A sorozat további részei: 1. rész, 2. rész, 4. rész 

Rengeteg játékos megfordult az elmúlt 10 évben a Barcelonában, mi közülük válogattuk ki a legjobb 11-et a Barcelona által leginkább használt, 4-3-3-as felállásban. Természetesen edzőt is választunk, majd megemlítünk még 5 figyelemreméltó nevet is. A felhasznált statisztikák a 2019. november 25-i állapotot takarják. 

#1 - Marc-André ter Stegen 

Ha van poszt, ahol nem kellett sokat gondolkodni, ki érdemelné meg, hogy a TOP XI tagja legyen, az a kapusposzt. Amikor Valdés után ideigazolt, sokan egy kis szerencsétlen német szöszinek tartották, a Gladbachban bemutatott bénázásai miatt. Nem hitte senki, hogy ez jó üzlet lesz. Aztán, ahogy egyre több lehetőséget kapott, egyre inkább igazolta: meg a nagy frászt egy szerencsétlen német szöszi. Egyre jobban kijöttek a valódi képességei. Óriási területeket tud lefedni a testével egy az egy elleni játékszituációkban. Ehhez jön a hihetetlen reflexe, zseniális labdaérzéke, helyzetfelismerése, és az, hogy nyomás alatt is képes higgadt, és nyugodt maradni (néha a frászt hozva a nézőkre). Mindezek teszik őt a jelen kor talán legjobb kapusává, mi pedig a két kezünk összetehetjük érte, és remélhetjük, hogy még jó sokáig boldogít majd minket!

#2 - Daniel Alves

Nehéz szavakba önteni ezt az embert. Ő nem egy futballista volt a klubnál, hanem egy jelenség. A pályán fegyelmezett, komoly, veszélyes, a pályán kívül pedig egy barom, aki minden hülyeségek kitalálója volt. Elég volt csak pár videót nézni az öltözői szerepléseiről. Nem nagyon lehetett nem szeretni. De nem ezért van itt, hanem azért, mert 6 éven át meghatározó eleme volt a csapatnak, gyakorlatilag bérelt hellyel, és ez ilyen magas szinten nem kis teljesítmény. Lionel Messivel öröm volt nézni, ahogy kombinált. És sokat elmond, hogy azóta sem sikerült a Dani Alves 2.0-t meglelni. Nem is fog menni.

#3 - Gerard Piqué

A jó öreg Geri, aki soha nem volt gyors, soha nem volt ügyes a labdával. Két dologban jó: abban, hogy magas, és abban, hogy a vérében van az a játék, amiben egy évtizedet lehúzott, és valahogy nem találtunk helyette mást. Puyol szárnyai alatt kezdte a sajátjait bontogatni, és mire észbe kapott, megnyert mindent, fiatalon. De nem nyomta rá a teljesítményére a korai sikerözön a bélyegét. Persze, az utóbbi 1-2 évben érződik, hogy öregszik, tompul, nagy nehezen, de valahogy mégis lassul, és már nehezebben bírja. Viszont most már ő a Puyolunk, aki mellé, ha beteszel egy fiatalt, annak pesztonkája lesz, és segíti az előremenetelben.

#4 - Carles Puyol

Bár meglehetősen kevés szerepet kapott már ebben az évtizedben, Carles Puyol mégis megérdemel egy helyet ebben a csapatban, ez pedig abból látszik, hogy még mindig gyakran hiányoljuk jelenlétét. Puyol nemcsak a védekezési képességeiről marad emlékezetes. Ő egy igazi kapitány volt, a klasszikus egyklubos példaképe az embernek, egy pótolhatatlan mentalitású játékos. Komolyan vette, ha ő volt a kapitány, és a társaknak is komolyan kellett venniük őt. Meggyőződésünk, hogy vele nem történt volna meg Róma vagy Liverpool, és nem a védekezési, hanem a brutális mentális képességei és vezetése miatt nem. Csapatkapitány és legenda, nemcsak Barcelona-szurkolóknak.

#5 - Jordi Alba

Természetesen az Abidalt övező hangulat mindig ott marad a szíveinkben, de Jordi Alba amilyen gyorsan és hirtelen jött, olyan gyorsan és hirtelen lett a csapat egyértelmű alapembere. Rettenetes mennyiségű munkát bír elvégezni 90 perc alatt, és nem látszik rajta, hogy fárad. Ő is megnyert a Barcával mindent, amit csak meg tudott. Mindebben oroszlánrésze volt. Ugyanis itt a szélső védő csak névlegesen védő, valójában a labdakihozatalokat és a támadásokat hivatott a szélen segíteni. Ez a profil pedig egyenesen Jordi Albára van szabva. Kellett egy kevés idő, mire pöpecül belejön, de mára a csapat egyik legfontosabb embere lett.

#6 - Sergio Busquets 

A középpálya triumvirátusa nem működött volna Sergio Busquets nélkül. Ugyan őt nem szerette mindenki, de 1) tett is ezért sajnos, 2) nem ez most a lényeg. Nagyon érdekes megfigyelni, hogy 10 év alatt mennyit változott, és hogy ebben mekkora szerepe van az aktuális edző stílusának. Pep alatt ugye gyakorlatilag alig kellett védekeznie. Összeszedett pár labdát, szerelgetett, de mivel abban a játékban nem volt egy konkrét védekező középpályás, mindenki besegített mindenben, így nem rá maradt a feladat oroszlánrésze. Aztán ahogy a tiki-takából eltolódott a csapat a mostani játékig, úgy jött ki egyre élesebben, hogy Busquets ugyan védekező középpályás, de nem tud pl. nyomás alatt helytállni. Akárhányszor magára engedte a Barca az ellenfelet, Sergio szenvedett. És ez egyre látványosabb lett Xavi, majd Iniesta távozásával. De neki soha nem is ez volt a szerepe. Ő hátulról irányított, vezette a labdakihozatalokat, és szervezte a játékot. Innen is az oly sokszor beidézett mondat: „Ha a játékot nézed, nem látod Busquetset. De ha Busquetset nézed, látod a játékot.”

 #7 - Xavi Hernandez

Nos, abban azt hiszem senkinek nem lehet kételye, hogy Xavier Hernandez az évtized csapatába alanyi jogon befér. Valami egészen elképesztő, hogy ez az ember mindig, minden szituációban jól döntött. Diktálta a csapat ritmusát, a pálya minden szegletében ott volt, és segített. Nélküle egész biztosan nem jutott volna a Barcelona addig, ameddig. És mindezt úgy, hogy az akadémiáról indult. Ékes példája annak, amire ebben a csapatban szükség van. Egy vezér, akit klubszimpátiától függetlenül nem lehet nem szeretni, aki mindenkit támogat, aki mindenkinek segít, aki higgadt, nem hagyja fejjel a falnak rohanni a többieket, és minden élethelyzetben, még a legrövidebb idő alatt is olyan döntéseket hoz, amelyek meccsek megnyeréséhez vezetnek. Nem véletlen, hogy ő azóta is pótolhatatlan. És sajnos könnyen lehet, az is marad.

#8 - Andres Iniesta

Xavi mellett a másik kulcsembere volt a Barcelonának. Amiket társáról elmondtunk, ugyanazt róla is el lehet. Viszont kiemelendő, hogy amíg Xavinak mindig ott volt a pályán Iniesta, addig ő két évet úgy tolt le, hogy mindent neki kellett megcsinálnia. És az a nagyon durva, hogy visszatekintve csak a kora és a fizikai állapota szabott neki határt, amíg tudta, amíg bírta, hajtott. Soha nem volt egy nagy gólgyáros, neki mindig is más feladata volt, arra koncentrált, hogy a ritmust, az ütemet diktálja, a játékot forgassa. Alkalom adtán odakerült a kapu elé, és olyan 20-25-ről akkora gólokat rúgott, hogy azt Messi is csak leste. Mindehhez társult végtelen szerénysége, embersége, és fűtötte a klub iránti szeretet. Amikor pedig érezte, hogy nem bírja tovább, felállt, és átadta a helyét a fiatalabb generációnak. Azt hiszem, ékes például szolgálhat mindenki előtt. Így kell a hírnév ellenére embernek maradni.

#9 - Luis Suárez

Úgy került be az évtized csapatába, hogy abba az igazi Barca-fociba soha nem illett volna bele. Nem is véletlen, hogy nem Guardiola kezei alatt került ide. Ha csak a számadatokat nézzük, érkezte óta beteges mennyiségű gólt termelt. Viszont neki mindig is kellett, hogy kiszolgálják. Ő képességeiből adódóan egy klasszikus kilences. Egy olyan játékos, aki, ha a tizenhatoson belül megkapja a labdát, bármilyen szögből, bármilyen testpozícióban, akár csukott szemmel is képes undorítóan nagy gólokat szerezni. Viszont van neki egy nagy hiányossága, ami miatt korábban nem illett volna bele a csapatba: az összjátékokban messze nem tudja azt hozni, amit a cruyffi filozófia megkövetelne. Azonban ha a teljesítményének számszerűsített változatát nézzük, egyértelmű, hogy érdemes arra, hogy az évtized csapatának csatára legyen.

#10 - Neymar Jr.  

Végignézve a többieket, talán méltatlan a brazil beválasztása, de szerintünk mégis helye van ebben a csapatban. Ő volt itt a legkevesebbet (4 év), de ezalatt is mély benyomást sikerült kialakítania: vagy imádták, vagy gyűlölték az emberek, de kár lenne elfelejteni az érdemeit. Fontos tagja volt az MSN-nek, gólvágó és asszisztkirály egyben. Remek cselező, aki ugyanakkor gyakran túlzásba vitte bohóckodást, de igazi show-t varázsolt a gyepre. A fontos meccseken megmutatta magát, a PSG elleni 6-1-nek ő volt a feltalálója. Emberileg lehet hogy nem hiányzik sokaknak, viszont a látványos támadójáték Neymar távoztával halt ki Barcelonában.

#11 - Lionel Messi

Ez az évtized minden téren a kis argentin csodagyerekről szólt. Eleinte, Guardiola kezei alatt egy olyan játékos volt, akiről már akkor tudni lehetett, meccseket tud megnyerni egymaga, mégsem ez volt a cél. Soha nem láttunk olyat, hogy Leonak teljesen önmagában a sírból vissza kellett hoznia egy meccset. Mert Pep tudta kezelni. Tudta, mekkora lehetőség egy ilyen gyerek a csapatban, kidolgozott egy működőképes taktikát, és bónusznak beletette Messit. Aztán ahogy teltek az évek, szép lassan kikopott körülötte az az egész Európát leigázó csapat, és egyre látványosabban rikított, hogy most már minden rá épül. Ez pedig lassan áttolódott egy egészségtelen mértékben Messi-centrikus játékba, aminek a lényege, hogy juttassuk el hozzá a labdát, majd ő berúgja/asszisztol. Ez az ember pedig fogta, tudomást vett a helyzetről, magasabb fokozatba kapcsolt, a hátára vette a csapatot, és nyert vele egy BL-t azóta, valamint évről évre 30 gól felett végez. Nagyon sokan összeomlottak volna, ő viszont tudta, az egy olyan luxus lenne, amit nem engedhet meg magának. Együtt dobban a szíve a Barcelonáéval, és így köszöni meg a klubnak azt, amit érte tettek.

#12 - Joseph Guardiola

Meglehetősen kevés részét töltötte az évtizednek a csapattal, mégis egy olyan benyomást sikerült keltenie, amit az utána érkező edzők nem tudtak felülmúlni. Guardiola egy új stílust teremtett a tiki-takával a futballban, és ő mondhatja magát a világ valaha volt talán legjobb csapata edzőjének. Távozása óta rengetegen visszavárják, ennél talán nem lehet nagyobb érdemet felmutatni az ebbe a csapatba való bekerüléshez. Négy év alatt 14 trófea, ebben az évtizedben két év alatt 6, ezek olyan számok, melyekkel a többi edző nem tudja felvenni a versenyt.

Most pedig lássuk azt a pár játékost, akik bár figyelemreméltó teljesítményt nyújtottak, de mégsem tudtak bekerülni ebbe a csapatba:

Victor Valdes

Amikor a Guardiola-éra ikonjait soroljuk, Valdes neve is fel szokott kerülni, de van egy olyan érzésünk, hogy pár év múlva már el fog felejtődni a spanyol hálóőr. Jó kapus volt, de talán nem az a klasszis fajta, a válogatottban végig Casillas hátát nézte, és bár a Barcában alaptagnak és meghatározó játékosnak számított, azért előfordult a hullámzó teljesítmény, ter Stegen pedig egyértelműen jobb nála.

Javier Mascherano

Érdekes, mert a Liverpoolban még védekező középpályást játszott, de itt már csak belső védőként számítottak rá. Az ő feladata volt először kiegészíteni, majd pótolni Puyolt, és talán elmondható, hogy megfelelt a feladatnak. Neki is voltak borzasztó meccsei, de összességében évekig meghatározó tagja volt a kezdőnek és emellett egy csöndes, szerény, elképesztően szerethető figura volt. Sokunknak hiányozhat, nem véletlenül.

Eric Abidal

Egyébként is nagyon szerethető figurája volt a csapatnak, de a 2011-ben májrákkal diagnosztizált francia védő sorsáért az egész csapat és szurkolótábor szorított. Fantasztikus sportember, nagyon gyorsan felépült és játszott a BL-döntőben, ami után az évtized egyik legfelemelőbb pillanata volt, mikor Puyol átadta neki a trófea felemelésének jogát. Egy évvel később aztán májátültetést kellett elvégezni rajta, de Abidal ebből is visszatért, jelenleg pedig a klub sportigazgatója, mindenki legnagyobb örömére.

Ivan Rakitic

Nem a legjobb cselező. Nem a leggyorsabb gondolkodó. Nem a legjobb passzoló. Nem a legjobb fejelő. Nem a legerősebb. (Nem a legszebb). És mégis hosszú éveken át meghatározó tagja a csapat középpályájának. Rakiticre azért volt szüksége évekig a csapatnak, mert személyében egy megbízható, sokat melózó középpályásra talált, aki az átalakuló rendszerben remekül tudta pótolni Xavit, majd Iniesta után ő tudott a középpálya legmeghatározóbb játékosa lenni, ez pedig mindenképpen nagy szó.

David Villa

Bár csak 3 évet töltött a Barcánál, a spanyol csatár mégis közönség-kedvenc a mai napig. Egy szerény srác, aki igazi csapatjátékos volt: gólerős, robbanékony, ugyanakkor remek előkészítő is. Rengeteg fontos gólt szerzett és a BL-döntőn is betalált. 119 meccsen 48 gólt lőtt, amely remek statisztika, emellett pedig 24 gólpasszt is kiosztott. Önmagában ez nem feltétlenül tűnik soknak, viszont ha mellétesszük, hogy abban a játékban neki elsősorban nem a gólszerzés, hanem a csapatjáték folytatása volt az elsődleges feladata, rájöhetünk, igenis sok az a 48 gól, és igenis egy kincs volt ez az ember.

Így néz ki tehát az évtized csapata szerkesztőink szerint. Ti min változtatnátok?

A sorozat további részei: 1. rész, 2. rész, 4. rész 

Források: Wikipédia, Sofascore, Transfermarkt

Az 'A 2010-es évek Barcelonája' cikksorozat ezen részének közreműködő adminjai:

Szöveg: mb22 & PT10

Saját képek: Isti & PT10

Szerkesztő: PT10

World of FCB, 2019.