapatban.  

Többet érdemelne - Yusuf Demir, Riqui Puig

Ez a kategória kicsit kilóg a többi közül és azok a játékosok szerepelnek benne, akik ígéretes teljesítményt nyújtottak, amikor pályán voltak, de ezek az alkalmak nem sűrűn fordultak elő. Demir a szezon elején játszott, utána viszont hónapokra eltűnt. A Benfica ellen lehetőséget kapva viszont remekül szerepelt. Személy szerint nem értem, hogy miért az a Gavi kezd most hetek óta a szélen, akinek semmi köze nincs ehhez a poszthoz, Demir sokkal jobb teljesítményt tudna nyújtani. Puig megítélése vegyes, sokak szemében a házi kiskedvenc volt, én is kifejezetten hiányoltam a gyakoribb szerepeltetését. Az elmúlt hetekben azért annyira nem rakott le fényes teljesítményt az asztalra, de továbbra is azt gondolom, hogy több játéklehetőség mellett jobban ki tudna teljesedni.  

Gyenge - Sergi Roberto, Óscar Mingueza, Martin Braithwaite, Ousmane Dembele

Ezek a játékosok jelenleg valamiért nem ütik meg a csapat szintjét. Roberto gyakorlatilag minden fantáziát nélkülöz. A modern fociban a szélső hátvédek a csapat egyik legfontosabb elemei, hatalmas részt vállalnak a támadásokban, Roberto pedig ezen a poszton egyáltalán nem tud érdemben segíteni a csapatnak. Középpályán valamivel jobb, de összességében is maximum kiegészítőembernek kéne lennie. Mingueza belső hátvédként középszerű volt, de jelenleg erős számára ott a verseny, így idén jobbára a szélen találta magát. Szegény teljesen fogalmatlan ezen a poszton; érthetetlen, hogy miért rakják be újra és újra oda az edzők, nagyon gyenge a spanyol. Braithwaite nem a csapat szintje, támadásépítésben csak nagyon nehezen tud segíteni, amire most hatalmas szüksége van a Barcának. Dembele minden adottsága megvolt, hogy kiteljesedhessen, azonban a folyamatos sérülések miatt nem lehet rá számítani hosszútávon, és ezt itt most figyelembe kell venni. 

Azonnal el kell adni - Neto, Samuel Umtiti, Philippe Coutinho, Luuk de Jong 

Neto nem rossz vonalkapus, de a Barcelonába szükséges passzjátéka kifejezetten gyenge és eleve nincs jelenleg értelme drágán cserekapust igazolni és fenntartani, így a braziltól meg kell válni. Umtiti ideje évekkel ezelőtt lejárt a csapatban, nem véletlenül nem kap egy perc játéklehetőséget sem: érdemes lenne elgondolkodni a szerződés felbontásán, teljesen felesleges a francia a csapatban. Coutinho az elmúlt évek legnagyobb csalódása, mindent elmond róla, hogy ebbe a kurva gyenge kezdőbe sem képes beférni, a lehető leggyorsabban el kell adni. de Jong esete elég egyértelmű, azt se tudom megmondani, miért vette kölcsön a csapat, így ennek lejártával mehet is vissza Sevillába.

Olyan régóta készül már ez a poszt, hogy azt egy vállalatnál már projektnek hívnák, de talán végre megvagyunk vele. Lényegében itt most valamivel több, mint öt hét eseményeit tervezem összefoglalni, vagyis jó tömör lesz. Jó szórakozást.

Ismeretes ugye, hogy Ronald Koeman menesztését követően - egy rövid interregnumtól eltekintve, amikor Sergi Barjuán irányította a nagycsapatot - Xavi vette át a Barca edzői posztját, ami egy nagyon jó dolog. Igazából ez nem feltétlen azért nagyon jó dolog, mert Xavi a világ legjobb edzőinek edzője, tekintve, hogy a futball igazi színterén ilyen minőségében még nem bizonyított. Laporta döntése jelen pillanatban egyfelől azért tűnik a legjobbnak, mert ezzel visszatérünk a gyökereinkhez. Egy akadémián felcseperedett, aztán nem csak klub, de futball-legendává lett játékos hazatér, és edzőként ő lehet az, aki kihúzza a nyakigszarból a csapatot, és aztán nagy dolgokat ér el vele. Laportának pedig ez volt a második első olyan sportszakmai döntése, amellyel a szurkolók hozzáállását jelentősen befolyásolta.

Másfelől azért kifejezetten örvendetes Xavi ittléte, mert Messi távozása után egy űr alakult ki az öltözőben, kezdett az egész a szétesés felé tendálni. Nem voltak meg fejben az egyes emberek, dekoncentráltak voltak, közben mindenkire nagyobb teher vagy felelősség jutott. Ennek eredményeképp a játék romlott, Koeman már nem tudta összefogni ezt az egészet, és a kirúgása előtti meccs után én magam is azt voltam kényszerült mondani, hogy amíg nem rúgják ki, én megköszöntem a meccsnézési lehetőségeket, erre nem éri meg időt pazarolni. Mert ugye a futball az mára egy szórakoztató tartalom lett. Milliárdok repkednek azért, hogy aztán több milliárdokat hozzanak az által, hogy milliárdokat szórakoztatnak. Az viszont, amit a Koeman-csapat csinált, minden volt, csak nem szórakoztató. És oké, 3100 forint a tévé számla, de annyit nem ért az egész.

Na de aztán jött Xavi. Az a Xavi, aki egész karrierje, és - bár nem ismerem személyesen az urat, de meg merem kockáztatni - egész élete minden mozzanatában profi módon cselekedett, viselkedett, beszélt. Higgadt volt, megfontolt, hiszen ő maga is tudta, hogy ha fejjel megyünk a falnak, akkor maximum jó nagyot koppanunk, de azt át nem törjük. Még sok évvel ezelőtt beszélt arról talán Guardiola, hogy Xavi szándékosan lassította a játékot a kapott gól után. Ugyanis szentül hitte, hogy mindenkinek fel kell dolgoznia fejben, mindenkinek össze kell magát szednie, és utána lehetett elkezdeni azon dolgozni, hogy akkor most mi is rúgjunk egyet. És ide pont egy ilyen higgadt és megfontolt edző kellett, és kell is. Mert ezt a csapatot össze kell rántani.

Xavi edzői felfogása sem változott egyébként ahhoz képest, amit játékosként képviselt. Az első perctől kezdve érezhető, hogy ésszel akarja játszani a sportot. Megfontolt és higgadt döntéseket vár el a játékosaitól, és ami talán mindennél fontosabb, hogy profi hozzáállást. Nem véletlen az olyan szabályok, mint, hogy mindenki másfél órával az edzés megkezdése előtt megjelenik a Ciutat Esportivában, ennek megszegése pénzbüntetéssel jár, vagy, hogy nincs otthon zabálgatás, hanem mindenki együtt reggelizik és ebédel, szigorúan betartva a személyes diétáját. Ezek a siker alapjának egy része, a másik az egység. Egységben az erő, így a mondás, és Xavi ezt akarja megvalósítani egyfelől a közös kajálgatásokkal, másfelől a játékos feladatokkal edzéseken, vagy éppen a repülőn nincs telóbaszkodás szabállyal.

Emellett pedig el is kezdett szépen építkezni. Szignifikáns változás még egyelőre nem látszik, és nem is várható el. Összességét tekintve a meccsek nem lettek jobbak, a játék pedig még mindig több elemében szar. Viszont vannak javulások. Példának okáért elkezdtünk próbálkozni az ésszel való futballozással. Ahelyett, hogy egyes játékosok Zrínyiként kitörve rohannának bele az ellenfél kardjaiba, inkább igyekszünk kicsiben lejátszani a dolgokat. Visszatért például a kis területen háromszögezés, ami kiváltja azt, hogy az adott védőt muszáj legyen kicselezni, és így jelentősen megnőjön a labdavesztés lehetősége. És nem csak, hogy szebb az, amikor hárman egyérintővel kipasszolnak egy játékost, de sokkal biztosabb, és utána is sokkal több opciót kínál fel. Ehhez nyilvánvalóan nagyon pontos helyezkedésre van szükség, és a mester elvárásainak tökéletes teljesítéséhez még kell egy csomó gyakorlás, de a szándék egyértelműen megvan.

Szintén számot tevő, hogy az ellenfél térfelén, és különösen a tizenhatosa környékén mennyivel megnőtt a labdaszerzések száma. Pontos számadatot erre egyelőre nem találtam, de aki nézte a meccseket, az tudja, miről beszélek. Tulajdonképpen úgy néz ki a dolog, hogy labdavesztésnél nem indul el mindenki vissza, hanem szépen maradunk fent, és mindenki azon dolgozik, hogy minél hamarabb, minél magasabban tudjunk labdát szerezni, hiszen akkor nem kell a támadó fázisból pillanatok alatt védekező fázisba rendeződni, majd labdaszerzésnél vissza támadóba. A védelem továbbra is tökig feltolva, a félpályán marad, a szárnyvédők közül az segít be, akinek az oldalán labdát vesztettünk, Sergio előre rongyol, és az oldalán a Nico-Gavi-DeJong triumvirátus aktuális két tagja is csak a labdaszerzésre koncentrál. És ha ez nem sikerül, akkor zárunk vissza.

Na most ennek nyilvánvaló a hátulütője, hiszen ilyenkor a tökig feltolt védelem mögött jókora üres terület tátong. Az ellenfél meg nyilvánvalóan nem olyan hülye, hogy Araujo és Dest oldalán indítsa meg a kontrát, hanem a másik CB mellett futtatják a gyors játékosaikat, ezzel helyzeti előnyt generálva. Ékes példa volt a sebezhetőségre a Betistől kapott gól: Lenglet mellett belőtték a labdát, a helyzeti előnyét kihasználó Ruibal elvitte a tizenhatosig a labdát, ahol a második hullámmal érkező Tello berántotta Destet, lepasszolta Juanminak, aki ezt követően üresen gurított a kapuba. Ezek azok a helyzetek, amelyekben bőven van még hova fejlődni, ugyanakkor a feltolt védelem mindig magában fogja rejteni ezt a kockázatot. Az egyetlen megoldás erre a letámadás hatékonyabbá tétele, és a védelem felkészítése arra, hogy bármilyen kontraszituációban jó döntéseket hozzanak, élesben is.

És akkor nézzük végezetül, hogy mik azok a problémák, amelyek arra várnak, hogy vagy Xavi, vagy a vezetőség megoldjon. Elsősorban a legnagyobb probléma jelenleg a támadó szekcióban van. Ansu Fati a szezon kezdete óta kifejezetten sokat sérült, Braithwaite szintén még hónapokig nem elérhető, Agüero jó eséllyel be is fejezte, így marad az eddig szinte csak a padot koptató Luuk de Jong, az eddig idén nagyot nem alakító Memphis, és a szeleburdi, de az utóbbi meccseken színt hozó Dembelé. Ehhez jön még a nagy meglepetésre brillírozó Abdessamad Ezzalzouli, akitől azonban tapasztalatlansága miatt nem várható el, hogy húzóemberré nője ki magát. Egészen rossz állapotok uralkodnak ezen a tájékon, és ezt télen muszáj lesz orvosolni, hiszen az impotencia olyan magas szinteket súrol, hogy lehet akármilyen jó a játék, jelenleg nem vehető biztosra a nemzetközi kupaindulás. Az természetesen, hogy ebben a kritikus anyagi helyzetben kit sikerül eladni vagy megvenni, már egy egészen másik helyzet, egyelőre Dani Olmoról, Ferrán Torresről és Karim Adeyemiről szólnak a hírek, de senki nem lenne olcsó.

Xavi lényegében a további kitartó munkájával tud javítani a csapat játékán. Kezdenek kontúrozódni az elképzelések, amelyeket idővel teljesen át fog tudni adni a csapatnak. Tele van a kerete fiatal játékosokkal, akik az akadémiáról kinőve elszánt, tehetségesek és siker-orientáltak, kiemelten fontos, hogy rájuk miként számít és épít. Jelenleg ez a szegényes kerete van, amelyben bár potenciál rejlik, de egyelőre nem várható semmilyen komoly eredmény tőle, idővel azonban a kemény munka meg fogja hozni a gyümölcsét. Ez az utóbbi időben elcsépelt demagógia lett, hiszen egyik edző sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de fontos azt látni, hogy Xavival nem egy új edző, vagy egy új remény érkezett csupán, hanem egy új korszak. Az a korszak, ahol a korábbi sikereink útján haladva igyekszünk vissza a csúcsra.

Ronald! 

Majdnem másfél itt töltött éved alatt rengeteg minden történt a csapattal, melynek te is részese voltál, ám most eljött a búcsú ideje.

Mindannyian és valószínűleg te is tudtad, mire vállalkozol. Elképesztően hálátlan időpontban vetted át a csapatot, melynek utolsó eredménye egy történelmi , 8-2-es vereség volt a Bayern ellen. Ezután a csapat majdnem széthullott, hisz Messi nyíltan bejelentette távozási szándékát. Végül maradt az argentin, de a problémák vele együtt ragadtak itt. Egyre rosszabb volt a csapat gazdasági helyzete és nem kaptad meg azokat a játékosokat, akiket kértél. Teljesen felforgatott, megfiatalított csapatot vettél át, de Te mégsem panaszkodtál, hanem nekiálltál dolgozni. 

Hozzuk ki a lehető legtöbbet ebből - volt a mottód és mindent megtettél ennek érdekében. Rögtön megemelted az edzések intenzitását, melyet jó néven fogadott a közvetlen és tágabb környezete is a csapatnak. Bár később kevésbé látszott ez a fejlődés, az első hónapokban még felfedezhető volt a változás a játékosokon. 

Sosem játszott jól az általad vezetett Barcelona, de az első hónapok után sikerült megtalálni a nyerő formát és hatalmasat hajrázva felhoztad a csapatatot a dobogós helyekre. Mindent elmond a befektetett munkádról, hogy ez a társaság hetekig még a bajnoki címre is esélyes volt, melyet végül az utolsó meccseken papírforma alapján elbukott. Nem jó a harmadik hely, ugyanakkor a realitásokat nézve elégedettek lehettünk ezzel az eredménnyel. Bár a Bajnokok Ligájában nem volt esélye a csapatodnak, de legalább viszonylag tisztességesen estünk ki és kompenzáltál mindenkit egy Spanyol Kupa-címmel, mely az előző szezon sikertelensége után nagyon jólesett a szurkolóknak. 

Nem akartál szép focit játszani, Te nyerni akartál. A rendelkezésre álló szűkös eszköztárból bevetettél, amit belehetett és őszintén kimondtad a problémákat. Ez kezdetben szokatlan volt, azonban gyorsan megszerettük ezt a stílust a korábbi évek mellébeszélései után. 

Első szezonod teljesítményével kiérdemeltél egy lehetőséget a folytatásra, azonban ebben már nem volt sok köszönet. Persze a körülmények még rosszabbak lettek, a klub a csőd szélére sodródott, igazolni senkit nem tudott és most már tényleg elvesztette Messit, aki toronymagasan a legjobb játékosod volt. Bár tudtad, hogy mire vállalkoztál, ezt a lépcsőfokot már nem sikerült megugranod. 

Talán a legnagyobb probléma a makacsságod volt, mellyel egy idő után nem voltál hajlandó el- és felismerni a hibákat, a csapat összetételén már egyáltalán nem változtattál és ugyanazokat a hiányosságokat mutattad be hétről hétre minden meccsen. Most elbuktál és a klub téged áldoz fel, de mindannyian jól tudjuk, hogy nem csak Te voltál a probléma és a távozásoddal nem fognak megoldódni a gondjaink. Nem Te leszel a klub legsikeresebb edzője, de örökre a klub legendája maradsz. Te is tudtad, hogy más nem végezte volna el ezt a munkát és Te mégis megpróbáltad kihozni a legtöbbet belőle. Tudatosan, büszként és felnőttként vállaltad az áldozati bárány szerepét, majd amikor eljött az áldozás ideje, némán hallgattál el. Ronald Koeman, köszönjük!

Az a helyzet, kedves Laporta, hogy ez már kezd nagyon unalmas lenni. Hétről hétre azt hallgatjuk, hogy Koeman pozíciója stabil, ugyanakkor hétről hétre egyre kevesebb kedvünk van leülni meccset nézni. Egyre kiábrándítóbb a játék, semmi előrelépésnek még csak jeles sem mutatkozik, és ez már kezd egyre vállalhatatlanabb lenni. Lassacskán most már el lehetne azon gondolkozni, hogy biztos van-e ennek így értelme. A tavalyi szezon alatt kifogás volt az, kifogás lehetett az, hogy üres stadionok előtt kellett játszani, és ez rányomta a hangulatát a szezonra. Most azonban a jelenleg hatályos járványügyi intézkedések mellett már engedélyezett volt a teltház a Real Madrid elleni meccsen. Ennek ellenére mégsem sikerült semmivel vállalhatóbb teljesítményt nyújtani, mint amikor üresen kongó lelátók előtt játszottunk. Sőt…

Tavaly februárjában a mélypontot jelentette az, amikor hazai pályán kikaptunk a PSGtől. Ezután elindult egy változás, és a tavasz kifejezetten kellemesre sikerült. Visszakaptuk a meccs nézés élményét, újra érdemes volt leülni a képernyők elé, mert hétről hétre egész szép focit láttunk. Természetesen messze nem volt a tökéletestől, és jócskán látszott, miben lehetne még fejlődni, de az is látszott, hogy megvan a fejlődés potenciális lehetősége a csapatban. Ezek alapján talán nem okszerűtlen, hogy voltak bizonyos elvárásaink erre a szezonra. Nem olyan elvárásokról beszélek, mint hogy éljük túl a csoportkört, vagy hogy 9 forduló után BL-t érő helyen legyünk. Olyan elvárásokról beszélek, hogy időnként vezessük a bajnokságot, hogy a játék legyen szép de minimum nézhető, és, hogy magabiztosan vezessük a Bajnokok Ligája csoportot. Már az sajnos világosan látszik, hogy ezek az elvárások túl magasak. Jelenleg a reális elvárásnak az mutatkozik, hogy így vagy úgy de jövőre jussunk be a Bajnokok Ligájába, és valahogy igyekezzünk tovább vergődni a csoportunkból.

De nézzük, hogy mit is jelent ez a számok nyelvén. Az idei szezonban le játszottunk 9 bajnoki mérkőzést, amelyekből négyet tudtunk megnyerni. Mindemellé jön három döntetlen, és két vereség. A két vereséget az Atletico Madridtól és a Real Madridtól szenvedtük el, és ez az igazán érdekes része a sztorinak. Az Atlético Madridot 2019. december 1-jén tudtuk megverni utoljára, ezt követően öt mérkőzést játszottunk velük, amelyből hármat megnyertek, kettő pedig döntetlen lett. Koeman irányítása alatt három mérkőzést játszottunk ellenük, ezeken összesen egy pontot sikerült szerezzünk, és nem rúgtunk gólt.

A helyzet a Real Madrid ellenében sem fényesebb. Minden idők egyik legrosszabb rekordját tudja magának Koeman, aki a lejátszott három el Classico mindegyiket elveszítette. Összegezve tehát a két fő rivális ellen egész egyszerűen képtelen nyerni a csapat. Ez kifejezetten baljós adat, tekintve, hogy leginkább ezeken a mérkőzéseken tudnám bizonyítani a holland, hogy valójában tényleg illik a Barcelonához.

És akkor most essék néhány szó a játékról. A tavalyi szezon második felében egész váratlan megoldásokkal, kellemes tempóval, és produktív támadójátékkal játszott a csapat. Tény és való, hogy akkor volt a támadó sorban egy Messi, volt egy néha jó formában lévő Griezmann, és Ousmane Dembelé is egészen felfelé ível t. De nemcsak ez volt a legszembetűnőbb különbség a mostani állapothoz képest, hanem az is, hogy a középpálya és a támadók között láthatóan megvolt az összhang. Most nemcsak, hogy az előbb felsorolt három támadó játékos egyikével sem számolhat az edző, de azok, akiknek a pótlásukról kellene gondoskodniuk, nem igazán értik meg magukat és nem igazán értetik meg magukat a csapat középső részével. Ilyeténképpen aztán a támadójáték is jelentősen döcögősebb. De nemcsak a sebességgel van a probléma, hanem kifejezetten zavaró, hogy egyáltalán nem látszik az, hogy az összhang és az egyetértés bármilyen módon is fejlődne.

A játék továbbra is teszetosza, semmi sebesség nincsen benne, nem nagyon látunk kreatív megoldásokat, és kifejezetten gyakori az, hogy egy játékosnak nincsen passz lehetősége, ennek következtében aztán egyedül marad, meg kell próbálni a megoldani valahogy a helyzetet, nem marad más, mint a cselezés, és aztán labdát vesztünk. Na most annak idején az ilyen helyzetekre az okosok kitalálták a letámadást. Ezzel még nagyon szépen tisztában is vagyunk, de ezt a pályán valahogy nem sikerül megvalósítani. Amikor még úgy is tűnik, mintha letámadnánk, akkor sem kompakt a csapat, így nem ér semmit. Teljesen feleslegesen égetjük el magunkat, bár igaz, hogy a tempó hiányában ennek nem látjuk kárát. És ezt most nehogy valaki is jó értelemben vegye, egyáltalán nem olyan értelemben szántam.

Tehát összegezve az eddigieket a játékunk kiszámítható, lassú, körülményes, és sok benne a hiba. És ebben bizony nagy szerepet játszik az is, hogy egyes kifejezetten fontos kulcs játékosaink már hetek óta formán kívül játszanak. Gondolok itt arra a Frenkie De Jongra, aki fiatal kora ellenére a tavalyi és tavaly előtti szezon meghatározó alakja volt a pályán, a csapat egyik legfontosabb eleme, és most mégis árnyéka önmagának. Vagy gondolok itt arra a ter Stegenre, akiről ami napvilágot látott az a statisztika, hogy az elmúlt öt mérkőzésen az ellenfél első kapura lövés se rendre bement. És természetesen nem lehet teljesen a kapus nyakába varrni kapott gólt, az akkor sem járja, hogy minden első lövés gól legyen. Rendkívül meg tudja fogni a csapatot az, ha rögtön a meccs elején gólt kap. Mert ez gyakorlatilag egyet jelent azzal, hogy rögtön az elejétől -1-ben játszunk, és a cél máris nem az, hogy a vezetést megszerezzük, hanem, hogy kiegyenlítsük, és ugyanonnan induljon az egész elölről.

Amint azt a legutóbbi mérkőzésen remekül láthattuk, nagyon egyszerű a Barca a játékával szemben az ellenszer. Tömörülő és agresszív védekezés re van szükség, nem szabad lehetőséget adni a kis kombinációknak, és a megszerzett labdákkal nagyon gyorsan meg kell indulni. És az általában azért szokott hatékony lenni, mert az átmenetek támadásból védekezésbe meglehetősen döcögősen mennek. Ezt a Real kiválóan mutatta meg az első góljánál, amikor Alaba labdát szerzett a tizenhatosnál, azzal megindult, majd a támadó harmadban Viniciustól teljesen zavartalanul kapta vissza, és tökéletesen lőtt a kapuba. Tette mindezt úgy, hogy Mingueza, akinek az lett volna a feladata, hogy labdavesztés után visszafut az ellenfél támadásával, még mindig semmi jelét nem adta annak, hogy ő majd valamikor is vissza szándékozik érni.

Mindeközben mi amikor labdát szerzünk, kevés ember indul előre, akinél a labda van, elveszít egy csomó időt azzal, hogy bevárja a társakat, majd mire felért annyi ember, amennyivel már lehet támadni, addigra az ellenfél visszazár. Azzal a labdajáratással, amellyel pedig operál a csapat, gyakorlatilag esélytelen, hogy egy felállt védelmet megtudjon bontani. Ennek köszönhető egyébként az is, hogy az elmúlt évek legrosszabb meccs / gól átlagát produkálja a csapat, mindemellé az xG statisztika is kifejezetten alacsony.

Mindez amit fentebb leírtam azért kifejezetten aggasztó, mert ez a csapat augusztus óta van így együtt. Ennek ellenére mégsem látszik semmiféle fejlődés, és nem látszik az, hogy a-ból éppen b-be tartanánk. És még a magamfajta megrögzött szurkolónak is egyre nehezebb rávenni magát arra, hogy hétről hétre, esetenként két alkalommal egy héten megnézze, most éppen hogy vergődik a kedvenc csapata. Kicsit elkeserítő ez a helyzet, és még elkeserítőbb az, hogy ennek nagyon nem így kellene lennie. Második szezonját kezdi meg a kispadon a holland szakvezető, ennyi idő alatt talán már okkal joggal remélhetünk, vagy remélhetnénk valamiféle előrelépést. De jelen pillanatban ugyan ott toporgunk, mint amikor Valverdét, vagy Setiént menesztették. Semmivel nem tartunk előrébb, sőt, két egymást követő idényt kezdünk siralmasan. Holott az edzőváltásnak. Az lenne a lényege, hogy az előző, gyengébb teljesítményű után elinduljon valami féle fejlődés.

Aki követi az oldalon a munkásságom at, az bizonyára tudja, hogy a végtelenségig képes vagyok védeni valakit. De ez egészen odáig tart, amíg még mindig azt érzem, hogy mindenhez tudom a nevemet adni. Ronald cimboránál valószínűleg rekordidő alatt jött el az a pont, amikor erre már nem vagyok képes. Sajnos egyre inkább azt gondolom, hogy teljesen fölösleges húzni a menesztését, mert ehhez minden lejátszott meccsel közelebb kerül, ugyanakkor mi minden meccsel távolabb kerülünk azoktól a minimális elvárásoktól, célkitűzésektől, amelyekről azt gondoljuk, bármilyen rossz is a helyzet, elérhetőek. És bevallom őszintén, én nem igazán szeretnék egy olyan szezont nézni, ahol a Barca nem érdekelt az európai kupákban. De még egy olyat sem, amikor az Európa Ligában versenyzünk. Hagyjuk ezt meg az Arsenal drukkereknek.

Záró gondolatként pedig arra szeretnék kitérni, hogy egyre kevésbé tudok egyetérteni azzal az - Egyébként oldalunkra is kikerült-állásponttal, hogy Xavi kinevezése gyakorlatilag a beáldozását jelentené. Nem jelentené azt, mert jelen pillanatban ő az egyetlen, aki képes lenne összerántani a csapatot, és valamilyen eredményt elérni. Nem igazán tudok olyan szabad edzőről, aki egyfelől lenne annyira hülye, hogy kapitányként szálljon egy süllyedő hajóra, másfelől aki alkalmas lenne arra, hogy gúzsba kösse a csapatot. Minden esetre remélhetőleg hamarosan Laporta is belátja, hogy ennek így semmi értelme, mert a jelen helyzetben a BL-t élőhelyek elérése is csak álom. És én nem szeretnék Barca drukkerként a BL-t írja helyekről álmodozni.

Barcelona 1:2 Real Madrid (Agüero)               

Ez az elmúlt másfél hét meglehetősen hullámzó volt. A rossz teljesítménytől a teljes mértékig kiábrándítón át a már egész jóig mindent láthattunk. Amellett, hogy helyenként nézni is rossz volt, amit a csapat művelt, egykét tanulsággal is szolgált ez a három meccs.

Az első, amivel foglalkozni érdemes az az, hogy vannak széthúzások a klubon belül. Ami a leginkább érint minket, mint nézőket, az az, hogy Koeman és a csapatkapitányok mennyire más véleményen vannak a keret minőségét illetően. Koeman azt nyilatkozta, hogy ezzel a kerettel senki ne várjon címeket, Piqué ezzel szemben némileg talán sértődötten jelentette ki, hogy ő márpedig nem azért viseli a Barca-mezt, hogy második és harmadik helyekért küzdjön. Ez az a tűz, ami igazán hiányzik.

És ha már így rákanyarodtunk arra, hogy mi hiányzik, akkor boncolgassuk kicsit a pályán történteket. Lionel Messi távozása óra érezhetően esett vissza a Barca támadójátéka, ez azonban a Granada és a Cádiz ellen mélypontot ért el. A Granada ellen olyan szinten volt képtelen áttörni az ellenfél felállt védelmét a csapat, hogy egészen elképesztő dolgok történtek szép sorjában. Kezdjük talán azzal, hogy Araujonak volt a legtöbb gólszerzési lehetősége, 5 alkalommal fejelt kapura. A nagy számok törvénye alapján nem meglepő, de méginkább marhára megérdemelt, hogy pont ő szerezte a gólunkat is, és még meccs embere is lett.

Ugyanakkor ami történelmi mélypontot jelentett, az az, hogy összesen 54 beadással próbálkoztunk. Nem belőtt labdákkal, nem bejátszásokkal, beadásokkal. Fejre történő ívelésekkel. Most amellett akár el is mehetünk szó nélkül, hogy ebből mindösszesen 14 talált embert, és ebből csak egy gól született, mert ez már csak technikalitás. De könyörgöm, a Barcától 54 beadás? Nemár, emberek. Aztán tovább fokozta az élményt, hogy úgy a 70. perc magasságától a két támadónk Luuk de Jong, és Gerard Piqué volt. Szerintem azzal nem lehettem egyedül, hogy innentől minden reményem elvesztettem. Koeman amúgy is híresen tudja csinálni, hogy ha ég a ház, akkor felrak előre mindenkit, de ez azért még tőle is túlzás volt. Szintén elmehetünk szó nélkül egy tény mellett, mégpedig amellett, hogy nem sokkal később Araujot is előre vezényelte melléjük. Ennek legalább volt eredménye.

Na, ilyen előjáték után jött a Cádiz. Az a Cádiz egyébként, aki ellen a tavalyi szezon során sikerült 1 azaz egy pontot szerezzünk. És itt csúcsosodott ki újfent a probléma: impotens a csapat. Teljességgel impotens. Képtelen kialakítani helyzeteket, képtelen azokat gólra váltani. És bár abban szerintem mind egyetértünk, hogy ebben Puig kulcsember lehetne, mert az egyik legígéretesebb playmaker, Koeman ezt valahogy mégsem látja. Helyette inkább azt a Gavit és azt a Nicot tolja ezerrel, akik bár nem rosszak, de extrát eddig még mindig nem sikerült mutatniuk.

Egyébként egy másik komoly gond is világosan körvonalazódott, és ennek áthidalásáig kevés gálameccsre számíthatunk. Összeszokatlan a támadósor. Van ugye egy Coutinhonk, aki majdnem egy évet kihagyott, és akkor is szar formában sérült le. Van mellé egy Memphisünk, akinek az első idénye ez a klubnál, és a jelenlévők közül senkivel nem játszott együtt korábban tartósan. Vagyis de, egy emberrel, Luuk de Jonggal, akinek az ittléte nagyjából épp ugyanolyan érthetetlen, mint Riqui mellőzése. Ők ketten az elmúlt években csak Frenkie de Jonggal játszottak együtt, válogatott szinten, pár meccset. Melléjük jön még egy Demir, akinek szintén ez az első idénye a csapatnál, és szintén nem játszott együtt még senkivel a mostaniak közül. Nem véletlen, hogy elakadnak a játékok a középpályán, nincsenek meg a dinamikus mozgások. Egyszerűen nem ismerik még annyira egymást a játékosok, hogy tudják, kinek mikor hova és milyen sebességgel kell adni a labdát. Ez nagyban összefügg a támadójáték hiányával, és az impotenciával.

És akkor persze, várjuk a megváltást Memphistől, de az egyik legkomolyabb mezőnymunkát végző játékos, aki rendre visszalép 10-15-20 métereket, szervez, holott nyilvánvalóan nem ennek kellene az elsődleges feladatának lenni, hanem a gólszerzésnek. Jó, persze, amikor a Cádiz ellen az utolsó percben teljesen tiszta gólhelyzetben mellé lőtt, akkor azért szívtuk a fogunkat, de nehogy már ne lehessen neki is elnézni, ha oly sok játékosnak elnéztük már.

Ez volt tehát az első két meccs, amikhez képest a Levante elleni már-már gálának számított. Koemanon is látszott, hogy a Cádiz ellen elért egy mélypontot, és ebből egyetlen megoldás van kifelé, megrázni magad, összeszedni magad és a csapatod fejben, számba venni a hiányosságokat, és azokat elkezdeni kijavítani. Volt egy olyan hatása a meccsnek, hogy ez történt. Kiment a csapat a pályára, céltudatosan és eltökélten, meg akarta és meg is nyerte a meccset. Jöttek a helyzetek, sokkal kevésbé akadozott a játék, már-már tempója is akadt, voltak okos és szép megmozdulások. Senki nem gondolta túl, csak, amikor már az is belefért. A védekezés stabil volt, a Levante összesen talán 3 alkalommal jutott egyáltalán el a kapuig, veszélyt pedig egyáltalán nem jelentettek.

Hogy ez majd mire lesz jó, meg mire lesz elég, az később derül ki. Azt most elhamarkodottnak gondolnám, hogy rámondjuk, hogy ez a fejlődés eleje, de az első lépésnek biztosan jó. Ugyanakkor fontos az, hogy reálisan álljunk a dologhoz, vagyis, hogy lássuk, mik a lehetőségek, és azokhoz mérten támasszunk elvárásokat. Jelenleg egy elég viharos időszak, és egy átalakulás folyik a klubnál. Amíg ebből nem lábal ki, addig nem várható tartós dominancia az egyes sorozatokban. A realitás ez, ezt el kell fogadni.

Ma este Benfica! Adiós.