...de ne próbáld! Azt kellene eldöntenünk, hogy most tényleg bajnokok akarunk lenni, vagy csak úgy akarunk tenni, mintha bajnokok akarnánk lenni. Merthogy ez nem mindig körvonalazódik tisztán. Most átfogóan fogok beszélni mindenről, ami a Villarreal elleni meccs óta történt, történik, történni fog, és történnie kell. (Nem véletlen az alcím sem meccsértékelő, mert itt most nem az akar lenni a fő téma.)

Ugye volt a Getafe és a Villarreal elleni, amikor a csapat 1-1 félidőt egész jól (az utóbbin például kifejezetten élvezhetően) futballozott, ez idő alatt nagyjából el is dőlt a meccs, és jött az elmúlt 2-3 évet visszaidéző alibifoci (vagy ahogy az angol mondja ilyesmi helyzetekben: sorry excuse for football). Megvolt a három pont, rámondtuk, hogy fáradtak a játékosok, de megcsinálták amit meg kellett, és továbbléptünk. Nem is volt érdemes vele különösebben foglalkozni.

Aztán jött a Granada vendégségbe, megint egy félidő foci, aztán kieresztés, és rá is basztunk, ahogy annak rendje, s módja tartja. Na és itt fogalmazódott meg bennem, és még elég sok emberben, hogy most akkor mégis mi a bánatot akarunk mi pontosan. Bajnokok lenni, vagy csak úgy tenni, mintha bajnokok akarnánk lenni? Merthogy ez például azon szezonok egyike, amikor végülis a szezon összességét tekintve még akár azt is lehetne mondani, hogy belefér a második hely. Rossz helyzetből indultunk, sok volt a viharfelhő, sok volt a zápor s zivatar, a felhők ugyan már oszladoznak, de az aszfalt még mindig nem száradt fel, és csúszik is egy kicsit. Mi pedig elcsúsztunk. 

Ez mind bele is férne. A kételyeket inkább az generálta, hogy már több meccs óta nem látszott az a tűz, amit vártunk a kupagyőzelemtől. Hogy most akkor mindenkinek nekimegyünk, szanaszét kapjuk őket, az anyjuk nem fog rájuk ismerni, és félelmet nem ismerve kaszálunk el mindenkit, aki az utunkba áll. Mert - félreértés ne essék - képesek lettünk volna erre. Képesek lettünk volna mégjobban elverni a Getafét, megint kitömni a Villarrealt, és darabokra tépni a Granadát. De nem tettük. És valamiért nem tettük. És nem tudjuk, miért nem tettük, de valamiért nem tettük. 

És ez az a valami, amit rohadt gyorsan ki kell verni a fejünkből. Mert ez az a valami, ami miatt a Granada ellen elszalasztottuk az élre állás kivételes esélyét, és ezzel megint kiejtettük a kezünkből a sorsunkat, a Real Madrid meg fogta szépen, és átvette tőlünk. Mert most ők tartják a kezükben azt, és ezt mindenki tudja. 

A Valencia elleni már kicsit máshogy nézett ki. Talán Laporta lement az öltözőbe és kiosztotta mindenkinek a kijáró apai pofont, talán Koeman a körmükre koppintott a játékosoknak, talán a feleségeik a kanapéra parancsolták őket pár éjszakára, talán az anyukájuk elvette a péesst meg az ikszbokszot, ezt nem tudjuk. De megint akart egy kicsit a csapat, küzdött egy kicsit, szorult helyzetből hamar talpra állt, megint relatíve rövid idő alatt egy relatíve nehéz pályán egy ellenünk általában önmagát megemberelő csapat ellen rúgott 3 gólt, és aztán még a Valencia végső, pontszerzésért folytatott ostromszerűségét is kiállta. 

Szóval láthattuk, mit tud a csapat, amikor igazán akar. És bár a spori azért itt-ott beleszólt az események alakulásába (pl. a Valencia első gólja előtt Ter Stegen meglehetősen érdekes körülmények között, az ellenfél játékosának nem szokványos fenékpozícionálásának köszönhetően a földre került, a második gól előtt pedig egy teljesen egyértelmű büntetőt nem kaptunk meg, az ezt követő támadásból pedig Soler szanaszét mocskolta a felső sarkot), mégis megvolt a csapatban az a tartás, ami egy ilyen meccs megnyeréséhez szükséges. (A játékvezetői hibákra való kitérésnek pedig az. az oka, hogy sajnos nem első ízben láthatjuk idén azt, hogy ezek bizony elég fontos, sokmindenről döntő meccseket tudnak befolyásolni.)

És akkor ami történni fog, illetve aminek történnie kell. Egész konkrétan minden, a bajnoki cím megnyeréséhez szükséges akaratunkat, elszántságunkat és harci eszközünket egybe kell gyúrni, és tüzes nyílesőként kell az Atletico Madridra zúdítani holnap 16.15-től kezdődően. Mert hogy a legjobb, és vélhetően az utolsó esélyünk (vagy azok egyike) az élre állásra ez a meccs lesz. És ami szintén nem elhanyagolható, hogy a legnagyobb esélye a csapatnak bemutatni, hogy igazán bajnokok akarunk lenni. (Azt mondjuk értékeltük volna a tisztelt futballszövetségtől, ha a "Micsoda jellem!" mondatáért Koeman nem kapott volna két meccses eltiltást, így ő dirigálhatna holnap a pad mellől, de ez már csak részletkérdés.)

Holnap Atletico! Szép pénteket. 

Akár szarból vár is lehetne a cím, de az jelentősen több pejoratív tartalmat hordoz, ezért esett a választás a kutyából szalonnára. Mert tulajdonképpen ezt láthattuk a szezon során: ahogy Koeman a szedett vedett brigádból egységes csapatot, a tapasztalatlan fiatalokból alapembert, egyes fontos játékosokból pedig elengedhetetlen fontosságú kulcsembert csinált.

Mint arról már sokszor esett szó, ez az újjáépülés időszaka a klubnál. Új vezetőség égisze alatt új projektek indulnak majd el, rendbe kell szedni a csapatot, és ha megvan a biztos alap, akkor el lehet kezdeni felépíteni a jövő BL-győztes Barcáját. Ehhez pedig nagyon fontos volt ez a Copa del Rey. Sokkal fontosabb, mint eddig bármelyik évben volt. Mert ez volt az a trófea, amit egy bénán kezdett, aztán egészen stabilan folytatott idény vége felé nyert meg a csapat. 

A BL kizúgás érvágás volt, bár senkit nem érhetett olyan óriási sokkhatásként. Ami ennél is rosszabb volt, az a Clásicon elszenvedett vereség, hiszen az a harmadik helyre taszította vissza a csapatot, és megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy a saját kezében tartsa a sorsát (amit egyébként a Real tegnapi x-e visszaadott). Lélektanilag ez egész biztosan nem hatott előnyösen a játékosokra, mert elúszni látszott a trófea. És ezt a hitet adta vissza a Király Kupa. Mert bebizonyították, hogy akármilyen helyzetben is van a csapat, akármilyen is a keret, ez egy egységes csapat, itt mindenki egy célért küzd, vállt vállnak vetve megy a végéig. 

De maga az egész út, ahogyan a Barca a döntőig menetelt, tele volt olyan akadályokkal, amiknek a sikerrel vétele egy eltökélt, egységes, motivált csapat benyomását keltette. Nehezen indult, éppencsak meg tudtuk verni hosszabbításban azt a harmadosztályú Cornellát, aki az azt megelőző közben az Atleticot búcsúztatta. Innen továbbjutva végül sikerült kiejteni a Rayo Vallecanot, és innentől indult be a buli. Volt az az egészen elképesztő Granada-Barca, ahol a 88. percig 2:0-s hátrányban voltunk, ekkor először Griezmann szépített, négy perccel később pedig Jordi Alba egyenlített, vagyis a 92. percre a halál árnyékának völgyéből jutottunk el a hosszabbítás kapujáig, ahol aztán szintén fordulatokkal tarkítva végül 5:3-ra megnyertük a meccset. Kész thriller volt egyébként, parádés gólokkal, de ami a legfontosabb, hogy egy roppant motivált Barcával, aki nem adta fel még két perccel a rendes játékidő vége előtt sem. 

Aztán ott volt az az elődöntő, aminek az odavágóját egy gyötrelmes meccsen elvesztettük a Pizjuánban 2:0-ra. És valahogy ekkoriban, a PSG elleni egy héttel később lejátszott meccs után jöhetett rá Koeman, hogy kiszámíthatóan játszik a Barca, nem tud konstans nyomást helyezni az ellenfelekre, szanaszét lehet kontrázni, és így tényleg semmi nem lesz idén sem. Ezért kipróbálta a három védős rendszert, és mit ad isten, azóta szinte szárnyakra kelt a csapat. Kezdésként szintén egy thrillerrel felérő hosszabbításos meccsen megfordította az elődöntőt a Sevilla ellen. És egyébként az egy körrel ez előttihez annyiban hasonlított a történet, hogy itt is az utolsó momentumokban egyenlítettünk, csak itt a párharcot Piqué 94. perces fejesével, hogy aztán a 2x15 percben Braithwaite a döntőbe bólinthassa a csapatot. Ez volt az a meccs, ahol volt egy korai bombagól, egy kivédett tizenegyes (Ter Stegen fogta meg Ocampos lövését), egy kései kiállítás (Fernando második sárgával a 92. percben kiszállt), egy utolsó perces egyenlítő gól, egy hosszabbításban szerzett gól, egy sárgalap-fürdőbe torkolló balhé, egy pályán kívüli piroslap, vagyis minden, ami kell egy tökéletes elődöntőhőz. 

Ez volt tehát a rögös út az Estadio de la Cartujaba. Azt hiszem, kétség nem férhet hozzá, hogy ha valaki, ez a Barcelona megérdemelte a döntőt, és akkor beszéljünk egy keveset erről a meccsről is, elvégre ez most a téma. 

Két részre lehet bontani a meccset, az első 60 percig tartott, ennek a résznek az "ostrom" címet adnám. 60 percig a Barca elképesztő nyomás alatt tartotta a Bilbaot. Megint magasan megkezdtük a letámadást elfojtandó a Bilbao kontralehetőségeit. Általánossá vált, hogy már az ellenfél térfelén vissza tudjuk szerezni területszűkítésekkel a labdákat. Roppant beszédes statisztika az, hogy az első félidőben a Bilbao alig 16%-ban tudta birtokolni a labdát, és összesen egy, kaput nem találó lövést tudott felmutatni. Vagyis a Barca letámadásában valósággal fuldoklottak a jobb napokat is élő baszkok. Koeman egyértelmű célja az volt, hogy a labda semmiképp ne jusson el Inaki Williamshez, mert a belső védők nem fogják tudni felvenni vele a versenyt, emellett pedig a felvezényelt szélsők és a középpályások kimozgásokkal semlegesítették a széleken indított támadásokat. Közben mi minden megszerzett labdával igyekeztünk a lehető legrövidebb idő alatt a kapuhoz eljutni. Az egyetlen ember, aki tartotta a 0:0-t egy órán keresztül, az Unai Simon volt.

Aztán Griezmann gólja megtörte a jeget, és innentől az osztálykülönbség már az eredményjelzőre is kiült. Itt kezdődött, a 60. percben a második szakasza a játéknak, a gálafoci. Griezmann után nem sokkal De Jong talált be, a sort pedig Messi zárta két góllal. Már 2:0-nál érezni lehetett, hogy ez a meccs megvan, 4-nél pedig a megérzés helyét a teljes bizonyosság váltotta fel. A Barca tehát megint meghúzott egy régi szép időket idéző performanszot, teljes mértékben rákényszerítette az akaratát az ellenfélre, egész addig, amíg az össze nem roppant. Ékes példája mindennek Leo Messi második gólja, amit 59 Barca-passz előzött meg, a 60. volt a gólt megelőző lövés.

És ki kell emelni azt is, hogy mik, kik voltak a kulcsai ennek a játéknak, és ennek a győzelemnek: a kis játékokban jó, és egymást nagyon érző Messi és Pedri, a borzasztó munkamennyiséget letenni képes, két gólpasszt és egy gólt jegyző de Jong, és párja, Busi, akiknek köszönhetően a Bilbao középpályája szinte halott volt, a két szélső, akik semlegesítették a széleken az Athleticet. De ugyanúgy a védelem is, akiktől helyzetig sem jutottak a baszkok, és Griezmann, aki nagyon fontos gólt szerzett, és többször is gondot okozott a kapu előtt a hazaiak védőinek. 

Tökéletes lezárása volt tehát a döntő a kupamenetelésünknek, nagy erőről és kitartásról tett tanúbizonyságot a csapat, és már önmagában véve az nagy dolognak számíthat, hogy egy ilyen szezon végén nem arról szól a diskurzus, hogy nyerünk-e egyáltalán valamit, hanem arról, hogy csak a kupa, vagy a hazai dupla is meglesz végül. Mert igenis van rá esélyünk, a kezünkben a sorsunk, és erről vélhetően az Atletico Madrid elleni hazai "bajnoki döntő" kimenetele fog majd határozni. Addig is: CAMPEOOONES CAMPEOOONES CAMPEOONEES EEE AAA EEE!!!

Athletic Bilbao - FC Barcelona 0:4 (Griezmann, De Jong, Messi, Messi)

Úgy látszik, hogy ez az idei szezon-hajrá egyre csak feszültebbé válik, és bár jelenleg mi állunk legrosszabbul, a dolgok könnyen fordulhatnak a következő 2 hónapban. Volt egy Valladolid elleni meccs, ami felért egy döntővel, hiszen az Atletico kikapott, a Real nyert, így kellett egy győzelem, hogy továbbra is szorosan maradjunk velük. Ez meg is lett, ki lett szenvedve, brusztolva, csúszva, mászva, egy elég szar meccsen, egy 90. perces góllal, de meglett.

Az is, mint az azt követő összes meccs egy döntővel ér fel. Ha vesztesz, lemaradhatsz a címről, a tét nem kevesebb. És mi sajnos vesztettünk a Real Madrid ellen. Nem könnyű a helyes szemszögből megítélni egy ilyen meccset, ott van a rivalizálás, a bajnoki címért folytatott, és roppant feszült harc. Ilyenkor nem a forma számít, ilyenkor minden megszűnik, és van ez az egy meccs. 90 perc, két csapat, és egy bíró (ezt most azért emelem ki, mert lesz erről is szó kicsit bővebben). És ebben mi most alulmaradtunk. Ugyanakkor egyáltalán nem gondolnám, hogy ez komoly elkeseredettségre adhatna okot. És akkor nézzük, miért.

Éveken keresztül ment a zúgolódás, hogy nincsenek beépítve fiatal játékosok, az akadémia nem adja fel a felnőtt csapatnak a sztárokat, és öregszik a keret folyamatosan, közelítve a krízishelyzethez. Vagyis Koemannak az egyik legnagyobb feladata az volt, hogy megtalálja azokat a fiatalokat, akikkel csapatot tud szervezni. A probléma az volt, hogy ezek a fiatalok zömével nem rendelkeztek élvonalbeli tapasztalattal. Ott van Araujo, és Mingueza a védelemben. Mindkettejük először állandó tagja a felnőtt csapatnak, és szinte egyből alapemberré is váltak. Persze, kérdés, hogy ha már korábban is volt rá lehetőség, akkor miért 20 éves koruk után kellett őket beépíteni. Ott van Pedri, Puig és Moriba a középpályán, akik eddig kevés (vagy semennyi) felnőtt tapasztalattal (nem) rendelkeztek, és most mégis rendre kiélezett helyzetekben kerülnek becserélésre. Vagyis évek fiatalítási munkáját Koemannak egy év alatt kell elvégeznie, és egy ekkora változás nem szokott egyből eredményes lenni.

Igazolni télen semmi esélyünk nem volt, így még csak alakítani sem tudta a csapatát az edző, ugyanakkor ennek megvan az előnye. Így a jelenlegi játékosok jobban összeszoknak, kialakul az a csapat, akikben a mester bízik, és a fiatalok több játéklehetőséghez juthatnak. Akikben egyébként az edző láthatóan bízik, hiszen nem tétovázott, bedobta Moribát nem sokkal a vége előtt, Trincao is lehetőséget kapott. És ezzel szép lassan összeáll, kik alkothatják majd a következő évek Barcájának a fontos részét. De ez egyelőre még mindig egy épülő csapat. És idén jogosan bízhatunk abban a fejlődést látva, hogy jövőre esélyesek leszünk a bajnokság megnyerésére is. Ehhez elég összevetni a két Clásicot. 

Ami pedig az egészben a bosszantó - és ezzel lassan közeledünk is a lényeg felé -, az az, hogy nüanszokon múlott a meccs. Apró hibák, mint például, hogy Araujo nem indult el egy másodperccel korábban Benzemával, hogy odalépett Viniciusnak a tizenhatos előtt, hogy Kroos szabadrúgása két emberen pattant meg. És az olyanokon, hogy nem tudtuk befejezni a helyzeteinket, hogy Moriba a 94. percben szanaszét bombázta a felső lécet, hogy Ter Stegen lövése Trincaot találta hátba szintén a 94. percben. És kétes játékvezetői döntéseken, mint például a Braithwaite elleni szabálytalanság elnézése, amivel egy büntetőt nem kaptunk meg 2-1-nél. 

Ezek azok az apróságok, amiken nagyon sok múlhat, és pontosan ezek azok, amik miatt nem számít a forma. Mert a legjobb formában lévő Barca egyik védője is bebambulhat egy pillanatra, mert a legjobb formában lévő Barca játékosa is szétlőheti a kapufát, és ezek egy ilyen meccsen sokba kerülnek. 

És mielőtt rátérek az utolsó gondolatok egyikére, beszéljünk kicsit arról a büntető-gyanús helyzetről. Mindenekelőtt tisztázzuk le, hogy ez nem bíró-anyázás, csupán a VAR körüli kérdések érintése. A lényeg az volt, hogy Braithwaite kisodródva megpróbálta bent tartani a labdát, Mendy a kezével odanyúlt, belekapott a dán kezébe, aki ettől, és a sebességétől a már eleve felázott pályán elvesztette az egyensúlyát, és elesett. Vagyis a védő kézzel dolgozott, ez kibillentette a támadót az egyensúlyából, elesett, büntető. Gil Manzano ennek ellenére mégsem fújt, a VAR-szobával tartott egy rövid egyeztetést, és annyiban maradt a dolog, kirúgás a Real javára. Ezzel csak egy gond van, méghozzá, hogy a játékvezető hozott egy rossz döntést, Soto Grado a monitorok elől egy rövid megbeszélés alatt nem tudni mit mondott neki, de egész biztosan nem utasította arra, hogy menjen ki és nézze meg, mi is történt. Holott a videóbírónak ez lenne a feladata. Azt már többször is láttuk, hogy született egy ítélet egy elég kérdéses szituációban, a VAR simán felülírhatta volna a spori döntését, mégsem történt semmi hasonló.

Az jó kérdés, hogy egész egyszerűen a spanyol játékvezetők igyekeznek nem bírálni a kolléga munkáját (ebben az esetben pedig ha például büntetőt ítélt volna, akkor azt hagyják jóvá), vagy csak a játékvezető nem érezte úgy, hogy a VAR olyan információkkal szolgált, amelyek alapján felül kellene vizsgálnia a döntését, ezt nem tudjuk. Minden esetre ha nem használják rendesen, akkor teljesen fölösleges a rendszer. Itt szükség lett volna rá. 

És akkor végezetül arról néhány mondat, hogy mi a legnagyobb tanulsága a meccsnek. Egy egész jó körülmények között játszó Real és egy rossz körülmények között játszó Barca összecsapásából az objektíven jobb csapat jött ki győztesen. Az eredmények, és a tabella ugyanis a Realt igazolja. Ha arról az oldalról vizsgáljuk meg a meccset, hogy a lehetőségeihez képest melyik csapat teljesített jobban, az viszont a Barca. És egy ilyen meccsen döntöttek azok a milliméterek, az a buta fault, Alba lemaradása. Persze, ettől még 2 éve nem tudjuk megverni a Real Madridot, ami egy rossz sorozat, és ennek most meg is ihatjuk a levét, de még van hátra 8 forduló, a verseny szoros, bármi megtörténhet, ez pedig nem volt több, mint egy elvesztett csata. A háborúban még mindig talpon állunk. 

Real Madrid 2-1 Barcelona (Mingueza)

Ezzel már sokat foglalkoztunk a szezon során, de most a meccs megközelítése miatt fontos ismét előásni azt, honnan indultunk augusztusban. Koeman átvett egy megtépázott, a Bayern által épp nemrég megsemmisített, az útjáról nyilvánvalóan letért öregedő, egyre súlyosabb anyagi gondokkal küzdő csapatot egy lezárásokat okozó világjárvány idején. A romlott anyagi helyzet, és a Bartomeu-vezetőség tárgyalásképtelensége eredményeképp nem volt valós esély az igazolásokra, így főzött azzal, amit a konyhájában készen talált, és fel tudott hozni a pincéből. 

Ennek megfelelően kellett az elvárásokat is belőni, és mi magunk a szezon elején azt mondtuk, ha egy BL-indulást érő hely és a BL csoportkörből való kijutás megvan, akkor lehozta tisztességesen a szezont. Elég szomorú, hogy 2020-ra ez tűnt reális célkitűzésnek, de Koemannak szembe kellett néznie azzal a ronda valósággal, hogy itt évek óta nem történik érdemi szakmai munka, a keret magja változatlan, és bár öregszenek, nincs helyükre megfelelő pótlás. Így természetesen az elsődleges feladat az öltöző rendberakása volt, és meg kellett próbálni beintegrálni fiatalokat. Persze, Ansu Fati az előző szezonban már letette a névjegyét, Puig is kapott néha lehetőséget, de ott volt Pedri, aki ilyen szinten még nem bizonyított, ott volt a portugál reménység, Trincao, és az egyik nagy kérdőjel, Dembélé, aki a korábbi edzők kezei alatt elkallódott. Lionel Messit is maradásra kellett bírni, ami kifejezetten nehézzé vált Suárez eladása után. 

Az első lépéseket sikerrel megtette, és már őszre érződött, hogy egységes kezd lenni a csapat, de valahogy a szakmai része a dolognak még hiányzott. Aztán decemberre a kemény munka meghozta a gyümölcsét, elkezdett stabilizálódni a játék, a formánk is elkezdett feljavulni. December 5.-én a Cádiz vendégeként egy elég megszégyenítő vereségbe futottunk bele, akkor 7. helyen a tabellán, 10 meccsből mindösszesen 4-et megnyerve, 2 döntetlen és 4 vereség mellett. Csak hogy érezzük a kontrasztot, azóta 18 bajnokit játszott le a csapat, ezekből 15-öt meg is nyert, 3 pedig pontosztozkodással zárult. Ha december 5 óta számítanák a tabellát, jelenleg stabilan első lenne a csapat. Vagyis beért a munka.

És most ne beszéljünk az európai porondról. Ez egy kis kitekintés, de az mindenki számára világos lehet, hogy ott még egy 2-3 évig nem lesz esélye a Barcának. Ahhoz kellenek új játékosok, egy stabil anyagi helyzet, és mégtöbb munka. Így bár megalázó volt a PSG elleni kiesés, ne ebből induljunk ki Koeman idei munkáját nézve. 

Na de vissza oda ahol tartottunk. Ennek a 18 meccses veretlenségi sorozatnak az utolsó meccse volt az, amiről most igazán szó is van. A Sociedad ellen, idegenben. Az Reale Arena, vagy korábbi nevén Anoeta mindig a nehéz terepek közé tartozott, ahol egy esetleges elvérzés kalkulált kockázatnak számított. Alguacil ráadásul egy harcos, erős csapatot faragott a Sociból, aki tényezőként vesz részt az európai kupaindulásért folytatott harcban, jelenleg Európa Ligát érő 5. helyen állva. Vagyis nem ígérkezett sétagaloppnak. 

Koeman megint elővette az egy ideje használt 3 védős rendszert. Elő is kellett, mert az a szezon egészét nézve világos, hogy eddig messze ez fekszik legjobban a csapatnak. Szóval megint feldobta 3-4-3/3-5-2 valamiféle vegyítésében a csapatot. A kezdettől érződött, hogy egyértelműen a győzelem a cél, hiszen a Real Madrid és az Atletico Madrid is nyertek, vagyis nem fogadható el más. És bár az eleje nem alakult a legjobban, voltak pontatlan megoldások, és Ter Stegennek kétszer is nagyot kellett mentenie, még mielőtt nagyobb baj lett volna, Griezmann megszerezte a vezetést egy kipattanóból. 

A félidő egy megnyugtató 2-0-s előnnyel ért véget, ami egyre kezdett reálisabb lenni, hiszen a Barca a félidő felétől egyre erősebb nyomás alá helyezte a Sociedadot, akinek a védelme az első 45 perc végére kétszer is kapitulált. Majd a második félidőre kijött a csapat, és akkor történt meg az, amire Guardiola óta vártunk. Egész egyszerűen akkora mezőnybeli dominanciát mutatott a Barca, hogy nem lett volna csapat a világon, aki ezt kibírja. A játék tempós volt, az játékosok motiváltan, eltökélten, és úgy mentek előre, mintha 0-0 lenne, és mindenki gólt akarna szerezni. És mindezt szervezetten, rendezetten, okosan, higgadtan, megfontoltan. Esküszöm, hogy Guardiola Barcáját láttam legutoljára ilyen jól játszani. 

Olyan brutális különbség kezdett kialakulni a csapatok között, hogy idő kérdése volt, mikor és hány gólt lő még a Barca, miközben a Sociedad mindösszesen túlélni próbált. Hát, nem sikerült. Az 56. percre már korábban igen nehezen elképzelhető, 4:0-s különbség volt a két csapat között, amit Dembelé kétszer is 5-re növelt, és bár az elsőt nem adták meg (egyébként szerény véleményem szerint nem volt lesen, de ez már csak részletkérdés), a második már érvényes volt. Ugyan szépíteni sikerült a hazaiaknak egy nem akármilyen góllal, de Lionel Messi megadta a kegyelemdöfést. 

És hogy miért volt fontos elindulni a kezdetektől? Hogy lássuk a teljes képet. Augusztusban csak egy BL-indulást szerettünk volna. Szét volt esve a csapat, amit Koeman összerakott, és a kemény munka, valamint az edző személye mostanra elhitette a játékosokkal, hogy mi igenis többet érünk, mint "csak a BL indulás". Januárban még egy ledolgozhatatlannak tűnő hátrányban kullogtunk az Atletico és a Real mögött, mostanra feljöttünk a második helyre, és mindösszesen 4 pont választ el az Atleticotól. Mindezt egy 18 meccses veretlenségi sorozattal, és a Liga csapatai közül jelenleg a legjobb formában. 

Nem mondom, hogy Koeman lesz az az ember, aki majd egyszer triplázik a csapattal. Megvannak a korlátai, ez már most is látszik valamilyen szinten. De amennyire nem ez az első, és a körülmények által elég nehézzé tett első szezon fogja őt igazán megmérni, ugyanannyira megmutatja, miért ő a mi emberünk. És azt hiszem, hogy a nyár vége óta végzett folyamatos munkája, és a bele vetett hite tökéletesen mutatják, hogy ide jelenleg nem egy győztes, mindent megnyerő top edző kell. Ide jelenleg Ronald Koeman kell. 

Real Sociedad 1:6 FC Barcelona (Griezmann, Dest 2, Messi 2, Dembélé)

Ter Stegen - két alkalommal kellett nagyot mentenie, mindkettőt sikerrel vette. Az egyik ráadásul bravúros is volt. A gólért kár lenne hibáztatni, kapott egy bődületes gólt, lépjünk ezen túl. Megtette, amit megtehetett, azt a védelem feladata lett volna elfojtani. 7

Lenglet, Mingueza - valahogy idén egyikük sem tud konstans jó teljesítményt nyújtani, olyanok, mint egy sinus görbe. Egyszer fent, egyszer lent, de most szerencsénkre épp sikerült fent helyezkedniük. Lenglet játékában benne van ez a francia elegancia. Nehéz ezt megfogalmazni, hogy pontosan mit is jelent, de mindent elegánsan próbál megoldani. Mingueza ezzel ellenben csúszik-mászik, ha az kell, és ott lapul benne egy csepp tahóság is, egy kis agresszió. Ez azért előnyös, mert nem hagyja magát kicselezni, és ha kell, akkor isten bizony fel is borítja a másikat. Most, amit a Soci ellen láttunk, az egy jó védelem volt, egykét kisebb megingással, de összességében stabil lábakon álltak. Ezt kellene tovább nyomni. 7

De Jong - őt azért akarom külön tárgyalni, mert fontos a szerepéről is beszélni egy kicsit. Ugye a 3 védős rendszer egyik előnye, hogy támadásépítéskor az egyik belső védő felléphet a labdával, így is marad hátul biztosítani 2 ember. És ebben de Jong azért a megfelelő ember, mert a labdabiztossága és a passzhatékonysága garantálja, hogy ha fellép, akkor nem fogja ostoba módokon eladogatni a labdákat. A szezon elején tett kísérletezések belső védőként történő játszatására sikertelennek bizonyultak, 3 védős rendszerben viszont abszolút alkalmas harmadik védőnek. 7,5

Jordi Alba, Dest - két olyan szélső bunkóról beszélünk, akik oké, persze, jó védők, de ennél is fontosabb, hogy hasznosak a támadásépítésben. Így egy sorral feljebb helyezkedve sokkal jobb teljesítményre képes mindkettő. Ez direkt lehetőséget nyújt nekik a 16-oson belülre érkezésre, így pedig könnyebben dolgoznak ki helyzeteket, vagy kerülnek helyzetbe. Dest most tanúbizonyságot tett arról, amit Albaról már tudni lehet, hogy veszélyes a kapura. A jó mélységi beindulásaik megnyitnak új lehetőségeket, és ezzel élénkebbé, kiszámíthatatlanabbá teszik a támadójátékot. 8-8

Sergio - idén sajnos elég kevés jó teljesítményei egyike volt a vasárnapi. Labdával még mindig képes jól játszani, és hasznos tagja is a csapatnak ilyenkor, de amikor védekeznie kell, akkor rendre előjönnek a szokásos problémák, amelyekre most részletesen ezredszer nem térnék ki. Maradjunk annyiban, hogy néha még mindig képes jól játszani, de lassan el kellene kezdeni gyakrabban helyettesíteni Moribával. 7

Pedri, Messi - bár nem szokásunk, de most Messit együtt akarom tárgyalni valakivel, ez a valaki pedig Pedri. Ugyanis nagyon hasonló a szerepük 3-5-2-ben, csak a pálya eltérő részein. Ők jelentik a folyamatos játékot biztosító összeköttetést a védelem, a középpálya és a támadósor között. Messi többször is jól kivehetően a védőkig lépett vissza, innen vagy a széleket, vagy Pedrit kereste. Amikor pedig feljebb jutott a labda, ment vele Messi is, és vagy ő, vagy Pedri játszotta tovább előre. Többször is láttuk, és most megint fontossá vált kiemelni, mennyire értik egymást a pályán, és mennyire összhangban tudnak játszani. Ez egy mélyebben, tömörülősebben védekező csapat ellen fontos, mert ha két ilyen technikai képességekkel megáldott játékos érti egymást, azzal nagyon könnyen az egész védelmet meg lehet bontani. Arról már nem is beszélve, hogy a mélységi passzaik rendszeresen a jó embert találják meg. Messi esetében ezekben semmi meglepő nincs, itt most a lényeg a kettejük közötti kémia kiemelése volt. 7,5-9,5

Dembélé - már a cikk egy korábbi részében leírtam, hogy Koeman szárnyai alatt szemrevaló a formajavulása, és ez az utóbbi időben annak is köszönhető, hogy egész más szerepben játszik, mint korábban. Több oldal, és applikáció is csatár poszton tüntette fel, és lényegében ez nem is áll olyan messze a valóságtól, még ha nem is ő volt mindjárt a csapat csúcsa. Az új szerepének köszönhetően közelebb helyezkedik a pálya közepéhez, itt a védők között kibújva, és a kegyetlen sebességét kihasználva Messi és Pedri mélységi labdáival megindulva helyzetbe tud kerülni. Mivel magában a játékosban benne van a hiba lehetősége, ezért praktikus volt behelyezni egy olyan szerepbe, ahol kevesebbet kell cseleznie, befelé játszania, és így jobb teljesítményekre képes. Lőni meg majd csak megtanul. 8

Griezmann - ebben a rendszerben valami 10-es szerűt játszik, vagyis a pálya elülső harmadában kap labdákat, onnan osztogat, beérkezik a 16-oson belülre. Végre nem kell csatárt játszania úgy, hogy nem csatár, és ez most az idén egy pár hete megrekedő formáját megint úgy tűnik, kicsit felrázta. 8

Meglehetősen nehéz lenne ezt a meccset önmagában értékelni, figyelmen kívül hagyva az odavágót, a szezont, az eddigi és a következő éveit a csapatnak. Nem is szeretném és nem is fogom megpróbálni, úgyhogy ez a cikk többről szól, mint maga a meccs.

A Barcelona a nemzetközi porondon szórakoztatótermékké vált az elmúlt években a semleges szurkolók számára, hisz gyakorlatilag minden kiírásban voltak sok gólt hozó, nagy visszhangot váltó meccseik. "A pisztolynak meg a  fasznak hogy melyik vagy, na az a nem mindegy"- mondja Endre bá' az Aranyéletben, és bizony a Barcelona általában nem a megfelelő végén tartózkodott ezeknek a párharcoknak. Ugyanakkor mind emlékszünk azokra az esetekre, amikor sikerült a fordítás, és ezek közül is kiemelkedett 2017-ben a PSG elleni visszavágó. Ez adta a pikantériáját az idei párharcnak, de azért azt mindannyian sejtettük, hogy itt nem lesz továbbjutás. 

Na de mi lett volna, ha... Hihetetlen, hogy mi történt tegnap. Félelmetes belegondolni, hogy ez a szedett-vedett csapat márciusra annyira összeállt, hogy három gólos hátrányból képes lett volna felállni a tavalyi második ellen. Persze ez spekuláció, de azt kár lenne tagadni, hogy benne volt a játékban. Ha nem jön elő megint az idén túl sokat felbukkanó pocsék helyzetkihasználás, a csapat bizony a félidőre ledolgozta volna hátránya jelentős részét. 

Koeman az első meccs óta, három hét alatt feltalált egy új felállást, melyben korábban sosem játszott a csapat és mégis kiválóan tudja alkalmazni. Merész és baromira tiszteletreméltó úgy felküldeni öt védőt a pályára, hogy bőven ebben a régióban van a legtöbb sérülted a keretben. Ugyanakkor nincs mit veszteni és ezt nagyon jól felismerte a holland. A felállás már bevált a Sevilla és az Osasuna ellen is, előbbi csapat ellen ráadásul összejött a fordítás. Csupa jó jel. Na ezekhez a meccsekhez képest még egyet csavart az edző és tényleg soha nem látott felállásban küldte pályára a csapatot.

A későbbiekben még fogok beszélni a keret problémáiról, de itt az ideje belevágni az elsőbe: a középső védők nem teljesítenek elég megbízhatóan. Lenglet, Umtiti és Mingueza játékában folyamatosan ott van a hiba, gyakorlatilag két meccsenként összehoznak egy büntetőt az ellenfélnek, a gólok jelentős részét pedig róluk kapja a Barcelona. Együtt feltenni őket egész bátor vállalkozás, még úgy is, hogy a fő veszélyt jelentő Mbappéval először Dest találkozik a pályán. Umtitiben elképesztően nem bízik Koeman (ezt Firpo későbbi beállása is bizonyítja), így előállt a Liverpoolnál idén folyamatosan alkalmazott megoldással: hátrébb húzott egy középpályást. Itt jött a morális kérdés másik oldala: megéri-e valamennyivel stabilabbá tenni a védekezést (azért de Jong sem sziporkázott ezen a poszton korábban), cserében támadásban elveszítve az egyik legfontosabb építő láncszemet, aki nem mellesleg mostanában egész sok gólt is szerzett? 

Koeman meglépte, összeállt az eddig nem látott Alba-Lenglet-de Jong-Mingueza-Dest hátsó alakzat, és a csapat nekiesett a PSG-nek... Az első meccset, illetve a négy évvel ezelőttit látva nehéz eldönteni, hogy ennyire működött-e Koeman új stratégiája vagy újra ennyire alantas felfogásban játszott-e a PSG; de a tény az, hogy lefocizták őket Párizsban. A Bacelona már a meccs legelején remek felfogásban ment ki a pályára: sokat futva magasan letámadták a franciákat, akik folyamatosan eladogatták a labdát még saját térfelükön. Az öt védő alkalmazásával elölről egy ember eltűnik és a széljáték sokkal jobban a hátsó emberekre hárul, így Dembele gyakorlatilag kilencest játszott, a társak többször neki próbálták meg beívelni a védők közé a labdát. Ki kell emelni, hogy az évek alatt számottevően javult a francia fizikuma, hiszen ezeket a labdákat megtartani és továbbvinni kifejezetten erőt kívánó feladat, amit ő abszolút jól végzett el. Cserében a befejezések sehol nem jöttek össze. Erről még kicsit később.

Nyilván Navas is elképesztően nagyot ment, külön kiemelendő az óriási mentése Dest kapufájánál. Bármennyire is kedvencünk a 6-1-es mérkőzés, azért azt el kell ismernünk, hogy akkor minden összejött. Balfaszkodó védők, öngól, megkérdőjelezhető tizenegyes: gyakorlatilag tényleg minden bement akkor. Most az ellentétét láttuk, egyszerűen minden kimaradt és joggal érezhetjük azt, hogy többet érdemelt volna a Barca. Én azt gondolom, a lendület véglegesen a kihagyott tizenegyes után szakadt meg, mert azt belőve már csak két gól lett volna a hátrány, anélkül viszont maradt a három és miután a második félidőt nem sikerült elég intenzitással kezdeni, összességében nem maradt elég hit a srácokban, hogy utolérjék magukat. Persze a második félidőben is jobbak voltak az ellenfélnél, de ez már egy gólra sem volt elég sajnos. 

Miért lett meg négy éve és miért nem most? Erre elég egyszerű válaszolni, nem kell hozzá atomfizikusnak lenni, szóval rövidre is fogom. Összehasonlítva a kezdőket, a PSG-ben (Marquinhos, Kurzawa, Verratti, Draxler) és a Barcelonában is (ter Stegen, Pique, Busquets, Messi.) négy név egyezik meg az akkori és mostani csapatokban. Kijelenthető tehát, hogy a játékosok kicserélődtek, ez viszont nem a Barcelona javára történt. A PSG játékoskeretileg a csatársort leszámítva még nem is igazán lett erősebb, a Barcelona viszont nagyon leépült. Négy éve még Mascherano, Iniesta, Neymar és Suarez futottak a pálya különböző szegletein, most ezeken a posztokon Mingueza, Pedri, Griezmann és Dembele játszottak. Nincs mit magyarázni rajta.

Bár ez a meccs valóban szebben sikerült, az eredmény csak 1-1 lett. Győzni itt sem sikerült, cserében az első meccs brutális volt: én azért megkérdőjelezném, hogy összességében emelt fővel távozott-e a csapat. Nézzük meg, hogy viszonyul ez az eredmény az előző évek kizúgásaihoz képest! (Előre is elnézést kérek a Paint-tudásomért.)

Szép kis lista, nem? Az x tengelyre összesített eredményeket írtam fel, a pontok meg szubjektívak, azonban abban egész biztosan megegyezhetünk, hogy a Bayern elleni összecsapás volt a legrosszabb. Hova helyezzük akkor a polcon ezt a tegnapit? A kapott gólok mennyisége miatt csak kicsivel a Bayern alá? Esetleg a Liverpoollal egy szinten van, hiszen csak az egyik meccsen kapott négy gólt a csapat?  A Juventus a befutó az azonos gólkülönbség miatt? Netán jobb volt mindegyiknél, mert idén már Suarez sem volt a csapat tagja? Teljesen felesleges megválaszolni. Az igazi kérdés ez: biztosan emelt fővel távozott 2021-ben a Barcelona egy olyan meccsen a BL-ből, mely Lionel Messi utolsó nemzetközi találkozója lehetett a klubban?

Ez a múlt, térjünk rá a jelenre. Idén nagyon alacsonyra tettük a várakozásokat, ennek megfelelően valószínűleg senkit nem ért sokként a végeredmény. Nem kell részletezni, mekkora káoszt produkált az elmúlt 14 hónapban a Barcelona, ezért érdemesebb magát a konkrét játékot figyelni. Vannak reménységek, Fati Pedri és Araujo is a jövő meghatározó játékosai lehetnek. Az eredmények szépen kezdenek jönni, a Spanyol Kupa-döntő és a bajnoki második hely az elmúlt tíz évben is viszonylag normálisnak számított. Vannak ugyanakkor nagy hiányosságok is a keretben. Jól reprezentálta az egész meccs ezt a hangulatot: folyamatosan támadt, jól játszott a csapat, mégsem tudott elég gólt lőni, egyéni hibákon, poszton kívül játszó játékosokon pedig elment a remény. 

Óriási probléma a már emlegetett védelem, ahol ha őszinték akarunk lenni, ötből csak ketten (Pique és Araujo) ütik meg a szintet. Lenglet Pique mellett még egész jól tud játszani, de ha ő válik a rangidőssé, összerogyik a teljesítménye. Mingueza egyelőre nem ez a szint (szerintem ezután sem lesz az), Umtiti helyzetét pedig semmi sem írja le jobban, minthogy Mingueza váratlan első félidei cseréjénél nem ő jött középre a saját posztjára, hanem a csere balhátvéd Firpo, akinek nem sok használható megmozdulása volt idén. Ezen a poszton jelentős vérfrissítés kell, ahogyan a befejező pozícióban is. Az egyetlen kilences játékos Braithwaite a keretben, ami egészen nevetséges. Egy ilyen színvonalon játszó klub egyszerűen nemhogy azt nem engedheti meg magának, hogy egy csatárja legyen, de azt végképp nem, hogy őt Martin Braithwaite-nek hívják.

Hétvégén megnyílt a jövő, Joan Laporta lett a klub igazgatója. Függetlenül attól, hogy én nem vagyok elragadtatva tőle, az tény, hogy a Barcelona jövőjét ő jelenti most, legalábbis a következő öt évben biztosan. Az ő feladata lesz megmenteni a klubbot a teljes zuhanástól és az ő felelőssége, hogy jövőre a már említett hiányposztokat jobb kvalitású játékosok töltsék be. Ő rajta múlik majd, hogyha egy év múlva a Barcelona összetalálkozik a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában a Juventussal, Liverpoollal, Bayernnel vagy PSG-vel, akkor mi lesz a találkozók végeredménye. 

Nyilván vannak gyenge pontjai a csapatnak, de ez a szezon erről szól és pontosan emiatt teljesen felesleges elővenni egyes embeket, ma főleg Lenglet-t. Igen, a védelemben óriási probléma, hogy ötből három játékos időzített bomba, ugyanakkor ha a védők hibáznak, az nyilván látványosabb, mintha a csatárok, de utóbbiak akkor nem is hibáznak? Hány millió helyzet kellett volna még Ousmane Dembelenek ma ahhoz, hogy gólt szerezzen? Hol volt a 100 milliós topcsatárként érkező Antoine Griezmann? Mi lett volna, ha helyettük ma Neymar Jr. és Luis Suarez játszik?