A sorozat további részei: 1. rész, 2. rész, 3. rész 

Rengeteg játékos megfordult a csapat háza táján ebben az évtizedben, a saját nevelésűek mellett rengeteg igazolt focistát is fel tud mutatni a csapat. Mi kiválasztottuk az öt legjobbat és legrosszabbat közülük. 

A legjobb igazolások

Marc-Anrdé ter Stegen 

Nos, nézzük először a száraz tényeket, avagy a számadatokat. 2014-ben 12 millió euróért igazolt a Borussia Mönchengladbach együttesétől a Barcelonába. Akkor a Transfermarkt információi szerint 20 millió volt az értéke, magyarra lefordítva áron alul sikerült elhappolni. Ez 2019-ben például szinte lehetetlen lenne. A német oldal szerint a piaci értéke ebben a pillanatban 90 millió euróban határozandó meg. Nem véletlen ez az óriási növekedés. 127 bajnoki mérkőzésen 54 alkalommal nem kapitulált, 115 gólt kapott, és az ugyan nincs számszerűsítve, de kismilliószor mentett meg meccseket. Rettenetes reflexeivel, kapusokhoz képest kiemelkedő labdaérzékével, passzpontosságával és néha szívrohamot okozó higgadtságával méltán védi ő a Barcelona kapuját gyakorlatilag állandó jelleggel. Egy ilyen játékos pedig egész egyszerűen nem lehet más, mint az évtized 5 legjobb igazolásának egyike.

Javier Mascherano 

2010 augusztusában a Liverpool rábólintott a Barcelona 20 milliós ajánlatára, ami az akkori piaci viszonyokhoz képest egy középmagas összeg volt. Őt is áron alul sikerült elhozni, 6 millióval kevesebb pénzért. Mi sem igazolja jobban, mennyire megérte, mint az, hogy az itt töltött 8 szezonja alatt, ha nem is mindig alapemberként, de a keret állandóan fontos tagjaként teljesített szolgálatot, a minőség pedig az évek múltával sem romlott. 26783 játékperc alatt egyetlen gólt hozott össze, büntetőből, ami önmagában igen silány adat, de emellé betesszük azt, hogy ugye az ő feladata nem is ez volt, hanem a védekezés. Amit pedig pontosan úgy látott el, ahogy kellett. Fejben mindig a meccseken volt, mindig koncentrált, a mélységi lőtt passzai minden alkalommal aranyat értek. Nem állunk távol a valóságtól, ha kijelentjük: az évtized egyik legjobb Barca-színekben játszott belső védője volt, erre a posztra pedig eddig mindenképpen a legjobb fogás.

Luis Suárez

Ő már annak az érának az igazolása volt, amelyikben elkezdtek a valós érték másfél-kétszereseivel dobálózni a klubok, hogy biztosra menjenek. 2014-ben az 52 milliós értéke helyett közel 82 millió eurót adott érte a Barca a Liverpoolnak, amivel akkor a legdrágább igazolásunk lett. Utólag persze egy Lalyos szintű csatárért nem tűnik fatálisnak ez az összeg, de azt mindenki döntse el, sír, vagy nevet ezen. Minden sorozatot figyelembe véve 260 mérkőzésen 185 gólt és 97 gólpasszt jegyez, ami 78 percenként jelent gólban való közreműködést. A képet némileg árnyalja, hogy az összjátékban kisebb hiányosságai vannak, a gyenge passzokat nem nagyon érzi. Mindent egybevetve ő olyan, mint egy mozdony. Ha megindul, akkor elemi erővel tör előre, nem nagyon lehet megállítani fájdalommentesen. Viszont a finom mozdulatok, az apró manőverek gondot jelentenek. De ő nem ezért van itt. Ő azért van itt, hogy a rá kihozott helyzeteket belője. És lehet károgni, hogy mennyit kihagy, meg mennyi elakad rajta. De a számok beszédesek. 185 gól az 185 gól. Az pedig külön tény, hogy a góljai nélkül komoly gondban lennénk, ugyanis Messi mellett ő a másik fő gólfelelős. Így minden kétséget kizáróan nevezhető az évtized egyik legnagyobb fogásának.

Jordi Alba

Ékes példája annak, hogyan kell egy játékost elküldeni egy rövid időre, hogy élvonalbeli tapasztalatokkal gazdagodjon, aztán elfogadható áron visszavásárolni, hogy a tapasztalatait nálunk kamatoztassa. 2012 nyarán 14 millió euróért vásároltuk vissza. Azóta gyakorlatilag kirobbanthatatlan a kezdőcsapatból. És nem alanyi jogon, hanem egész egyszerűen olyan teljesítményt, amit ő, más nem tesz le az asztalra a klubnál. A modern fociban a szélső bunkó nem (csak) védekezik, hanem besegít a játék minden fázisában. Ugyanúgy hátul, mint középen, vagy éppen elől. Alba pedig mióta itt van, gyakorlatilag megállás nélkül, fáradhatatlanul ingázik. A legkitűnőbb azonban mindennek ellenére a támadójátéka. Messivel egy egészen fenomenális duot alkotnak. Nagyon érzik egymást, és azt is, mikor, hova kell adni a labdát. Nem kérdés, hogy megérte érte az a pénz.

Ivan Rakitic 

Enrique egyik első igazolása volt, 18 millió euróért költözött át. Akkoriban főként az volt a feladata, hogy az egyre kevesebbet bíró Xavi helyett szálljon be. Hamar kiderült, hogy alkalmas a feladatra. Rengeteg munkát vitt a pályára, már-már tekintélyt parancsoló kezdett lenni. Aztán, ahogy fokozatosan épült be, vette át Xavitól a stafétabotot. Egyre többet dolgozott, egyre jobban, és egyre jobban érződött, hogy az a 18 millió aprópénz volt. Valverde alatt pedig még inkább. Iniesta is lassan kikerült, így Rakitic maradt az, aki a támadásban elsődlegesen segédkezett. 34 gólja, 38 gólpassza van középpályásként, ami tiszteletet parancsoló számadat. Nagyon ritka az olyan játékos, mint Rakitic. Nem balhés, nem nagyképű. Csendben dolgozik, látszik, hogy szereti amit csinál, minden energiáját beleteszi abba. 18 millió euróért. Ha van jó vétel, az ő.

A legrosszabb igazolások

Philippe Coutinho

Elképesztően nagy csalódás volt a brazil, és bár még lehet neki visszaút a csapatba, azért nem egyszerű elképzelni, hogy tudhat még jól játszani Barcelonában. Persze nemcsak övé a felelősség. Az üzlet már akkor vált nagyon kockázatossá, mikor Coutinho lett a világ második legdrágább igazolása, mindössze szerény 140 millió euróért. Ilyen ár mellett értelemszerűen óriásiak az elvárások, a klub új fő projektjeként harangozta be őt, aztán viszonylag gyorsan eljutottak oda, hogy már azt se tudják, milyen poszton akarják játszatni a brazilt. Megpróbálták a középpályán és a szélen is, mindkettő kudarcba fulladt. Nehéz utólag eldönteni, hogy ez mennyire a játékos és mennyire Valverde hibája, de a száraz tények azok, hogy csak körülményeskedés, szenvedés és ötlettelenség volt az itt töltött másfél éve, és szinte biztosan óriásit fog rajta bukni a klub. Ha semmi sem változik a jövőben, akkor talán ez a valaha volt legrosszabb üzlete a Barcának.

Douglas Pereira

Ez egyszerűen annyira érthetetlen, hogy gondolkodtunk a különdíjon. Vélhetően a barcelonai karrier a lehető legkevésbé sem a játékos hibája, mert egy ideális világban senkinek sem jutott volna eszébe leigazolni őt ehhez a csapathoz. 2014-ben fizetett érte 4 millió eurót a Barcelona a Sao Paolonak, egy jobbhátvédről beszélünk. Már a leigazolása környékén sem értette senki az üzletet, hisz a csapatnak már volt 2 játékosa a poszton ekkor, és semmi nem indokolta ezt a névtelen, annyira már nem is fiatal (24 volt ekkor) játékos leigazolását. Két év alatt 8 meccsen kőkemény 378 perc jutott neki, és ezekben a pillanatokban sem mutatott meg kicsit sem abból, hogy mit láthattak benne a fejesek. Egy BL-t legalább nyert, bár sosem lépett pályára a sorozatban a klub játékosaként. A második szezon után aztán már annyira kínos volt a helyzet, hogy inkább elkezdték kölcsönadogatni, szép sorban a Sporting, a Benfica és a Sivasspor következett, nyilván egyiknél sem sikerült maradandót alkotni. Aztán szép lassan 2019 nyarán lejárt az eredeti ötéves szerződés, és azóta valószínűleg mindkét fél próbálja elfelejteni, hogy mindez valójában megtörtént.

André Gomes

Gomest már sajnáljuk, mert a legkevésbé sem ő tehetett róla, hogy ide került. Persze a Valenciában nem volt rossz, de azért akkora durranás se, hogy a Barcelona majdnem 40 milliót fizessen ki érte. Aztán ami utána jött, arra tényleg senki sem volt felkészülve. Luis Enriquenél valami bekattant, és mindenáron megpróbálta bebizonyítani, hogy a portugál egy jó igazolás volt. Ezt úgy szerette volna megmutatni, hogy minden létező meccsen a kezdőbe rakta, Gomes viszont a kezdeti nehézségek után egyre rosszabb lett, már-már egy olyan mém, mint a United-nél Phil Jones. Kettő évet töltött itt, amikor pályán volt, ordított róla, hogy nem ide való, és a végén már saját bevallása szerint is félt kimenni az utcára, hogy nehogy megismerje valaki. A szenvedésnek az Everton vetett véget, 20 milliót (és ki tudja hány meccset) bukott rajta a Barca.

Bojan Krkic

Valószínűleg magyarázattal tartozunk, mert erre az üzletre nem valószínű, hogy sokan emlékeznek. Történt ugyanis, hogy Bojan Krkic kétszer volt a Barcelona játékosa, mi pedig a második üzletről fogunk beszélni. Merthogy olyan is volt. Bojant 2011-ben megvette a Róma a csapattól 12 millió euróért, majd később a Milan kölcsönjátékosa is volt (nem nagy sikerrel), és 2013 nyarán a Barcelona úgy gondolta, hogy remek ötlet visszavenni őt 13 millióért, azaz drágábban, mint ahogy eladták! Pedig a játékos formája ezt nagyon nem igazolta. Valószínűleg ezt a vezetőség is így gondolta, mert (és most figyelj, most jön a beszarás) egész konkrét 5 nappal később kölcsönadták az Ajaxnak. Mondanunk sem kell, Bojan sosem lépett már pályára a Barcában, miután megvették 13 millió euróért. Egy évvel később a Stoke megvette 1,8 millióért. Nem, nem ütöttük félre azt a tizedesvesszőt. Egy év alatt 11 millát bukott rajta a csapat úgy, hogy a játékos sosem viselte a gránátvörös mezt. Ha menedzsmenti szempontból nézzük, ez a legrosszabb (és legmorbidabb) az összes közül ebben az évtizedben. 

Arda Turan

Arda Turannak voltak jó pillanatai Barca-mezben, nem is egy, de ha azt nézzük, hogy milyen játékosként érkezett, mit nyújtott ittlétekor, és hogyan fog távozni, akkor már elég rossz az összkép. 2015-ben vették meg az Atletico egyik legnagyobb sztárjaként, 34 millió euróért. Korábban játszott középpályán is, de Barcelonában szélsőként számoltak vele, és itt kezdődtek a gondok. Ekkoriban ugyanis létezett egy MSN nevezetű hármas, akik mellett értelemszerűen lehetetlen volt bárkinek is beverekednie magát a kezdőbe. Ez Ardának sem sikerült, de azért a lehetőségekhez képest viszonylag gyakran láthattuk játszani, és tényleg voltak meccsek, ahol abszolút Barca-szintnek tűnt, ugyanakkor más meccseken pedig meglehetősen szürke volt. Ez még nem lenne elég ok, hogy megelőzze pl. Mathieut vagy Aleix Vidalt ezen a listánkon, a probléma a pályán kívüli viselkedésével és balhéival kezdődött, majd Valverde érkezésével konkrétan a padról is kiszorult, sosem lépett pályára Enrique távozása után. Ettől még értéke volt, de a csapat ahelyett hogy pénzt csinált volna belőle, két és fél évre kölcsönadta Isztambulba, ahol aztán fegyverekkel villogott, nőket fogdosott bulikban, fizikailag bántalmazott egy bírót, elítélték, felfüggesztettet kapott a bíróságon stb. "Living his best life", ahogy az angol mondja, kár hogy ennek már semmi köze a focihoz és a Barcelona egy forintot sem fog visszakapni belőle.

Nem néztünk utána, hogy hány meccset játszott ebben az évtizedben a csapat, de rengeteg sikert és kudarcot élhettünk meg együtt velük. Lássuk a 3 legjobb és legrosszabb meccset ebben az évtizedben!

A legjobb meccsek

Real Madrid - Barcelona 2-3

Ezt a meccset egyszerűen a szépsége miatt választottuk be. Persze a körülmények is érdekesek voltak: a 2016/17-es ligaszezon hajráját írtuk, amikor 2017. április 23-án találkozott a két csapat a Bernabeuban. A tabellát a Real vezette, egy esetleges hazai győzelemmel el is dőlt volna trófea sorsa, így a Bacelonának az igazán jó eredmény csak a győzelem lehetett. Az igazán jó meccs nem az, ahol az egyik csapat baromi sok góllal kitömi ellenfelét, hanem ahol egy kétesélyes, nagyon látványos játékot láthatnak a nézők, a meccs izgalmát pedig annak szorossága adja. Ez a találkozó pedig a tökéletes példa erre a definícióra. Ez volt az a meccs, ahol Messi akkorát kapott, hogy hosszú percekig véres zsebkendővel a szájában rohangált, majd lőtt hatalmas gólt bójaként kerülgetve a Real-védőket. Ez volt az a meccs, ahol Rakitic egy hatalmas bombával fordította meg az állást. Ez volt az a meccs, ahol mindkét csapat rengeteg kapuralövést adott le, de a két kapus elképesztően nagyokat fogott. Ez volt az a meccs, ahol Ramost sima pirossal leküldték. Ez volt az a meccs, ahol a Real az emberhátrány ellenére is egyenlíteni tudott. Ez volt az a meccs, ahol Sergi Roberto a 92. percben egy félpályás sprintet lenyomott, majd Messi 10 másodperccel a vége előtt megnyerte a meccset. Ez volt az a meccs, ahol láthattuk az egyik legikonikusabb gólörömét. Ez az a meccs, amit bárkinek megmutatnák, aki még nem látott életében futballt, mert ezt a meccset egyszerűen nem lehetett nem élvezni. Igaz, hogy a végén semmit sem ért, mert a Real nyerte a bajnokságot, de örökre szóló élmény volt végigizgulni ezt a találkozót.

Barca - PSG 6-1

Kettő logika alapján lehet kiválogatni az évtized meccseit: fontossági és érzelmi alapon. Ez a meccs abszolút utóbbi logika mentén történik, hiszen egy BL-negyeddöntőről beszélünk, ha kiesik a csapat, hát kiesik, itt még nem akkora a tét (és az esetleges győzelmi öröm), mint mondjuk a döntőben. Ha hozzátesszük, hogy az odavágón négyet kapott a csapat, akkor végképp eltűnik a realitása a meccs fontosságának. De csak a mi fejünkben. Ugyanis Luis Enrique Barcája sosem a gyávaságáról volt híres: nem foglalkoztak a körülményekkel, a múlttal és az oddsokkal. Milyen más csapat tudott volna felállni innen? Nem véletlen, hogy azóta is sokan a történelem legnagyobb fordításaként emlegetik ezt a meccset, mert 2017. március 8-án valami egészen rendkívüli történt a Camp Nouban. Hiába a PSG az ellenfél, az eredmény önmagában nem rendkívüli, hiszen jól tudjuk, hogy otthon a Barcelona bármely más csapatot nagyon meg tud verni- elég csak az elmúlt évtized Clasicoira gondolni. A rendkívüliség a körülmények miatt adódik: fejből tudja mindenki, ezért nem nagyon kell részletezni, hogy mennyire hirtelen és mennyire kevés idő alatt fordult meg az állás a Barca javára. Lehet persze utólag Mascherano kezezéséről vagy Suarez véleményes tizenegyeséről beszélni, de olyan sosem látott euforikus hangulatot adott ez a meccs, amit nem biztos hogy valaha bármilyen más cselekedet elő fog tudni hozni az életünkben.

Barcelona - Real Madrid 5-0

Egyértelmű volt, hogy a három legjobb meccs közé szeretnénk beválasztani egy nagyon sima Clasico-győzelmet. Sok ilyen született az elmúlt 10 évben, azonban ezek közül is kiemelkedik a 2010. november 29-én lejátszott mérkőzés. Ez az időszak volt a Guardiola-éra csúcspontja, ekkor játszott talán a valaha volt legjobban a Barcelona, ez a meccs pedig azóta is jelképe ennek az korszaknak. Hiába volt Clasico, a Barca olyan erődemonstrációt rendezett, annyira a Real fölé tudott nőni, hogy nemcsak az eredmény volt sokkoló. A katalánok életük formájában játszották a tiki-takát, egészen elképesztően látványos akciókat bemutatva. Az eredmény lehetett volna még látványosabb is: Messi kapufával indította a találkozót, és csak ezután kezdte meg Xavi a gólgyártást. Külön pikantériát adott a meccsnek, hogy az ellenfél padján Jose Mourinho ült, és ez volt az az időszak, mikor a Clasicok tényleg háborúra hasonlítottak- egész brutális rugdosódást láthattak a nézők a meccseken, minimum egy tömegjelenettel fűszerezve. Ez a meccs sem volt kivétel, Ronaldo nem egyszer okozott feszültebb pillanatokat, például meglökte Guardiolát, amikor az látványosan eldobta előle a labdát. A csúcs csak később érkezett, először Carvalho könyökölte arcon Messit, aki nagyon látványosan el is vágódott. Ez még nem ért pirosat, de ahogy szép sorban kapták be a gólokat, úgy vesztették el teljesen a fejüket a Real-játékosok, és ez a meccs végén történt meg a híres Ramos-kiállítás, amikor hátulról szándékosan egy hatalmasat belerúgott Messibe, majd arcánál fogva ellökte Puyolt, a nagy tömegjelent közepette a bíró fel se tudta mutatni a pirosat, és még a végén Xavi is kapott egyet. Ez a jelenetsor tökéletes szimbóluma volt a meccsnek, ennek az időszaknak, a totális Barca-futballnak.

A legrosszabb meccsek

Róma - Barcelona 3-0

4-1-es odavágó után mérkőzött meg a csapat a Romaval  a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján 2018. április 10-én. Gyakorlatilag fél lábbal már bent voltunk az elődöntőben. Ernesto Valverde pedig egy kevésre volt attól, hogy rögtön első szezonjában hősi érdemrendet kapjon. A képlet egyszerű volt. Nem szabad hagyni, hogy a Roma kibontakozzon. Nem szabad hagyni, hogy ránk telepedve gólt, gólokat szerezzenek, és akkor minden egyszerűen fog menni. Ennek azonban pontosan az ellenkezője valósult meg. A Roma a kezdetektől fogva magasan letámadta a lényegében koncepció nélkül futballozó Barcát, aki megadva magát, gyakorlatilag sorsszerűen kapott be három, mai napig fájó gólt. Ez volt az első olyan zakó, amelynél a szurkolók elvesztették a Valverdébe vetett hitet. Az évtizedben itt először érződött az, hogy gyakorlatilag senki nem tudja, hol van, mit csinál. Teljes volt a fejetlenség, és meg is lett az eredménye.

Barcelona - Bayern München 0-3

Méltán nevezhetjük ezt az évtized egyik legrosszabb meccsének. A Bajnokok Ligájában, otthon, az elődöntőben 3 gólt kapni, és erre válaszul egyet sem lőni, az tényleg tragikus. 2013. május 1-én pedig pontosan ez történt. Ugyanakkor belehelyezve ezt abba a kontextusba, hogy Münchenben ezt megelőzően 4-et kaptunk 0 ellenében, még jobban kijön, mekkora baj volt. A mérkőzést - bár hazai pályán játszott - egy percig nem tudta irányítani a Barca. Volt ugyan koncepció, de Jupp Heynckes megfogta a képzeletbeli szivacsot, és mindent letörölt a mágnestábláról, amit Tito Vilanova felrajzolt. Neki utólag semmit nem fogunk felróni. De ez a meccs sajnos méltán volt az évtized egyik legrosszabb produkciója.

Liverpool - Barcelona 4-0

Kicsit több, mint egy évvel Róma után a Barca sikeresen bejutott a BL-elődöntőbe. Mindannyian azt hittük, azt reméltük, tanultunk valamit a római estéből. Az odavágón keservesen, de 3-0-ra legyőztük az angolokat. Innentől pedig megint csak egyszerű volt a feladat. Elkerülni, hogy a kritikus pillanatokban felénk kerekedjenek, játszani a játékunkat, a többi pedig majd jön magától. Ehelyett újfent az ellenkezőjét láthattuk. Valverde 2019. május 7-én este semmit nem kockáztatva kockáztatta meg a legnagyobbat, és feldobta ugyanazt a kezdőt. A lényeg pedig megint egy volt: ússzuk meg. A végeredmény pedig megint ugyanaz volt: nem úsztuk meg. Edzői hibák sokasága, világos utasítások és koncepció teljes hiánya, óriási fejetlenség és egy tucat értékelhetetlen egyéni teljesítmény vezetett oda, hogy a pokol legmélyebb bugyrából jutott be a BL-döntőjébe a Liverpool. Kérdés, hogy nem sikerült Rómából tanulni. A válasz pedig egyszerű. Nem akartak tanulni Rómából. Így aztán megismételték, ezúttal egy kicsit kínosabb végeredménnyel.

A sorozat további részei: 1. rész, 2. rész, 3. rész 

Források: Wikipédia, Sofascore, Transfermarkt

Az 'A 2010-es évek Barcelonája' cikksorozat ezen részének közreműködő adminjai:

Szöveg: mb22 & PT10

Saját képek: Isti & PT10

Szerkesztő: PT10

World of FCB, 2019.