A sorozat további részei: 2. rész, 3. rész, 4. rész 

Elképesztően sok minden történik az élet bármely területén 10 év alatt, és rendkívül érdekes belegondolni, hogy vajon mik a fontosabb események, és mik azok, amik kevésbé számítanak. Most, a jelenben megéljük a kor eseményeit egy bizonyos módon, de vajon nem lesznek ezek teljesen más megvilágításba helyezve mondjuk tíz, húsz, ötven vagy száz év múlva?

Elég felütni a Wikipédiát és megnézni, mit írnak mondjuk az ipari forradalomról. Elképesztően sok új találmány és innovatív ötlet született, de 200 év távlatából szinte már csak a gőzgép feltalálása maradt meg. A fociban nem lehet még ilyen távlatokról beszélni, hisz a legidősebb klub sincs még 200 éves, azonban érdekes belegondolni, hogy mondjuk 30 év múlva mire fognak emlékezni ebből az évtizedből? A Barcára egész biztosan, de bővebben vajon miről fognak beszélni az emberek a katalán óriással kapcsolatban? Elfér majd bármi az elmúlt 10 évből Messi nagysága mellett? A számunkra oly fontos "La Remontada", azaz a focitörténelem egyik legnagyobb fordítása egyáltalán említést fog kapni? Tíz év hosszú idő egy embernek, de az utókornak nem sok marad meg belőle. Vajon mik lesznek ezek az események és hogyan fogunk emlékezni a 2010-es évek Barcájára? Ezekre a kérdésekre keressük a választ. 

Abban talán biztosak lehetünk, hogy  az évtized a valaha volt egyik legsikeresebbként vonul majd be a történelembe, ha nem a legsikeresebbként. Versenyezni tud még vele az ötvenes évek Kubalával, illetve a Cruyff edzőségével töltött kilencvenes évek. Ugyanakkor 2 Bajnokok Ligája-győzelem és egy egész évtizedes elsöprő spanyolországi fölény még egyáltalán nem volt jellemző, megspékelve ezt a történelem legjobb játékosával. De hogy jutottunk ide?

Ha egy mondatban szeretnénk összefoglalni, hogy mi történt az elmúlt 10 évben, akkor ezt mondanánk:

Nem egyszerű, de az egész cikk ennek a témának van szentelve, szóval van hely kifejtetni. Kezdjük a kimagasló sikerességgel, hiszen ez felfogható amolyan előzményként is. A történet az egyéb előzményekről megfeledkezve gyakorlatilag 2008-ban kezdődik, amikor Josep Guardiola vette át a csapat irányítását, és létrejött a történelem valaha volt talán legjobb csapata Lionel Messi elképesztő felemelkedésével. A siker azonnali és garantált volt, hiszen rögtön az első évben sikerült mind a hat létező kupát elhódítani. Ez azonban egy másik évtized története, így amikor mi 2010-ben beléptünk a jelenlegi témakört adó évek közé, a csapat már prezentálta és tökéletesítette a forradalmian új tiki-takát, melynek egyelőre nem volt ellenszere a világon. 

Kimagaslóan egyeduralkodónak számított a Pep-csapat Messivel, Puyollal, Iniestával és Xavival, hogy csak a legnagyobb ikonokat említsük. Hazai téren is hatalmas dominancia volt jellemző, a Clasicok külön háborúnak számítottak Mourinhoval a Real-kispadon. Ennek talán legdurvább példája az 5-0-ás barcelonai siker 2010-ből, amikor több brutális tömegjelenet volt a pályán. 2011-ben a csapat BL-t nyert a United ellen, és a ligagyőzelmek is szép sorban hullottak Puyolék ölébe.

Ugyanakkor a történelemből tudjuk, hogy minden taktika kiismerhető, a kérdés csak az, hogy mennyi idő alatt. A tiki-takának sok idő jutott, majdnem négy évig nem volt ellenszere rá az ellenfeleknek, de Guardiola utolsó évében azért már kipukkadni látszott a lufi, és nem is sikerült legyőzni a Chelseat a BL-elődöntőkben, Fernando Torres pedig kiejtette a csapatot, és ezzel a győzelmi remények is elszálltak pár évig. Bár nyáron az évek óta a Barcát másoló Vicente del Bosque-féle spanyol válogatott még címet tudott védeni az EB-n, de a katalán óriásklub következő szezonbeli játékában még csak formálisan, Spanyolország 2014-es VB-kudarcával pedig már hivatalosan is megbukott a tiki-taka és lezárult egy korszak.

Megkezdődött a hanyatlás időszaka. Már amennyire évi átlag 2 kupát hanyatlásnak lehet nevezni, hiszen a serlegekben mért sikeresség megmaradt, az emberek mégis hanyatlásként tekintenek ezekre az évekre. Guardiolát Tito Vilanova, a korábbi másodedző váltotta a kispadon, akivel 100 ponttal rekordot döntött a csapat a ligában, mondani se kell, ez elég volt a bajnoki címre, hisz a Real 15 ponttal végzett a Barca mögött. Mindez önmagában nagyon szép lett volna, ha nem ebben a szezonban esik meg a klubbal a példátlan, 0-7-es kizúgás a Bajnokok Ligája elődöntőjéből a Bayern ellen. Ki ne emlékezne rá? Ez volt a végső jel, hogy a keretnek abban a formában leáldozott, és sürgős játék- és játékosbeli változásokra van szükség. 

Ez volt az a pont, ahol beállt egy (egyelőre) végleges(nek tűnő) menedzsmentbeli változás, de ehhez ugorjunk vissza 2010-be! Ekkor ugyanis személyváltozás állt be a Barcelona elnöki posztján, Joan Laportát követte a székben Sandro Rosell, alelnöke pedig Josep Maria Bartomeu lett. A Bayern elleni kizúgás után felismerték, hogy a keretet meg kell újítani, ám ennek egy új módját választották. 

Az addigi sikerek amiatt is példátlanok voltak, mert a csapat magját mind a klub akadémiájáról érkezett, kiskoruk óta Barcelonában focizó játékosok alkották,  a La Masia pedig hatalmas hírnévre tett szert. 2012. november 25-én a Levante elleni bajnokin a 14. perctől kezdve mind a tizenegy pályán lévő játékos akadémista volt- először a klub történelmében. Ha csak a Guardiola-éráról szólna a cikk, akkor azt fejtegetnénk, hogy vajon mennyire köszönhető a véletlennek, hogy egyszerre ennyi elképesztő tehetség jött ki az utánpótlásból. Most viszont ezt a kérdést ennyiben hagyjuk, csak azért került be a mondatba, mert fontos megértenünk, hogy akkoriban mennyire evidensnek tűnt volna ezekkel a játékosokkal folytatni, és újabb fiatalokat felhozni a bő keretbe. Voltak is próbálkozások, ezen a nyáron került fel Rafinha, Roberto és Deulofeu, de szép lassan kölcsön lettek adogatva, Roberto pedig akkoriban teljesen használhatatlannak tűnt.

2013. május 27-én a Barcelona leigazolta Neymar Jr.-t, egy főleg videókról ismert csodagyereket Brazíliából, aki elképesztő cseleinek és hajainak köszönhetően lett gyors közönségkedvenc a Youtube-on. Nagyon fiatalon érkezett, a kiadott 57 millió euró pedig nagyon kockázatos vállalkozásnak tűnt, főleg hogy a Barca korábban ritkán vállalt csak be ilyen üzleteket. Voltak azért vezéráldozatai a transzfernek, Thiago és Villa is távozott a nyáron. Neymar leigazolásának napját tekinthetjük a fordulópontnak az évtizeden belül, nem véletlenül. Sandro Rosell legnagyobb üzlete megváltoztatta nemcsak az ő életét, hanem a futballvilágot is, de ehhez kellett a fő rivális Real Madrid is, akik mindenben versenyezni akartak a katalán óriással. A Neymarra adott válaszlépésük pedig szintén hatalmas löketett adott annak a gazdasági változásnak, amelyet azóta is nyög a futball. 

Az átigazolási szezon utolsó napján, 2013. szeptember 1-én jelentette be a Királyi Gárda a legújabb Galáctico érkezését: Gareth Bale 100 millió euróért érkezett, ez a futballban korábban soha nem látott összeg volt, a walesi a világ legdrágább igazolása lett. Ez a nyár két rekordvétele olyan gazdasági folyamatokat indított be, melyeknek azóta se látjuk a végét. A futball egy termék lett, ami teljesen más elvárásokat, célrendszert jelent, és a kluboknak már nem elég "csak" jól játszani. Érdekes viszont, hogy ezen a változó közegen belül is hogyan alakult a Barcelona sorsa.

Tito Vilanova súlyos betegsége miatt távozni kényszerült a csapat kispadjáról, az őt követő Gerardo Martino pedig szörnyű szezont produkált, minden szempontból ez lesz a legfelejthetőbb ebből a tíz évből. Közben azonban Neymar egész jó szezont futott, és a csapat pénzügyileg egyre jobb helyzetbe került. 2012-ben Rosell büszkén jelentette be, hogy a Barcelona 45 millió eurós rekordbevételt ért el az azt megelőző szezonban, és ez az összeg egyre csak nőtt. Annyira, hogy már fel is tűnt olyanoknak, akiknek normális esetben nem kellett volna. 2014 januárjában vizsgálat indult a Barcelona ellen Neymar leigazolásával kapcsolatban. Még ebben a hónapban Rosell lemondott, másnap pedig a klub nyilvánosságra hozta, hogy a hivatalos 57 helyett 86 millióba került Neymar érkezése, a focista és apja pedig 40 milliós aláírási bónuszt kapott. Kár, hogy törvénytelenül.

A Barcelonát bűnösnek találták adócsalás vádjában, Rosell pedig 2017-ben börtönbe került. Az elnökséget az addigi helyettes Bartomeu vette át, akinek később is voltak hasonlóan érdekes ügyei, de a "Més que un club" logó továbbra is büszkén virított minden Barca-terméken. Apropó, termék. Bartomeu regnálása egy új élethelyzetet hozott; duplán felosztottá vált a sikeresség kérdése: a pályán és a pályán kívül. Gyakorlatilag két külön világ jött létre Barcelonában: a foci és az üzlet. A közösségi média terjedésével eleve könnyebb népszerűbbé tenni a sportot, de a Barcelona mai napig is maximálisan kihasználja a közösségi platformokat, összességében ők rendelkeznek a második legtöbb követővel (a Real mögött), ha összeadjuk az 5 legnagyobb platformot. Folyamatosan nyílnak a Barca-iskolák szerte a világban, és a nagyvárosokban már mind található hivatalos Barca-bolt.

Bartomeu és a XXI. század egy brand-et csinált a futballcsapatból, egy aranybányát, egy vállalatot, mely egy sikertermékként folyamatos nyereséget próbál termelni, annak aktuális teljesítményétől függetlenül. A klub sorban éri el a nagyobbnál nagyobb bevételeket, a nyereségek is egyre csak nőnek, és ha valaki elmegy a Camp Nouhoz, az nemcsak egy focimeccset tud megnézni, hanem egész napos élményben vehet részt egy múzeum, bolt és stadion-túra keretében. És mindezt a foci hozta össze.

Azonban minden a fociról kéne hogy szóljon, nem? Hát ez az, amiben nem lehetünk biztosak az évtized végén, ez okozza jelenleg a legnagyobb kérdőjelet az elmúlt tíz év megítélésében. Hiába megy nagyon jól a márka, a foci sajnos hanyatlani kezdett 2013 után. Martino gyorsan repült, helyét pedig Luis Ennrique vette át, és rekordösszegért érkezett 2014 nyarán Luis Suarez a Liverpooltól, ezzel pedig összeállt a híres MSN, azaz a Messi-Suarez-Neymar trió, ami aztán az egyik legjobb hármasként vonult be a történelembe. Rögtön az első szezonban letarolták egész Európát, Enrique pedig triplázni tudott már első évében. Ez volt az a pont, amikor feléledni látszódtak a remények a Guardiola-érával kapcsolatban, hiszen még ha nem is tiki-takával, de Enrique Barcája hasonlóan élvezetes játékot tudott nyújtani, mint az évtized elején. 

Ez a kettő nyár volt a teljes átalakulás időszaka, ekkor kezdődött el a legendák távozása, szép sorban Puyol, Xavi és Iniesta is érzelmes búcsút vett a csapattól, és az egyéb régi játékosok (pl. Pedro vagy Fabregas) is távoztak a klubtól. A Barcelona menedzsmentjébe új arcok kerültek, a sportigazgató a korábbi kapus Andoni Zubizarreta lett, akinek az évtized legrosszabb átigazolási nyarait és teleit köszönhetjük. Az évtized közepe a híresen rossz igazolások időszaka volt, ekkor érkezett többek között Mathieu, Vermaelen, Arda Turan vagy éppen Douglas.  Persze az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ekkor tiltotta el a FIFA két egymást követő átigazolási szezontól a csapatot, mert trükköztek pár 18 év alatti játékos szerződtetésénél. Később aztán a Real Madrid ugyanígy lebukott, de érdekes módon ők nem kaptak ekkora büntetést. Ezek az események valószínűleg közrejátszhattak a korábbi rossz igazolások hosszútávú maradásában, de persze ez már csak spekuláció. 

Az új arcokkal a játék is bedöglött, Enrique második éve még úgy ahogy elment, de a harmadik egészen szörnyű játékot hozott. Az MSN továbbra is villogott, de a Bajnokok Ligája-győzelem közelében sem volt a csapat többek között a rémesen gyenge keretnek köszönhetően. A 2015/16-os szezonban az Atletico elleni BL-búcsú során a cserepadon Bravo, Roberto, Adriano, Douglas, Bartra, Turan és Munir ültek, míg egy évvel később a Juventus elleni bántóan sima visszavágón Cillessen, Digne, Mascherano, Denis, Gomes, Alena és Alcacer kellett volna, hogy megmentsék a csapatot. Ezek az események 2-3 éve voltak, a felsorolt 14 játékosból azonban ma már csak ketten vannak a csapatnál, ez mindent elmond.

Ezekben az években alakult ki az a szokás, hogy Spanyolországban egyeduralkodó volt a Barcelona, a Bajnok Ligájában azonban nem lehetett komoly esélyesként tekinteni rá. Vagyis lehetni lehetett, csak aztán minden évben csalódott az ember. Néha azért sikerült mosolyt csalni az emberek arcára, a PSG elleni felállás sokak szemében az évtized legkedvesebb futballeseménye lehet. A probléma annyi ezzel, hogy semmire se ment vele a csapat, mert 3 héttel később nagyon simán kiestek, ennek pedig kézzelfogható okai vannak. Bár korábban is feltűnő volt, ám ekkor vált ordítóvá a csapat Messi-függősége. Az argentin az évtized során gyakorlatilag minden rekordot megdöntött a Ronaldoval való versenyfutása során, és méltó alapot adott a világ legjobbja cím elnyerésére. Ugyanakkor a társai rosszabbul teljesítésével kiemelkedett a probléma: az akkor már több, mint 10 éve a csapat ászának számító játékos helyzetébe nemcsak ő, hanem a többiek is beleszoktak, és már nem vele, hanem neki akartak játszani. Tőle várja a megváltást évek óta a csapat, és egyre többen kezdik felismerni, hogy ez a megváltás már talán sosem jön el.

Ebben pedig jelentős szerepet játszott a következő edző, Ernesto Valverde érkezése. A spanyol tréner 2017 nyarán érkezett Luis Enrique kiégése után, és viszonylag gyorsan csinált magából közellenséget, kérdés, hogy mennyire jogosan. A Martino iránt érzett szimpátia hiánya meg sem közelítette Valverde szintjét, pedig az argentin tréner még csak nem is nyert trófeát a csapattal a nagyon szerény Spanyol Szuperkupát leszámítva. Ezzel szemben Valverde első évében majdnem behúzott egy veretlen ligaszezont, egyedül a vége felé csúszott be egy baki a Levante ellen, de akkor már mindegy volt. A kupa is simán a csapaté lett, hosszú idő óta ekkor védekeztek legjobban Piqueék. A második szezonban bár már gyengébb játékkal, de a liga szintén meglett, ám ez már annyira a jelen, hogy talán senkinek sem kell bemutatni a problémák forrását, amit Bajnokok Ligájának hívnak. Valverde első szezonjának kezdeti jó eredményei láttán azt hihettük, hogy a BL-ben is van keresnivalója a Barcának. Egészen 2018. április 10-ig, a római estéig.

Igazából nehéz megmondani, mi történhetett ekkor, de a Barca-szurkolók számára valami egészen új. Mondhatjuk azt is, hogy ők lettek az új PSG, csak hozzá kellett szokni a dologhoz. A barcelonai sima 4-1 után Rómában a hazaiak hatalmas meglepetésre, gyakorlatilag ellenállás nélkül fordítottak és mentek tovább az elődöntőbe. Barcelonai részről szinte semmi előzménye nem volt ennek a bukásnak, és azt se lehetne mondani, hogy a játékosok nem találkoztak korábban olyan hangulattal, mint amilyen az Olimpiai Stadionban volt. Idő kellett megtalálni az okokat, de azóta a közvélemény a Barcelona mentalitásának tudja be az eredményt: nehéz lenne letagadni, hogy csak tartani akarták a háromgólos előnyt, és a meccs közbeni nagy nyomás ellenére sem próbáltak semmit változtatni, az egyenlítés után pedig már késő volt.

Ekkor már nagyon kijött, hogy baromi öreg a csapat magja, és hiába jönnek és mennek nyaranta a játékosok, ezek az igazolások gyakorlatilag csak cserék a padon, az alapkezdő már nagyon régóta ugyanaz az egykor fényes, de ekkorra már lelassult csapat. Idő kellett összeszedni magukat a játékosoknak, de ez valószínűleg egy év alatt sem sikerült, mert a 2018/19-es szezonban a csoda megismétlődött, ekkor a Liverpool csapta el egy négyessel Messiéket. Őszintén nehéz feladat lenne eldönteni, melyik meccs volt az égőbb, de a közvéleménynek ez már nem számított: egy sosem látott lincshangulat kezdődött meg azonnal Valverdével szemben, ami azóta is tart és vélhetően sosem fog már elhallgatni. Tény, hogy az edző egy sokkal passzívabb, védekezőbb mentalitású Barcát mutatott be az elődjeinél, de ez még nem feltétlenül lenne kiinduló oka annak a mentalitásbeli szegénységnek, ami sajnos az elmúlt két év Barcáját jellemzi. Nulla igazi akarás látszik, mindig  a minimum a cél, és ez akár elég lehet bajnokságot nyerni, de az igazán nagy porondon sajnos/szerencsére mindig kijön a gyávaság.

Lehetne még védeni az edzőt vagy keresni a pozitívumokat, de sajnos az évtized végére érett be az a leépülés, mely 2013-ban elkezdődött. Lehet ennek oka Valverde is, de vélhetően nem igazán ő a hibás. Ha visszatekintünk 10 évvel ezelőttre, akkor egy teljesen más focivilágot, és benne egy teljesen más Barcelonát láthatunk. Mások az értékek, mások a teljesítmények és mások az emberek. Egy-két közös pont még van, de ha megnézzük Lionel Messit, akkor látszódhat, mennyire más környezetben focizik ő, mint anno. Eltűntek az akadémisták, helyüket átvették az évről évre érkező nagyobbnál nagyobb sztárok, a játék és a vezetés pedig merőben más, mint az évtized elején. Kialakult a Barcelona, mint márka, cserében pénzügyileg sokkal stabilabb a csapat. Az eredmények jönnek, a játék kevésbé, de a csapat neve még mindig ugyanaz. Van akinek tetszik a jelenlegi út, van akinek kevésbé, de összességében lehet szeretni a jelenlegi klubot is, ám van egy olyan érzésünk, hogy a régebbi motorosok kevésbé tudják most ezt megtenni. 

Mit adott hát nekünk ez az évtized? Mire fogunk emlékezni tíz, húsz, ötven vagy száz év múlva? Egy Barcelonára, melyben ott volt a világ valaha volt legjobb játékosa, egy Barcelonára, amely addigi legsikeresebb időszakát élte, egy Barcelonára, amely szépen legördült a saját maga alkotta csúcs túloldalára, és egy Barcelonára, amely gazdaságilag bebiztosította magát, hogy még hosszú évekig ők legyenek a világ egyik legjobb futballcsapata.

A sorozat további részei: 2. rész, 3. rész, 4. rész 

Források: Wikipédia, Sofascore, Transfermarkt

Az 'A 2010-es évek Barcelonája' cikksorozat ezen részének közreműködő adminjai:

Szöveg és szerkesztés: PT10

World of FCB, 2019.