A sorozat további részei: 1. rész, 3. rész, 4. rész
Bár cikksorozatunk első részében igyekeztünk egy olyan összefoglalót írni a csapat elmúlt 10 évéről, melyben minden fontos történés meg lett említve, mégis van pár téma, mely szerintünk bővebb kifejtést igényel: a vezetőség, a La Masia, a keret szerkezetének átalakulása és a Messi-kultusz. Külön-külön is érdekesek a témák, de együtt nyújtják az igazi útravalót.
A vezetőség
Egy klub életét merőben befolyásolja, ki ül az elnöki székben, miben hisz, miben gondolkodik. Ez az évtized tökéletes példája volt annak, hogyan kell vezetni a Barcát, majd hogyan tolódik ez át abba, hogy mindent, szó szerint mindent pénzzé akarunk tenni.
Joan Laportával a székben köszöntöttük a 2010-es esztendőt. A végletekig hitt az utánpótlásban, és abban, hogy a cruyffi filozófiával sikeres lesz a klub. Minden őt igazolta. Az uralom Spanyolországban lassan megszokott lett, a Bajnokok Ligáját szinte ellenfél nélkül nyertük meg, a játék pedig káprázatos volt. Csakhogy mindehhez az anyagi források nem voltak meg megfelelően. Nem volt fizető szponzor, nem álltak a klub mögött mágnások, akik milliárdokat ölnek bele. Így, szép lassan összejött egy röpke 300 milliós tartozás, ami kifejezetten sok. Lényegében ebbe is bukott bele, hogy aztán átadja az irodája kilincsét Sandro Rossellnek.
Ő azt ígérte, helyrehozza a romlott anyagi helyzetet, ami nagyjából sikerült is. Lett szponzor, az igazolások megdobták a mezeladásokat, és elindult a Barca, mint brand felépítése. Tökéletes terv volt, melyet Bartomeuval eszeltek ki, egy dolog azonban hiányzott: a koncepció, hogy emellett hogyan lehetne fenntartani a La Masía szintjét, az ott folyó munkát, és a fiatalok szerepét a klubban. Viszont ez a terv úgy látszik, tetszett a socióknak (a klub "tulajdonosai", közel 140.000 van belőlük, ők választják az elnököt), ugyanis Rossell korrupciós botrányai miatt, melybe végül belebukott, megválasztották helyettesét, Bartomeut. A munka pedig folytatódott, míg végül elérte a klub az egymilliárdos bevételt. Viszont ha visszatekintünk, mi mindent áldoztak fel a pénz oltárán, nem biztos, hogy megérte.
La Masia
Az FC Barcelona Cruyff óta attól volt igazán különleges, hogy az utánpótlás-játékosok az európai átlag-modellhez képest sok lehetőséget kaptak. Koncepciózusan voltak kinevelve, volt egy stílus, egy rendszer, amiben nevelkedtek, és aztán a lépcsőfokokon fellépkedtek a Nagycsapatig, ahol kamatoztathatták a megszerzett tudásukat. Ennek a rendszernek a továbbfejlesztése volt Laporta legfőbb célja, ebben hitt, ebbe ölte a pénzt. Az edzői olyanok voltak, akik ebben hittek, és akik képesek voltak az ott betanított játékot játszatni. Guardiola személyében például egy egykori, ebben a stílusban nevelt játékost igazolt le a kispadra. Ez pompásan működött. Világszerte nem akadt komoly ellenfele a Barcelonának, a Real Madridon rendre páros lábbal gázolt át. Aztán jött a váltás.
Sandro Rossell, és alelnöke, Josep María Bartomeu már inkább a valódi értékek pénzzé tételében hittek. Elkezdődtek a komolyabb igazolások. A kinevelt játékosok egyre kevesebb lehetőséget kaptak a legmagasabb szinteken. Persze voltak a bebetonozott alapemberek, gondolunk itt Xavira, Iniestára, Piquére, Puyolra, Messire, de az újak felhozatala valahol rendre elakadt. Ennek az lett a következménye, hogy lehetőség hiányában más csapatok után néztek. Így fordult át szép lassan a La Masía Európa utánpótlásába. Bartomeu elnöki tisztségbe kerülésével teljesen tiszta lett a kép. Ha az a cél, hogy egymilliárd eurós éves bevételeket generáljon a csapat, az nem fog menni Riqui Puigok, Carles Alenyák mezeinek eladásából. Akkor Neymar-mezeket kell árusítani, Suárez-mezeket, vagy éppen említhetnénk itt Coutinhot, Dembélét, de Griezmannt is. Foggal-körömmel ragaszkodott ehhez, ebből lettek is olyan botrányok, hogy aljas módon rábírta az adott játékost, hogy bojkottálja klubját, azokat ezzel egy kvázi eladási kényszerhelyzetbe sodorva. Az egészen biztos, hogy a milliárdos bevételek és a La Masía nem fér meg egy politikában. De tényleg ér annyit a pénz, hogy ezért a klub alapfilozófiájának egy pillérét kirúgjuk? Sajnos egyre inkább úgy tűnik, igen.
A keret szerkezetének átalakulása
Elég ránézni a 2010-es Barca keretére, és a mostanira, világosan látszik, hogy az üzlet felé tolódott el a csapat összetétele. Egyre nagyobb összegekért egyre nevesebb sztárok érkeznek. Ez 10 éve nem így volt. 7-8 saját nevelés simán volt a kezdőcsapatban egy nagy meccsen. Most, ha a 100 milliós sztárok mögé odafér valaki, az már szakmai siker. Persze voltak jó igazolások, akiknek az érkezte nagyon sokat dobott a klubon, a teljesítménye megsüvegelendő, de emellett kényelmetlenül sok érthetetlen, és bukással felérő vétel volt. Mivel azonban a politika ebbe az irányba tolódott el, muszáj évente fenntartani a sztárokat a keretben, ha pedig egy kiesik, akkor akár hitel árán is, de hozni kell egy újat. Ugyanis az ő mezeiket lehet eladni, nem a fiatalokét. A tiki-taka ugyan már nem opció, mint játékstílus, hiszen több ízben is láthattuk, ahogy megbukik, viszont annak az alapjaira még lehetne építeni. Egy öregedő kerettel is meg lehet próbálni, de jelentősen nehezebb, és körülményesebb feladat ez a mindenkori edzőnek.
A Messi-kultusz
Messi önmagában egy szerény figura. Kedves, jólelkű, emberséges. Ez az, ami mindig megmarad benne. Nem száll a fejébe a mérhetetlen mennyiségű siker, megmarad önmaga. Ez persze nehéz feladat, de neki megy. Viszont ahogy egyre sikeresebb lett, úgy látszott egyre jobban, hogy belőle bizony igen nagy hasznot lehet húzni. Laporta is elkezdhette volna, de neki volt egy filozófiája, ő mindent az akadémisták köré épített, ő nem arra ment, hogy x vagy y nevével eladhasson végtelen mennyiségű terméket. Ehhez párosult Guardiola játéka, amiben Messi „csak egy láncszem” volt. Persze, mind tudjuk, ennél több volt mindig is, de az arányok eltolódásának érzékeltetése végett maradjunk ennél a megfogalmazásnál.
Majd ahogy Laporta, és Guardiola távoztak, világossá vált, mi lesz Messivel. Egyre nagyobb szerepet kapott a klub életében, egyre inkább kiforrt a Messi-brand. És ami sajnálatos módon ezzel együtt élesedett, az a Messi-centrikus játék. Ez nem az ő hibája. Nem ő vette át önként a stafétabotot. A helyzet ennél sokkal egyszerűbb volt. Tito Vilanova távozásával a koncepció, amit ő és elődje képviseltek, egyszerre csak elhalványult. Nem olyan edzőt hoztak a kispadra, aki a cruyffi focit játszotta volna. Így, egy egész más rendszerben egy egész más edző elkezdett azon gondolkodni, hogy mi lenne, ha - ha már egyszer itt van - Messi köré építenénk fel az egészet. Az igazolások nem azon múltak, ki tudna tiki-takában játszani, hanem hogy kiket tudunk Messi mellé tenni, hogy kiszolgálják.
Már Luis Enrique regnálása alatt is látszott, gondok vannak, ha Messi nincs a pályán. Ekkor azonban volt mellette még egy Xavi, egy Iniesta, egy Neymar, akik levettek némi terhet a válláról. Bár már ekkor is nagyban függött Leotól a játék, ez még csak a vég kezdete volt. Ahogy telt az idő, elfogyott körülötte Xavi. Itt az eddiginél több feladat került az ő vállára, elvégre Iniesta nem bírta egyedül pótolni. Majd jött Valverde, és személyével a folyamat betetőzött. Távozott a csapattól - a maga módján - Neymar, ezzel Messinek megszűnt játszópajtása lenni a támadó harmadban. Egyre kevesebbet bírt Iniesta, ezzel Messinek megszűnt támogatója lenni a pálya közepén. Helyettük nem hoztak olyan játékosokat, akik tudták volna segíteni az argentint, ezzel pedig elérkezett az az időszak, ami a Messi-függőségről szól.
Ha Messi nincs a pályán, a csapat nem lő annyi gólt. Ha Messi nincs a pályán, a csapat nem játszik jól. Ésatöbbi, ésatöbbi. Mindeközben a csapat bevételeinek egy jelentős százalékát tette ki az, hogy mindenki Leot akarta látni, ezért ment ki a meccsre. Mindenki Messi-s mezt akart, az fogyott a legjobban. Így, hogy sikerüljön a vezetőséggel való konfliktusai ellenére megtartani, vakon támogatták mindenben, és gondolkodás nélkül vetették neki papírra az évi 40 milliós keresetet. És hogy mindez miért ekkora probléma? Vegyünk egy egyszerű példát: van egy rettenetes teherbírású pillér. Erre felépítenek egy egész épületet. De a pillér lassan elöregedik, az időjárási viszontagságok fognak rajta, és közeledik az idő, amikor összeomlik. Vele együtt pedig az épület is dől. Ha a pillér helyére behelyezzük Messit, az épület helyére pedig a Barcelonát, világos lesz minden.
A sorozat további részei: 1. rész, 3. rész, 4. rész
Források: Wikipédia, Sofascore, Transfermarkt
Az 'A 2010-es évek Barcelonája' cikksorozat ezen részének közreműködő adminjai:
Szöveg: mb22
Szerkesztő: PT10
World of FCB, 2019.
